2019. július 14. vasárnap

júl. 14
6:09
A vesebetegségek 6 korai előjele, amire sajnos nem figyelünk oda eléggé (Spabook)
A veséid elképesztően fontos szerepet töltenek be az egészségedben. Ez a két szerved szűri meg a véredet, segítenek egyensúlyban tartani az...
júl. 14
6:18
A válság még velünk van: a dolgozó embereket is szegénység fenyegeti (Portfolio)
A világgazdasági válságot követően nem csak a munkanélküliség emelkedett meg szerte a világon, hanem azoknak az aránya is, akik szegénységben élnek még akkor is, ha dolgoznak. A dolgozói szegénységet az Európai Uniós számos országában...
júl. 14
6:21
Nem tűnik súlyosnak, pedig az! Vezettük a Mercedes-Benz EQC-t (Autónavigátor)
Stuttgart környékén, zömében szakadó esőben vezethettük a Mercedes-Benz emissziómentes, elektromos SUV-ját. Több mint meggyőző volt.
júl. 14
6:36
Egyre több új lakás épül a fővárosban (ProfitLine)
Az Otthon Centrum 2019. júniusi új lakáspiaci felmérése alapján Budapesten 471 projektben 33 370 lakás építése kezdődött meg, tavaly június óta 19 budapesti projekttel több van a megvalósítás különböző szakaszában, az épülő és tervezett lakások száma 10 százalékkal nőtt.
júl. 14
6:36
Jön a nagy ellenzéki összefogás? (ATV)
Bár a kormánypártok támogatottsága kikezdhetetlennek tűnik, az utóbbi évek választásaihoz képest lényeges változások történtek a közelmúltban: egyrészt a Jobbik összeomlásával megszűnt a centrális erőtér, ahol a bal- és a radikális jobboldal egymás ellen is küzdve gyakorlatilag kioltotta egymást; másrészről úgy tűnik, az ellenzéki pártok a korábbi
júl. 14
6:39
7 zsírgyilkos anyagcsere-gyorsító tipp, hogy végre gyorsan lefogyj (Spabook)
Az anyagcsere gyorsítása a fogyni vágyók Szent Grálja: mindenki szeretné elérni, s akár sületlenségeket is hajlandó bevállalni az odajutásért....
júl. 14
6:48
Csaknem kétszáz embert mentettek meg a Földközi-tengeren (HírTV)
Január óta 11 ezer migráns jutott el Afrikából Spanyolországba.
júl. 14
6:48
Nyomoz a rendőrség az egyik legnagyobb őssejt banknál (Portfolio)
Nyomoz a rendőrség az egyik legnagyobb magyar őssejtbanknál - erősítette meg az Országos Rendőr-főkapitányság szombat este az MTI-nek. A CryoSave már hetek óta elérhetetlen, pedig a svájci anyavállalat még most is a magyar ügyfélszolgálathoz...
júl. 14
6:51
Ötödével nőtt májusban a járműgyártás (AQUA)
A KSH adatai alapján az ipari termelés szempontjából Magyarország a régió éllovasai közé tartozik, ami jelzi a 2010-től kezdődő ipari dimenzióváltás sikerét.
júl. 14
6:51
20 éves az Amerikai pite - Így néznek ki ma a népszerű vígjáték szereplői (Femcafe)
Előtte-utána fotókon mutatjuk a végzős gimnazistákat megformáló színésznőket és színészeket.
júl. 14
6:57
Fellendült Csernobil katasztrófaturizmusa, zöldfolyosót hoznak létre a látogatóknak (ATV)
Fellendült Csernobil katasztrófaturizmusa, miután egy amerikai tévécsatorna nagy sikerű dokumentumfilm sorozatot forgatott az 1986-os atomerőmű-balesetről. Az ukrán elnök bejelentette, zöldfolyosót hoznak létre az oda látogatóknak.
júl. 14
7:03
Fontos díjat nyert egy magyar fotográfus (Infostart)
Bartha Máté Kontakt című sorozatával – egy másik alkotóval megosztva – kapta meg kategóriája 15 ezer eurós fődíját az Arles-i nemzetközi fotófesztiválon
júl. 14
7:09
Klímakása - Mit tettek, és főleg mit nem Orbán eddigi kormányai? (Alternatív Energia)
Most nem a klímakatasztrófa/klímahiszti
júl. 14
7:09
Narancs méretű jegekkel tarol a halálvihar: mit fizet a biztosító? (Pénzcentrum)
Hatalmas károkat okozott Görögországban a szélsőséges időjárás: többen meghaltak, sokan megsérültek, és az anyagi kár jelentős volt. Olaszországban is narancs méretű jegek estek, a sérültek száma ott is jelentős. A nyaralás ilyenkor...
júl. 14
7:09
64-0-ra nyert a magyar válogatott (HírTV)
Vizes vb - Történelmi kiütéssel rajtolt a magyar női vízilabda-válogatott.
júl. 14
7:09
5 csillagjegy, aki a rosszban is kitart majd melletted (Spabook)
Természetesen neked sem ajánljuk, hogy kizárólag horoszkóp alapján válassz partnert, de ha az alábbi csillagjegyek valamelyikével rendelkezik...
júl. 14
7:15
Kíváncsi vagy, hogy mit árulnak el rólad az ujjaid? Le fogsz döbbeni mennyire igaz (Blikk)
Meg voltam győződve róla, hogy ez csak egy humbug. Ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna! Pontosan olyan a személyiségem, mint amit írnak. Elképesztő!
júl. 14
7:15
Vasárnap is országszerte várhatók zivatarok (Háziállat)
Az ország középső és keleti területein várhatóak leginkább zivatarok.
júl. 14
7:15
Vasárnap is országszerte várhatók zivatarok (Biztosító Magazin)
Zivatarveszély miatt vasárnapra is az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.
júl. 14
7:21
Az esküvő után a férjéhez lépett a menyasszony: "Valamit be kell vallanom." (Blikk)
A férfi alig akart magához térni a döbbenettől!
júl. 14
7:21
A „futballháború” 50 éve kezdődött (USAracing)
Ötven éve, 1969. július 14-én kezdődött a „futballháború”, egy öt napig tartó, mintegy hatezer halálos áldozatot követelő és gazdasági összeomlást okozó katonai konfliktus Salvador és Honduras között.
júl. 14
7:21
Dunai hajóbaleset: A rendőrség továbbra is keresi a Hableány utolsó eltünt utastát (Biztosító Magazin)
A rendőrség mindaddig folytatja a kutatást, amíg reális esély van a dunai hajóbaleset utolsó eltűntként keresett koreai áldozatának megtalálására - közölte a rendőrség szombaton a honlapján.
júl. 14
7:27
Jégeső és áradások pusztítottak országszerte (Háziállat)
Hatalmas mennyiségű esővel és több helyen jégveréssel érkezett az újabb hidegfront az ország nyugati részén. Vas és Zala megyében is több helyen kisebb áradások keletkeztek, a kukoricát, a zöldségeket és a gyümölcsöket pedig sokfelé elverte a jég. További részletek a videóban.
júl. 14
7:33
Nem állunk valami jól hagymafronton (Infostart)
Technológiai okokból kevés a hagyma, de ha lenne is elég, az import egyelőre lenyomja a magyart. Sok tennivaló volna az ágazatban, tudják is, mik ezek.
júl. 14
7:33
Duna House: több mint 10 ezer ingatlan adás-vétel volt júniusban (Biztosító Magazin)
Júniusban 10 542 ingatlan cserélt gazdát Magyarországon, ez a szám közel 20 százalékkal elmarad a 2018 júniusában mért adattól, amikor 13 098 adásvétel történt a Duna House (DH) saját adatain alapuló becslése szerint.
júl. 14
7:36
Végéhez közeledik az őszi árpa betakarítása (ProfitLine)
Az őszi árpa 218 ezer hektáros termőterületének 90 százalékát már learatták, és bár a hektáronkénti 5,5 tonnás termésátlag kissé elmarad a tavalyitól, a termés a vetésterület növekedése miatt már meghaladja a 2018-ast, eddig 1,08 millió tonna került a raktárakba - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az MTI érdeklődésére.
júl. 14
7:39
Napindító motivációk: ébredj ezzel minden reggel! (Spabook)
Mindenkinek vannak rosszabb napjai, amikor ahhoz sincs kedve, hogy reggel felkeljen az ágyból. Aztán jön egy jó szó, egy motiváló idézet és hirtelen...
júl. 14
7:42
A valóság megragadása (Alternatív Energia)
A nagy sikerű Svéd után Schein Gábornak újabb regénye jelent meg az Ünnepi Könyvhétre, Megleszünk itt címmel. A rendkívül pontosan leírt, illetve nyelvileg megteremtett jelenkori Magyarország az elbeszélés szereplőinek – egy lecsúszott matematikus és egy egymásrautaltságában vergődő házaspár – sorsában mutatkozik meg igazán. Mindannyian arra keresi
júl. 14
7:42
Trump csak azért mondta fel az iráni atomegyezményt, mert azt még Obama kötötte (Kripto Akadémia)
A botrány után lemondott washingtoni brit nagykövet újabb diplomáciai táviratai kerültek nyilvánosságra.
júl. 14
7:42
80 milliárdos adócsökkentés lesz 2020-ban (Portfolio)
Összességében 80 milliárd forintos adócsökkentést hoz, hogy az Országgyűlés pénteken elfogadta a 2020-as központi költségvetést, valamint a jövő évi adóváltozásokat - nyilatkozta a Magyar Nemzet szombati számában Tállai András...
júl. 14
7:44
Vers: Lázár Bence András (Alternatív Energia)
Teodicea Feleslegesen magasból nézni most az útszéli zajlást. Akárha az éjszaka közepén a hátad képzelni paplannak, hogy aztán ettől a gondolattól ránduljon majd görcsbe a lábam és erősödjön egy képzelt szeretkezés feszes ritmusában a szívkamráim összehúzódása. Te kiállsz egy kertbe. Poharakra gondolsz. Aztán nem tudom. De milyen lenne most kimon
júl. 14
7:45
Demcsák Zsuzsa boldogan közölte a csodálatos hírt: "Igen, megtörtént" (Blikk)
Van ok az ünneplésre, azonnal jöttek is a gratulációk!
júl. 14
7:45
Visszatérhet a napsütés (Háziállat)
De a középső és a keleti területeken még erőteljes gomolyfelhő-képződésre van kilátás.
júl. 14
7:45
Drog-vádak: briteket fogtak el Kínában (ATV)
Az Egyesült Királyság külügyminisztériumának pénteki bejelentése szerint a kínai hatóságok letartóztattak négy brit állampolgárt, két nappal a kínai rendőrség bejelentése után, hogy kábítószer-razziát tart, amely 16 külföldit is érint.
júl. 14
7:51
Kömlőd népe összeült a csokigyár épülete ügyében, ez lett a vége (Infostart)
Nem várt fordulattal végződött egy közmeghallgatás a településen.
júl. 14
7:57
Hatalmas tubát kaptak lencsevégre Kiskunfélegyházánál (Háziállat)
Nem sok híja volt, hogy tornádó alakuljon ki Kiskunfélegyházánál szombaton. A megyén végigvonuló zivatarrendszerből egy hatalmas tuba nyúlt alá.
júl. 14
7:57
Júliusi menü: Mi már tudjuk, mit főzz a héten! (Femcafe)
Fő a változatosság!
júl. 14
8:03
Egy siófoknyi ember odaveszhetett volna a Balatonon (Infostart)
25 év alatt csaknem 20 ezer ember életét mentette meg a balatoni vízirendészet, ami Horváth László kapitányságvezető szerint a korszerű viharjelzőnek is köszönhető. A viharjelzés egyébként ma már 85 éves, és igen összetett meteorológiai infrastruktúrára van szükség a működtetéséhez - minderről pedig Horváth Ákos, a siófoki obszervatórium vezetője b
júl. 14
8:03
Mit lopnak manapság? Ezekre a márkákra kaptak rá a hazai autótolvajok! (Biztosító Magazin)
Tovább csökkent az autólopások száma 2019 első felében, azonban új kedvenceik vannak a bűnözőknek, akik a Renault Mégane és a Suzuki Swift típusokra szálltak rá.
júl. 14
8:06
New Yorkban mintegy hetvenezren maradtak áram nélkül (HírTV)
Az áramkimaradás Manhattan negyed középső és felső nyugati részében jelentett gondot.
júl. 14
8:09
Lebuktak: rajtakapták csókolózás közben Shawn Mendest és Camila Cabellót (Blikk)
Úgy tűnik, igaznak bizonyultak az elmúlt hetek találgatásai, valóban egy párt alkot Camila Cabello és Shawn Mendes.
júl. 14
8:09
Élet, miután teljesen elfogadtad önmagadat: 5 dolog, ami teljesen megváltozik (Spabook)
Te elfogadtad már önmagadat? Nem, most nem arra gondolunk, hogy már bele mersz nézni a tükörbe öt másodpercnél hosszabb ideig, hanem arra, hogy...
júl. 14
8:15
Azonosítókód nélkül (Alternatív Energia)
A nagyobb és közepes kiállítótermeket einstandolták vagy egyszerűen csak eltűntek. A művészeti kiadványok iránti kereslet azonban tartós, főleg, ha igazi kuriozitásokból, gyűjteménybe való darabokból válogathat az ember. Az írók és képzőművészek pedig kiadótól és intézményrendszertől függetlenül kipróbálhatják magukat a fanzine-ek révén.
júl. 14
8:15
Szabad szemmel: Kritikus helyzetben a magyar igazságszolgáltatás (Kripto Akadémia)
Nemzetközi sajtószemle, 2019. július 14.
júl. 14
8:18
Budapesti kórházból szökött meg egy sérült, idős férfi - íme, a részletek (Blikk)
Az idős férfi Budapesten a VIII. kerületben a fején kötéssel, pizsamában támaszkodott a falnak a Lóvásár utca és a Kerepesi út sarkán.
júl. 14
8:24
Hatalmas győzelem: történelmet írt a magyar női vízilabda-válogatott a vizes vb-n (Blikk)
A magyar női vízilabda-válogatott a papírformának megfelelően a házigazda dél-koreai csapat elleni győzelemmel kezdte vasárnap a Kvangdzsuban zajló világbajnokság csoportküzdelmeit.
júl. 14
8:27
Feltételt szabott a Liberális és a Szociáldemokrata frakció Ursula von der Leyen támogatásához (ATV)
A Liberális és a Szociáldemokrata frakció is garanciákat vár az új Bizottságtól arra, hogy szankcionálni fogja azokat a kormányokat, amelyek szembemennek az uniós alapértékekkel. Ha ez nem teljesül, nem hajlandók támogatni Ursula von der Leyent. A Fidesz ugyanakkor továbbra is kiáll a Néppárti Bizottsági elnökjelölt mellett.
júl. 14
8:27
64:0-ra nyert Dél-Korea ellen a magyar női vízilabdaválogatott (444.hu)
Hat-van-négy-null! Történelmi kiütés, ilyen se volt még soha vízilabdában!
júl. 14
8:27
Ezért ágyazz be minden nap! Ilyen pozitív hatással van rád (Femcafe)
Nem is gondolnánk egy bevetett ágy mi mindenre jó.
júl. 14
8:33
Itt egy több mint százéves film a régi Budapestről! (Igényesférfi.hu)
A 20. század első éveiben készült felvételen megelevenedik a régi idők Budapestje – az akkor alig pár éves Országházzal, Erzsébet híddal és Halászbástyával, a még meglévő Tabánnal, no és a kor városlakóival egyetemben.

Keresés