Eredmény: férfi egyes, döntő: ------------------- Novak Djokovic (szerb, 1.)-Roger Federer (svájci, 2.) 7:6 (7-5), 1:6, 7:6 (7-4), 4:6, 13:12 (7-4) A világelső és címvédő Djokovic 25. Grand Slam-döntőjére készült, ebből ötöt a brit fővárosban vívott, és csak egyszer maradt alul. A Wimbledonban másodikként rangsorolt, húszszoros Grand Slam-bajnok F
Két meccslabdáról jött vissza, hosszabbításban védte meg címét a világelső Novak Djokovics a másodikként kiemelt Roger Federerrel szemben a wimbledoni döntőben
Kiemelten foglalkozik a női témákkal az augusztus 2-án kezdődő szegedi Thealter színházi fesztivál, melyen hangsúlyosan lesznek jelen a nemzetközi - cseh, szlovák, szlovén és román - produkciók is - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
Kihúzták a Hatoslottó 2019/28. heti nyerőszámait, 144 millió forint volt a tét. Ezen a játékhéten azonban nem vitték el a főnyereményt, így a 29. heti sorsoláson 222 millió forint lesz a Jackpot összege. A Hatoslottó nyerőszámai...
Nem élvezett még csatát annyira Charles Leclerc pályafutása során, mint a Max Verstappen ellenit Silverstone-ban. A két hete történt ütközésük is kellett ahhoz, hogy így alakuljon.
Hiánypótló klubot álmodott meg egy édesanya autista gyermekével, ahol végre egymásra találhatnak a nem hétköznapi fiatalok. Az első Csudibogár-találkozón jártunk, ahol kiderült, milyen különleges képességei lehetnek az autistáknak és mekkora bajban van egy szülő, ha megfelelő iskolát szeretne találni gyermekének.
A tanya- és a zárkerti programok, a többmilliárdos mezőgazdasági beruházások révén fejlődik, vagyonában is egyre gyarapodik a magyar vidék, melynek védelme valamennyiünk számára fontos. Különösen a tanyás térségek, mezőgazdasági külterületek személy- és vagyonvédelmében jelentős segítséget nyújtanak a polgárőrök, akiknek áldoztatos munkáját nem tud
Egyes támogatások teljes körű kifizethetőségének feltétele a már jól ismert kölcsönös megfeleltetés követelményrendszerének teljesítése. Ennek részét képezi a Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot (a továbbiakban: Hmká) előírásrendszere, illetve a Jogszabályban Foglalt Gazdálkodási Követelmények (Jfgk).
Hogyan küzdhetnek meg a nagyvállalatok a nyári szabadságolással? Mit tehetnek a vezetők, ha nem szeretnének szembesülni a kevesebb dolgozó miatti termelésvisszaeséssel? „Nyáron a szünetelő diákok felválthatják a szüleik generációját. A Z generációs, 16-17 éves fiatalok lelkesek, szívesen dolgoznak és valódi problémamegoldást nyújthatnak a nyári sza
Össztűz alá került Donald Trump amerikai elnök demokrata párti képviselőknek címzett Twitter-bejegyzése miatt, amelyben felvetette, hogy egyes képviselőknek, akik bírálják az amerikai kormányt, vissza kellene menniük abba az országba, ahonnan származnak.