Az ingatlanok túlértékelődésének veszélyére figyelmeztet az Európai Központi Bank (EKB) keretében működő Európai Rendszerkockázati Testület (Erkt) hétfőn kiadott éves jelentésében.
A Mol augusztus másodikán teszi közzé második negyedéves gyorsjelentését. 11 elemző azonban már publikálta várakozásait a közelgő negyedéves eredmények kapcsán. A becslések számtani átlaga alapján csökkenhetett a Mol eredménye...
"Lesz majd egy új kormány Magyarországon, melynek fontos lesz, hogy ne csak a következő választást nyerjük meg, hanem gyerekeink, unokáink jövőjét is biztosítsuk" - tekint a jövőbe a DK elnöke abban a Facebook-posztban, amelyben részletesen fejti ki a klímaváltozással kapcsolatos felháborodását.
Egyre kelendőbbek Németországban az egészséges és fenntartható gazdálkodásból származó élelmiszerek, az elmúlt öt évben 18-ról 31 százalékra nőtt a fogyasztók körében azok aránya, akik nagy...
Az őszi búza 90 százalékának betakarítása már megtörtént, a termésátlag országosan 5,25 tonna körül alakul hektáronként - közölte az Agárminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn Szeged-Szőregen.
Kevés tragikusabb dolog létezik annál, mint amikor egy szülőnek kell eltemetnie gyermekét. Egy ilyen helyzet mindenkinek nehéz, a hospice ellátás viszont – ha csak apróbb dolgokkal is – képes lehet arra, hogy az utolsó napokat és heteket megkönnyítse a hozzátartozóknak.
Azonnali vizsgálatot rendelt el a Fővárosi Kormányhivatalnál Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára a Ryanair egyik járatán történtek miatt - közölte hétfőn a Miniszterelnökség az MTI-vel.
Több mint százmillió amerikai és hatmillió kanadai banki ügyfél személyes adataihoz jutott hozzá egy számítógépes kalóz - közölte hétfőn a Capital One amerikai bank, hozzátéve, hogy a tettest már őrizetbe vette a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI).
Orbán Viktor azért nem ad interjút kormánykritikus sajtónak, mert az ellenzéki médiumok kérdéseiből eleve süt az elfogultság – mondta Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár.
A munkahelykínálat növekedési ütemének lassulására, a munkanélküliség növekedésére számítanak a következő hónapokban a német munkaközvetítők az Institut für Arbeitsmarkt- und Berufsforschung (IAB) munkaerőpiaci kutatóintézet hétfőn publikált jelentése szerint.
Megdőlt a széllökés napi rekordja, sokfelé annyi eső hullott, mint a júliusi havi átlag - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn a Facebook-oldalán.
Rendkívüli állapotot vezettek be az orosz távol-keleti Habarovszki terület 15 járásában, valamint Habarovszk és Komszomolszk-na-Amure városban az áradások miatt - közölte kedden a terület önkormányzatának sajtóosztálya.
A kerek arc nagyon bájos tud lenni, de ha te is ebbe a csoportba tartozol, biztosan tapasztaltad, hogy egyes frizurák jobban, míg mások kevésbé előnyösek...
Július végétől új, prémium külsővel jelennek meg a boltok polcain a 260 éves szakértelemre visszatekintő Cinzano vermutok. Míg alkoholtartalmuk enyhén nő, ízük és karakterük nem változik, csomagolásuk alapján viszont – a kupakoknak és a színkódoknak köszönhetően – könnyebben felismerhetők lesznek. A Cinzano Vermouth megújulásával a tradíció és a má
Az OMSZ több megyére is figyelmeztetést adott ki. Az ország egész területén 25 fok körüli középhőmérsékletre és sűrű esőre kell számítani, többfelé ma is leszakadhat az ég.
A fiatalok úgy vélik, 5-10 évet töltenek majd nyugdíjasként és 40 százalékuk ez idő alatt nem is szeretne dolgozni – derül ki a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. kutatásából.
Befejeződtek az építési munkálatok az Alteo Nagykőrös külterületén, illetve Balatonberényben található naperőműparkjai esetében, így az átadást követően újabb két erőműpark kapcsolódhatott be az energiatermelésbe a tőzsdei vállalat portfólióján belül. A most elkészült, saját kivitelezésű erőműparkokkal – a monori és a domaszéki mellett – már négy m
Év végével távozik a Budapest Airport éléről Jost Lammers vezérigazgató, aki 2020-tól a müncheni repülőtér vezetője lesz. Az Airportal.hu légiközlekedési szaklap Albert Füracker, a repülőteret 51 százalékban tulajdonló Bajorország...
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint kedden a napsütés mellett a Dunántúlon és a középső tájakon kevesebb, az északkeleti megyékben pedig több gomolyfelhő képződik. Elsősorban ott fordulhat elő szórványosan zápor, zivatar felhőszakadással kísérve, míg másutt csak helyenként lehet csapadék.
J. Attila kérdése: Tavaly a diófáim termésének nagy része tönkrement. Sok dió idő előtt megfeketedett, lepergett, bennük fehér apró lárvákat találtam. Mi okozta a gondot?