2019. július 30. kedd

júl. 30
12:29
Flamanville: az atomerőmű-építés, amit soha nem tudnak befejezni (NRGreport)
Nem csak az egykor dicső francia, de az egész meglévő nukleáris ipar szégyene Flamanville: a már meglévő reaktorok mellé eredetileg 2 milliárd eurós költséggel tervezett bővítést most, 11 milliárd környékén sem sikerült befejezni. Ráadásul a reaktor még évekig nem üzemel.
júl. 30
12:30
Brutális áremelkedés a szomszédban, nekiment a kereskedőknek a miniszter (Infostart)
A V4-es országok közül Szlovákiában drágult a legnagyobb mértékben az élelmiszer júniusban. Az agrárminisztérium szerint az üzletek verik fel az árakat, miközben a beszállítóknak fizetett felvásárlói árat igyekeznek leszorítani. A Kereskedelmi Szövetség visszautasítja a szaktárca állítását.
júl. 30
12:33
Ezek a legnépszerűbb németországi cégformák - melyiket válasszam? (ProfitLine)
GmbH, UG, egyéni vállalkozás - a Németországban céget alapító magyar vállalkozók zöme ezt a három cégformát részesíti előnyben. Alapítás előtt érdemes utánanézni, kinek, mikor melyik a legelőnyösebb, illetve hogy melyek az egyes cégtípusok előnyei és hátrányai.
júl. 30
12:33
Sokat kell még várni az azonnali fizetésre: ismét csúszik a határidő (Pénzcentrum)
Jövő év márciusára halasztotta a jegybank az azonnali fizetési rendszer bevezetését annak érdekében, hogy minden bank megfelelően fel tudjon készülni - közölte Bartha Lajos, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója. Az...
júl. 30
12:33
Zene a gasztronómia jegyében (autopro)
Az ország legnagyobb szabású, idén a 48. évébe lépő szabadtéri jazzfesztiválja minden korábbit felülmúló kínálattal várja az érdeklődőket.
júl. 30
12:33
Tarlós: Karácsonynak alig van több fogalma a fővárosról, mint Puzsérnak (Igényesférfi.hu)
Zuglóban egy bérlakás sem épült, pedig 25-re kaptak pénzt – jelentette ki a főpolgármester a közmédiában, ahol megjegyezte, Zuglóban kaotikus állapotok vannak.
júl. 30
12:36
Babaváró hitel: egyetlen papíron csúszhatnak el az igénylők? (Privátbankár)
Mit lehet tenni, hogy a lehető leghamarabb leadhassuk a TB jogviszony igazolást?
júl. 30
12:39
IT-céget vesz az Est Media (Portfolio)
Az Est Media részvényeit kedden egész napra felfüggesztették, a társaság fontos bejelentése előtt, az Est Media ezután ma bejelentette, hogy felvásárolja a Delta Csoport egyik leányvállalatát, a Delta Systemset. Az Est Media a tranzakciót...
júl. 30
12:39
Lemondott a román belügyminiszter a múlt héten meggyilkolt diáklány ügye miatt (444.hu)
Mik vannak!
júl. 30
12:39
Nem csak Magyarország atomenergia-párti (NRGreport)
Érdekes megfigyelés, hogy a közép-kelet-európai, valaha szovjet fennhatóság alatt állt országok kivétel nélkül atomenergia pártiak. Azonban a régiónkban mindenütt nehézkes a projektek megvalósítása, de Paks városa újabb virágzás előtt áll, derül ki a Bloomberg cikkéből.
júl. 30
12:39
5 dolog, amit soha többet ne számolj az életedben (Spabook)
Vannak dolgok, amiket akaratlanul is folyton számon tartunk, de ha jobban belegondolunk, nem sok örömet hoznak az életünkbe. Épp ezért eljött az...
júl. 30
12:51
Nyitva hagyta a kaput Barcelonában (Azenpenzem)
Minden hétfőn világranglista napot tartanak a teniszben, a hét első napján teszik közzé a legfrissebb rangsort. Magyar szempontból nem túlságosan örömteli ismerkedni az aktuális pillanatfelvétellel.
júl. 30
12:51
Belendült a tankolási kedv az országban (vg.hu)
Az év első felében 5,3 százalékkal több üzemanyag fogyott a hazai töltőállomásokon, mint egy éve.
júl. 30
12:51
Lemondott a román belügyminiszter (Könyves Magazin)
Hat napja nevezték ki.
júl. 30
12:53
Kevés pénzt szedett össze a Super Mario gyártója (vg.hu)
Bevétele növekedése mellett devizaárfolyam-hatás miatt csökkent a Nintendo nyeresége pénzügyi éve első negyedében.
júl. 30
12:54
Így töltődik újra bennünk a szerelemhormon (Infostart)
Az oxitocin ráadásul fontos szerepet játszik az átlagos szociális interakciókban, a szülésben és szoptatásban, a stressz és az étvágy szabályozásában is.
júl. 30
12:55
Majdnem 30 milliárdért vásárol IT-céget az Est Media (vg.hu)
Az Est Media üzletrész adásvételi szerződést írt alá a Delta Csoport holdingcégével a Delta Systems Kft. megvásárlásáról.
júl. 30
12:57
Kétmilliárd forintnyi kárt okoztak a hétvégi viharok (Háziállat)
Kétmilliárd forintba is kerülhetnek a biztosítóknak az elmúlt hétvégi viharok - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) kedden az MTI-vel. A közlemény szerint hétfő délutáni adatok alapján több mint ötezren fordultak...
júl. 30
12:57
106 millió ember banki adatait lopta el egy hacker (444.hu)
A Capital One csak azután jelentette be a támadást, hogy már elfogták a hackert.
júl. 30
12:57
Érthetetlen (?) az algériai bevándorlók támadása (USAracing)
Videón a felkavaró vandalizmus.
júl. 30
13:00
,,Írhattunk volna továbbra is érdekes történeteket, de sokkal több fideszes fogadóórára kellett menni” (Alternatív Energia)
Sokan váltak akaratuk ellenére, kényszerből a kormánysajtó részévé.
júl. 30
13:03
Rémületkeltők gyűltek az 5G köré (AQUA)
Az ötödik generációs mobilhálózatok (5G) fejlődése kapcsán fellángolt a vita arról, hogy vajon az új technológia mennyire káros az emberi szervezetre, az élővilágra.
júl. 30
13:03
Mabisz: Kétmilliárdos kár a viharok miatt, 20 ezer feletti kárbejelentés várható (Biztosító Magazin)
Kétmilliárd forintba is kerülhetnek a biztosítóknak az elmúlt hétvégi viharok - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége kedden az MTI-vel.
júl. 30
13:06
Informatikai megaüzletet kötött az Est Media (Menedzsment Fórum)
A ma aláírt kötelező erejű, végleges üzletrész adásvételi szerződés alapján a Budapesti Értéktőzsdén forgó társaság 28,6 milliárd forintért megvásárolja Magyarország egyik vezető informatikai cégcsoportja, a Delta Csoport érdekeltségét, a Delta Systems Kft.-t.
júl. 30
13:06
Szintet lép a szemétvisszaküldés, Európa is kap belőle (Infostart)
Indonézia eddig hétkonténernyi tiltott hulladékot küldött vissza Franciaországba és Hongkongba - közölte egy helyi tisztségviselő kedden. Az akciót nagyságrendekkel nagyobb küldeménnyel folytatják.
júl. 30
13:09
A pajzsmirigy szerepe és a leggyakoribb eltérései (WebBeteg)
A pajzsmirigy az emberi szervezet legnagyobb hormontermelő szerve. A gége, illetve légcső előtt helyezkedik el. Ennek ismerete azért fontos, mert megnagyobbodott pajzsmirigy jelentős nyelési és légzési panaszt is okozhat a légcső és nyelőcső összenyomásával.
júl. 30
13:09
Kétmilliárd forint kár keletkezett a múlt hétvégi viharok miatt (ATV)
Kétmilliárd forintba is kerülhetnek a biztosítóknak az elmúlt hétvégi viharok - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) kedden az MTI-vel.
júl. 30
13:09
Furcsa kikötés: Ezt kérte a Vogue szerkesztésekor Meghan hercegné (Femcafe)
Nem mindennapi dologgal rukkolt elő.
júl. 30
13:09
Horváth K. József: Vadainál a sport is gyűlöletet gerjeszt (Tiszta Jövő)
Amikor megjelenik a Földön egy intelligens ember, őt arról lehet felismerni, hogy az összes hülye ellene szövetkezik.
júl. 30
13:09
Halak a csillagjegyed? Erre számíthatsz párkapcsolatban a többi csillagjegytől (Spabook)
Halakként végtelenül érzelmes lény vagy, aminek bizony van előnyös és hátrányos oldala is. Előny, hogy nagyon jól bele tudod képzelni magadat...
júl. 30
13:12
Az amerikai szankciók ellenére tovább szárnyal a Huawei (Privátbankár)
A még mindig érvényben lévő amerikai szankciók ellenére a Huawei képes volt tovább növelni bevételeit, a cég eladásai az év első felében elérték az 58 milliárd dollárt.
júl. 30
13:15
Véres börtönlázadás Brazíliában (HírTV)
Legkevesebb 57 rab meghalt egy börtönlázadásban az észak-brazíliai Pará államban.
júl. 30
13:15
A folytatódó kereskedelmi tárgyalásokra figyelnek a befektetők (Portfolio)
Az irányadó európai részvényindexek többsége lejjebb került ma, míg a német tőzsde különösen gyengén teljesít. A hazai részvényindex a kezdeti iránykeresés után előző napi záróértéke alá süllyedt, míg a blue chipek közül...
júl. 30
13:15
Tarlós egy "hipermarket madárfürdető részlegének vezetőjéhez" hasonlította Karácsonyt (ATV)
Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd főpolgármester-jelöltje járatlan a fővárosi ügyekben, azokról alig van szó a kampányában, ugyanakkor zuglói modellről beszél, miközben az általa vezetett XIV. kerületben "kaotikus állapotok vannak" - mondta Tarlós István, a harmadik ciklusára készülő főpolgármester az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.
júl. 30
13:15
Napi jó hír: újratöltődik a szerelemhormon (Könyves Magazin)
Izraeli kutatók felfedezték, hogyan töltődik újra az oxitocin az agyban.
júl. 30
13:15
Aristo: Sebaj Tóbiás (Tiszta Jövő)
Egyre nyilvánvalóbb, hogy a rezsim fennállása is Jóska fájó távollétével magyarázható.
júl. 30
13:18
Kertben nyíló művészet (Spa Trend Online)
Miközben Paloznakon augusztus 1-én kezdődik a nyolcadik jazzpiknik, a szomszéd faluban, Lovason először indul útjára a Resident Art Garten.
júl. 30
13:21
Két Forma-1-es baba is született (Infostart)
Nelson Piquet szintén F1-pilóta veje, valamint a 2009-es világbajnok is apa lett.
júl. 30
13:21
Új cég jön a magyar tőzsdére az Est Medián keresztül (Portfolio)
Az Est Media részvényeit kedden egész napra felfüggesztették, a társaság fontos bejelentése előtt, az Est Media ezután ma bejelentette, hogy felvásárolja a Delta Csoport egyik leányvállalatát, a Delta Systemset. Az Est Media a tranzakciót...
júl. 30
13:21
Egy napra bezárták a közhivatalokat Etiópiában, hogy mindenki elmehessen fát ültetni (444.hu)
Egy nap alatt 350 millió facsemetét ültettek el a kormány szerint.
júl. 30
13:21
Van közös tetkód a pároddal? Itt a lista, melyik ciki közülük (Femcafe)
Tényleg meg kell ezt örökíteni?
júl. 30
13:24
Minden szektorban várható fennakadás (vg.hu)
Boris Johnson változatlanul megállapodásra számít az Európai Unióval, de egyelőre nem is tervez tárgyalni európai partnereivel a Brexitről.
júl. 30
13:26
Az e-sport és a mobiljátékok vezetnek (vg.hu)
Négy-öt éves távlatban a mobilszegmensnél csak az e-sport kecsegtet nagyobb növekedési potenciállal.
júl. 30
13:27
Hadházy: A Nisz Zrt. és az Orfk érintett a Microsoft korrupciós botrányában (444.hu)
A képviselő sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy az amerikai jelentés adatai alapján kiderült, a két nagy állami szervezet vásárolt licenceket abban az időben, amikor közbeiktatott cégekkel túlárazták a termékeket, és a keletkezett többlettel megkentek hivatalnokokat.
júl. 30
13:27
A rémület helyszínévé váltak a strandok Németországban (Ripost)
Az elmúlt hétvégén 60 észak-afrikai migráns tartott rettegésben egy népszerű düsseldorfi strandot. A hat biztonsági őr képtelen volt megnyugtatni a kedélyeket, ezért rendőröket kellett hívni, akik idő előtt bezáratták a fürdőt. Több törzsvendég is azt állítja, hogy késő délután már veszélyes a strandra menni.
júl. 30
13:28
A régióban főként a magyarok várják el a digitalizációt a szolgáltatások területén (vg.hu)
A magyar lakosok készültek fel leginkább az új technológiai megoldások felhasználására a kelet-közép-európai régióban.
júl. 30
13:33
Új öltözőt kapott Böde (Infostart)
Felavatták a Zala megyei település futballcsapatának új sportöltözőjét.
júl. 30
13:33
Újabb adatokat titkosított a kormány a fóti gyermekközpont ügyében (Alternatív Energia)
„Még meg nem született döntések megalapozását” szolgálják, ezért nem nyilvánosak.
júl. 30
13:33
Ennyi időbe telik eladni egy falusi házat: jóval többe, mint egy pesti panelt (Pénzcentrum)
Az idén egy budapesti lakóingatlan átlagosan 43 nap alatt kelt el a második negyedévben. A leggyorsabban a panellakások találnak gazdára: alig több mint 1 hónap kell az eladásukhoz. A vidéki nagyvárosokban sem kell sokat várni: átlagosan...
júl. 30
13:33
Tele van üres üzlethelyiségekkel a főváros (ATV)
Körülbelül két-háromezer üzlethelyiség áll üresen Budapesten, bevételtől fosztva meg a tulajdonos önkormányzatokat, társasházakat és magántulajdonosokat - ismerteti a keddi Világgazdaság.

Keresés