2019. július 5. péntek

júl. 5
9:18
KSH: 8,7 százalékkal nőtt az ipari termelés májusban (AQUA)
Az ipar májusi növekedése az idei legmagasabb adat, márciusban 8,0 százalékos, áprilisban 6,3 százalékos bővülést mért a statisztikai hivatal.
júl. 5
9:18
Búcsúzik a Játékszíntől a magyar színésznő - Ezért döntött így (Femcafe)
Egy szakasz lezárul.
júl. 5
9:21
Óriási fordulat Bige László gyárának ügyében (Infostart)
Az agrarszektor.hu értesülése szerint a mai napon megjelenik a Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bírósághoz határozata, amely Bige László szolnoki gyárában az üzemelést biztonságosnak ítéli, így az újra elkezdheti a működését.
júl. 5
9:21
Ha érzi a szomjúságot, akkor már baj van (Infostart)
Naponta 8-10-szer javallott inni, kisebb mennyiségeket, hosszú távon a meleg italok jobban hűtenek, mint a jegesek.
júl. 5
9:21
Egyedül nem megy? (Alternatív Energia)
Nem jó, ha egy szervezetről egy hírapály után akkor hallunk ismét, amikor két vezetője is lemond. A januárban indult Mindenki Magyarországa Mozgalom elnökségi tagja, Hadházy Ákos azért távozott, mert szerinte az MMM-nek a jelenlegi helyzetében nincsenek jó esélyei a céljai elérésére. Egyértelmű szavak, a független képviselőt ráadásul már megelőzte
júl. 5
9:21
Így győzünk (Kripto Akadémia)
Komoly meglepetés lenne, ha a következő években nem hallanánk a kormánytól, hogy „Brüsszel” megint a magyar érdekeket sérti, de mi bátran szembemegyünk az Európai Unióval, a hanyatló Nyugattal. Ha ez így lesz, majd emlékezzünk Kovács Zoltán államtitkár lelkes szavaira, aki szerint Ursula von der Leyen jelölése az Európai Bizottság vezető posztjára
júl. 5
9:21
Elindult az orosz úszó atomerőmű (Képmás)
A nem mindennapi konstrukció Murmanszk felé halad.
júl. 5
9:23
Megint Soros (Alternatív Energia)
Ha volna a cinizmusnak mértékegysége, alighanem arról az emberről neveznék el, aki azokat a hihetetlen dumákat kitalálja, amelyeket utána a kormánytisztviselők rezzenéstelen arccal a pártsajtóba gördítenek tovább. Heti győztesünk a Gulyás Gergely szájába adott magyarázat abban a témában, ugyan miért akarja a kormány megerőszakolni a Norvég Alap mű
júl. 5
9:24
Gyalázatosan rossz adat érkezet Németországból (Portfolio)
Elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkentek a német gyáripari megrendelések májusban havi és éves összevetésben. A német statisztikai hivatal (Destatis) pénteken azt közölte, hogy az előzetes adatok szerint ár-, szezonális...
júl. 5
9:24
Indítványozzák Demeter Márta mentelmi jogának a felfüggesztését (ATV)
Polt Péter a folyamatban levő nyomozás eredményeként tett indítványt az Országgyűlés elnökénél.
júl. 5
9:24
A Mercedes hajlandó elengedni Ocon kezét (m4sport.hu)
Ha Bottas marad, a franciát pedig egy másik csapat hívja, nem fognak az útjába állni.
júl. 5
9:25
Özönvíz (Alternatív Energia)
Egy kiló klórmeszet és két liter hipót kapott mindenki az önkormányzattól, csak be kellett menni érte a hivatalba. Az első héten nem mentünk, gondoltuk, menjen az először, akinek mindenét elvitte a víz, szekrényét, bakancsát, szőnyegét, gondosan összehajtogatott lánykori ruháit, menyegzőjének fényképeit. Azt is gondoltuk, kiszárad majd magától a ke
júl. 5
9:26
Rendkívüli figyelmeztetés érkezett az M7-es autópályáról (Portfolio)
A következő két hétvégén számos olyan nagyszabású, több tízezer embert vonzó rendezvény is lesz az M7-es autópálya térségében, amely a nyári hétvégi forgalmat tovább növeli majd, így a szokásosnál is nagyobb torlódásokra számíthatnak...
júl. 5
9:27
Mákos-szedres sajttorta (Mindmegette)
júl. 5
9:27
Ami a kultúrharc helyett zajlik (Alternatív Energia)
Megveszekedett orbánista vagyok - jelentette ki előadásában a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, Demeter Szilárd, aki a legutóbbi, június 27-én megtartott parlamenti konzervatív kultúrpolitikai konferencián hellyel-közzel az egyetlenként beszélt ideológiákról is, és próbálkozott kihívóbb megfogalmazásokkal. A többiek – Fekete Péter kulturális épp
júl. 5
9:27
Money.hu: A CSOK miatt megugrott a legbiztonságosabb lakáshitelek piaca (Biztosító Magazin)
Továbbra is meredek emelkedőn van a magyar lakáshitelpiac, és az új lakáshiteleknél látható, hogy az igénylők számára kiemelkedően fontos a kiszámíthatóság - derül ki a money.hu hivatalos adatokon és saját adatain alapuló elemzéséből.
júl. 5
9:29
Grillezés mesterfokon: extrán omlós mustáros tarja langyos grillsalátával (Mindmegette)
júl. 5
9:29
Kövér csinálja csak a négy fal között! (Alternatív Energia)
Magyarországon 2009. július 1-je óta van lehetőségük az azonos nemű pároknak a bejegyzett élettársi kapcsolat létesítésére. Tehát 10 éve már, hogy a szocialisták kormányzása alatt megszülettek azok a jogi keretek, amelyek az LMBTQ társadalom tagjainak megadják azt a lehetőséget, hogy az együttélésüket hivatalosan is elismerjék. Erre való tekintette
júl. 5
9:30
Polt Péter felfüggesztené Demeter Márta mentelmi jogát, hogy vádat emelhessenek ellene hivatali visszaélés miatt (444.hu)
Már írt is Kövér Lászlónak az ügyben.
júl. 5
9:30
Terrortámadásra készülő iszlamistákat ítéltek el Bosznia-Hercegovinában (hirado.hu)
Robbanószerkezetet, automata fegyvert és katonai felszerelést találtak náluk.
júl. 5
9:30
Rengeteg új fa telepítése lehet a leghatékonyabb eszköz a klímaváltozás lassítására (444.hu)
1,7 milliárd hektárnyi földterület van a bolygón, ahol jelenleg gond nélkül lehetne fákat telepíteni. És kutatók szerint óriási potenciál van ebben.
júl. 5
9:31
Joghurtos-barackos pohárkrém (Mindmegette)
júl. 5
9:33
Világháború és rendszerváltás: fel tudták-e dolgozni régiónk társadalmai a sokkot? (Privátbankár)
1919-ben és 1989-ben komoly biztonságpolitikai és társadalmi megrázkódtatások érték térségünket. De mennyire voltak képesek megemészteni a társadalmak ezeket a traumákat és mélyreható változásokat? Káncz Csaba jegyzete.
júl. 5
9:33
Ez a megfelelő hőmérséklet a hűtőszekrényben (Mindmegette)
júl. 5
9:33
Nyárias meleg idő lesz a hétvégén, sokfelé napsütéssel (Biztosító Magazin)
A hétvégén is nyáriasan meleg lesz, 30 fok körüli maximumokkal, sok napsütéssel. Vasárnap viszont többfelé várhatók záporok, zivatarok is - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek.
júl. 5
9:33
Gurmai Zita: Kövér csinálja csak a négy fal között! (Tiszta Jövő)
A házelnök a kijelentésével nemcsak az LMBTQ közösség, hanem minden magyar demokrata méltóságát tiporta meg.
júl. 5
9:33
Kati néni: Nem lep meg Takács esete (BorsOnline)
Hónapok óta nem hallunk a világ- és Európa-bajnok kajakosról, Takács Tamaráról. Ennek oka prózai: doppingolt. Igaz, ezt tagadja.
júl. 5
9:33
Évek óta nem vágtak ki annyi fát Amazóniában, mint tavaly (SzMo)
Percenként egy focipálya méretű erdőterület tűnik el.
júl. 5
9:33
Iszonyú alienszerű teremtmény rémisztett halálra egy férfit (Life)
Földönkívüli lenne?
júl. 5
9:35
Gluténmentes kuglóftól a vegán jégkrémig (Mindmegette)
júl. 5
9:36
Kivárnak a befektetők az amerikai munkaerőpiaci adatok előtt (Portfolio)
Az ázsiai tőzsdék minimális erősödése után az irányadó európai részvényindexek mérsékelt esést mutatnak ma délelőtt, miután a befektetők kivárnak a ma délután beérkező, átfogó amerikai munkaerőpiaci adatsor közzététele előtt....
júl. 5
9:36
Senkit sem kímél a tikkasztó hőség: ilyen időjárás várható a hétvégén (Háziállat)
A hétvégén is nyáriasan meleg lesz, 30 fok körüli maximumokkal, sok napsütéssel. Vasárnap viszont többfelé várhatók záporok, zivatarok is - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) országos, középtávú előrejelzéséből.
júl. 5
9:36
Ezek a magyarok már megkapták az ingyenpénzt: még te sem késtél el (Pénzcentrum)
Már több mint kétezren nyújtottak be kérelmet csütörtök délig a nagycsaládosok autóvásárlási támogatásával kapcsolatban - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a legfrissebb...
júl. 5
9:36
Fenyvesi Ottó tárlata Lovason (autopro)
.
júl. 5
9:37
Mi legyen az ebéd hétvégén? 11 bevált főétel, amiből repetázni fog a család (Mindmegette)
júl. 5
9:38
Blockchain rendszert épített a Samsung és az ABN Amro (Portfolio)
Kísérleti blockchain rendszeren keresztül követett nyomon a Samsung és a holland ABN AMRO Bank egy Dél-Koreából Hollandiába tartó árukonténert - írja a Coin Telegraph. Az ellátási láncok forradalmasításáról is szó lesz a Portfolio-MAGE...
júl. 5
9:39
A sminkesek kedvenc trükkje: tökéletes kontúrozás 6 lépésben (Spabook)
Észrevetted már, hogy a sztárok mennyire másképp tudnak kinézni bizonyos fotókon, mintha még az arcvonásaik is megváltoznának? Nos, nem kell...
júl. 5
9:42
Ezeket az ételeket tilos mikróban megmelegíteni! (Blikk)
Kevesen tudják, pedig komoly következményekkel járhat...
júl. 5
9:42
Mániás vásárlás - A pszichiáter válaszol (WebBeteg)
Ismerősöm felesége hosszú ideje kényszeres vásárlási mániában szenved. A család anyagi stabilitását is súlyosan veszélyezteti, így a férje kénytelen volt válóperhez folyamodni. Kérdésem az, hogy ez a mánia gyógyítható? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
júl. 5
9:42
Változatlan nyitás a pesti tőzsdén (vg.hu)
A csütörtöki záró értékéhez képest minimálisan erősödött.
júl. 5
9:44
Vonatra is érvényes a helyi buszbérlet a Velencei-tónál (vg.hu)
A Pákozdon és Sukorón élők is utazhatnak autóbuszbérlettel a főváros felé közlekedő vonatokon.
júl. 5
9:45
Az idei legnagyobb bővülését produkálta az ipar májusban (Privátbankár)
8,7 százalékkal nőtt a termelés az egy évvel korábbihoz képest.
júl. 5
9:45
Tudta? A pozitív munkahelyi élmény másfélszer több elkötelezett munkavállalót eredményezhet (Blikk)
Nem csak a magánéletben, de a munkaerőpiacon is meghatározó az első benyomás. Az élményszerűségre azonban nem csak a felvételi eljárás során, hanem a munkatársi életút egészén át, sőt, az esetleges kilépéskor is érdemes törekedni. Ebben segíthet az erős HR-szemléletű employee journey (munkatársi életút), amelynek feltérképezésével a vállalatok jobb
júl. 5
9:46
Nőtt tavaly Magyarország energiaimport-függősége (vg.hu)
A múlt évben Magyarország több energiát importált, mint az előző évben, eközben viszont kevesebbet termelt.
júl. 5
9:47
Őszintén vallott a szerelmével kapcsolatban Horváth Tamás: „Rendesen be voltam tojva” (Blikk)
Horváth Tamás nagyon jó kapcsolatot alakított ki nevelt fiával, akivel hamar megtalálták a közös hangot, mára pedig mindent megbeszélnek egymással, sőt, közös programokat is szerveznek.
júl. 5
9:48
Az idei legnagyobb bővülését produkálta az ipar májusban (Menedzsment Fórum)
8,7 százalékkal nőtt a termelés az egy évvel korábbihoz képest.
júl. 5
9:48
Ebben már jobb az amerikai tehetség Cristiano Ronaldonál (Sport365)
Messihez is közelít.
júl. 5
9:48
Újabb komoly veszélyek leselkednek az állattartókra (AQUA)
Megoszlik az ágazati szereplők véleménye arról, pontosan hogyan érintené a dél-amerikai országokkal kötött uniós szabadkereskedelmi megállapodás a baromfi- és marhatartókat.
júl. 5
9:48
Rengeteget fogyott, legyengült a kórházban Sas József (Ripost)
Az elmúlt hónapokban 14 kilót fogyott, a kabarékirály egyelőre kerekesszékkel közlekedik.
júl. 5
9:48
Kiderült, milyen szerrel bukott meg a magyar kajakos (Ripost)
Fennakadt a doppingvizsgálaton Takács Tamara világ- és Európa-bajnok kajakos.

Keresés