2019. július 5. péntek

júl. 5
10:33
Súlyos működési nehézségek a szlovák alkotmánybíróságnál (Tiszta Jövő)
Négy alkalommal sem sikerült új alkotmánybírákat megválasztania a szlovák parlamentnek idén február óta a lejárt mandátumú tagok helyébe. Így jelenleg csupán hét fővel kénytelen működni az amúgy tizenhárom tagú pozsonyi taláros testület. A hiányos létszám mellett működő alkotmánybíróságot elárasztották ügyekkel, így igen komoly hátralékot kellene k
júl. 5
10:33
Kiderült: ekkor jön a második baba Meghannál és Harrynél (Life)
Mihamarabb testvért szeretnének kisfiuknak.
júl. 5
10:35
Kártérítést kaphat, ha tömegközlekedési járművön éri baleset (hirado.hu)
Minden esetben baleseti jegyzőkönyvet kell felvetetni, hogy az utas bizonyítani tudja, melyik járaton, milyen körülmények között történt a sérülése.
júl. 5
10:36
Egy magyar cég is beszáll a kolumbiai drogbárók elleni háborúba (Blikk)
Nemzetközi szinten is felfigyeltek már a budapesti cégre, amelynek vezetői a kolumbiai hadsereggel harcolhatnak a drogbárók ellen. A magyar specialisták olyan drónokat fejlesztenek, amelyek segítségével a hatóság nemcsak a kokacserjék, de a drogültetvények helyét is pontosan beméri.
júl. 5
10:36
Átvették nyereményeiket a Magyarország Szépe verseny díjazottjai (hirado.hu)
A 22 éves szépségkirálynő és udvarhölgyei, Gaál Tímea, Csonka Rebeka és a közönségdíjas Lakatos Lilla is értékes ajándékokat vehetett át.
júl. 5
10:39
A nem makulátlanok: ők lehetnek az EU új vezetői (Tiszta Jövő)
A szokottnál is jóval nehezebben egyeztek meg az uniós állam- és kormányfők az EU következő vezetőinek személyében. A névsor változatos, és ha a karrierjüket végignézzük, számos kérdőjel is felmerülhet az alkalmasságuk kapcsán. Rövid áttekintés az EU leendő első embereiről.
júl. 5
10:39
A szeretőség lélek-intelligens nőnek nem való – Őszinte történet (Spabook)
Mire sötétedni kezdett, én is elkészültem. Arcomon tökéletes a smink, hajam laza hullámokban, lábamon a pántos fekete tűsarkú, csípőmön...
júl. 5
10:42
Mínuszban indult a kereskedés Európában (ProfitLine)
Mínuszban indult a kereskedés pénteken Nyugat-Európában.
júl. 5
10:42
Most egy kicsit fellélegezhet az eurózóna - De mi vár a monetáris unióra? (Portfolio)
Mégsem a nagy esélyesnek számító Jens Weidmann, a Bundesbank elnöke fogja vezetni az Európai Központi Bankot Mario Draghi mandátumának lejárta után, ami elképesztően jó hír az euró jövője szempontjából, hiszen nála héjább tagja...
júl. 5
10:42
Egy hét maradt, utána csak óriási mázlival lehet Eb-jegyhez jutni (m4sport.hu)
Célegyeneseb érkezett a visszaszámlálás, július 12. 14 óra a határidő.
júl. 5
10:45
A megtorpanó kereslet mélybe viheti az olaj árát (NRGreport)
A globális olajpiacot általában rövidtávon a kínálati hírek, mint a politikai feszültségek, embargók, szankciók és új mezők beállítása, mozgatják. A fókusz azonban az elmúlt két hónapban átterelődött a kereslet oldalra, amire a 2009-es válság óta nem volt példa. Hiába szűkíti kínálatát az OPEC, hiába torpant meg az amerikai palaolaj termelés június
júl. 5
10:45
Tamás Ervin: Hátha (Tiszta Jövő)
Az ellenzék belső erőviszonyain változtatott az uniós voksolás, a kormánykoalíció előnye változatlan.
júl. 5
10:48
Estek a német gyáripari megrendelések (ProfitLine)
Elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkentek a német gyáripari megrendelések májusban havi és éves összevetésben.
júl. 5
10:48
Andy Murray újra a pályán! (Sport365)
A brit olimpiai bajnok, a csípőműtétjét követően, közel fél éves kihagyás után tért vissza.
júl. 5
10:48
Kárpáti Rebeka ultradögösen bulizott a Balaton Soundon (Femcafe)
Magyar szépségek árasztották el a Balaton partját.
júl. 5
10:48
Szabályszegések sorozata vezetett a súlyos hajóbalesethez (vg.hu)
Az elsüllyedt Hableányról hét koreait sikerült kimenteni, illetve hét holttestet találtak.
júl. 5
10:51
Újabb sokk, nem várt lépésre szánta el magát Pécsi Ildikó unokája (Ripost)
Mindent megtesz azért, hogy ne tegyék ki a színésznő házából. Egy közeli barát attól tart, ez a keserűség már túl sok lesz Pécsiéknek.
júl. 5
10:51
Felfüggeszthetik Demeter Márta mentelmi jogát (Ripost)
Demeter Márta országgyűlési képviselői mentelmi jogának felfüggesztését indítványozza Polt Péter legfőbb ügyész - közölte a Legfőbb Ügyészség az MTI-vel.
júl. 5
10:51
Rémisztő, felbukkant egy új fertőzés a népszerű üdülőhelyen (Ripost)
A part menti tengervizek egyre jobban felmelegednek, és ezzel ideális környezetet kínálnak a baktériumnak. Egyre nagyobb a kockázat!
júl. 5
10:51
Durva: súlyosan bántalmazta fiatal vőlegénye Pamela Andersont (Life)
Csaknem eltört a színésznő keze.
júl. 5
10:54
2 millió fiatalnak hozna óriási adókönnyebbséget a lengyel kormány (Portfolio)
Személyijövedelemadó-mentességet szavazott meg a lengyel parlament alsóháza csütörtök éjjel a 26 év alattiak számára, az előírások, amelyek mintegy 2 millió fiatalt érintenek, augusztus elején lépnek hatályba. A vonatkozó törvénymódosítást...
júl. 5
10:54
Feszült volt az ünnep a függetlenség napján (USAracing)
Az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump nem a bevett gyakorlatok híve, amit a legfontosabb amerikai nemzeti ünnepen, a függetlenség napján is bebizonyított.
júl. 5
10:54
Milyen cipőt viselj az irodában nyáron? (Player)
Nehéz a nyár a férfiaknak. Se az irodába, se egy randira nem lehet papucsban, szandálban menni, viszont óriás szempont, hogy ne izzadjon a lábad, főleg, ha a cipő lekerül az este végére.
júl. 5
10:54
Műhiba miatt nem játszhatott az U17-es magyar válogatott az Eb-bronzéremért (m4sport.hu)
Dolog, amit még felnőtt emberekkel sem szabad megcsinálni, gyerekekkel végképp nem!
júl. 5
11:00
Hatpárti ellenzéki megállapodás Budapesten (Alternatív Energia)
Ferencvárosban előválasztás lesz, Soroksáron pedig a Jobbik által támogatott jelölt mögé állnak.
júl. 5
11:00
Erős nők versenye Karlovy Vary-ban (Spa Trend Online)
A csehországi fürdőváros, Karlovy Vary A-kategóriás filmfesztiválján emberi sorsdrámák viszik a prímet.
júl. 5
11:03
Napenergia felé nyitna az Egyesült Arab Emírségek (NRGreport)
A világ legnagyobb különálló napkollektor projektje a Noor Abu-Dzabi, ami a tervek szerint 1,2 gigawatt teljesítményre képes- írja az Engadget.  Az Egyesült Arab Emírségek általában arról híres, hogy rengeteg ott a kőolaj, mesterséges szigeteket és metropoliszokat húznak fel, de egyébként nincs ott más, csak a sivatag. Most kitalálták, hogy ezt mi
júl. 5
11:03
Tóth Andi: Le akart szúrni az őrült rajongóm (BorsOnline)
Halálra rémült Tóth Andi, amikor őrült zaklatója az öltözője előtt várta. Rá­adásul a férfi folyamatosan azzal fenyegette, hogy leszúrja.
júl. 5
11:03
Még van esély az olimpiai selejtezőre (BorsOnline)
Hatalmasat küzdött a magyar női kosárválogatott, de nem sikerült az Eb-n négy közé kerülnie, miután a belgrádi negyeddöntőben 62-59-re kikapott a britektôl.
júl. 5
11:03
Varga Judit: Nem csatlakozunk az Európai Ügyészséghez (SzMo)
Amellett is kitartott, hogy jár neki lakhatási támogatás, függetlenül attól, hogy férje lakását kiadják az Airbnb-n.
júl. 5
11:06
Demeter Márta mentelmi jogának felfüggesztését indítványozza a legfőbb ügyész (Blikk)
Demeter Márta országgyűlési képviselői mentelmi jogának felfüggesztését indítványozza Polt Péter legfőbb ügyész – közölte a Legfőbb Ügyészség pénteken az MTI-vel.
júl. 5
11:06
Jelentős hétvégi forgalomra figyelmeztet a Magyar Közút (ProfitLine)
Jelentős forgalomra figyelmezteti és óvatosságra inti az M7-es autópályán utazókat a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a következő két hétvégén.
júl. 5
11:06
Figyelmeztet a NAV: ezt mindenkinek tudnia kell, aki babaváró hitelt akar (Pénzcentrum)
Egy, a babaváró hitellel kapcsolatos banki gyakorlat jogszerűségét cáfolta meg az adóhatóság - írja a hvg.hu Az adóazonosító jelről szóló igazolás "az egyes eljárásokban (például hitelfelvételnél) mindaddig hatósági bizonyítványként...
júl. 5
11:06
A 26 évnél fiatalabb lengyeleknek többé nem kell SZJA-t fizetniük (444.hu)
Ezzel érnék el, hogy ne menjen annyi lengyel fiatal külföldre.
júl. 5
11:06
Nézd milyen cuki fotóval jelentette be a topmodell, hogy újra gyereket vár (Glamour)
Sasha Pivovarova várandós
júl. 5
11:09
Az ügyészség szerint felesége is segítette a bankrablót (hirado.hu)
A férfi két héten belül két pénzintézetet is kirabolt.
júl. 5
11:09
Elképesztő, mit tett Schobert Norbi Rékával: „Kiugrik a szívem” (Life)
Nem semmi!
júl. 5
11:09
Sajnos megint divat a magassarkú flipflop - Fúj? (Spabook)
Évről évre előjönnek olyan divatirányzatok, amiktől azt hittük, szerencsére örökre megszabadultunk. Ilyen a hajgumiként funkcionáló crunchie,...
júl. 5
11:11
Súlyos felelősség terheli a Viking kapitányát (hirado.hu)
A jogi képviselő szerint „szabályszegések sorozata" vezetett a tragédiához.
júl. 5
11:12
A férfiaknál előforduló leggyakoribb betegségek (WebBeteg)
Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy mennyire fontos lépés a tünetek, változások felismerése, a korai diagnózis, illetve a megelőzés is! Milyen jelek utalhatnak arra, hogy valami baj van?
júl. 5
11:12
Privát csapatoknak – bemutatkozott a Toyota Supra GT4 versenyautó (Auto Pult)
A Toyota sokáig húzta a vadonatúj Supra bemutatását, ráadásul először nem is sorozatgyártású, hanem versenyváltozatban rántották le a leplet a sportautóról. Azóta már az első próbák is megvoltak, és elérkezett az idő, hogy az első tanulmány után valódi versenyautóként is láthassuk a Suprát, a Gazoo Racing – ami a japánok gyári sportrészlege – ugyan
júl. 5
11:12
Adómentességet kapnak a lengyel fiatalok (ATV)
Személyijövedelemadó-mentességet szavazott meg a lengyel parlament alsóháza csütörtök éjjel a 26 év alattiak számára, az előírások, amelyek mintegy 2 millió fiatalt érintenek, augusztus elején lépnek hatályba.
júl. 5
11:15
Kiderült, mit mondott a Viking Sigyn kapitánya az ütközés pillanatában (Infostart)
Az ukrán kapitány kormányozta a Viking Sigynt, amikor ütközött a Hableánnyal. A hangfelvételek semmilyen rádióforgalmazást nem bonyolított le a tragédiát megelőzően, és utána is csak röviden reagált a történtekre.
júl. 5
11:15
Betiltja az Amazon a „melegterápiák” egyik atyjának könyveit (Tiszta Jövő)
Nem lesznek kaphatóak ezentúl az Amazon internetes könyvesboltjában Joseph Nicolosi könyvei.
júl. 5
11:15
Megvan az ellenzéki budapesti polgármesterjelöltek listája (SzMo)
Élő videóban jelentették be.
júl. 5
11:18
Együttműködési megállapodást kötött a Daimler és a BMW (Portfolio)
A BMW és a Daimler hosszú távú, stratégiai megállapodást kötött önvezető autózáshoz kapcsolódó technológiák kifejlesztésére, a két autógyártó a megállapodás keretében az automatizált parkolásra, és az autópályán való közlekedés...
júl. 5
11:21
Harc a tömeges kivándorlás ellen: mostantól nem kell adót fizetniük a lengyel fiataloknak (Privátbankár)
Személyijövedelemadó-mentességet szavazott meg a lengyel parlament alsóháza csütörtök éjjel a 26 év alattiak számára.
júl. 5
11:21
Jócskán növelte profitját a Sberbank (vg.hu)
Az orosz Sberbank díjbevétele 6,6 százalékkal, 212,3 milliárd rubelre emelkedett.
júl. 5
11:23
Giga-forgalom lesz az M7-esen (vg.hu)
A megszokottnál is nagyobb forgalom várható az M7-esen a következő hétvégéken az EFOTT és Balaton Sound miatt.
júl. 5
11:24
Szerződést hosszabbított a dél-budai irodapiacon működő cég (Portfolio)
A Walter AG - a szerszámgyártó szektor német képviselője - magyarországi központjának újabb irodabérleti hosszabbításával közel 25 éves időszakot tölt el a Budafoki Business Centerben. A Walter Hungária Kft. 2001 tavasza tartó folyamatos...

Keresés