2019. augusztus 11. vasárnap

aug. 11
11:39
Élet a skizofréniával - A terápia mellékhatásai (WebBeteg)
A skizofrénia egy súlyos pszichiátriai betegség, mely még nem gyógyítható, de a tudomány mai állása szerint korszerű gyógyszerekkel már kellően kiegyensúlyozott, jó életminőség biztosítható. Vajon milyen hatást gyakorolhat a hosszabb távú gyógyszerszedés ebben a kórképben a betegre?
aug. 11
11:39
Egyre gyakrabban találkozni milliós négyztetméterárral az ingatlanpiacon (Biztosító Magazin)
Több mint megkétszereződött az egymilliós négyzetméterár felett értékesített ingatlanok száma a tavalyi év első félévéhez képest, derül ki a Duna House elemzéséből.
aug. 11
11:39
2019 legnagyobb tetkótrendjei - A legnépszerűbbek (Spabook)
Akárcsak az öltözködés, a frizura vagy éppen a sminkek terén, a tetoválásoknál is akadnak aktuális trendek, amelyek felkapottá válnak az adott...
aug. 11
11:48
Figyelmesen a számlanyitásnál, nagyot lehet koppanni (Infostart)
Fiataloknak és diákoknak szinte minden bank készít megfelelő számlacsomagot, ám a szépkorúak esetében ugyanez már nem jellemző – mondta az InfoRádiónak nyilatkozva a Bank360.hu pénzügyi szakértője. Veres Patrik szerint az új digitális megoldásokat használók akár 10 ezer forint alá is szoríthatják számlájuk éves fenntartási költségét.
aug. 11
11:48
Családi cserebere: a magyar fiatalok technológiai segítségét a szülők különböző szívességekkel hálálják meg (Blikk)
A rohamosan terjeszkedő technológia ma már az életünk része, de sokan egyáltalán nem, vagy csak lassabban tudnak megbirkózni ezzel a változással.
aug. 11
11:48
Elhalasztották a The Hunt című filmje forgalmazását (ATV)
Elhalasztotta a fegyveres erőszakról szóló The Hunt (A vadászat) című filmjének szeptember végére tervezett forgalmazást az Universal Pictures filmstúdió a múlt hét végén az Egyesült Államokban elkövetett tömegmészárlások miatt.
aug. 11
11:50
Hűha! Egymillió forint alatt hirdetik Korda György autóját (Blikk)
Érdekes hirdetésre bukkantunk.
aug. 11
11:57
Itt a digitálisan újrahúzott Háry János: 4K felbontásban tér vissza az M3-on (SzMo)
Hogyan lehet még látványosabbá varázsolni egy több mint 35 éves animációs filmet? Természetesen digitális technológia segítségével. Nézzétek meg a különbséget!
aug. 11
12:00
Több mint 50 erdőtűz tombol Görögországban (Infostart)
Több száz tűzoltó harcol több mint 50 erdőtűz ellen Görögországban.
aug. 11
12:03
Elképesztően dögösek voltak! Így buliztak a sztárok a Sziget Fesztiválon (Femcafe)
Idén is sokakat vonzott a fesztivál.
aug. 11
12:03
Terhesen csónakáztam a város alatt, és nem bántam meg (SzMo)
A gyönyörű partra vetett halak miatt még lépcsőztem is Tapolcán.
aug. 11
12:06
Emlékek százait idézi fel: nem hiszi el, milyen ereklyére bukkantak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérnél (Blikk)
Több mint húszéves Malév-reklámtábla került elő a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A tábla a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumba kerül - közölte a Budapest Airport (BA) vasárnap.
aug. 11
12:06
Terhes felesége mellett fejelték telibe a magyar férfit, mert arabnak nézték (Alternatív Energia)
Az áldozta konklúziója: a félelemekben nincs szabadság.
aug. 11
12:06
Magyar fejlesztéssel harcolnak a rettegett betegség ellen: életet menthet a szabadalom (Pénzcentrum)
A Lyme-kór egy rejtőzködő, lappangó betegség, amelyet nehéz felismerni. Ezért is fontos újdonság az a magyar diagnosztikai eszköz, amely képes lehet kimutatni a kórokozót a vérből. A Lyme-kór az emberi szervezet bármely részét...
aug. 11
12:08
Kövér László meghirdette a jómagyarság új feltételét: több unoka, mint ujj (Alternatív Energia)
A házelnök szerint nem azért jó magyarnak lenni, "mert utálom a szlovákokat és a románokat".
aug. 11
12:09
Súlyos zavargások törtek ki a Templom-hegyen Jeruzsálemben (HírTV)
Súlyos összecsapások törtek ki a Templom-hegyen, Jeruzsálemben a rendőrök és a muszlimok között.
aug. 11
12:09
Itt az utcai Hilux eddigi legizgalmasabb kiadása (Agrofórum)
Rali-világbajnoki színvilág, sportos igénybevételre méretezett futómű és részletekbe menő, gondos kidolgozottság jellemzi a Toyota 177 lóerős terep-sportautóját.
aug. 11
12:09
5 könyv, ami a legváratlanabb csavarral végződik: biztosan újra akarod majd olvasni őket (Spabook)
Egy jó krimiben a megoldás végig az orrod előtt hever, mégsem tudsz rájönni a dolgok nyitjára. Amikor végül kezedben a kulcs, azonnal vissza...
aug. 11
12:12
Az olasz sztárcsapat lemondott egész nyáron kergetett kiszemeltjéről (Sport365)
Helyette a Psv sztárját szerezné meg.
aug. 11
12:12
Összecsaptak az izraeli rendőrök és a palesztinok a Templom-hegyen, többen megsérültek (444.hu)
Idén egy időre esett a muszlim áldozati ünnep és a zsidó szentély római lerombolásának gyásznapja.
aug. 11
12:15
Híres emberek, akiknek semmi állati nem kerülhet a tányérjára (Joy)
Nyakunkon a klímaváltozással egyre több ember vált tudatosabb életmódra. A zero waste mozgalom és az újrahasznosítás aranykorát éli. Emellett pedig egyre többen váltanak növényi alapú étrendre. A hollywood-i hírességek között is akadnak jópáran, akik teljesen lemondtak az állati eredetű hozzávalókról az állatok és a Föld érdekében.
aug. 11
12:18
Súlyos zavargások törtek ki a Templom-hegyen Jeruzsálemben (Infostart)
Súlyos összecsapások törtek ki a Templom-hegyen, Jeruzsálemben a rendőrök és a muszlimok között vasárnap két fontos ünnep, egy muzulmán és egy zsidó egybeesésekor - jelentette a helyi média vasárnap.
aug. 11
12:18
Hallottál már a Peugeot őskori mutánsairól? (Autónavigátor)
Rengeteg furcsa szerzetet szült a motorsport folyamatos átalakulása. A kezdeti évekből például az extrém hosszú löketű Peugeot motorokat érdemes feleleveníteni, persze nem csak ők építettek ilyesmiket.
aug. 11
12:21
Gyurcsány: Fontos dolgok készülnek (ATV)
Újabb bejegyzést tett közzé a DK elnöke. Ebben arról ír Gyurcsány Ferenc, hogy ha helyenként viták közepette is, de alakul az ellenzéki egység, így "a centralis erőtérnek vége".
aug. 11
12:21
Dwayne Johnson nem fél a színektől, bármit összekombinál és szenzációsan mutat rajta (Glamour)
A hét legstílusosabb pasija
aug. 11
12:23
Gwyneth Paltrow most azon lepődött meg, hogy Samuel L. Jacksonnal is voltak közös filmjei (Glamour)
A páratlan memóriájú sztár semmire nem emlékszik a Marvel filmjeiből
aug. 11
12:24
Boros Imre: 4 százalék feletti lehet idén a gazdasági növekedés (AQUA)
A magas kamatozású Magyar Állampapír Pluszt eddig több mint 1500 milliárd forint értékben jegyezték. Az a legjobb, ha a lakosság veszi az állampapírokat – mondta a közgazdász.
aug. 11
12:33
Túl magas ólomtartalmú elektronikai alkatrészeket használt fel a Continental (ProfitLine)
A Continental autóipari beszállító vállalat éveken keresztül a megengedettnél magasabb ólomtartalmú alkatrészekkel értékesítette egyes elektronikai készülékeit. A szabálytalanságra a cég maga derített fényt és június elején önként jelentette az illetékes hatóságnál.
aug. 11
12:33
Figyelmeztették Johnsont: hatalmas csapás éri az országot, ha bevállalja a hard-Brexitet (Portfolio)
Az Egyesült Királyság léte foroghat kockán a brit európai uniós tagság megállapodás nélküli megszűnése esetén Gordon Brown szerint. A volt munkáspárti kormányfő úgy véli, a Boris Johnson vezette konzervatív brit kormány alatt Anglia...
aug. 11
12:36
Francia bíró vezeti a Fradi Bajnokok Ligája selejtezőjét (Sport365)
A múlt hétvégén a Monaco-Lyon meccset vezette
aug. 11
12:36
Volt brit miniszterelnök a Brexitről: "az Egyesült Királyság léte foroghat kockán" (ATV)
Az Egyesült Királyság léte foroghat kockán a brit európai uniós tagság megállapodás nélküli megszűnése esetén Gordon Brown szerint. A volt munkáspárti kormányfő úgy véli, a Boris Johnson vezette konzervatív brit kormány alatt Anglia, Skócia, Wales és Észak-Írország uniója "holdkórosként" a feledés felé tart.
aug. 11
12:39
Liu Shaolin Sándor: olyan vagyok, mint egy disznó (Infostart)
Jelentős túlsúlya miatt aggódik Liu Shaolin Sándor. Nyolcvannégy kiló vagyok, az olimpián hetvennyolc voltam, az előző szezonban meg nyolcvan - nyilatkozta az olimpiai bajnok.
aug. 11
12:39
Amerikai trend tarol a konyhákban - A legszebb farmház-konyhák (Spabook)
Néhány éve a minimalizmus teljes egészében átvette az uralmat a konyhák világában, de az elmúlt időszakban egy másik stílus került egyre...
aug. 11
12:42
Bűnbandák kereszttüzébe kerültek az Arsenal megtámadott sztárjai: folyamatos őrizet alatt állnak a fenyegetések miatt (Blikk)
Nem ért véget a megtámadott labdarúgók kálváriája.
aug. 11
12:42
Nagyítóval sem lehet hibát találni ebben az ecuadori villában (Player)
Egész napos madárcsicsergés, lágy természet és kortárs esztétika: ott a pont.
aug. 11
12:51
Újabb migránsokat mentett ki az Open Arms segélyszervezet (HírTV)
jabb 39 migránst mentett ki a Földközi-tengerből az Open Arms nevű spanyol segélyszervezet Málta partjainak közelében.
aug. 11
12:54
Nincs megállás: ezt mindenkinek fontos tudnia, aki az M1-esen közlekedik (Blikk)
Az idei évben minden eddiginél nagyobb volumenben folytatódik az M1-es autópálya felújítása.
aug. 11
12:57
Ez valami vicc? A Bahamák nem is olyan, mint amilyennek elképzelted! (Femcafe)
Szokatlan turistalátványosság.
aug. 11
12:57
„Túl gyáva volt ahhoz, hogy szembenézzen a vádlóival” – dühösek Jeffrey Epstein öngyilkossága után az egykori áldozatok (SzMo)
Mindegyikük fel van dúlva, amiért zaklatójuk nem felelhet azért, amit elkövetett.
aug. 11
13:06
Durva dolgok készülnek a Balatonnál (Infostart)
A jelek szerint a hosszú hétvégére felkerekedik az ország nagy része, és az egyik fő célpont a Balaton.
aug. 11
13:06
Meg is volt a szavazás: tényleg korhatárhoz kötnék a jogosítványt? (Pénzcentrum)
A többség szerint nem a kor, hanem más kritériumok alapján kellene eldönteni, hogy ki hosszabbíthat jogsit, és ki nem. A Pénzcentrum olvasói között ugyanakkor szép számmal akadtak olyanok is, akik támogatták a felső korhatár bevezetésést...
aug. 11
13:09
Újabb ukrán katona vesztette életét a Donyec-medencei harcokban (HírTV)
Egy ukrán katona életét vesztette, egy társa megsebesült szombaton a Donyec-medencei kiújult harcokban.
aug. 11
13:09
Az ősz legmenőbb leggingsei – kapd fel őket, ha hűvösebbre fordul az idő! (Spabook)
Ha te is imádod a kényelmes cicanadrágokat és nemcsak otthon, a négy fal között szereted hordani őket, ezt az igazán őszi összeállítást imádni...
aug. 11
13:12
Vége a találgatásoknak: ez lett Gáspár Evelin munkája (Blikk)
Fogadjunk, hogy erre nem gondoltál.
aug. 11
13:12
Visszhang - Képesek szenvedni (Alternatív Energia)
Három nap alatt csaknem 125 ezren írták alá a petíciót, amelyben azt követelik, hogy a kutyáját brutális módon kivégző balotaszállási asszony a lehető legszigorúbb büntetést kapja. Hosszú idő után megszólalt a politika is: a kormánypárt ifjúsági szervezete a büntető törvénykönyv szigorítását sürgeti az ilyen esetekre, az állatvédők szerint viszont
aug. 11
13:15
A passzív jövedelem királya (Portfolio)
Hosszú távú befektetésként a MÁP+-t is könnyedén péppé verő portfólió alakítható ki, osztalékot fizető részvényekből, ahol az osztalékot visszaforgatva a kamatos kamat is neked dolgozik. A nagy osztalékmúlttal rendelkező társaságok...
aug. 11
13:18
Serena Williams fordított, és döntőbe jutott (Sport365)
Az első szettben nem találta magát, de aztán megállíthatatlan volt.
aug. 11
13:21
Egy év házasság után válik Miley Cyrus és Liam Hemsworth (Joy)
Senki sem számított arra, hogy Miley és Liam kapcsolata kihűl.
aug. 11
13:24
Kiújultak a harcok: újabb ukrán katona vesztette életét a Donyec-medencében (ATV)
Egy ukrán katona életét vesztette, egy társa megsebesült szombaton a Donyec-medencei fegyveres konfliktus övezetében kiújult harcokban - közölte vasárnap az ukrán Egyesített Erők Parancsnoksága.
aug. 11
13:27
Így jutott fel a titokzatos Esernyős Ember a Sziget óriáskerekére (SzMo)
Elképesztő magasságokban egyensúlyoz lélegzetelállító magabiztossággal. Mutatjuk a videót.

Keresés