Két osztrák fiatalember tervezte azt az érdekes kabint, amely a következő szezontól az egyik svájci síterepen szállítja majd a síelőket. A kabin művészeti különdíjat kapott a mostani Swiss Art Expo-n.
Giuseppe Conte olasz miniszterelnök kedden délután bejelentette, hogy véget ért a tavaly óta tartó koalíciós kormányzás, és este benyújtotta lemondását az államfőnek.
Saját felelősségre visszaengedték a lakókat a tegnap leégett soroksári úti társasházba. A legfelső 2 szinten lakók azonban csak legfontosabb értékeiket hozhatták ki, mert azok az ingatlanok lakhatatlanná váltak. A ferencvárosi polgármester híradónknak megerősítette, nincsenek gyújtogatásra utaló jelek.
Az ország nagy részén mérséklődik a meleg, de keleten első- és másodfokú figyelmeztetéseket is kiadott szerdára a hőség miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat. Emellett több megyében zivatarra, felhőszakadásra is figyelmeztetnek. Az MTI-hez kedd este eljuttatott figyelmeztetésük szerint Békés és Csongrád megyére másodfokú, Bács-Kiskun, Hajdú-Bih
A Farmerexpo augusztus adott otthon a Sertéstenyésztési konferenciának, amely az ágazat aktuális kérdéseivel, problémáival foglalkozott, illetve igyekezett azokra megoldási lehetőségeket kínálni.
Egy felmérés szerint két év alatt tíz százalékkal csökkent a hazatérni akaró román vendégmunkások aránya, így a külföldre távozottak több mint fele nem akar visszatérni szülőhazájába - közölte kedden egy civil szervezet.
Nógrád megyében csapnának le egy több mint kéthektáros területre azok az aktivisták, akik — a nemzetközi mozgalom létrejöttével egy időben — itthon is közösségi faültetési megmozdulást hirdettek.
Augusztus 2-án Farmet és Lemken talajművelő eszközök lepték el a Fejér megyei Lajoskomárom határát, ahol az Andest-2005 Bt. tartotta meg immáron hagyományos, nagyszabású szántóföldi gépbemutatóját. A rendezvényen a két márka legújabb fejlesztéseivel ismerkedhettek meg a gazdálkodók.
Július elején felzúgtak a kombájnok a Duna árterében is. Tallós Attila Fadd, Gerjen, Dombori és Tolna térségében 1993 óta foglalkozik növénytermesztéssel. A 350 hektár saját, bérelt és szolgáltatott területen néhány nap alatt végeztek a kalászosok aratásával, amit nehezített, hogy az időben szinte teljesen összecsúszott a repce betakarításával. Az
Jön a Mátrix 4, visszatér Keanu Reeves és Carrie-Anne Moss, a filmet pedig a széria egyik kitalálója írja és rendezi. Idén lesz 20 éve, hogy bemutatták az első Mátrix-filmet.
A ETO mentségére legyen mondva, a háromnapos villámtorna minden napján pályára lépett, előbb a francia Brestet nyolc, majd a legutóbbi BL Final Fourban érdekelt Metz együttesét hat góllal győzte le.
Készülnek a magyar piacon üzemanyagokat forgalmazó társaságok arra, hogy január 1-jétől emelkedik a motorbenzinbe és a dízelbe keverendő, megújuló energiaforrásnak minősülő, biológiai eredetű összetevők kötelező mértéke - írta a hétfői Magyar Nemzet.
„Sokaknak ez nem tetszik, és az évszázados konfliktusok fenntartásában, és a szembenállás kiélezésében érdekeltek” – jelentette ki a miniszter Kolozsváron.
7,6 százalékot gyengült egy év alatt Szlovákia autóipari teljesítménye, ez az egyik fő mozgatórugója annak, hogy 3,7-ről 1,9-re zuhant az idei első negyedévi GDP-növekedés.
Az ország nagy részén mérséklődik a meleg, de keleten első- és másodfokú figyelmeztetéseket is kiadott szerdára a hőség miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat. Emellett több megyében zivatarra, felhőszakadásra is figyelmeztetnek.
Lassuló növekedés a világgazdaságban, lanyhuló kereslet az autópiacon. Mindez nem sok jóval kecsegteti a magyarországi autóipari ágazatot. Pánikra semmi ok, de már most „B” terveket kellene készítenie a kormánynak, hogy erre ne is kerüljön sor. Egyelőre ennek nem sok jelét látni.
Történelmi mélységben a magyar tíz éves államkötvény-hozam, ahogy a német is és még több más ország kötvényhozama. A külföldiek kezében levő forintos államkötvények állománya négy éves csúcson van, az átlagos futamidő pedig minden eddiginél magasabb. Annak ellenére, hogy az állam inkább a lakossági befektetőket édesgeti magához, a külföldiek is ves
Az egyediség manapság nagyon nagy szerepet játszik életünkben. Egyre többen kerülik a tömeggyártású, mindennapi termékeket. Az önkifejezés eszközeként is hasznát kiegészítők, ékszerek kiválasztásánál is fontos az, hogy a választott...
Alapvetően továbbra is 325 körül ingadozik a forint jegyzése az euróval szemben, most éppen a romló hangulatnak köszönhetően megint felfelé lendült kicsit túl ezen a magyar deviza. Ezzel pedig egy százalékon belülre került tavaly nyáron...
Nincsenek gyújtogatásra utaló jelek - erősítette meg az atv híradójában a kerület polgármestere. A saját felelősségükre engedték vissza a lakókat, áram még napokig nem lesz az épületben.
Várhatóan 2020-ban fog elkezdődni az a világgazdaság szempontjából is számottevő afrikai útépítés, amelyben a Duna Aszfalt is részt vesz. A korábban közel 473 millió dollárosra (138 milliárd forintosra) becsült beruházás két héttel lerövidítené a kongói ásványkincsek szállítását a tanzániai kikötőkbe.