Tüdőgyulladást kapott Maurizio Sarri, az olasz Juventus focicsapatának vezetőedzője, aki így nem biztos, hogy ott lehet a kispadon csapata szombati bajnoki nyitányán.
Komoly veszélybe került Nagy Ádám szereplése a magyar labdarúgó-válogatott szeptemberi Európa-bajnoki selejtezőjén, miután kiderült, hogy hétvégi bokasérülése miatt hetekig nem játszhat.
A legutóbb elődöntős Ajax Amsterdam gól nélküli döntetlent ért el a ciprusi APOEL vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező rájátszásának első mérkőzésén.
A ETO mentségére legyen mondva, a háromnapos villámtorna minden napján pályára lépett, előbb a francia Brestet nyolc, majd a legutóbbi BL Final Fourban érdekelt Metz együttesét hat góllal győzte le.
Komoly veszélybe került Nagy Ádám szereplése a magyar labdarúgó-válogatott szeptemberi Európa-bajnoki selejtezőjén, miután kiderült, hogy hétvégi bokasérülése miatt hetekig nem játszhat.
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) nyilvános tárgyaláson hallgatja majd meg a háromszoros olimpiai bajnok úszó Szun Jangot, és amennyiben kiderül, hogy doppingvétséget követett el, akár örökös eltiltásra is számíthat.
A Puskás-díj történetében először magyar labdarúgó is szerepel a tízes jelöltlistán: a debreceni Zsóri Dániel Ferencvárosnak lőtt találatára is lehet szavazni a FIFA honlapján.
A 20 éves Lucz Anna és a 23 éves Kiss Blanka remekül rajtolt, és bár végül kikapott a szlovénok kettősétől, második helyével magabiztosan lépett tovább a legjobb kilenc közé a szegedi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon.
Megkezdődött a szegedi olimpiai kvalifikációs kajak-kenu-vb, a döntők péntektől vasárnapig lesznek. Boros Gergely, a magyar sportági szövetség szakmai igazgatója az InfoRádióban azt mondta, Tokióban különleges kihívásokra is számítani kell majd.
A Fradi elleni első mérkőzésen (csütörtök, 19.00, tv: M4 Sport) hazai pályán, ahol szembetűnően masszívak, borítékolhatóan nagyon motiváltak lesznek a litvánok.
Esterházy Mátyás elárulta: az általa segített labdarúgó az öt legjobb európai bajnokság egyikébe vágyik, olyan csapatba, amelyik a legjobb öt között van.
Az olasz Ilaria Cusinato állítja, senki nem motivál úgy, mint Shane Tusup. Edzője volt feleségéről is beszélt egy amerikai úszószaklapnak adott interjújában.
Berecz Blanka ezüstérmet szerzett a Duna Arénában zajló junior úszó-világbajnokság női 200 méteres pillangóúszásának döntőjében, ugyanitt Fábián Fanni a negyedik lett.
Kovács Zoltán kormánybiztos elmondta, jelentős érdeklődésre számít a négy nap során. Hangsúlyozta: kiemelt fontosságúak a nemzetközi sportesemények, ezért a magyar kormány minden rendezést támogat.
Már csak formalitások kérdése, hogy a Fiorentina egy világbajnoki ezüstérmes, BL-győztes futballistát igazoljon: a 36 éves Franck Ribéry – egy magánrepülőgépen, a felesége Wahiba társaságában – megérkezett a toszkán városba, hogy aláírja a tervek szerint kétéves szerződését.