A magyar női röplabda-válogatott tegnap Horvátországtól is kikapott 3:0-ra, ezzel gyakorlatilag eldőlt, hogy nem juthat tovább az Európa-bajnokság budapesti C csoportjából.
"Emberi" időben kezdődik a Suduva elleni Európa-liga play off visszavágó. Természetesen láthatjuk is. Előtte jön a BL-csoportkör sorsolása, ami szintén érdekesnek ígérkezik.
Babos a jövő heti világranglistán újra a legjobb száz között jegyzik majd, miután sorozatban négy meccset nyert meg a US Openen, a selejtezőből verekedte fel magát a főtáblára.
Az úszók szövetségi kapitánya nem hisz abban, hogy a tokiói olimpián Shane Tusup új tanítványa megszoríthatja a régit. Sós Csaba elmondta a véleményét Kapás Boglárka és Kenderesi Tamás magatartásáról, valamint Milák Kristóf egyik közeli, kihagyandó világversenyéről is.
A Bajnokok Ligája rajongói már várják az este hat órát: akkor kezdődik Monacóban a csoportsorsolás, amelyet – immár hagyományosan – összekötnek az előző idény legjobbjainak megjutalmazásával is.
A Ferencváros – a Dinamo Zagreb elleni mérkőzést leszámítva – a legutóbbi tizenöt hazai bajnoki vagy nemzetközi kupamérkőzésén mindig olyan eredményt ért el, amely ma este elég lenne a litván bajnok Suduva ellen a továbbjutáshoz. De melyik arcát mutatja a zöld-fehér gárda?
Eddig nem kellett izgulnunk cselgáncsozóinkért a vasárnap óta zajló világbajnokságon, mert amikor felkeltünk, addigra az összes versenyzőnk kiesett – pedig nem is vagyunk hétalvók.
Az eredmény nem a legfontosabb, ellenkezőleg: csak az számít! Ha lesz magyar csapat az egyik európai sorozat csoportkörében, akkor minden, ami addig történt, zárójelbe kerül.
A nyári szünet után Belgiumban folytatódik a Forma-1-es szezon. Michelisz Norbert túraautó-versenyző szerint most három csapat pilótái is ott lehetnek az élen, Vámosi Péter szakíró viszont a Ferrari és a Red Bull izgalmas csatáját várja mostantól.
Monacóban tartották a labdarúgó Bajnokok Ligája őszi csoportkörének sorsolását. Az UEFA díjakkal honorálta az előző idény legjobbjait. A legizgalmasabbnak az F jelű négyes ígérkezik.
A főtábla sorsolásán a címvédő Liverpool az olasz Napolit, a Szoboszlai Domoniket foglalkoztató osztrák Salzburgot és belga Genket kapta ellenfélül az E csoportban.
A magyar válogatott 3-0-ra kikapott a holland csapattól a budapesti társrendezésű női röplabda Európa-bajnokság hatodik játéknapján, ezzel búcsúzott a kontinenstornától.
Soha nem volt még ilyen: két egymást követő évben is van magyar csapat az Európa--liga főtábláján. A Ferencváros, a MOL Vidi FC nyomába lépett, 4-2-re megverte a Suduvát, s várhatja a holnapi sorsolást.
"Megvalósult az, amiről kisfiúként álmodni sem mertem volna: kétszeres olimpiai bajnokká váltam" - írta a háromszoros olimpiai bajnok magyar vízilabdázó.
A Holman Dáviddal a kezdőben felálló Slovan Bratislava 3-2-re kikapott a görög PAOK vendégeként a labdarúgó Európa-liga selejtező negyedik fordulós párharcának csütörtök esti visszavágóján, de idegenben szerzett góljainak köszönhetően így is bejutott a csoportkörbe.
Az idegenbeli döntetlen után a Ferencváros 4-2-re legyőzte a litván Suduvát a csütörtöki visszavágón, így bejutott a labdarúgó Európa-liga csoportkörébe.
Ahogy arra az odavágó alapján számítani lehetett, izzadságszagú, ám váratlanul gólgazdag mérkőzésen, 4-2-es győzelemmel és ugyanilyen összesítéssel a Ferencváros ma felülmúlta a litván Suduvát.
Az idegenbeli döntetlen után a Ferencváros 4-2-re legyőzte a litván Suduvát a csütörtöki visszavágón, így bejutott a labdarúgó Európa-liga csoportkörébe.