ÉJSZAKA: Túlnyomóan felhős lesz az ég, később azonban felszakadozhat a felhőzet. Helyenként esőre is lehet majd számítani, lesznek területek, amiken zivatar csaphat le felhőszakadással. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 17 és 12 fok körül alakul. Északi szál fog fújni (20 km/óra), ami zivatarok során felerősödhet. PÉNTEK: Gomolyfelhős idő lesz,
Havasi Bertalan sajtófőnök frappáns magyarázatot adott arra, hogy a miniszterelnök milyen szempontok alapján, kinek küld gratuláló vagy éppen részvétet nyilvánító üzenetet.
A Duna Aszfalt Kft. jogásza, Czira Szabolcs Sándor és Polyák József, Tiszakécske fideszes alpolgármestere már tavaly májusban megalapította a DH Holding Bizalmi Vagyonkezelő Zrt.-t, de csak most kapták meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) engedélyét ahhoz, hogy üzletszerűen végezhessék e tevékenységet.
Jól jártak azok, akik nem siettek és augusztusban vettek fel hitelt. Csökkentek a kamatok a lakáshiteleknél, és a személyi kölcsönöknél is maradtak a nyomott árak. A pénzügyi termékek összehasonlításával foglalkozó Bank360...
1000 rászoruló diák kap segítséget egy-egy 10 ezer forint értékű személyre szabott tanszercsomaggal az Ökumenikus Segélyszervezet jóvoltából. A szervezet bízik benne, hogy az iskolakezdés a legszegényebb családok számára nem az eladósodásról, hanem a gyerekek felzárkózásának esélyéről fog szólni. További részletek a videóban.
Ha te is hajlamos vagy mindent túlgondolni, már rájöttél, hogy ez hatalmas teher a lelkeden. Mindegy, mi történik, te rögtön a legrosszabbra készülsz...
Továbbra is veretlen a Ferencváros az idei nyáron idegenben, nem is kapott gólt a Suduva elleni Európa-liga-selejtezőn, de nem is tudott gólt szerezni (0-0). Az Európa-liga főtáblájára jutás jövő csütörtökön, a Groupama Arénában dől majd el.
Az ivóvízben található mikroműanyag a jelenlegi szinten "alacsony" kockázatot jelent az emberi egészségre, de további kutatásokra van szükség a fogyasztók megnyugtatására - mondta az Egészségügyi Világszervezet (WHO) csütörtökön....
Az igazgatóknak és az oktatási intézmények vezetőinek rendkívül nagy felelősségük van, mivel a gyermekek olyanok lesznek, amilyenné nevelik őket – fogalmazott az emberi erőforrások minisztere a Klebelsberg Központ intézményvezetőinek kinevezési ünnepségén.
Az iskolakezdés segítésére már péntektől érkeznek a szeptemberi családtámogatások; az intézkedés 1,2 millió gyermekes családot érint - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön az MTI-vel.
Gecső Tamás 22 esztendősen a szakág legerősebb nemzetét, a németet erősíti, már világbajnok, pedig hat évvel ezelőtt csak nyelvet tanulni utazott ki Berlinbe.
Az euróval szemben idei mélypontjára gyengült csütörtökön a forint. Az euró jegyzése 328,38 forintra emelkedett este negyed nyolckor a reggel fél nyolckor jegyzett 327,37 forintról.
Úgy tűnik, a milliárdos celebek nem értik, a klímakrízis közepén mi a baj a magánrepülőikkel. Harry és Meghan harcos környezetvédőként szintén nem érti.
„Október 13-án egy ellenzéki főpolgármester-jelölt indul a Fidesz többi jelöltjével szemben”- így jelentette be a Liberálisok korábbi jelöltje, Sermer Ádám, hogy megegyezett a többi ellenzéki párttal és visszalép Karácsony Gergely javára. Közben megállapodtak az ötödik kerület, illetve Budakörnyék egyesült ellenzéki jelöltjeiről is. További részlet
Sajnos sosincs garancia a kapcsolatok alakulására. Még az évtizedekig tartó viszonyokban is jöhet egy olyan pont, amikor a felek végleg eltávolodnak...
Palkovics László szerint Angela Merkel valószínűleg nem lát problémát a magyar tudományos szabadság és a kutatói szabadság terén, különben nem szorgalmazta volna most a soproni sajtótájékoztatóján is a német-magyar innovációs és kutatási, tudományos együttműködés erősítését – a miniszter erről az atv.hu-nak nyilatkozott. Legközelebb szeptember 27-é
Megállapodásra készülnek a világ vezető hatalmai a nagy nemzetközi divatcégek tulajdonosaival a szombaton Biarritzban összeülő G7 csúcson. Nem szeretnék ugyanis, hogy 2050-re ez az iparág legyen az, mely a teljes széndioxid kibocsátás egynegyedéért lenne felelős a világon.
Németországban piacra dobtak egy 30 éves lejáratú, negatív hozamú kötvényt. Az elképzelés célja, hogy ez a pénz 30 év múlva többet ér majd, mint napjainkban - mondta az InfoRádió Reggelinfó című műsorában Korányi G. Tamás tőzsdei szakértő.
Augusztusban 1,6 millió Facebook részvényt adott el Mark Zuckerberg, írja a CNBC. A pakk mintegy 296 millió dollárt ér, vagyis közel 90 milliárd forintot. A volumen még Zuckerberg kiárusítási tempójához képest is jelentős, hiszen ezzel...
Százmilliós tételben rendelik az orvosi eszközöket a Dél-Budai Centrum kórház és társkórházai számára, holott az építkezés még el sem kezdődött – írta meg az Mfor. Az illetékes miniszterelnöki megbízott januárban azt ígérte, hogy néhány hónapon belül alapkőletétel lehet, azóta azonban nem haladt a projekt. Bedros J. Róbert szerint mégis minden az e
A szemet közvetlenül érő hatások mellett a kényelmetlen szék, a nem megfelelő csuklóalátámasztás, a monitor rossz helyzete is gyakran nyilvánul meg szemészeti panaszokban.