Megállapodásra készülnek a világ vezető hatalmai a nagy nemzetközi divatcégek tulajdonosaival a szombaton Biarritzban összeülő G7 csúcson. Nem szeretnék ugyanis, hogy 2050-re ez az iparág legyen az, mely a teljes széndioxid kibocsátás egynegyedéért lenne felelős a világon.
Németországban piacra dobtak egy 30 éves lejáratú, negatív hozamú kötvényt. Az elképzelés célja, hogy ez a pénz 30 év múlva többet ér majd, mint napjainkban - mondta az InfoRádió Reggelinfó című műsorában Korányi G. Tamás tőzsdei szakértő.
Augusztusban 1,6 millió Facebook részvényt adott el Mark Zuckerberg, írja a CNBC. A pakk mintegy 296 millió dollárt ér, vagyis közel 90 milliárd forintot. A volumen még Zuckerberg kiárusítási tempójához képest is jelentős, hiszen ezzel...
Százmilliós tételben rendelik az orvosi eszközöket a Dél-Budai Centrum kórház és társkórházai számára, holott az építkezés még el sem kezdődött – írta meg az Mfor. Az illetékes miniszterelnöki megbízott januárban azt ígérte, hogy néhány hónapon belül alapkőletétel lehet, azóta azonban nem haladt a projekt. Bedros J. Róbert szerint mégis minden az e
A szemet közvetlenül érő hatások mellett a kényelmetlen szék, a nem megfelelő csuklóalátámasztás, a monitor rossz helyzete is gyakran nyilvánul meg szemészeti panaszokban.
Sergio Mattarella olasz államfő csütörtök este bejelentette, hogy keddig ad további időt a közös kormány alakításáról egyeztető pártoknak. Új kormánytöbbség nélkül választásokat ír ki.
A kajak-kenu világbajnokságon induló Pita Nikolas Taufatofua a szegedi Maty-éren tanultam meg az első fogásokat. A riói olimpián tekvandóban, a dél-koreai téli olimpián sífutásban állt rajthoz.
A kormány újabb a gyermekes családokat segítő intézkedésről döntött. Az iskolakezdés segítésére már péntektől érkeznek a szeptemberi családtámogatások, ez 1,2 millió gyermekes családot érint.
Sergio Mattarella olasz államfő csütörtök este bejelentette, hogy keddig ad további időt a közös kormány alakításáról egyeztető pártoknak. Új kormánytöbbség nélkül választásokat ír ki. A parlamenti pártokkal folytatott kétnapos...
Amikor a spanyol-francia származású Anne Hidalgót 2014-ben Párizs első női polgármesterévé választották, bejelentette, hogy zöldebbé teszi a várost. Két évvel később el is indult egy projekt azzal a céllal, hogy Párizs a fenntartható élelmiszer-előállítás mintavárosává váljon.
Az afrikai bevándorló egész egyszerűen nem értette, hogy miért nem kapta még meg 20-án a neki járó segélyt. A hivatalnokok hiába magyarázták, hogy még nincs itt az ideje, rendőrt kellett hívni az erőszakosan kiabáló férfire.
A bejárattól a legfelső emeleti lakásig 177 lépcsőt kell leküzdeni, ami nagyon megterhelő az ott lakóknak. A közös képviselő szerint a kivitelező még nem futott ki az eredetileg vállalt határidőből.
Az euróval szemben idei mélypontjára gyengült csütörtökön a forint. Az euró jegyzése 328,38 forintra emelkedett este negyed nyolckor a reggel fél nyolckor jegyzett 327,37 forintról.
A Ferencváros gól nélküli döntetlent játszott csütörtökön a litván Suduva vendégeként a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének utolsó, negyedik fordulójában.
A Magyar Nemzeti Bank, az MKB Bank Nyrt. a Waberer's International Nyrt. és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat országos ösztöndíjpályázatot hirdet a 2019/2020-as tanévre az általános iskola 2-3. osztályos tanulói részére.
Abban bízik Donald Trump, hogy Peking humánusan oldja meg a hongkongi feszültséget. Az amerikai elnök ezt szerdán nyilatkozta a demonstrációk kapcsán, amelyek folyamatosak a Kínához tartozó városállamban. A demokráciapárti tüntetők kitartanak, nyár eleje óta követelik a kiadatási törvényjavaslat végleges eltörlését.
A rapper a Strand Fesztiválon lépett fel, amikor úgy hanyatt esett, hogy Király Viktornak kellett felsegítenie. Jól kivágta magát a helyzetből, sőt, még rá is tett egy lapáttal.
Donald Trumpnak a reggeli rutinjává vált, hogy a Twitteren megereszt egy "sosem volt ilyen erős az amerikai gazdaság, de a Fed tönkreteszi, mert nem vág kamatot" típusú kirohanást. Bizonyára sokan fogadnának rá, hogy holnap sem hagyja ki...