Nagy Ádám csapattársaként, az angol másodosztályú Bristol Citynél folytatja pályafutását Ashley Williams, a walesi válogatott korábbi csapatkapitánya – számolt be róla a klub hivatalos honlapja.
A vakbélműtét az általános sebészet talán leggyakoribb sürgősségi beavatkozása. Napjainkban többféle technikával végezhetik a gyulladt féregnyúlvány eltávolítását, megkülönböztetünk hagyományos és laparoszkópos műtétet.
Európa legnagyobb biztosítója 667 millió eurót fizet a SulAmerica brazíliai biztosítótársaság biztosítási állományáért, ezzel pedig az Allianz Brazília második legnagyobb gépjármű-biztosítójává válik - írja a Bloomberg. Az...
A Szombathely melletti Acsádon egy teljesen új technológiát kipróbálva vetette el a repcéjét 2018-ban Gerencsér József gazdálkodó, aki nejével mintegy 400 hektáron folytat szántóföldi növénytermesztés, a terület jelentős részén pedig vetőmag-előállítást.
Egyre több a gyanús körülmény - például 110 egészségügyi dolgozót kellett megvizsgálni, miután kiderült, még nekik sem szóltak, hogy sugárfertőzést kaphatnak a sérültektől.
Egy sor masszív hadgyakorlatot tart Oroszország az év végéig határai mentén. Szergej Sojgu védelmi miniszter úgy fogalmazott, fokozzák a védelmet a feszült helyzet miatt, és részben a NATO megerősített jelenlétével magyarázta a lépéseket.
Augusztus 17-én megkezdődött a női labdarúgó NB I 2019–2020-as idénye. A bajnokság az előző idényhez hasonlóan két részből, az alapszakaszból és a helyosztókból áll. Az élvonalban nyolc csapat – a címvédő Ferencváros, az MTK, a DVTK, a Haladás Viktória, az ETO FC Győr, az Astra, a szegedi Szent Mihály, valamint az abszolút újonc Kelen SC – szerepel
„A liberálisok végletesen, őrületesen illiberálisok lettek, és ez súlyos probléma” – mondta Piers Morgan brit újságíró és műsorvezető Ben Shapiro amerikai konzervatív kommentátornak adott minapi interjújában, kifejve ellenérzéseit az új progresszívekkel szemben. Szerinte az, hogy a liberálisok meg akarják mondani az embereknek, hogyan éljenek, és a
Az ügyintézés csak azoknak lesz egyszerű, akik postai csekken szokták befizetni a számlájukat. A többieknek közvetlenül a szolgáltató ügyfélszolgálatán lehet átadni.
Nem értékelte ügyes próbálkozásnak a Deutsche Bank emberfelvételi folyamatát és a mögöttes szándékokat az amerikai tőzsde- és piacfelügyelet (SEC), mivel 16 millió dolláros bírságot szabott ki a német nagybankra, miután úgy próbált...
A meggyengült ellenzéki pártelitek megélhetési alkuja, biznisze az önkormányzati választási összefogás - jelentette ki Tarlós István, a harmadik ciklusára készülő főpolgármester péntek este az Inforádió Aréna című műsorában.
A kiemelt bűncselekmények és lakásbetörések terén Miskolc egyike a legrosszabb helyzetben lévőknek – hangzott el Varga László és Jakab Péter sajtótájékoztatóján.
Sikeres műtétjét követően jövő héten folytatja munkáját Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke - közölte a brüsszeli testület egyik szóvivője pénteken.
Mintegy 4,6 milliárd forintból valósul meg sportinfrastruktúra-fejlesztés a százéves Pécsi Vasutas Sportkör (PVSK) pécsi sporttelepén, a beruházás alapkövét pénteken rakták le.
Hát nem pont ezt a bejegyzést várják Donald Trumptól a befektetők, amit a percekben tett ki, de ha próbálunk a sorok között olvasni, akkor az amerikai elnök egyáltalán nem boldog, hogy a Dow Jones ma már 573 pontos esésben is volt. The...
A 31 éves Marcel Kittel, német országúti kerékpáros pénteken bejelentette a visszavonulását, miután még májusban közös megegyezéssel szerződést bontott csapatával, a Katyusával, mert jelentős formahanyatlással küszködött, és közölte, hogy határozatlan ideig nem versenyez.
A norvég vg.no nem mindennapi történetről számolt be: a norvég harmadosztályban szereplő IK Junkeren labdarúgócsapata szerződtette Lionel Messit – de természetesen nem az FC Barcelona argentin klasszisát…
Mintegy 4.6 milliárd forintból valósul meg sportinfrastruktúra-fejlesztés a százéves Pécsi Vasutas Sportkör (PVSK) pécsi sporttelepén, a beruházás alapkövét pénteken rakták le.
Donald Trump amerikai elnök erőteljes választ ígért a Kína által bevezetett új pótvámokra, olyan hangnemben, ami megijesztette a piacokat, amelyek így is attól tartanak, a világgazdaságot fenyegető kereskedelmi háború még tovább szélesedik.
Két mérkőzést követően továbbra is nyeretlen a magyar U16-os leány kosárlabda-válogatott, amely ezúttal szoros csatában kapott ki 69−66-ra az orosz alakulattól.
Több fontos esemény is rángatta ma a világ tőkepiacait és köztük az amerikait. Először Kína jelentette be, hogy bizonyos amerikai termékek esetében megemeli a vámot, később a Jackson Hole-i konferencián Jerome Powell Fed-elnök tartott...
A pénteki elődöntő jelentette a végállomást az Ecseki Nándor, Szudi Ádám páros számára az asztaliteniszezők World Tour-sorozatának csehországi állomásán, Olomoucban.
Franciaország szorgalmazni fogja egy biodiverzitási alapokmány elfogadását a világ gazdaságilag legfejlettebb hét országát tömörítő G7 csoport szombaton kezdődő biarritzi csúcstalálkozóján - közölte Emmanuel Macron francia elnök a Konbini hírportálnak adott pénteki interjújában.
Mintegy 4,6 milliárd forintból valósul meg sportinfrastruktúra-fejlesztés a százéves Pécsi Vasutas Sportkör (PVSK) pécsi sporttelepén, a beruházás alapkövét pénteken rakták le.
Kezdetét veszi a női röplabda-Eb – a magyar válogatott Észtországgal játszik az 1. fordulóban, kövesse a mérkőzést online, szöveges közvetítésünk segítségével!
Nem találtak sugárzásszint-emelkedést a moszkvai szakemberek által elvégzett vizsgálatok azoknak az arhangelszki orvosoknak szervezetében, akik segítettek az augusztus 8-án Nyonoksza község közelében történt, a nukleáris háttérsugárzás átmeneti megugrásával járó fegyverkísérlet-baleset következményeinek felszámolásában - közölte pénteken az Arhange