Nehéz olyan autót találni, amiben elfér az egész család a csomagokkal együtt, sőt, néha még bútorokat is haza lehet szállítani vele, ugyanakkor alkalomadtán a versenypályára is felvihető. A megoldás egy „izomkombi” lehet.
A Massachusetts Institute of Technology (MIT) kutatói megvizsgálták, hogy milyen hatása lehet a napelemek teljesítményére a globális felmelegedés. Nem jó. Persze a kínaiaknak máris van rá egy megoldásuk.
Több kutatás kimutatta már, hogy nem a megvásárolt tárgyak, hanem az élmények adják az igazi boldogságot - részben ezért lett olyan óriási divat az utazás, amiben persze az is szerepet játszik, hogy egyre inkább elérhető mindenki számára a repülés is. Viszont az utazás nem túl környezetbarát tevékenység: ha szeretné egy kicsit csökkenteni közben a
Amikor a szállítás-közlekedési ágazat kibocsátáscsökkentési kihívásáról hallunk, elsősorban autók és más közúti járművek jutnak eszünkbe, pedig a hajózás helyzete e szempontból sokkal rosszabb. Az elektromos hajtás jelenléte a súlyosan dízelfüggő hajózásban is egyre inkább kézzel fogható, ha egyelőre kezdetleges állapotban is. Legutóbb Japánban jel
Az énekes-színésznő mellett csak az erős férfiak képesek helytállni, ugyanis az átlagon felüli energiája sokszor ijesztően hat a kiszemeltek számára, azonban úgy tűnik nemsokára véget ...
Hiába maxolnák ki rengetegen a babaváró hitelt (támogatást), sokaknak int be a bankjuk. Az érvényben lévő JTM-szabályok ugyanis sokszor nem teszik lehetővé a teljes 10 millió forintos összeg kiutalását. Mutatjuk, kik járnak a legjobban. A...
Egy friss kutatás azt vizsgálta, mennyire hatékonyak és biztonságosak az elektromos ventilátorok a hőhullámok idején, és arra jutott, hogy érdemes vigyázni az ajánlásokkal, mert nem mindenhol ugyanolyanok a körülmények.
Nyolc év után végre hivatalosan is feleségül vette élete szerelmét Kis Grófo! A 26 éves énekes eredetileg világraszóló lagzit szeretett volna, de a sors úgy hozta, hogy végül teljes titokban, csak néhány rokon részvételével fogadott örök hűséget gyermekei anyjának, Tündének. Grófo a Ripostnak mesélte el a kézfogó részleteit, és azt is megígérte: ha
Nem az adataink, hanem a felhasználói szokásaink miatt vagyunk érdekesek, hogy megfelelő hirdetésekkel tudjanak minket bombázni. Csakhogy az adataink közben illetéktelen kezekbe kerülnek.
Nem csak kevesen vannak, keveset is tesznek félre nyugdíjas éveikre a magyar fiatalok önkéntes pénztárakban - ez derül ki az MNB frissen publikált pénztári számaiból, amelyek között most új, korcsoportonkénti megoszlásban is bemutatja...
Változatlanul magas arányban érkeznek a koreai turisták a budapesti szálláshelyekre; idén nagyon erős, 30-40 százalékos is lehet a növekedés az általuk igénybe vett vendégéjszakák számában.
A világ nagy árutőzsdéi is visszaigazolják, hogy drágulnak a legfontosabb gabonafélék – tudatta az InfoRádióban megszólaló agrárszakértő. Tóth Péter szerint a drágulás az olajos magvakat is érinti, és tartósan elhúzódhat.
Az adóhatóság blokkolja azoknak az élelmiszer-automatáknak az automata felügyeleti egységét (AFE), amelyeknek a felügyeleti szolgáltatását megszünteti a Magyar Posta - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a honlapján.
Zákány Zsolt vezette a berettyóújfalui szülész-nőgyógyászati osztályt, míg szembe nem szállt az új börtönkórházzal. Aztán leváltották, most pedig polgármesternek indul.
Extrém magas a parlagfű pollenkoncentrációja az országban, és úgy tűnik, ez a következő időszakban nem is változik majd. Egy nagyobb eső ugyan segítene, de a szakértő szerint erre kevés az esély. Az allergiások alaposan megszenvedik ezt az időszakot, de az allergológus szerint a megfelelő gyógyszerekkel, és mindennapos hajmosással enyhíthetőek a tü
A brazil kormány elutasítja a G7-ek 20 millió dolláros gyorssegélyét az Amazonas-medencében pusztító erdőtüzek megfékezésére - közölte Onyx Lorenzoni, Jair Bolsonaro brazil elnök kabinetfőnöke hétfő este.
Ábel Anita és kedvese visszatértek márciusi megismerkedésük színhelyére, Triesztbe – legalábbis erre enged következtetni a műsorvezető legújabb Instagram-bejegyzése, ami mellé szívekkel tarkítva azt írta: „Visszajöttünk ...
Jair Bolsonaro, a dél-amerikai ország elnöke kabinetfőnöke révén jelezte, semmi szüksége a 20 millió dolláros gyorssegélyre. Azt is megmondta, mit csináljanak inkább a pénzzel.
Súlyos hitelrontás áldozata lett Korda György, kikerült ugyanis az egyik lájkvadász oldalra egy vele készült álinterjú. Ezzel kapcsolatban kerestük meg a táncdalénekest, akit felháborítottak a történtek. Azt mondja, gondolkozás nélkül átadná a rendőrségnek a kamuportál vezetőit és a cikk minden egyes szavát kikéri magának.
Franciaország és az Egyesült Államok megegyezett a délnyugat-franciaországi Biarritzban tartott G7-csúcstalálkozón az amerikai digitális szolgáltatókra kivetett francia adók ügyében: a francia kormány visszafizeti az amerikai cégeknek a befizetett illetéket, amint életbe lép egy nemzetközi adóztatási rendszer – jelentette be hétfőn Emmanuel Macron
Elhatárolódásháború bontakozott ki egy német labdarúgó és – immár volt – csapata, a Chemnitzer FC között; ennek különös aktualitást adnak az e hét végi szász tartományi választások.
A következő napokban is 30 fok körül és afölött alakul a hőmérséklet. Mára az egész országra villám- és zivatarriasztást adott ki a meteorológiai szolgálat.
Franciaország és az Egyesült Államok megegyezett a délnyugat-franciaországi Biarritzban tartott G7-csúcstalálkozón az amerikai digitális szolgáltatókra kivetett francia adók ügyében: a francia kormány visszafizeti az amerikai cégeknek a befizetett illetéket, amint életbe lép egy nemzetközi adóztatási rendszer – jelentette be hétfőn Emmanuel Macron
A jövőben akár egy egyszerű vérvétel segítségével is kiszűrhető lehet a szívinfarktus fokozott kockázata - ezen dolgozik több külföldi egyetemmel együttműködve a Semmelweis Egyetem kutatócsoportja. Ha az infarktust okozó lerakódások időben kimutathatóak, akkor - a kutatócsoport vezetője szerint - akár tíz évvel is megnőhet a várható élettartam.
A magyar pásztorkutyák terelőversenyének híre nemcsak a környező falvakból hívta a IV. Bőköz Fesztiválra a látogatókat, hanem a távolabbi tájak lakosait is a rendezvényre csábította.
Kevesebb mint felére estek Budapest bevételei 2011-hez képest, a 346 milliárdos költségvetés az egyik legalacsonyabb a közép-európai fővárosok mezőnyében.
Látványos megnyitóünnepség vezette fel a 2019-es US Open első esti programját a világ legnagyobb teniszstadionjában, az Arthur Ashe-ben. A szervezők kitettek magukért, de azért szerencséjük is volt a sorsolással, hiszen Serena Williams és Marija Sarapova első fordulóbeli mérkőzésénél aligha találhattak volna jobb nyitóprogramot.
A magyar gazdaság teljesítménye egyre több befektetőt vonz az ázsiai térségből is, az elmúlt években indiai tulajdonú vállalatok több mint 2 milliárd eurót fektettek be Magyarországon - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter azt követően, hogy Subramaniam Dzsaisankar indiai külügyminiszterrel tárgyalt.
A brazil kormány elutasítja a G7-ek 20 millió dolláros gyorssegélyét az Amazonas-medencében pusztító erdőtüzek megfékezésére - közölte Onyx Lorenzoni, Jair Bolsonaro brazil elnök kabinetfőnöke hétfő este. Lorenzoni kijelentette, hogy...