Ahogy arra számítani lehetett, a Magyar Nemzeti Bank kedden nem változtatott az alapkamaton és más monetáris lépést sem jelentett be. Azaz maradtak az eddigi laza monetáris feltételek.
A vártnak megfelelő kamatdöntés után alig mozdult a forint árfolyama, a jegybank közleménye után azonban még jöhetnek izgalmak. 329,5-nél a forint 2019.08.27 18:57Bár az MNB kamatdöntése nem volt érdemi hatással a forint árfolyamára...
Az első fél évben munkavédelmi szabálytalanságok miatt a Pénzügyminisztérium (PM) munkavédelmi főosztálya 224 esetben, összesen 100,59 millió forint munkavédelmi bírságot szabott ki. A munkavédelmi főosztály a tárca honlapján...
Brazília elfogadja a hét legfejlettebb ipari ország (G7) 20 millió dolláros gyorssegélyét az amazonasi erdőtüzek megfékezésére, ha Emmanuel Macron visszavonja "sértéseit" - jelentette ki kedden Jair Bolsonaro brazil elnök arra utalva, hogy a francia elnök hazugnak nevezte őt.
Megerősödhetett a német kancellár pártja és a Fidesz kapcsolata Angela Merkel múlt heti soproni látogatása alkalmával - véli Kiss J. László; a Budapesti Corvinus Egyetem tanára szerint - aki az InfoRádió Aréna című műsorának vendége volt - a magyar kormánypárt és az Európai Néppárt viszonya is változhat a jövőben. Berlin külpolitikai mozgástere köz
Egy gyorsulási versenyen általában érdekesebbnél érdekesebb járgányok sorakoznak fel a rajtvonalon, de egy fészer még a sokat látottakat is meglepheti.
Miközben a képviselői- vagy polgármesteri posztra vágyók javában gyűjtik az aláírásokat, több városban és jobb- meg baloldalon is dúlnak még belharcok.
Hirtelen mindenkinek nagyon fontos lett az esőerdő, és sokan mintha azt gondolnák, hogy a brazilok azért irtják a fákat, mert nincs jobb dolguk, miközben az erdőirtás oka egyértelműen gazdasági: megéri marhát tartani.
Brazília elfogadja a hét legfejlettebb ipari ország (G7) 20 millió dolláros gyorssegélyét az amazonasi erdőtüzek megfékezésére, ha Emmanuel Macron visszavonja "sértéseit"
A Takarék Jelzálogbank Nyrt. (Takarék JZB) kedden megtartott rendkívüli közgyűlése jóváhagyta a hitelintézet Takarék Kereskedelmi Bank Zrt.-ben (TKB) birtokolt részvényeinek értékesítését az MTB Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt.-nek (MTB) - közölte a jelzálog-hitelintézet kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Bár a nyitáskor még a pozitív tartományban voltak az amerikai indexek, mostanra enyhe mínuszba fordult Amerika.Fél százalék mínusz közelében az amerikai indexek 2019.08.27 20:43Egyelőre nem tud kijönni a negatív tartományból Amerika...
Vegyesen alakult a forint árfolyama a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben kedd este a reggeli szintekhez képest. Az euróval szemben idei mélypontjára gyengült kedden a forint.
A tartósabb inflációs tendenciák esetében a lefelé mutató kockázatok erősödtek, amelyek mértékének megítéléséhez a második fél évben beérkező adatok meghatározóak - írta keddi kamatdöntő ülése után a Magyar Nemzeti Bank Monetáris...
A repülőterek térségében élő madarak agresszívebbek és úgy énekelnek, mintha elveszítették volna hallásukat - erre a meglepő következtetésre jutottak a Manchesteri Metropolitan Egyetem és a hollandiai Leideni Biológiai Intézet kutatói, akik az ember keltette zaj hatásait vizsgálták repülőterek térségében élő madarakon.
Elsőként egy orosz légitársaság indított peres eljárást a Boeing ellen a MAX 737 típusú gép miatt. A cég azt állítja, hogy a két, közelmúltbeli szerencsétlenség hátterében nem csak tervezési hiányosságok álltak, hanem a tanúsítványok kiadásakor fontos információkat hallgattak el, ezért szerződésszegés miatt több millió dolláros kártérítésre tartana
Megállapodtak kedden a brit ellenzéki pártok abban, hogy a kétes kimenetelű bizalmatlansági indítvány helyett törvényalkotási eszközökhöz kívánnak nyúlni az unióból való, megállapodás nélküli brit távozás megakadályozása érdekében.
A legpesszimistább forgatókönyvet vázolta fel Mansanari Takada, a Nomura makrostartégája: egy héten belül az egyik legnagyobb vizsgája jöhett az amerikai tőzsdének, könnyen lehet, hogy még a tavaly decemberi piaci összeomlásnál is nagyobbat...
Tévesnek bizonyulhat az az elmélet, amely szerint két robbanás történt az észak-oroszországi Arhangelszki területen található Szeverodvinszk közelében augusztus 8-án végrehajtott rakétakísérlet közben - mondta el a nukleáris kísérletek átfogó tilalmáért küzdő norvég intézet (NORSAR).
Bajban vannak a klisékből dolgozó autós újságírók a vadonatúj Toyota Corolla család kapcsán: tekintettel arra, hogy a Toyota dizájnerei most aztán tényleg beleadtak apait-anyait egy dögös formaterv megalkotásába, ami kiválóan sikerült is nekik, már senki nem használhatja a már unalomig elcsépelt "unalmas" jelzőt a Corollák kapcsán. Mi több, éppen e
Választási együttműködést kötne a Nigel Farage elnökölte Brexit Párt a brit kormányfő, Boris Johnson által irányított konzervatívokkal – feltéve, ha utóbbi megállapodás nélkül lépteti ki a briteket az EU-ból. Máskülönben az előrehozott választáson Johnsonnak minden helyét meg kell majd küzdenie Farage szélsőségesen EU-ellenes formációjával.