2019. augusztus 27. kedd

aug. 27
18:21
Hivatalosan is vége a nyárnak: íme, mikortól jön a brutális lehűlés (Ripost)
Hirtelen jön a váltás, 5-15 fokos lehűlésre is számíthatunk, amint vége az augusztusnak.
aug. 27
18:23
A királynő visszautasította Meghan és Harry kívánságát, elég durvát kértek (Ripost)
A hercegi esküvő után szerettek volna költözni, de nem oda, ahol most laknak. A királynőnek is volt azonban ehhez néhány szava.
aug. 27
18:24
A nap befektetési sztorija: egyesülhet két dohányipari óriás (Privátbankár)
A Philip Morris International Inc. keddi bejelentése szerint fúziós tárgyalásokat folytat az Altria vezetésével, amelynek sikere esetén a dohánypiac vezetője szippanthatja magába a negyedik legnagyobb szereplőt. De úgyis lehet fogalmazni, hogy összenő, ami egykor összetartozott, hiszen az Altria 2003-ban vált ki mostani kérőjéből.
aug. 27
18:24
Lánya született egy agyhalott cseh nőnek (ATV)
Lánya született egy agyhalott cseh nőnek, akinek életfunkcióit három hónapig mesterségesen fenntartották az orvosok, hogy lehetővé tegyék a magzat fejlődését és megszületését.
aug. 27
18:27
Biológiai riadó a magyarok kedvenc tengerparti nyaralóhelyén (Ripost)
A helyi hatóságok fürdési tilalmat rendeltek el a gyönyörű spanyol tengerparton, Alicante város térségében. Mindenkit elküldenek a partról, tilos a vízhez érni. Jelenleg 1000 magyar tartózkodhat a körzetben.
aug. 27
18:30
Paulo Coelho bocsánatot kért Macrontól (444.hu)
Azért, mert Jair Bolsonaro brazil elnök kommentben gúnyolta a francia elnök feleségét.
aug. 27
18:30
Fodor Gábor lemond a Magyar Liberális Párt éléről (Igényesférfi.hu)
A párt közleménye szerint Fodor kiszáll a politikából.
aug. 27
18:30
Sermer Ádám: Köszönök mindent Gábor! (Tiszta Jövő)
Ígérem visszük tovább a lángot.
aug. 27
18:36
Komoly változások a Balatonnál az állam szerepvállalásával (Infostart)
Az állam 6,6 milliárd forinttal megemelte a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) tőkéjét, szerepvállalásával komplexfejlesztések kezdődhetnek a balatoni hajózásban - jelentette be a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója a társaság közgyűlését követő sajtótájékoztatón kedden, Siófokon.
aug. 27
18:36
Puccs érhette Schmidt Mária intézetét (ATV)
Váratlanul felmondott az igazgató és több munkatárs - szúrta ki a 24.hu.
aug. 27
18:36
Szeptemberben megérkezik a nagy lehűlés, 15 fokkal lehet hűvösebb Magyarországon (Háziállat)
Ötven számítógépes elemzésből mindössze egy hozta eredményül, hogy marad szeptember elején is a nyári meleg, a legtöbb modell jelentős lehűlést mutatott jövő hétre – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat Facebook-bejegyzéséből.
aug. 27
18:36
5 perc alatt elkészül a reggeli sminked ezeknek a termékeknek a segítségével! (Glamour)
Nem kell lemondanod a sminkről a sulis napokon sem!
aug. 27
18:36
Az ősz színei a körmökön – Egyszerű, de látványos pöttyös manikűr (Spabook)
Nem is tudunk elképzelni ennél őszibb manikűrt! :) Az alapszínek a fák lehulló leveleit idézik, a pöttyök pedig igazán bohókássá és különlegessé...
aug. 27
18:36
A Barca tinisztárjának edzője vett új cipőt (Promotions)
Victor Valdes mesélt érdekes történetet a Barcelona–Betis meccsen debütáló Ansu Fatiról.
aug. 27
18:42
Elvágott torokkal és letapasztott szájjal találtak rá egy kutyára (BorsOnline)
Egyelőre ismeretlen tettes leragasztotta a labradorja száját, és elvágta a torkát
aug. 27
18:42
Az inkontinencia kivizsgálásának menete férfiaknál (WebBeteg)
Az inkontinencia nem szégyen! Létezik rá hatékony orvosi megoldás, ezért is fontos orvoshoz fordulni. Cikkünkben a kivizsgálás menetéről olvashat.
aug. 27
18:42
Fülledt szerda: Várható időjárás az ország területén holnap estig (Háziállat)
A fátyol- és gomolyfelhők mellett kedden több-kevesebb, szerdán már általában sok napsütésre számíthatunk.
aug. 27
18:42
Fülledt szerda: Várható időjárás az ország területén holnap estig (Biztosító Magazin)
A fátyol- és gomolyfelhők mellett kedden több-kevesebb, szerdán már általában sok napsütésre számíthatunk.
aug. 27
18:48
Kampánytémává vált az Airbnb (Alternatív Energia)
Új hálózatot hozna létre a lakáskiadók részére a Jobbik – jelentette be Z. Kárpát Dániel, a párt alelnöke. Az úgynevezett Hunbnb nem titkoltan az Airbnb versenytársa szeretne lenni.
aug. 27
18:48
Fontos projektet nyert el a győri Audinál a Waberer’s (Portfolio)
A Waberer's mai közleménye szerint leányvállalata, a Waberer's Szemerey Logisztika Kft. nyerte el a győri Audi logisztikai szolgáltatásokra vonatkozó pályázatát. A közlemény szerint a Waberer's házon belüli (inhouse) logisztikai szolgáltatásokat...
aug. 27
18:48
Feljelentést tett egy elkeseredett szurkoló a Var ellen (Sport365)
Nem tudta elfogadni a meccsen történt igazságtalanságokat, hát tárcsázta a rendőröket.
aug. 27
18:48
Házon belül nyomozza a The New York Times az antiszemitizmust (USAracing)
Többen is az egyik politikai szerkesztőjének menesztésére szólította fel a lapkiadót, miután a szerkesztőség is elismerte: Tom Wright-Piersanti évtizeddel ezelőtti Twitter-üzenetei antiszemiták voltak.
aug. 27
18:51
Nyoma veszett a vasárnap megszökött monoklis kobrának a németországi Hernében (HírTV)
Megszökött egy monoklis kobra (Naja kaouthia) egy lakásból a németországi Hernében.
aug. 27
18:54
Komoly fejlesztések kezdődnek a balatoni hajózásban az állam szerepvállalásával (AQUA)
A fejlesztési célok egyebek között az akadálymentesítést, a kikötők, mosdók teljes megújítását, a menetrend ütemesebbé tételét, a dinamikus árképzés bevezetését jelenti.
aug. 27
19:00
Az OTP ingatlanalapja megvásárolhatja a Roosevelt Irodaházat (Menedzsment Fórum)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ugyanis nem látott okot arra, hogy vizsgálja, összefonódásnak számít-e, ha az OTP Ingatlan Befektetési Alapkezelő Zrt. által menedzselt alap megszerzi a Roosevelt Irodaházat.
aug. 27
19:00
Dzsakarta a tengerbe süllyed – Jáva helyett Borneón lesz Indonézia új fővárosa (Piac és Profit)
Az indonéziai Dzsakarta a világ leggyorsabban süllyedő metropolisa, ezért a kormány arra kényszerült, hogy új fővárosba, Borneó szigetére helyezze át a szigetország kormányzatát.
aug. 27
19:00
Tragédia: Többtucatnyian tengerbe fulladtak Líbia partjainál (ATV)
Több tucat illegális bevándorló fulladt a tengerbe Líbia partjainál egy hajótörésben - közölte kedden az ENSZ Menekültügyi Hivatala (UNHCR).
aug. 27
19:00
Bolsonaro elfogadja a G7-segélyt, ha Macron bocsánatot kér tőle (Képmás)
A francia államfő a múlt pénteken hazugnak nevezte a brazil elnököt.
aug. 27
19:06
Sztárügyvédnő védi a Zsuzsát feldaraboló osztrák kannibált (BorsOnline)
Hátborzongató részleteket osztott meg a Borssal a magyar asszony, akinek Bécsben élő lányát egy elmebeteg férfi, az osztrák kannibálként elhíresült Alfred U. ölte meg.
aug. 27
19:06
Közel ezer tanári állás még betöltetlen a tanévkezdés előtt pár nappal (Infostart)
Egy héttel a tanévkezdés előtt is több száz tanárt keresnek az állami iskolákban. Hiány van az óvónőknél, és – különösen a fővárosban – a bölcsődei nevelőknél is. A szakszervezeti képviselők szerint ez az állapot évek óta fennáll, és nem várható jelentős javulás.
aug. 27
19:06
Hány forint lehet az euró árfolyama a jövőben? (ProfitLine)
Ahogy arra számítani lehetett, a Magyar Nemzeti Bank kedden nem változtatott az alapkamaton és más monetáris lépést sem jelentett be. Azaz maradtak az eddigi laza monetáris feltételek.
aug. 27
19:06
Még mindig kritikus szinten várja a forint az MNB döntését (Portfolio)
A vártnak megfelelő kamatdöntés után alig mozdult a forint árfolyama, a jegybank közleménye után azonban még jöhetnek izgalmak. 329,5-nél a forint 2019.08.27 18:57Bár az MNB kamatdöntése nem volt érdemi hatással a forint árfolyamára...
aug. 27
19:06
Veszélyeztetik a dolgozókat? 10-ből 7 munkáltató bukott meg az ellenőrzéseken (Pénzcentrum)
Az első fél évben munkavédelmi szabálytalanságok miatt a Pénzügyminisztérium (PM) munkavédelmi főosztálya 224 esetben, összesen 100,59 millió forint munkavédelmi bírságot szabott ki. A munkavédelmi főosztály a tárca honlapján...
aug. 27
19:06
Demi Lovato bejelentette, hogy játszani fog egy népszerű vígjátéksorozatban (Glamour)
A Will és Grace-ben kap szerepet majd
aug. 27
19:06
London volt Európa gyenge pontja (vg.hu)
London kivételével emelkedéssel zártak a vezető európai tőzsdék kedden. A BUX csökkenéssel fejezte be a napot.
aug. 27
19:06
5 dolog, amit egy Bika nő nem visel el egy párkapcsolatban (Spabook)
A Bika az egyik legnőiesebb jegy – minden Bika nő érzéki és összetett, akiért megőrülnek a férfiak. Emellett családcentrikus és gyakorlatias,...
aug. 27
19:06
Harry herceg dilemmája: Elmenjek az exem esküvőjére vagy ne menjek? (Promotions)
Harry herceg meghívást kapott egykori barátnője, Cressida Bonas brit modell közelgő esküvőjére.
aug. 27
19:08
Visszaesett az érdeklődésünk az okostelefonok iránt (vg.hu)
A prémium modellek tulajdonosai nem látnak különösebb okot készülékük cseréjére.
aug. 27
19:12
Amazonasi erdőtüzek: Brazília egy feltétellel fogadja el a G7-gyorssegélyt (ATV)
Brazília elfogadja a hét legfejlettebb ipari ország (G7) 20 millió dolláros gyorssegélyét az amazonasi erdőtüzek megfékezésére, ha Emmanuel Macron visszavonja "sértéseit" - jelentette ki kedden Jair Bolsonaro brazil elnök arra utalva, hogy a francia elnök hazugnak nevezte őt.
aug. 27
19:12
A liberálisok leszedetik a bevándorlásellenes plakátokat Kanadában (Képmás)
Kanadában október 21-én tartanak választást, és a bevándorlás széles körű támogatást élvez, egyes felmérések szerint.
aug. 27
19:12
Kálmán Olga elmondta, miért tűnt el a nyilvánosság elől (SzMo)
Mióta az előválasztási kampányban alulmaradt Karácsony Gergellyel szemben, nem hallatott magáról az egykori tévés műsorvezető.
aug. 27
19:18
Kiss J. László: jól fog még jönni Merkelnek a soproni látogatás (Infostart)
Megerősödhetett a német kancellár pártja és a Fidesz kapcsolata Angela Merkel múlt heti soproni látogatása alkalmával - véli Kiss J. László; a Budapesti Corvinus Egyetem tanára szerint - aki az InfoRádió Aréna című műsorának vendége volt - a magyar kormánypárt és az Európai Néppárt viszonya is változhat a jövőben. Berlin külpolitikai mozgástere köz
aug. 27
19:18
Gyorsulnál egy fészer ellen? (Autónavigátor)
Egy gyorsulási versenyen általában érdekesebbnél érdekesebb járgányok sorakoznak fel a rajtvonalon, de egy fészer még a sokat látottakat is meglepheti.
aug. 27
19:18
Szoros eredmény és az AfD áttörése várható a németországi tartományi választásokon (USAracing)
Szoros eredmény és az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű jobboldali ellenzéki párt áttörése várható a németországi Brandenburgban és Szászországban tartandó helyi törvényhozási (Landtag-) választáson a szavazás előtt öt nappal, a kedden megjelent közvélemény-kutatási eredmények szerint.
aug. 27
19:18
15 cipő a Deichmann és Rita Ora közös kollekciójából, amit imádni fogsz (Glamour)
Diktáld te a legfrissebb trendeket!
aug. 27
19:21
Karácsonynak is megvannak az ajánlásai (Alternatív Energia)
Miközben a képviselői- vagy polgármesteri posztra vágyók javában gyűjtik az aláírásokat, több városban és jobb- meg baloldalon is dúlnak még belharcok.
aug. 27
19:23
Egyedül nem megy: civil segítséget is kértek Pintérék a roma felzárkóztatáshoz (Alternatív Energia)
Harmincegy településen kezdi el a belügy az elmaradott, főként roma közösségek integrálását, ami korábban az Emmi feladata lett volna.
aug. 27
19:24
Jövő héten beköszönt az ősz (Háziállat)
Véget ér a kánikula és a fülledtség, jövő hét első felében jelentős lehűlés körvonalazódik.
aug. 27
19:24
Angelina Jolie egyfolytában csak bőg (Ripost)
Az Oscar-díjas színésznő nagyon nehezen viseli, hogy elköltözött otthonról a legidősebb gyereke.
aug. 27
19:24
Tündéri ötlet, így fogadhatsz kutyát örökbe (Ripost)
Menhelyi kutyák és leendő gazdik egymásra találását segítették egy nagyszerű ötlettel a méltán híres Savaria Karnevál szervezői. Nézd meg te is a tündéri fotókat és fogadj örökbe egyet közülük, ha megteheted!

Keresés