Bolygónk az átlagosnál nagyobb szárazsága okolható az erdőtüzekért az Amazonas-medencében, ahogy a szibériai tajgán és az Egyesült Államokban is – erről számolt be lapunknak Hajdu Zsanett biológus.
Kálmán Olga volt budapesti főpolgármester-jelölt Facebook-videóban tért vissza, ahol elmondta az elmúlt hónapokban azért nem jelentkezett mert egészségügyi problémái voltak, túl van egy nagy-műtéten, de most újra kell tanulnia járni.
Az InfoRádió értesülése szerint a Fidesz kampánystratégiájának része az, hogy jelöltjei lehetőség szerint mindenhol legelsőként adják le az indulásukhoz szükséges ajánlásokat.
Szeptember 14-én megváltozik az internetes vásárlás az uniós szabályozás hatására, amelynek köszönhetően biztonságosabb lesz az online vásárlás, és elindul az úgynevezett nyílt bankolás - mondta az Erste Bank Hungary Zrt. digitális csatornák igazgatóságának vezetője kedden Budapesten, egy sajtóbeszélgetésen.
Dr. Cser-Palkovics András, Fehérvár fideszes polgármestere Facebook-oldalán erősítette meg, hogy nem ért egyet Kósa Lajossal, szerinte ugyanis tragédia, ami az Amazonasszal történik, melyre a világnak igenis oda kell figyelnie.
Az önkéntes munkát még így is vállalták volna néhányan, de végül alig egy hetük maradt rá. A budaörsi iskola azonban úgy döntött: csak munkaidőben dolgozhatnak a termen, délután és hétvégén nem, így az egész füstbe ment.
Az aluljárós vásárlás veszélyeire figyelmeztet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. A nem megfelelő higiéniai körülmények között tárolt élelmiszerek ételfertőzést okozhatnak.
Ekrem Imamoglu megszüntette öt kormányközeli alapítvány önkormányzati támogatását, köztük olyanokét, amiknek a vezetésében a török elnök gyerekei is helyet kaptak.
A főpolgármester szerint egyre több az olyan jel, miszerint az ellenzék kampánya mögött „kicsit ilyen bosszúra szomjas, frusztrált egykori SZDSZ-esek állnak”
Az éjszakába nyúló egyeztetések sem oldották meg az olaszországi politikai válságot, pedig az államfő máig adott határidőt az új kormánytöbbség megalakítására. A pártok most egy második konzultációt tartanak és az eredményről szerdáig kell beszámolniuk Sergio Mattarella, olasz államfőnek. Ha továbbra sincs megállapodás, még idén előrehozott választ
Alig fél éve, hogy a műsorvezető, Tücsi és a párja, Sofron István jégkorongozó szülők lettek. Még most is élénken él az emlékezetükben, hogy a tündéri Narával való hazatérés pillanata az öröm mellett mennyi bizonytalanságot és szorongást okozott a számukra.
Jelenleg a munkaerőpiacon az Y generáció tagjai a legiskolázottabbak, szakmai tapasztalattal azonban nem minden esetben rendelkeznek, és nehezen tudják elméleti tudásukat a gyakorlatba átültetni. Az Adecco Csoport CEO for 1 Month programja ezt a hézagot igyekszik áthidalni.
Valószínűleg ő az egyetlen a világon, aki nem számított fájdalmas és horrorisztikus kimenetelre, amikor önként és dalolva az arcára tette a veszélyes állatot. Az internetezők pedig a fejüket fogták, amikor meglátták a felvételeket.
Jövő hétfőtől újra teljes vonalon jár majd a 4-es és 6-os villamos - mondta el Budapest főpolgármestere kedden a Hír Tv Magyarország élőben című műsorában.
Jövő hétfőtől újra teljes vonalon jár majd a 4-es és 6-os villamos - mondta el Budapest főpolgármestere kedden a Hír Tv Magyarország élőben című műsorában.
A Fővárosi Főügyészség keddi, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a Budapesti VI. és VII. kerületi Ügyészség azt indítványozta, hogy a bíróság további három hónappal - november 30-áig - hosszabbítsa meg Jurij C. gyanúsított letartóztatásának határidejét.
„Ez még csak a kezdet”- ígéri Ekrem Imamoglu, aki öt szervezettől vont meg több milliárd forintnyi önkormányzati forrást. A kifizetések ellenőrzésekor hihetetlen tételeket is találtak.
Készen áll a tesztelésre a Facebook szuperpénze, a Libra. A társaság 10 ezer dollárt fizet annak, aki hibát talál benne - írja a Quartz. A Facebook által alapított Libra Egyesület ma jelentette be, hogy a társaság által 2020 elején bevezetni...
Több mint 10 év után újra a gála színpadára lépett a Jonas Brothers, és a Señorita-val Shawn Mendes és Camila Cabello is a díjazottak sorába állhatott.
Több tízezer lelet került elő az egykori szolnoki vár területén, azaz a Szolnoki Művésztelepen a 2017 októberben kezdődött és a közelmúltban lezárult régészeti feltáráson - közölte a feltárásvezető régész kedden a helyszínen tartott beszámolón.
Egy pekingi kórházból sikeresen végeztek el 5G-s vezeték nélküli technológia segítségével egy távirányítással végrehajtott robotműtétet egy több mint 136 kilométerre lévő nőn kínai orvosok.
Bár a nyitáskor még a pozitív tartományban voltak az amerikai indexek, a zárás előtti órákban már enyhe mínuszba fordult Amerika, és ott is maradt.Piros lett a vége 2019.08.27 22:03Mindhárom amerikai részvényindex pirosban fejezte be...
A lemondott, de ismét az olasz miniszterelnöki székre pályázó Giuseppe Conte vette át az Öt Csillag Mozgalom (M5S) nevében a balközép Demokrata Párttal (PD) folytatott kormányalakítás vezetését kedden, kevesebb mint egy nappal az államfőtől szabott határidő lejárta előtt.
A Duna House a keddi piaczárás után tette közzé legfrissebb számait, a társaság erős negyedéven van túl: a cég 2019. második negyedévében növelni tudta franchise és pénzügyi közvetítésből származó eredményét. Magyarországon...