A szomszéd legyen barátságos – a magyarok szerint ugyanis ez az egyik legfontosabb a kerítés túloldalán élőkben. A Miutcánk legfrissebb kutatása arra is rávilágított, hogy az emberek elvárnák, hogy új szomszédjuk bemutatkozzon, ez azonban egyáltalán nincs így.
Nagy István azt mondta, a jövedelempótló egy hektáronkénti 172 eurós támogatást 432 euróra, az igénybevétel időtartamát pedig minden fafaj esetében 12 évre emelték.
Képviselők és a Brexitet ellenzők már több mint egy millió aláírást gyűjtöttek, továbbá tüntetéseket is szerveznek a döntés ellen. A parlamentben a kormány megbuktatását készítik elő, szeptember 10-ig van rá idejük.
Első alkalommal láthatja repülés közben a fővárosi közönség a teljes egészében magyar fejlesztésű és gyártású, versenysport céljára kialakított GENPRO típusú műrepülőgépet a hétvégén sorra kerülő Budaörsi AirShow elnevezésű kétnapos eseményen.
Az idei év első felében a teljes bérlői kereslet elérte a 190 ezer négyzetmétert a hazai logisztikai piacon, ami 17 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest. A Cushman & Wakefield az egyes magyarországi városokban...
A frissen restaurált klasszikus filmek seregszemléjét idén szeptember 4. és 11. között rendezik meg, többek között olyan sztárvendégekkel, mint a nagy francia nevettető, Pierre Richard vagy a német horrorsztár, Udo Kier. A részletekről a Magyar Nemzeti Filmalap - Filmarchívum igazgatóját kérdeztük.
Az MDDÜ a neves olasz Istituto Europeo di Designnal együtt kínál lehetőséget a hazai márkák számára fejlődésük és kibontakozásuk céljából. A program részleteiről sajtótájékoztató keretében beszéltek az IED képviselői, Giovanni Ottonello és Jacopo Barghellini.
Vajna Timi Nádai Anikónak mondta el, mi lehetett az, ami miatt a filmmogul őt vette feleségül. Az özvegy sok egyéb mellett arról is beszélt, milyen volt a pénzhez való viszonya Andy mellett. Az özvegy elárulta Nádai Anikónak...
A munkaerőpiacra nem volt hatással a feltétel nélküli finn alapjövedelem bevezetése – derült ki a legutóbbi kutatásokból. A kísérlet következtetéseinek levonása azonban tovább zajlik.
Hosszú Facebook-posztot írtak a Magyar Tudományos Akadémián tartott rendezvény után arról, mi a gond jelenleg a szúnyogirtással Magyarországon, és miért kellene csak biológiai védekezést alkalmazni.
Életének 86. évében csütörtökön elhunyt Kocsár Miklós Kossuth-díjas zeneszerző, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja - közölte az MMA Titkársága az MTI-vel.
Koalícióra lép Olaszországban az Öt Csillag Mozgalom és a Demokrata Párt, a kormányfő pedig átmenetileg marad Giuseppe Conte. Molnár Anna Olaszország-szakértő szerint nem kizárt, hogy néhány szavazás és törvényalkotási lépés után új választásokat fognak kiírni.
AZ ÉV HOTELE közönségszavazás című műsor újabb régió végéhez érkezett. A hónap hat szállodájára már csak vasárnap délig szavazhatsz. Viszont a voksoddal nem csak a versenybe szólsz bele, de nyerhetsz is!
A hongkongi rendőrség betiltotta az elmúlt hónapok legnagyobb létszámú megmozdulásait szervező csoport szombatra tervezett demonstrációját - olvasható a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap internetes oldalán csütörtökön megjelent cikkben.
Először tettek ilyet a most kirobbant válság alatt. Pár órával a tiltás bejelentése után álarcos férfiak támadtak baseballütővel a tüntetések főszervezőjére.
Az úszók szövetségi kapitánya nem hisz abban, hogy a tokiói olimpián Shane Tusup új tanítványa megszoríthatja a régit. Sós Csaba elmondta a véleményét Kapás Boglárka és Kenderesi Tamás magatartásáról, valamint Milák Kristóf egyik közeli, kihagyandó világversenyéről is.
Tovább folytatódik az augusztus 8-i, északnyugat-oroszországi nukleáris baleset utóélete. Mint emlékezetes, az orosz védelmi minisztérium először letagadta, hogy bármilyen radioaktív anyag a környezetbe került volna, de később a Roszatom állami atomenergia-vállalat arról számolt be, hogy szakemberei „rakéta részét képező radioizotóp energiaforrássa
A legrangosabb nemzetközi szakmai kitüntetést nyerte el Tokióban Magyarország Nemzeti Atlasza – Természeti környezet című kötet angol kiadása. Ennek jelentőségéről beszélgettünk Kocsis Károly akadémikussal, a kötet főszerkesztőjével.
Levélben fejezte ki nagyrabecsülését és köszönetét Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke Matteo Salvininek, az eddigi olasz kormányzó párt, a Liga vezetőjének azért a munkáért, melyet az elmúlt időszakban Olaszországért és egész Európáért, benne Magyarországért végzett - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Liszt, Mozart és Paganini, illetve a Queen, Edith Piaf, a Margaret Island és Piazzolla művei is színpadra kerülnek az MVM Zrt. negyedik ZENERGIA koncertjén szombaton este 8 órakor.
Levélben fejezte ki nagyrabecsülését és köszönetét Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke Matteo Salvininek, az eddigi olasz kormányzó párt, a Liga vezetőjének azért a munkáért, melyet az elmúlt időszakban Olaszországért és egész Európáért, benne Magyarországért végzett - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke csü
A számlázás unalmas és időrabló feladat. Viszont minél gyorsabban szeretnénk letudni, annál több a hibaforrás, ami viszont csak még több adminisztrációhoz vagy késedelmes fizetéshez vezet. Szóval, csak nyugalom, ezúttal is többet ésszel, mint erővel. A Billingo szakértői összegyűjtötték a 10 leggyakoribb hibát, amelyekkel egy kis odafigyeléssel soh