Mit gondolt Mária a kereszt alatt; miért hagyta a Jóisten, hogy Jézus végigjárja a keresztutat? – Légrádi Gergelyt íróként ezek a kérdések is foglalkoztatják, ha éppen a Bibliát forgatja. De a kérdések eleve fontosak a számára, ahogy az a Napfénytető című új novelláskötete apropóján a vele készült interjúból is kiderül.
Hongkongiak tízezrei tiltakoztak a növekvő kínai befolyás ellen szombaton, a demokráciapárti tüntetők egy csoportja leszedett rúdjáról egy kínai zászlót és a Viktória-kikötőnél vízbe dobta azt.
Áthidalni a rövidtávú kihívások és a hosszútávú prioritások közötti szakadékot komoly kihívást jelent számos magántulajdonú vállalkozás számára. Azok a tulajdonosok viszont, akik épp a következő generációnak tervezik átadni a kontrollt, közvetlen, személyes nyomás alatt állnak a vállalat és a család hosszútávú jövője és a napi ügyekben rejlő lehető
Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája nyerte a 34. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamot ő kezdheti az élről.
Csak úgy ragyogsz! - a mondat, amit minden várandós kismama szeretne hallani, még akkor is, ha a hónapok előrehaladtával nemcsak a pocak mérete nő, hanem ezzel együtt egyre több gondot okoznak a különböző bőrproblémák is. Valakinek az életét gyulladt pattanások, vagy terhességi csíkok keserítik, más a szokatlan helyeken megjelenő szőrszálaktól vagy
Az MNB tavasszal bejelentett 300 milliárd forintos Növekedési Kötvényprogramja (NKP) akár 15 nagy vállalatcsoport számára biztosíthatja a növekedéshez szükséges forrást. A banki, finanszírozási és tőkepiaci területen piacvezető Kapolyi Ügyvédi Iroda szerint ugyanakkor valószínűbb, hogy a forrást nem csak nagyvállalatok, hanem akár tucatnyi kisebb m
Hamis tanúzás és hamis vád miatt újabb feljelentés tettek az ukrán hajóskapitány ellen - tudta meg Híradónk. A legújabb szakértői vélemények alapján, az egyik magyar sértetti képviselő fordult a rendőrséghez. Gulyás Krisztián ügyvéd szerint nem csak a Viking Sigyn kapitánya hibázott, hanem a baleset idején arra közlekedő másik szállodahajó kapitány
330 éve, augusztus 3-án született Bercsényi László, a 18. század egyik legnagyobb magyar katonalegendája, aki hírnevét ugyan külföldi uralkodó szolgálatában szerezte, de így is beírta magát örökre a magyar hadtörténelem és katonahistória aranylapjaira. Ma a világon két ország hadserege őrizte meg a nevét az utókornak: Franciaország mellett a Magyar
Azonnal jelezni kell a közműszolgáltatónak, ha fizetési nehézsége támad valakinek - hívta fel a figyelmet a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (Mekh) sajtófőnöke szombaton, az M1 aktuális csatornán.
Gyakorlatilag fosztogatta az orosz bankszektor egy részét a Szövetségi Biztonsági Szolgálat illetékes osztálya – állítják orosz tényfeltáró újságírók. A nyomozás során feltárt információ szerint FSZB-tisztek beépültek a bankokba és irányításuk alá vonták azokat.
Mintegy hatszáz embert - köztük újságírókat - vett őrizetbe az orosz rendőrség egy újabb engedély nélküli tüntetés során Moszkvában szombaton - számolt be az OVD-Info független megfigyelőcsoport.
Egy hete 1400 fős rekordot döntött a rendőrség. Az egyik legismertebb képviselőnőt a taxijából rángatták ki, egy biciklis gumibotozásáról videó is készült.
Mintegy hatszáz embert - köztük újságírókat - vett őrizetbe az orosz rendőrség egy újabb engedély nélküli tüntetés során Moszkvában szombaton - számolt be az OVD-Info független megfigyelőcsoport.
Fennáll a veszély, hogy terrorcselekményekre használnak fel drónokat, figyelmeztetett az illetékes uniós biztos. Tele stadiont vegyi fegyverrel támadhatnak meg.
Hosszú Katinka egy aranyat és egy ezüstöt, Szabó Szebasztián pedig egy bronzérmet szerzett szombaton az úszók világkupa-sorozatának tokiói állomásán, ahol a második versenynapon a magyar vegyes gyorsváltó második lett.
Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminisztert a múlt hónapban meghívták a Fehér Házba, hogy találkozzon Donald Trump amerikai elnökkel - számolt be a The New Yorker című hetilap.
Összesen több mint 170 járat törlésére készülnek a londoni Heathrow repülőtéren hétfőn és kedden a bérviták következményeként kialakult sztrájkveszély miatt.