2019. augusztus 4. vasárnap

aug. 4
7:45
Orbán számára csak a hatalom van (Alternatív Energia)
Petőcz György kögazdász, publicista 2001-ben elsőként írta meg a Fidesz keletkezésének történetét
aug. 4
7:48
Mobiltelefonos üzenetekben támadó zsarolóvírusra figyelmeztetnek szakértők (Infostart)
Új zsarolóvírus-családot fedeztek fel a szakemberek, amely a névjegyzékben szereplő embereknek küld rosszindulatú linkeket SMS-ben - hívták fel a figyelmet az ESET IT-biztonsági szakemberei.
aug. 4
7:48
Meglepő fordulat jöhet az építőiparban (Piac és Profit)
Hosszú, meredek emelkedés után 2019 második negyedévében több céginformációs mutató is az építőipari lendület csökkenését vetíti előre – az Opten céginformációs szolgáltató szerint. Mind építőipari termelés oldalon, mind cégalapítási oldalon hozott meglepetéseket az április-június közötti időszak.
aug. 4
7:48
Változékony vasárnap várható (Háziállat)
A zivatarok környezetében a szél viharossá fokozódhat.
aug. 4
7:51
Szabad szemmel: Orbán addig uralkodhat, amíg a fut a gazdaság (Kripto Akadémia)
Nemzetközi sajtószemle, 2019. augusztus 4.
aug. 4
7:51
Gomolyfelhős vasárnap: Várható időjárás az ország területén ma estig (Biztosító Magazin)
Sok gomolyfelhő képződik, szórványosan - nagyobb eséllyel a Dél-Dunántúlon és a Dunától keletre - várható zápor, zivatar. Éjszaka nagyrészt szétesnek a gomolyfelhők, de a középső országrészben néhol zápor, eleinte zivatar még lehet.
aug. 4
7:51
Pincelátogatások 2019/1 Gangl Pincészet (WMN)
Szerkesztőségünk életében a legizgalmasabb időszak minden évben a Magyarország Legszebb Szőlőbirtoka internetes pályázat eredményének értékelése. Idén nagy örömmel töltött el mindannyiunkat, hogy egy Soproni pincészet...
aug. 4
8:06
Felfalja a bükkerdőket a klímaváltozás, de lehet, hogy van egérút (Infostart)
Magyarországon is hatással van a fákra a klímaváltozás, több fafaj is korábban hullajtja a lombját, vagy elszárad a csúcsuk. A folyamatot az erdőgazdálkodás átalakításával lehetne megállítani - hangsúlyozta az MTA Ökológiai Kutatóközpontjának tudományos tanácsadója, Ódor Péter erdőökológus.
aug. 4
8:09
Izer: ötvenmillió online számlát küldtek be az adóhivatalhoz (Portfolio)
Már több mint 50 millió számla adatait küldték be a vállalkozók a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) 13 hónap alatt - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára. Izer Norbert azt mondta, a piaci elemzők...
aug. 4
8:09
5 eset, amikor jó ötlet szünetet tartani egy kapcsolatban (Spabook)
A párkapcsolati konfliktusokat sokszor egy szünet beiktatásával próbálják rendezni a felek. De vajon ez tényleg jó ötlet? Vagy éppen ellenkezőleg,...
aug. 4
8:15
Hatvan év a lakótelepeken (Könyves Magazin)
Kiállítás nyílt az igazi Kádár-kockákról Debrecenben.
aug. 4
8:18
Csak elszórtan várható zivatar (Háziállat)
Nem csak a légkör, de a mosás után kiteregetett ruhák is jól fognak száradni a hét utolsó napján. A jövő hét eleje melegedést, vége változékonyságot tartogat. Napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, elsősorban a nyugati határvidéken, a Duna-Tisza közén és délkeleten helyenként záporeső előfordulhat, utóbbi területen egy-egy zivatar is lehet. Az
aug. 4
8:21
Obamáék lánya mégsem olyan tökéletes? Nagyot csalódott benne a család (Femcafe)
Saját apja buktatta le a 21 éves lányt, de az exelnök így sem akarta elhinni, ami történt.
aug. 4
8:24
20 embert ölt meg egy tömeggyilkos El Pasoban, egy áruházban (Kripto Akadémia)
A fiatal férfi vélhetően rasszista indíttatásból gyilkolt.
aug. 4
8:27
20 embert ölt meg egy ámokfutó El Pasoban, egy áruházban (Grill Receptek)
Egy fegyveres férfi lövöldözött egy helyi idő szerint délután 1 órakor a Texas állambeli El Pasóban egy Walmart áruházban. Az üzlet zsúfolt volt, legalább háromezer vásárló és több száz alkalmazott volt az épületben az iskolaév közeledtével.
aug. 4
8:27
Menekülj messzire, ha ilyen pasival randizol (Femcafe)
Lehet, hogy rosszul választottál.
aug. 4
8:27
Bencsik András: Organikus demokrácia (Tiszta Jövő)
A magyar demokráciafelfogás eddig követhetetlennek tűnő vonása ugyanis az a szeretet, ami a 2002-es vereség után fogalmazódott meg.
aug. 4
8:30
Online rendelés: buktató lehet az átvételkor aláírt szövegben (Infostart)
Az interneten rendelt termékek fokozott ellenőrzésére hívja fel a figyelmet a Budapesti Békéltető Testület.
aug. 4
8:30
Figyelem, sms-ben támad az új zsarolóvírus – részletek (Blikk)
Új zsarolóvírus-családot fedeztek fel a szakemberek, amely a névjegyzékben szereplő embereknek küld rosszindulatú linkeket SMS-ben - hívták fel a figyelmet az ESET IT-biztonsági szakemberei.
aug. 4
8:30
Kilőtt a hazai e-kereskedelem (AQUA)
Az interneten legjobban értékesíthető termékkategóriák idén a szolgáltatás, a webpláza és az irodatechnika lettek – olvasható a ShopRenter friss kutatásában.
aug. 4
8:33
Külön forgalmi sávot kapnak a VIP vendégek az M3-ason (ATV)
Ahogy az az elmúlt néhány évben gyakorlat volt, a most hétvégi Forma-1 kapcsán is az M3-as autópálya fővárosból kivezető szakaszán az M0-s csomóponttól a Ring pihenőhelyig a leálló sávon külön forgalmi sávot kapnak a VIP vendégek, amit ma reggeltől lehet használni.
aug. 4
8:36
Kikaptak a döntőben Stollárék (Sport365)
A 4. helyen kiemelt páros két játszmában szenvedett vereséget.
aug. 4
8:39
10 év után visszatér a leszbikus közösségről szóló ikonikus sorozat (Joy)
Merthogy az elmúlt években még jó néhány betű bekerült az Lmbtqia+ szivárványba. Néhány főszereplővel azonban újra találkozhatunk; nézzétek meg, hogy festenek ennyi év után!
aug. 4
8:39
A költözők már csak az új lakcímükkel szavazhatnak (Igényesférfi.hu)
Más szabályok vonatkoznak az átjelentkezettekre, mint az elköltözőkre.
aug. 4
8:39
A gyönyörű haj titka, amit csak kevesen ismernek (Spabook)
Megőrjít a kezelhetetlen frizurád? Vagy az esetek többségében elégedett vagy vele, de a jellegzetes „rossz haj napok” téged sem kímélnek?...
aug. 4
8:45
Ignácz Judit: Ami a történelemkönyvekből kimaradt: a roma holokauszt emléknapja (Tiszta Jövő)
A mai magyar közoktatásban a romákról némi sztereotipikus megjelenítésen kívül szinte semmilyen tényszerű tudást nem adnak át.
aug. 4
8:48
Alaposan megöregedett Patrick Duffy. Fel sem fogod ismerni a Dallas Bobby-ját (Blikk)
Nagyon megváltozott!
aug. 4
8:51
SZÉP SZÓ – Japán társasjáték (Alternatív Energia)
Japán vendégei csak egyszer voltak panziónknak, a pencsinek. Fiatal házaspár érkezett, de nem a távoli szigetországból, hanem Berlinből, ahol a zeneszerző férj, Kisadata Otaka több éven át tanult. Miután azonban megszerezte diplomáját, még nem tért haza azonnal, előtte - ugyancsak tanulmányi célból -  néhány hónapot eltöltött Budapesten. Ugyanabban
aug. 4
8:51
Japán az idei Mesterségek Ünnepének a vendége (Igényesférfi.hu)
Hatvanezer látogatóra számítanak idén a rendezők.
aug. 4
8:54
Utólag vallotta be Ördög Nóra: bonyodalmak voltak a szülésnél (Blikk)
Nem ment zökkenőmentesen.
aug. 4
8:54
Hamvas Zoltán: Nagyon komolyan kell vennie ezeket az éttermeknek (Infostart)
Egyre tudatosabban és egészségesebben étkeznek a magyar emberek – véli a Magyar Bocuse d`Or Akadémia elnöke.
aug. 4
8:54
Brutális torlódás Röszkénél, órákat kell várni (Blikk)
A Nyugat-Európából hazatérő vendégmunkások és a nyaralók miatt torlódás alakult ki a röszkei autópálya-határátkelőhelyen -  tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap reggel az MTI-t.
aug. 4
8:57
Nagy a torlódás Röszkén (ATV)
A Nyugat-Európából hazatérő vendégmunkások és a nyaralók miatt torlódás alakult ki a röszkei autópálya-határátkelőhelyen - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap reggel az MTI-t.
aug. 4
9:06
Ezzel mindenkit meglepett: könyvet ír Meghan hercegné, nem is akármilyet (Blikk)
Szokatlan döntést hozott a királyi család egyik tagja!
aug. 4
9:06
Nyári táborokra csapott le a hivatal: veszélyes eszközöket tiltottak be (Pénzcentrum)
A fogyasztóvédelmi hatóság a tanítási szünetben az ország minden részében célzottan ellenőrzi azokat a táborokat, ahol a gyermekek az aktív szórakozásukat biztosító eszközöket használhatnak. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium...
aug. 4
9:09
Passzív jövedelem a tőzsde segítségével (Portfolio)
Kevés trendibb dolog van mostanában, mint a passzív jövedelem, ami alatt legtöbben a kevés munka sok pénz párosát értik. A gyakorlatban leginkább arról beszélhetünk, hogy a bevétel időben később követi a befektetett munkát, és így...
aug. 4
9:09
Szingliként néha kicsit magányos az élet – Eképpen vidíthatod fel magad! (Spabook)
Ha már hónapok, vagy akár évek óta egyedülálló vagy, szinte elkerülhetetlen, hogy ne legyenek olyan időszakaid, amikor kimondottan magányos...
aug. 4
9:12
Nikolics góljával nyert rangadót a Chicago Fire (Sport365)
Ezzel a góllal megszerezte szezonbeli első idegenbeli győzelmét a Chicago
aug. 4
9:12
Ismét tüntetés volt Hongkongban, kínai zászlót dobtak a tengerbe (ATV)
Hongkongiak tízezrei tiltakoztak a növekvő kínai befolyás ellen szombaton, a demokráciapárti tüntetők egy csoportja leszedett rúdjáról egy kínai zászlót és a Viktória-kikötőnél vízbe dobta azt.
aug. 4
9:18
Vajna Timi döntött: fájnak az emlékek, elköltözik az országból (Blikk)
Nem bírja már elviselni.
aug. 4
9:24
Levették a mellét az anyukának, majd kiderült, hogy nem is rákos (Blikk)
Hónapokig tartó kemoterápiás kezelésen, és melleltávolító műtéten is átesett egy kétgyermekes anya, mire rájöttek az orvosok: tévesen diagnosztizálták mellrákkal.
aug. 4
9:24
Óriási a torlódás Röszkénél, négy órát is várhatnak az autósok (Alternatív Energia)
Itt a hétvége, hatalmas a dugó a legforgalmasabb szerb-magyar határátkelőben.
aug. 4
9:24
Újabb ámokfutás történt az Egyesült Államokban (USAracing)
Mindössze néhány órával korábban az amerikai-mexikói határon fekvő El Pasóban volt fegyveres támadás, amelyben legalább húszan haltak meg.
aug. 4
9:26
Mennek haza a vendégmunkások, Röszke elesett (Alternatív Energia)
Négy óra a várakozás a határon.
aug. 4
9:28
Strand épülhet Józsefvárosban (Alternatív Energia)
Amióta 2005-ben kifutott az utolsó vonat a Józsefvárosi pályaudvarról - az elsőt 1867-ben indították el -, a Kerepesi temető és az egykori Ganz-Mávag gyártelep közé beszorult, mintegy három hektáros terület mindig befektetőkre várt.
aug. 4
9:30
Narancsbőrös vagy? Ezzel az egyszerű módszerrel örökre megszabadulhatsz tőle (Blikk)
Pénztárcabarát megoldás.
aug. 4
9:30
Séta a hegyen (Alternatív Energia)
Az, hogy a hegyen, pontatlan megfogalmazás. Az én hegyem legfeljebb dombocska. Kopár sziklafal, Kelenföld felett. A történet viszont, amit elmesélek, pontos, ezért kezeskedem. Most is csak azért töröm magam, hogy ne csak pontos, hanem – ha lehet – szép is legyen. Olyan, mint Évike, a tizenéves kamaszlány, akivel fent sétálunk a hegyen. Alattunk
aug. 4
9:30
Milyen olajat kapjon a Sport Swift? (Autónavigátor)
Olvasónk birtokában egy irigylésre méltó autó van: szívómotoros, 1,6-os Swift Sport, ráadásul 100 ezer kilométer alatti futással. Egy ilyen kincs esetén különösen fontos, hogy megfelelő kenőanyaggal fusson.
aug. 4
9:33
A diákhitel megoldást kínál az önköltséges helyekre pótfelvételizők számára (ProfitLine)
Augusztus 7-ig adhatja le a pótfelvételire a jelentkezését az a több mint 33 ezer diák, akiket első körben nem vettek fel felsőoktatási intézménybe. Mivel a pótfelvételi eljárásban szinte kizárólag önköltséges helyekre jelentkezhetnek a fiatalok, így számukra kiemelt segítséget jelenthet a kifejezetten a tanulmányi költségek finanszírozására kialak
aug. 4
9:33
Új zsarolóvírus-családot fedeztek fel, így támadnak (ATV)
Új zsarolóvírus-családot fedeztek fel a szakemberek, amely a névjegyzékben szereplő embereknek küld rosszindulatú linkeket SMS-ben - hívták fel a figyelmet az ESET IT-biztonsági szakemberei.

Keresés