2019. augusztus 4. vasárnap

aug. 4
20:27
Marco Rossi ezzel lepte meg Max Verstappent a Hungaroringen (Ripost)
A világbajnoki címvédő és az összetettben is vezető Lewis Hamilton nyerte a Forma-1-es világbajnokság Magyar Nagydíját.
aug. 4
20:27
„Pincérnőnek nézel ki” – beszóltak a tudósnak, mert tetovált és élénkvörös a haja (SzMo)
A nő szerint nem az ő hajszíne a „szakmaiatlan”, hanem a külsőségek alapján ítélkezni.
aug. 4
20:30
Zümmögve érkezhet a halál: új terrorveszélyre figyelmeztet az Európai Bizottság (Kripto Akadémia)
Az egyre okosabb és erősebb drónok halálos fegyvernek számítanak a terroristák kezében, francia biztonsági szervek szerint nem kizárt egy stadion ellen elkövetett légi támadás sem.
aug. 4
20:30
Hosszú időre nélkülöznie kell kapusát a Honvédnak (Sport365)
Nagyon súlyos sérülést szenvedett Romániában.
aug. 4
20:33
Magyar képzőművészeti szenzáció Londonban (Spa Trend Online)
Maurer Dóra műveiből nyílik hétfőn kiállítás a londoni Tate Modern múzeumban.
aug. 4
20:39
4 ok, ami miatt szagos lesz a verejték (WebBeteg)
A verejtékezés fontos élettani mechanizmus, hiszen a párolgása hőt von el, vagyis a test az izzadással hűti magát. A túlzott verejtékezés azonban igen kellemetlen lehet, sőt, egyes betegségek is okozhatnak ilyen tünetet. Dr. Boros-Gyevi Márta, esztétikai bőrgyógyász az okokról és a megoldási lehetőségekről beszélt.
aug. 4
20:39
10 egyedi francia manikűr, ha unod a klasszikus változatot (Spabook)
Ha a körmünkről van szó, könnyen elereszthetjük a fantáziánkat és szerencsére rengeteg helyről inspirálódhatunk, hogy a lehető legszebb...
aug. 4
20:45
Imádja a net az anyukát, aki furán őszinte üzenetben „védte meg” az iskolából elkéső fia mellett (SzMo)
A nő nem élvezi éppen fia kamaszodásának folyamatát.
aug. 4
20:48
Elfordultak a britek a műanyagszatyroktól, de van még gond (Infostart)
Drasztikusan kevesebb műanyag bevásárlószatyrot használnak a britek, azt követően, hogy a szupermarketekben immár fizetni kell értük - derült ki egy friss felmérésből.
aug. 4
20:54
Egy tinédzser kidobott egy hatéves kisfiút a londoni Tate Modern tizedik emeletéről (444.hu)
A tizenhét éves fiú nem ismerte áldozatát.
aug. 4
20:57
A lemezgyűjtő (Alternatív Energia)
Sosem tanult zenét, mégis évtizedek óta abból él. Százezer felvétel minden fontosabb adata ott van a fejében, a raktárában pedig több tízezer fekete korong. A legmegbízhatóbb ügyfelei japánok, de a világ szinte minden pontján vannak vevői és beszerzői. Övé a legteljesebb Mahler-gyűjtemény, a Mester minden felvétele a birtokában van. Rajongása miatt
aug. 4
20:57
24 éves fiatal a daytoni mészárlás elkövetője – az áldozatok között van a 22 éves húga is (SzMo)
Connor Betts további merényletekre készülhetett. A rendőrök az első lövés eldördülése utáni egy percen belül a helyszínen - a Ned Pepper Bar nevű szórakozóhelyen - voltak, és azonnal lelőtték az elkövetőt.
aug. 4
21:03
Népviseletes felvonulók ünnepelték a román hadsereg budapesti bevonulását (Kripto Akadémia)
A román civil szervezet több száz résztvevőt toborozott, akik a bevonulás centenáriumára emlékeztek Bukaresten.
aug. 4
21:03
Trágár szöveget tetováltatott a homlokára, mert a „varázsgomba azt kérte tőle” (SzMo)
A már híres fiatal azt mondta, hogy a gombát egy barátjától kapta, ám egyedül használta, így nem is volt a közelben senki, aki megállíthatta volna.
aug. 4
21:06
Katlani kábulat (Spa Trend Online)
Bár a híradások alapján valakinek úgy tűnhetett, a vihar volt a fő „fellépő” az Ördögkatlanon, ez korántsem volt így. Igaz, a jégesőt mégiscsak elmuzsikálták.
aug. 4
21:09
Top 7 ok, amiért megcsalhat a férfi (Spabook)
A hűtlenség kényes témaköre a bulvársajtón keresztül áthatja a mindennapokat, sőt: rosszabb esetben saját tapasztalataink is vannak. A megcsalásnak...
aug. 4
21:27
Ciki: lejött a filter, kiderült, hogy valójában 58 éves a fiatalnak gondolt kínai influencerlány (SzMo)
A nő azt is megígérte, hogy személyesen is találkozik rajongóival, amint összegyűjtenek úgy 14 500 dollárnyi, vagyis több mint 4 millió forintnyi támogatást.
aug. 4
21:30
Sztrókot kapott egy magyar Angliában, majd hihetetlen dolog történt (Ripost)
Ilyen egy igazán példaértékű összefogás!
aug. 4
21:30
A migránsok fertőzéseitől tartanak a német rendőrök (Ripost)
A migránsok kitoloncolásai során gyakran lesznek az erőszak áldozatai a rendőrök. Mégsem a testi sértéstől félnek a legjobban...
aug. 4
21:33
Ezeket a számokat húzták ki a hatos lottón (ProfitLine)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 31. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
aug. 4
21:39
A retro hajgumik ideje lejárt: Ez lesz helyettük a divat (Femcafe)
Búcsúzunk tőlük, de még jobb kiegészítő jön helyettük.
aug. 4
21:39
Saját jócsaj anyját nézik a barátnőjének – ez nehezíti meg a srác életét, legalábbis szerinte (SzMo)
A felvételek online közzététele óta Jonathan posztját több mint 14 000 alkalommal lájkolták, és rövid idő alatt 8000 hozzászólást kapott.
aug. 4
21:39
A Nyilas jegyűek 5 negatív tulajdonsága – Rád is jellemző? (Spabook)
Bár egy ember jellemrajzának felállításánál az asztrológusnak nem elegendő pusztán az illető napjegyét ismernie, mégis a napjegy az, amely...
aug. 4
22:09
Labdarúgó NB I - Eredmények és tabella (Infostart)
A csonka első fordulót követően a MOL Fehérvár FC vezeti a labdarúgó OTP Bank Liga tabelláját.
aug. 4
22:15
A lemenő nap sugarai aranyszínbe öltöztették Szegedet (SzMo)
Varázslatos... A természet alkotókedve mindig lenyűgözi az embert.
aug. 4
22:33
Megdöbbentő, ezt tette a mészárlás előtt a texasi lövöldöző (Ripost)
Megnevezték az augusztus 3-ai El Pasó-i lövöldözés elkövetéséért felelős 21 éves férfit, Patrick Crusiust.
aug. 4
22:33
Öngóllal segítette az Arsenal a Barcelonát (BorsOnline)
A Barcelona alapítójáról elnevezett Joan Gamper-kupa 54. kiírásában az Arsenal lá
aug. 4
22:35
Norvégia fővárosa biztos úton halad az iszlamizáció felé (Ripost)
A norvég politikusok szerint az oslói Grorud-völgy (a főváros jelentős területe) a sikeres integráció helyszíne. A rendőrség azonban a lakosok félelméről és bandaháborúkról beszél.
aug. 4
22:39
5 módszer, ahogyan felpezsdítheted az együttlétet (Spabook)
Bár az évek telnek, múlnak, nem szabad, hogy a párkapcsolatban kialudjon a tűz a felek között. Ahogyan sok más területen, úgy a szexualitás...
aug. 4
22:48
Napos idő várható jövő héten, kellemetlen meglepetésekkel (Háziállat)
A következő napokban sok lesz a napsütés, a hét első felében legfeljebb északon lehetnek zivatarok. Jellemzően 30 fok körül alakulnak a maximumok a héten - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-nek.
aug. 4
23:00
Felvonulással ünnepelte a román hadsereg budapesti bevonulásának centenáriumát Bukarestben egy civil szervezet (Infostart)
Felvonulással ünnepelte Bukarestben a Nemzet Útja nevű román civil szervezet vasárnap, hogy száz évvel ezelőtt vonult be a román hadsereg Budapestre.
aug. 4
23:03
Száz éve szállták meg a román csapatok Budapestet (Képmás)
A Tanácsköztársaság kezdeti sikeres honvédő küzdelmei után a Vörös Hadsereg összeomlott, a román csapatok előtt pedig szabaddá vált az út Budapestig. Mi vezetett a bevonulásig, és miben hibáztak Kun Béláék? Archív fényképekkel idézzük fel a magyar főváros éppen száz évvel ezelőtti román megszállását.
aug. 4
23:09
5 dolog, amit a találkozás első 5 percében megállapíthatsz a pasiról (Spabook)
Nagyon sok dolgot meg lehet állapítani valaki személyiségéről a találkozás első öt percében, még akkor is, ha előtte nem sokat tudtál róla....
aug. 4
23:39
5+1 hatalmas frizurabaki, amiket valószínűleg te is elkövetsz (Spabook)
A nő életében egyetlen olyan dolog van, amitől a kínok kínját tudja megélni, ha rosszul sikerül. Ez pedig a haja. Márpedig több ponton lehet...
aug. 4
23:57
Itt az igazság a Stranger Things sztárjainak szerelmi életéről (Glamour)
A valós életben is annyi a dráma?
aug. 4
23:57
Chicagóban is több helyen történtek fegyveres támadások (Hírklikk)
Chicagóban is több helyen voltak fegyveres támadások vasárnapra virradóra, a helyi média összesítése szerint három ember meghalt és 37 megsebesült a lövöldözésekben.
aug. 4
23:57
Teljesen kétségbeesett a magyar énekesnő: kórházban töltötte az éjszakát (Life)
Ez történt.
aug. 4
23:59
Így lehet teltebb ajkad 6 lépésben! És még tű sem kell hozzá! (Glamour)
Használd ki a smink erejét!
aug. 4
23:59
Elhunyt az Oscar-díjas filmes: fia közölte a szomorú hírt (Life)
Legendás műveket alkotott.

Keresés