Az apjának sosem tudott elég jó lenni, de ez nem bénította meg, sőt talán ebből ered a soha nem fogyó motivációja és lelkesedése. A Liverpool friss BL-győztes edzőjének regényes sztorija.
Első blikkre megmondható, hogy a fizetés a legfontosabb egy munkavállaló számára, az elvárások azonban ma már ennél összetettebbek. A tudatos munkavállalók figyelembe veszik a cég pénzügyi stabilitását, technológiai hátterét, a kínált termék vagy szolgáltatás minőségét. Sőt, az sem mindegy, hogy a munkáltató mennyire környezettudatos, lehetőséget n
Az USA és Kína közötti kereskedelempolitikai adok-kapok hatására a válságot idéző hangulat lett úrrá az amerikai tőzsdéken a hét első kereskedési napján. 2019 eddigi legrosszabb napját produkálták a vezető részvényindexek, miközben...
Az apjának sosem tudott elég jó lenni, de ez nem bénította meg, sőt talán ebből ered a soha nem fogyó motivációja és lelkesedése. A Liverpool friss BL-győztes edzőjének regényes sztorija.
Alapból logikusnak tűnne, hogy a dokkolóállomás nélküli elektromos rollerek rendkívül környezetbarát közlekedési eszközök. Nem robbanómotor hajtja őket, így nem bocsátanak ki üvegházhatású gázokat. Nem növelik a dugót - miért is növelnék, ha minden idióta a járdán, a járókelők között cikázik velük. A rollerkölcsönző cégek igyekeznek is rájátszani e
Kína leállította az amerikai agrártermékek importját annak nyomán, hogy Donald Trump amerikai elnök a múlt héten váratlanul újabb kínai termékekre rendelte el pótvámok kivetését.
A Wall Street Journal értesülései szerint ismét egyeztetéseket folytat a két szövetséges, a Renault és a Nissan azzal kapcsolatban, hogy esetleg érdemes lenne-e egyesülni a Fiat Chryslerrel.
Közel 32 milliárd forintot fizetne az MTB Magyar Takarékszövetkezeti Bank (MTB) a Takarék Kereskedelmi Bank Zrt. (TKB) 51 százalékos tulajdonrészéért, az ajánlat elfogadásáról augusztus 27-én dönt a Takarék Jelzálogbank Nyrt. (Takarék JZB) rendkívüli közgyűlése - derül ki a jelzálogbanknak a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn közzétett hi