2019. augusztus 9. péntek

aug. 9
11:39
PM: tízezer embernek segíthet visszatérni a munkába a bölcsődei támogatás (ATV)
Tízezer embernek segíthet visszatérni a munkaerőpiacra a havi legfeljebb 40 ezer forintos bölcsődei támogatás - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) munkaerőpiacért és vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán.
aug. 9
11:39
Rá se ismersz Eva Longoria lányára a Született feleségekből! Fotók (Femcafe)
Így néz ki ma Juanita.
aug. 9
11:39
5+1 ínyencség, amit a muffinsütőben elkészíthetsz – tojásos, húsos kosárkák (Spabook)
Ha szeretsz tüsténkedni a konyhában, bírod az újításokat és vevő vagy az ötletes ételekre, akkor biztos találsz válogatásunkban olyan finomságokat,...
aug. 9
11:42
Még nagyobb ugrás előtt áll az OTP – három kihagyhatatlan hír ma délelőtt (Privátbankár)
A nemzetközi tőzsdei hangulat szomorkás, főleg az olasz kormányválság miatt. De a BUX szépen emelkedik, elsősorban az OTP szép meglepetést hozó jelentése nyomán. Még jobb, hogy az elemzők szerint az OTP a következő negyedévekben is tovább növelheti eredményét.
aug. 9
11:42
Kivárhat a hazai jegybank (AQUA)
Az inflációs mutató a januártól júliusig tartó időszakban az előző év azonos időszakához képest átlagosan 3,4 százalékkal emelkedett. A tényleges adat kevéssel alulmúlta az elemzői előrejelzéseket.
aug. 9
11:45
Képernyőn a BL-győztes a Premier League-nyitányon (Infostart)
Jürgen Klopp csapata a Norwich City feldarabolásával indíthatja az évet. Láthatjuk még a Borussia Dortmundot és a Lyont is, ha a tenisz, a bicikli, az atlétika vagy a motorsport nem érdekes.
aug. 9
11:45
Íme a Brexit-káosz eredménye: megcsapta a recesszió szele a brit gazdaságot (Portfolio)
A várt stagnálás helyett 0,2 százalékkal visszaesett a brit gazdaság a második negyedévben az év elejéhez képest - derül ki a pénteken megjelent előzetes adatokból. Hasonlóra 2012 óta nem volt példa, elsősorban a Brexit miatti bizonytalanság...
aug. 9
11:51
Paksi Atomerőmű: valótlanok a Duna vízének felmelegedéséről szóló hírek (NRGreport)
Csúsztatásokat és valótlanságokat tartalmaznak azok az elmúlt napokban megjelent hírek, miszerint a paksi atomerőmű riasztást adott ki a Duna vízének megemelkedett hőmérséklete miatt - jelentette ki Kovács Antal, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. kommunikációs igazgatója csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
aug. 9
11:54
Washington feltételhez köti a közeledést Phenjanhoz (ATV)
Az Egyesült Államok kész a diplomáciai közeledésre Észak-Koreához, hogy elősegítse ez utóbbi teljes és visszafordíthatatlan nukleáris leszerelését, de ennek megtörténtéig nem oldja fel az ellene bevezetett szankciókat - jelentette ki Mark Esper amerikai védelmi miniszter pénteken Szöulban.
aug. 9
11:57
A világháború óta példátlan olasz kísérletre szakadnak a piacok (Portfolio)
A második világháború óta nem volt arra példa, hogy ősszel tartsanak (előrehozott) választásokat Olaszországban, tegnap este viszont mégis erre tett javaslatot Matteo Salvini miniszterelnök-helyettes, hogy a hónapok óta szinte működésképtelen...
aug. 9
11:57
Hat feles és egy energia ital után, így sminkelnek Kardashianék - videóval (Femcafe)
Kipróbálták milyen, ha alkoholmámorban forgatják a sminkecsetet. Majd fel is vették videóra.
aug. 9
12:03
A spanyol sztárfocista benézte az EU-ba Örményországot (Infostart)
Adama Traoré, a Wolverhampton Wanderers labdarúgója azért nem lépett pályára csütörtökön az örmény Pjunik Jerevan otthonában rendezett Európa-liga selejtezőn, mert a repülőtéren nem volt nála útlevél.
aug. 9
12:03
A 911-et tárcsázta a kisfiú, aki pizzát akart rendelni – de jó napja volt, mert a rendőrök vittek neki egyet (Kripto Akadémia)
Mentségére szóljon, hogy nagyon megéhezett.
aug. 9
12:03
Várt eredmény az Adidasnál, mégis kiábrándulást hozhat (ProfitLine)
Az Adidas 8,6%-kal 643 millió euróra növelte működési eredményét, ami csak minimálisan maradt el a 648 millió eurós piaci várakozástól.
aug. 9
12:03
Velencéből kitiltják az óceánjárókat (SzMo)
Szakértők szerint ugyanakkor a szeptembertől életbe lépő rendelkezés még mindig túl kevés.
aug. 9
12:06
Folytatódik a dinnyeháború: a Lidl után újabb nagy bolt ment be 100 forint alá (Pénzcentrum)
Óriási port kavart a hét elején, hogy a Lidl 100 forint alá, 99 forintra akciózta le a görögdinnye kilóját. Az ügyben mind a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, mind a Magyar Dinnyetermelők Egyesülete kifejtette kritikáját a diszkont boltlánccal...
aug. 9
12:09
Klausmann: Gyöngyös mostani vezetőinek „rossz a telefonkönyve” (ATV)
Egy civil szervezet, a Városom Szeretlek jelöltjeként, a Fidesz támogatásával indul Gyöngyös polgármesteri címéért az ismert egykori tévés, Klausmann Viktor. Erről ő maga beszélt az ATV Start című műsorában. Elmondása szerint az őt támogató civil szervezetben egykori SZDSZ-esek éppúgy vannak, mint kiábrándult MSZP-sek és jobbikosok.
aug. 9
12:09
Fenyő Miklós és Geszti Péter eltitkolt konfliktusa - Mai napig nem tudtak igazságot tenni (Femcafe)
A zenészek még évtizedek után is vitatkoznak a múltról.
aug. 9
12:09
2020-ra csúszhat az Északi Áramlat 2 átadása (NRGreport)
Dánia nyolc hónapos csúszást és 660 millió euró többletköltséget okozhat az Északi Áramlat 2 projektnek.
aug. 9
12:09
Mi legyen a tetves, atkás leanderrel? (Agrofórum)
S.Sándor kérdése: Leanderem levelei ragacsosak, itt-ott sárgulnak, és az egész növény "kókadt" annak ellenére, hogy folyamatosan öntözöm, tápoldatozom. Mi okozhatja ezt?
aug. 9
12:09
5+1 étrendbeli változás, amire szükséged van, ha hormonális problémákkal szenvedsz (Spabook)
Miért van minden eddiginél több hormonprobléma? Miért esnek olyan sokan nehezen teherbe? Sok szakértő szerint két dolgot okolhatunk ezért: stresszes...
aug. 9
12:15
Tudtad? Egészségtelenné válhat a banán, ha így fogyasztod (Femcafe)
Pedig ezt a két hibát mindenki elköveti.
aug. 9
12:18
Már az autógyártóknak is sok, amit Trump megengedne (Piac és Profit)
Nagy amerikai autógyártók Kalifornia állammal összefogva szigorúbb üzemanyag-fogyasztási normákban állapodtak meg, mint amilyeneket Donald Trump engedélyezne.
aug. 9
12:24
Roberto Carlos újra meglőtte a világ legnagyobb szabadrúgásgólját (Sport365)
Lemásolta az 1997-es, Franciaország elleni találatát.
aug. 9
12:24
Hónapok óta üresen áll Vajna Tímea gyémántboltja (444.hu)
Májusban az összes alkalmazottat elküldték.
aug. 9
12:27
A klímaváltozás veszélyeire hívják fel a figyelmet a fiatalok a népszerű tiniappon (SzMo)
Egyre több videó kerül fel a TikTokra, amelyen a globális felmelegedés káros hatásait mutatják be a felhasználók.
aug. 9
12:30
Bizalmatlansági indítványt nyújt be a Liga párt az olasz miniszterelnök ellen (ATV)
Bizalmatlansági indítványt nyújt be az olasz kormánykoalíciót alkotó egyik párt, a Liga Giuseppe Conte olasz miniszterelnök ellen, és az ezt bejelentő pénteki közleményben mielőbbi választásokat is sürget.
aug. 9
12:30
Előtte-utána fotókon egy vérbeli loft otthon újjászületése (Player)
Határozottan jót tett ennek a loft lakásnak a teljes ráncfelvarrás.
aug. 9
12:32
Jakartában van egy falu egy bevásárlóközpont tetején, amiről eddig nem is nagyon tudtak a helyiek (Player)
A gyakori árvizek és a túlzsúfoltság szülte az ötletet.
aug. 9
12:33
Kicsit mintha kapkodtak volna a Premier League-játékospiac záróráján (Infostart)
Lezárult az átigazolási piac az angol labdarúgó Premier League-ben. Az utolsó nap legnagyobb transzferei az InfoRádió összeállításában.
aug. 9
12:33
Camila Cabello és Shawn Mendes állati menők egymás mellett legújabb fotóikon (Glamour)
Ez két szett 100% fesztivál!
aug. 9
12:35
Váó! Emily Ratajkowski szőrös hónaljjal pózol új fotóján (Glamour)
El is mondta, hogy miért
aug. 9
12:39
5 kérdés, amit tegyél fel a szerelmednek – Sok év után is meglephetnek a válaszok (Spabook)
Úgy érzed, jobban ismered a szerelmedet, mint a saját tenyeredet? Állandóan beválnak a vele kapcsolatos megérzéseid, és folyton ugyanakkor tárcsázzátok...
aug. 9
12:42
Nem indul újra Miskolcon Kriza Ákos (444.hu)
Betegség miatt nem vállalja újra a polgármesterséget.
aug. 9
12:42
Békekötés helyett szakítás (Azenpenzem)
Lanzafame a Fraditól visszatérhet a Honvédhoz. A két klub egyelőre nem erősítette meg és nem is kívánta kommentálni az értesülést, de egyre több erre utaló jel is akadt az elmúlt napokban.
aug. 9
12:45
Hatalmas hónaljszőrt villantott a férfiak kedvenc szupermodellje (Femcafe)
Hiába készültek szexi fotók, nem fogadták kitörő örömmel.
aug. 9
12:48
Bizalmatlansági indítványt nyújt be a Liga párt az olasz miniszterelnök ellen (Infostart)
Bizalmatlansági indítványt nyújt be az olasz kormánykoalíciót alkotó egyik párt, a Liga Giuseppe Conte olasz miniszterelnök ellen, és az ezt bejelentő pénteki közleményben mielőbbi választásokat is sürget.
aug. 9
12:48
A Fradi korábbi közönségkedvence a Premier League-ben folytatja (Sport365)
Kölcsönbe érkezett.
aug. 9
12:51
Camila Cabello és Shawn Mendes állati menők egymás mellett legújabb fotóikon (Glamour)
Ez két szett 100% fesztivál!
aug. 9
12:51
Hatalmas bejelentést tett a Huawei, itt van a saját oprendszerük, meg nem is (FinTechRadar)
Ha úgy alakulna, hogy a Huawei-t letiltják az Android operációs rendszer használatáról, bármikor átállhatnak a saját, Harmony OS-re keresztelt rendszerükre.
aug. 9
12:51
Hajdu Miklós: Tíz év után éppen hogy visszaértek a magyar bérek a válság előtti szintre (Tiszta Jövő)
Persze a 2016 óta még meredekebbre fordult bérnövekedés hatásait még nem értékelhetjük ilyen részletességgel a megfelelő adatok hiányában.
aug. 9
12:53
Ricky Martin először mutatta meg extra cuki kisbabáját (Glamour)
Nagyon édes a 8 hónapos csöppség
aug. 9
12:57
Pilhál György: Egy falu, amelyet Gyurcsány tett naggyá (Tiszta Jövő)
A Balatonőszöd név igazi zamatát mégsem Rákosinak, hanem Gyurcsány Ferencnek köszönheti a község.
aug. 9
13:00
Markoló a színpadon, egy legendás fürdőkád és a vulkán kitör - képek a Szigetről (Alternatív Energia)
A nyitónapi tömegnyomornak szerencsére nyoma sem volt a folytatásban. David Attenborough fesztiválfellépése után a 90-es évek brit zenekarai mellett előadást tartott Jane Goodall, legendás főemlőskutató és békenagykövet is.
aug. 9
13:02
Indie és britpop tematizálta a Sziget második napját (Alternatív Energia)
A nyitónapi tömegnyomornak szerencsére nyoma sem volt a folytatásban. David Attenborough fesztiválfellépése után a 90-es évek brit zenekarai mellett előadást tartott Jane Goodall, legendás főemlőskutató és békenagykövet is.
aug. 9
13:03
Saját operációs rendszerrel állt elő a Huawei (Menedzsment Fórum)
A HarmonyOS teljesen eltér az eddig ismert operációs rendszerektől.
aug. 9
13:03
Veszteséges negyedév után eszköz eladáson gondolkodik a Thyssenkrupp (ProfitLine)
A Thyssenkrupp a harmadik negyedévben 94 millió eurós veszteséget ért el szemben a tavalyi visszafogott, 131 millió eurós nyereséggel.
aug. 9
13:06
Eb-selejtező: két óra alatt elkelt az összes jegy a magyar-szlovák meccsre (ATV)
Mindössze két óra alatt minden jegy elkelt a szeptember 9-i Magyarország-Szlovákia labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésre.
aug. 9
13:09
Felpattanás után az iránykereséssel indulhat a hét utolsó napja Európában (Portfolio)
Esnek pénteken az európai tőzsdék, a kontinens részvényindexei közül az olasz börze teljesít a leggyengébben, miután a befektetők a fokozódó olasz belpolitikai bizonytalanság miatt aggódtak. A magyar tőzsde mindemellett erősödik, míg...
aug. 9
13:09
A lábai előtt hever Hollywood: Őt tartják most a világ legszebb nőjének (Femcafe)
Ő lesz a következő szépségideál?

Keresés