Vasárnap 1550-en álltak rajthoz a most hatodik alkalommal megrendezett Bridgestone Budaörs Félmaraton futóversenyen. A helyszínen Milák Kristóf úszó és Csernoviczki Éva cselgáncsozó olimpikonok igyekeztek lelki támogatást adni az indulóknak. Állításuk szerint nekik legtöbbet a támogató háttér és a szurkolóik segítettek a nehéz helyzetekben. A verse
Azon vállalkozásoknak, amelyek részvényeivel a tőzsdén kereskednek, 2020. január 1-től éves beszámolójukat ember és mesterséges intelligencia (AI) által egyaránt olvasható formában kell közzétenniük. Az uniós előírásnak köszönhetően könnyebb lesz elérni és összehasonlítani a vállalkozások adatait és egyszerűbb lesz azok elemzése is. A bárki által s
Átmeneti stagnálás után lassú ütemű forintgyengülésre, és ezáltal felfelé kúszó euróárfolyamra; az angol font esetében pedig a Brexit sorsától függő zuhanásra vagy meredek emelkedésre számít a banki szakértő. Aki rubelbe fektetne, a Krímre figyeljen!
Súlyos ellentmondásba keveredett a Demokratikus Koalíció a párt tavalyi pénzügyi beszámolója kapcsán - írta hétfői számában a Magyar Nemzet. A DK ugyanakkor közleményben ismertette, hogy részükről mindent benyújtottak, amit csak tudtak, és éppen az Állami Számvevőszék nem hajlandó semmilyen együttműködésre.
Elloptak egy 18 karátos arany WC-csészét Winston Churchill szülőházából. Az eset az angliai Woodstock-ban történt, a Blenheim palotában. Az illemhely értéke 1 millió font, átszámítva körülbelül 380 millió forint.
A nyári hónapokban drasztikusan megnő a jégkrémfogyasztás, és a hidegebb előállítási körülmények fenntartása komoly kihívást jelent a logisztikai vállalatok számára. Ezek a cégek folyamatosan keresik az olyan innovatív megoldásokat, amelyek biztosítják a kiváló minőséget, ugyanakkor a lehető legnagyobb mértékben energiahatékonyak is. A Pacaro Logis
Átmeneti stagnálás után lassú ütemű forintgyengülésre, és ezáltal felfelé kúszó euróárfolyamra; az angol font esetében pedig a Brexit sorsától függő zuhanásra vagy meredek emelkedésre számít a banki szakértő. Aki rubelbe fektetne, a Krímre figyeljen!
Átmeneti stagnálás után lassú ütemű forintgyengülésre, és ezáltal felfelé kúszó euróárfolyamra; az angol font esetében pedig a Brexit sorsától függő zuhanásra vagy meredek emelkedésre számít a banki szakértő. Aki rubelbe fektetne, a Krímre figyeljen!
A tárlaton a XIX. század második felében és a XX. első felében született, főként magyar alkotásokat állítottak ki több gyűjtő összefogásának és együttműködésének eredményeként.
Egy friss brit jelentés szerint nem lesz elég egyedül átállni az elektromos autókra, ez ugyanis még mindig nem fogja elég környezettudatossá tenni a közlekedést. Egy brit elemzés szerint mellette ugyanúgy szükség lesz majd a biciklikre, méghozzá a hagyományosokra, nem az elektromosokra, és a gyalogos közlekedésre is.
Hétfő reggel megugrott a kőolaj világpiaci ára, miután szombaton dróntámadás érte a szaúd-arábiai Aramco állami olajvállalat két olajterminálját, köztük a világ legnagyobb olajfinomítóját.
Hurikánná erősödött a karibi térségen végigvonuló Humberto trópusi vihar, és várhatóan tovább erősödik a következő két napban - közölte az amerikai hurrikánközpont (NHC) helyi idő szerint vasárnap este.
Az ellátási lánc összehangoltsága miatt a sztrájk nagyon gyorsan azt eredményezheti, hogy a General Motors gyárai nemcsak az Egyesült Államokban, hanem Kanadában és Mexikóban is leállnak.
Olyan súlyos károkat okoztak a délkelet-spanyolországi árvizek, hogy uniós segítséget - egyfajta Marshall-tervet - szeretne kérni a valenciai regionális kormány. Drámai videók érkeztek az érintett helyszínekről: helikopteres mentés, elsodort kocsik, hömpölygő ár.
Az építőipar termelése 30 százalékot megközelítő ütemben növekedhet az idei év végéig - mondta Koji László, az Építőipari Vállalkozások Országos Szakszövetségének (Évosz) elnöke az M1 aktuális csatorna és a Kossuth Rádió közös hétfő reggeli műsorfolyamában.
Egy európai uniós vitarendezési hálózat, a FIN-Net és a magyar Pénzügyi Békéltető Testület segítségével nem kell külföldre menni, hanem itthon is ingyenesen és gyorsan intézhetők a ha-táron átnyúló pénzügyi jogviták. Ha pedig...
A General Electric értékesíti az alaptevékenységéhez közvetlenül nem tartozó üzletágakat, hogy a bevételből csökkentse adósságát – számolt be az MTI nyomán az Index.
Hurikánná erősödött a karibi térségen végigvonuló Humberto trópusi vihar, és várhatóan tovább erősödik a következő két napban - közölte az amerikai hurrikánközpont (NHC) helyi idő szerint vasárnap este.
Érdemben nem csökkent az üres álláshelyek száma Magyarországon 2019 I. és II. negyedéve alatt. Honnan hiányoznak a legtöbben? Mit tervez a kormány úgy, hogy többször is nyilvánvalóvá tették, a bevándorlást nem alternatíva? Hol találhatnak még potenciális munkaerőt? Összegyűjtöttük.
Magyarország 2010-ben még a csőd szélén egyensúlyozott, de az 5,1 százalékos gazdasági növekedéssel Európa-bajnoknak tekinthető, ilyen bővülést más uniós tagország nem tud felmutatni.