Az ellátási lánc összehangoltsága miatt a sztrájk nagyon gyorsan azt eredményezheti, hogy a General Motors gyárai nemcsak az Egyesült Államokban, hanem Kanadában és Mexikóban is leállnak.
Többnyire szubjektív megítélés kérdése, hogy ki mennyire elégedett a munkahelyével, beleértve nem csak az elvégezendő munkát, de minden fizikai körülményt is, mint például magát az irodaházat, a munkakörnyezetet, a rendelkezésre álló eszközöket és szolgáltatásokat. Éppen ezért nem is egyszerű olyan környezetet kialakítani, amiben mindenki jól érzi
Régen nem volt ilyen gyenge éllovasa a Demokrata Pártnak az elnökjelölt-aspiránsok mezőnyében, mint most Joe Biden. Viszont még semmi nem dőlt el, Elizabeth Warren is feljövőben van.
Sokáig úgy tűnt, hogy a mostani hét fő eseménye egyértelműen az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerda esti kamatdöntése lesz, amelytől a piaci konszenzus 25 bázispontos csökkentést vár, s ami pozitívan hathat a tőzsdékre. Ezt a forgatókönyvet írta át a szaúdi olajfeldolgozó elleni szombati dróntámadás, az ugyanis az első elemzői reakciók sz
A WTI típusú olaj árfolyama közel 8%-ot drágulva 59 dollár fölé emelkedett ma, miután a hétvégén dróntámadás érte a szaúdi olajlétesítményeket, aminek hatására napi 5,7 millió hordónyi termelés esett ki a piacról.
Az első fél évben 30 százalékos eséssel 6,4 milliárd forintra csökkent a Budapest Bank csoport adózás utáni eredménye - olvasható a pénzintézet összefoglalójából, amelyet hétfőn közöltek az MTI-vel.
Tavaly már csak 20 ezer migráns érkezett Olaszországba, ami a 2017-es adat töredéke, ugyanakkor idén ez a szám 5 ezerre csökkent, ami Matteo Salvini volt belügyminiszter sikerének számít.
Hosszú előkészítési folyamat és a piaci igények alapos felmérése után, hiánypótló finanszírozási megoldással jelentkezik a Hiventures a hazai kis- és középvállalkozások számára. A 31 milliárd forint keretösszegű tőkealap hozzájárulhat ahhoz, hogy az ágazat megalapozza a magyar gazdaság versenyképességének javulását. Az MFB Csoporthoz tartozó kockáz
A hétvégén dróntámadást hajtottak végre a legnagyobb szaúdi olajmező ellen, amely miatt hétfőn nagyon durván megugrott az olajára. Erről és az áremelkedésnek a monetáris politikára gyakorolt hatásáról is beszélt kollégánk a Trend FM reggeli adásában. Emellett a hétvégén életbe lépett bankolási szabályok is terítékre kerültek.
Sokan figyelik elborzadva a 330-as szint felett ragadó EURHUF árfolyamot, ám az már csak kevesebb ember fejében fordul meg, hogy a hullámzó devizaárfolyamok izgalmas és egyben kihívással teli kereskedési lehetőséget is teremthetnek.
Egyre kevesebb a hivatás iránt komolyan érdeklődő fiatal, akik utánpótlást jelenthetnének a nagy tapasztalatot igénylő parancsnoki, matrózi, hajógépészi munkára a Balatonnál.
Az MNB Pénzügyi Stabilitási Tanácsának döntése alapján módosul a jegybank rendszerkockázati tőkepufferre (Systemic Risk Buffer, SyRB) vonatkozó előírása. A tőkekövetelmény számítása során az MNB a jövőben a problémás projekthitel-állományok mellett a nem problémás deviza projekthiteleket is figyelembe veszi annak érdekében, hogy ne épülhessen fel ú
A jelek szerint ugyanis a lengyelekkel, a szlovákokkal és a románokkal szemben is hátrányba kerül a magyar minimálbér. És idővel a horvátokhoz képest is leszakadhatunk, aminek következménye, hogy nemcsak a régióban, de az Unióban is a magyar minimálbér lehet a sereghajtó.
A tehetségkutató 9. évadában új női mentor érkezik Dallos Bogi személyében, aki Gáspár Lacival, ByeAlexszel és Puskás Petivel alig várja, hogy az idei évad tehetségeit mentorálja. Az X-Faktor október 5-én – szombaton – 20:00-kor újra elstartol a válogató adásokkal. 2019-ben ismét folytatódik az RTL Klubon az utóbbi évek legsikeresebb és legnézetteb
Lőrincz Tamás második mérkőzését is magabiztosan nyerte a nur-szultani olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnokságon, ezzel bejutott a negyeddöntőbe és már csak egy győzelem választja el az olimpiai kvótától a kötöttfogásúak 77 kilogrammos kategóriájában.
A gyerekek ma már a közösségi médiából és az influencerektől is tájékozódnak a táplálkozásról, de a résztvevők több mint háromnegyedénél még mindig a szülők véleménye a legfontosabb – derül ki a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (Mdosz) által a Danone Kft. megbízásából készített felmérésből. A kutatás rávilágított arra is, hogy már minden más
Beszünteti a színészképzést Gór Nagy Mária: a színitanodába mostanában már nem jelentkezett elég tehetséges fiatal, ezért a színésznő már csak a kifutó évfolyamokkal foglalkozik - számolt be a Borsonline. Fennállása óta...