2019. szeptember 19. csütörtök

szept. 19
18:42
Osteogenezis imperfecta - Az üvegcsontú gyermek (WebBeteg)
Az idegen szóval osteogenezis imperfecta néven emlegetett betegség egy olyan örökletes kórkép, melynek során a szövetek felépítésében szerepet játszó egyik kollagéntípus szintézise szenved zavart, ezért a felépülő csontszövet tökéletlen.
szept. 19
18:45
Feldúlt sírok a Balatonnál (Infostart)
Eltűntek, mint az avarok címmel könyv született a Zamárdiban feltárt avarkori temetőről. A kétezer sírt 1971 óta tárják fel a régészek, ez a Kárpát-medence legnagyobb avarkori temetője. A számos feldúlt sír után az elmúlt időszakban érintetleneket is feltártak.
szept. 19
18:48
Elutasították a Honvéd óvását (Sport365)
Még a Craiova ellen történt incidensek miatt.
szept. 19
18:51
Okosnegyed lesz a Városliget, de még nem úgy, ahogy azt elsőre gondolnánk (Menedzsment Fórum)
Nem lesz minden telezsúfolva szenzorokkal, azok nem lesznek egyetlen, központi számítógép-agyra kötve, így nem is kell attól tartani, hogy a fővárosiak kedvenc parkjában kezdik el itthon meghonosítani azt a rendszert, mely lehetővé teszi, hogy Kínában egyre keményebb legyen a társadalmi kontroll. De lesz egy sor olyan újítás, ami könnyebbé és kelle
szept. 19
18:51
Elhunyt Riz Levente XVII. kerületi polgármester (Biztosító Magazin)
Elhunyt Riz Levente Budapest XVII. kerületének polgármestere - közölte Tarlós István főpolgármester csütörtökön az MTI-vel. Közleményében azt írta: Riz Levente egyik legközelebbi munkatársa volt, ezért halála számára személyes veszteség is.
szept. 19
18:51
Donáth Anna: Egyre szorul a hurok a Fidesz körül külföldön is (Tiszta Jövő)
A fideszes oligarchák üzemszerűen lopják a felzárkóztatásra, fejlesztésre, jobb magyar életre szánt uniós forrásokat.
szept. 19
18:53
Bújós hétvége várható: Marad a sok napsütés az időjósok szerint (Biztosító Magazin)
A hétvégén is marad a napsütéses idő, de a hajnalok hűvösek lesznek. Többfelé 20 fok alatt alakulnak a maximumok, s helyenként akár 1 fokig is hűlhet a levegő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek.
szept. 19
18:54
Rejtélyes betegség ütötte fel a fejét az e-cigizők körében, már hét halálos áldozat van (Portfolio)
Halálos áldozatokkal is járó rejtélyes megbetegedés ütötte fel a fejét az e-cigarettát használók körében Amerikában, amely a tüdőt támadja meg. A CNBC beszámolója szerint a megbetegedések száma 530-ra ugrott a múlt heti 380-ról, és már hét halálos áldozatról szólnak a hírek.
szept. 19
18:54
Megújuló forrásból származó villamosenergiát használ az Unilever (vg.hu)
A társaság energiahatékonysági programjai keretében jelentős befektetéseket hajtott végre.
szept. 19
18:54
Ilyés Jenifer utolsó esélyének látja a Sztárban sztár leszek! című műsort (Life)
Nem gondol a kudarcra.
szept. 19
18:56
A nyílt kikiáltástól a robotokig – Azok a boldog kilencvenes évek... (vg.hu)
A várakozás az volt, hogy olcsóbb, hatékonyabb kereskedésre legyen mód, illetve hogy nőjön a forgalom a tőzsdén.
szept. 19
18:56
Tóth Vera a szeretet és a törődés fontosságáról posztolt (Life)
Mindenért tenni kell.
szept. 19
18:57
Bújós hétvége várható: Marad a sok napsütés az időjósok szerint (Háziállat)
A hétvégén is marad a napsütéses idő, de a hajnalok hűvösek lesznek. Többfelé 20 fok alatt alakulnak a maximumok, s helyenként akár 1 fokig is hűlhet a levegő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek.
szept. 19
19:03
Most pedig játszani fogunk - mondta az apa a lányainak, majd az anyjuk után velük is végzett - 18+ (BorsOnline)
“Jobb, ha a mennyországba mennek, mint ha úgy nőnek fel, hogy apu megölte anyut” - indokolta felfoghatatlan tettét a férfi.
szept. 19
19:03
Újabb lépéssel közelebb az európai főügyész kinevezéséhez (Infostart)
Megszavazták a román Laura Codruta Kövesi európai főügyészi kinevezésének támogatását csütörtökön az európai uniós tagországok kormányainak képviselői, így már gyakorlatilag biztosra vehető, hogy ő lesz a hamarosan felálló intézmény első vezetője.
szept. 19
19:03
Dobrev figyelmeztet: „na, fideszes urak, most felköthetitek a gatyátokat” (ATV)
A DK EP-képviselője szerint az európai főügyésznek szánt román Laura Codruta Kövesi „megeszi reggelire” Orbánékat.
szept. 19
19:06
Kis mínuszban zárt a BUX (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 7,94 pontos, 0,02 százalékos csökkenéssel, 40 922,30 ponton zárt csütörtökön.
szept. 19
19:06
Milyen az egyéniséged? A 9 karaktertípus jellemzői (Spabook)
Biztos rengeteg olyan helyzet volt már az életedben, amikor szeretted volna megfejteni a reakcióid okát. A személyiségünk mozgatórugóinak titokzatos...
szept. 19
19:06
Dexter újra sorozatgyilkos közelbe kerül (Promotions)
Azonban most nem Michael C. Hall dolga lesz levadászni.
szept. 19
19:12
Feudális viszonyok uralkodnak a MÁV egyes részein? (ATV)
A frekventált munkakörökben már szeptemberben elérik a 300 óra túlmunkát a MÁV-nál – egyebek mellett ezt állította a Vasutasok Szakszervezetének elnöke az ATV Start című műsorban. Meleg János azt is hozzátette, hogy azonnali beavatkozásra lenne szükség a cégnél.
szept. 19
19:12
A brit kormány a brexittel kapcsolatos módosítási javaslatokat nyújtott be (USAracing)
Az Európai Bizottság szóvivője arról számolt be, hogy London csütörtökön megküldte több javaslatát a brüsszeli testületnek.
szept. 19
19:12
Singh Vikinek sikerült elfogadnia önmagát (Life)
Ma már tudja értékelni külsejét.
szept. 19
19:15
Nem kéne mégis atomerőművekkel megmenteni a Földet? (Privátbankár)
Nagyon ketyeg az óra, lehet, hogy minden eszközt be kéne vetni a Föld megmentése érdekében. Erről tárgyal holnap a német kormány is. A fosszilis energiahordozók az üvegház-hatású gázok háromnegyedéért felelősek. Vajon ki lehetne-e ezeket váltani mind atomerőművekkel?
szept. 19
19:18
Elégedetlen a MÁV-vezér: ezek a változtatások jönnek (Infostart)
Nem elégedett az utastájékoztatás színvonalával a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója. Homolya Róbert az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: a társaságnál már létrehoztak egy havária-központot. Közölte azt is, hogy nincs szó létszámleépítésről a vasúttársaságnál.
szept. 19
19:18
Sok-sok újítást hoz a legújabb Toyota 4Runner – de nem nekünk (Autónavigátor)
Szokás szerint leginkább az Egyesült Államok vevőihez szól az új Toyota 4Runner, ám lehet ez majd még érdekes számunkra is!
szept. 19
19:21
Egy fontos gazdasági és politikai partnerünk épp most kriminalizálja a házasságon kívüli szexet és megtiltja az azonos neműek kapcsolatát (Kripto Akadémia)
Két napja járt nálunk Inodnézia külügyminisztere, Szijjártó nem győzte dicsérni az országot.
szept. 19
19:21
„A menstruációm olyan erős volt, hogy a házat sem tudtam elhagyni” - így vetett véget nehéz napjainak egy nő (SzMo)
Paige Fashoni mindig is szenvedett a menzesze idején, ezért a kellemetlen szivárgás ellen kitalált egy alternatív megoldást a tampon helyett. A menstruációs bugyikkal mára virágzó bizniszt épített ki.
szept. 19
19:24
Nagy fejlesztésekre készül a MÁV, egy új központot is létrehoztak (Portfolio)
Úgynevezett havária-központot hozott létre a MÁV, 5 perccel nagyobb késésnél már innen igyekeznek tájékoztatni az utasokat – közölte az inforádió Aréna c. műsorában a MÁV elnök-vezérigazgatója, Homolya Róbert.
szept. 19
19:24
Kettős kínai siker született (Sport365)
A thaiföldi súlyemelő világbajnokságon kettős kínai siker a Thaiföldi súlyemelő vb-n.
szept. 19
19:27
Ezt ízlelgesse mindenki magában: Cher 73 éves és így néz ki (Ripost)
A legendás díván nem fog az idő, miközben már régen nagymamakorban van.
szept. 19
19:27
Emelkedéssel zárt Európa (vg.hu)
Pluszban zárták a csütörtöki kereskedési napot a vezető európai tőzsdék, a BUX mínuszban tért nyugovóra.
szept. 19
19:29
Már nők is mehetnek focimeccsre Iránban (vg.hu)
Külön beléptetőkapukat, szektorokat és illemhelyeket alakítottak ki a nők számára.
szept. 19
19:30
Elutasította a választási bizottság Karácsony beadványát, amiben Gulyás mondatait sérelmezte (Alternatív Energia)
A miniszter azt mondta, ha Karácsony nyer, akkor érvényét veszti a kormány és a főváros közötti 1000 milliárdos megállapodás.
szept. 19
19:30
Pompeo: Az Egyesült Államok békésen akarja megoldani a konfliktust Iránnal (USAracing)
Diplomáciai úton továbbra is egy koalíció kialakításán dolgozunk a béke és a békés megoldás érdekében – mondta az amerikai külügyminiszter.
szept. 19
19:30
Tápai Szabina megmutatta, hol szoptatott nyilvánosan (Life)
"Bárhol és bármikor, ha éppen éhes a kisasszony!"
szept. 19
19:32
Trócsányi nem vette simán az első akadályt Strasbourgban (Alternatív Energia)
Legalább nyolc biztosjelölt pénzügyi nyilatkozatát visszadobta az Európai Parlament
szept. 19
19:32
Egy speciális vérteszt ki tudja deríteni, életben leszünk-e még egy évtized múlva (Life)
Sokat segíthet ez az orvosoknak is.
szept. 19
19:33
Törőcsik András újra a focipályán - friss fotó (Ripost)
Jó újra ilyen formában látni. Rendszeres futballedzéseken vesz részt az Újpest és a magyar labdarúgás legendája.
szept. 19
19:36
London lemaradt a világ vezető pénzügyi központjainak listáján (ProfitLine)
A csütörtökön ismertetett legújabb globális befektetői felmérés szerint az intézményes piaci szereplők továbbra is New Yorkot tartják a világ első számú pénzügyi szolgáltatási központjának, a ranglistát korábban hosszú évekig vezető London most már jelentős ponthátránnyal áll a második helyen.
szept. 19
19:36
Így vásárol a magyar: ennyire vagyunk környezettudatosak a mindennapokban (Pénzcentrum)
Nemzetközi kutatás alapján a vásárlók 71 százaléka számára kulcstényező a termék környezeti hatása. Az online piactéren vásárlók szintén 72 százaléka szívesen vásárol a zero waste jegyében, bár elsősorban inkább a költséghatékonyság...
szept. 19
19:36
Szorult helyzetben levőket vert át egy nő: milliókra rúg a kár (ATV)
Egyébként is szorult helyzetben levő embereket károsított meg az a csaló, aki még három éve internetes hirdetésekben kínált kedvező hiteleket olyanoknak is, akik egyébként már tiltó listán voltak. Álnéven mutatkozott be, több telefonszámot is használva kért hitelbírálati-, vagy éppen közjegyzői díjra kisebb-nagyobb összegeket. A nő kétmillió forint
szept. 19
19:36
Egy videófelvétel is előkerült a feketére festett Trudeau-ról (444.hu)
A kanadai miniszterelnök fiatalkori képei egyre nagyobb botrányt okoznak.
szept. 19
19:36
A lábfürdő csodákra képes: a problémádtól függően ezt tedd a vízbe (Spabook)
Tudtad, hogy egy egyszerű lábfürdőnek rengeteg csodálatos hatása van? Nem csak fizikailag, hanem lelkileg is segítségedre lehet, attól függően,...
szept. 19
19:36
Hány nap alatt jönne össze neked egy iPhone 11 Pro ára? (Promotions)
Becsapós, de azért mégis érdekes listát hozott nyilvánosságra a Picodi.
szept. 19
19:39
Meghátrált a kormány a szomszédban nyugdíjügyben (Infostart)
A horvát kormány teljes egészében elfogadja a népszavazás kiírását kezdeményező szakszervezetek követelését, és visszaállítja a 67 évre megemelt nyugdíjkorhatárt 65 évre, továbbá törvénymódosítási javaslatot nyújt be, hogy azok, akik ezt szeretnék, 65 év felett is dolgozhassanak - jelentette be Andrej Plenkovic horvát kormányfő.
szept. 19
19:39
Időjárás: További lehűlés, helyenként talaj menti fagy várható (Háziállat)
„A sarkvidéki levegő beáramlása miatt az 1000 méter körüli tengerszint feletti magasságban fekvő területeken 7 és -2 fok közé süllyedt a hőmérséklet” – közölte weboldalán a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ). Gyűgyön (Dudince) 0,3 fokot mértek a talaj közelében, az alacsonyabban fekvő területeken talaj menti fagyok voltak. Pénteken hajnalban
szept. 19
19:39
Magyar állampolgár lett az életét dokumentumfilmben is megmutató szomáliai menekült (SzMo)
Csütörtökön letette állampolgári esküjét Kafiya Mahdi, a 15 évesen Magyarországra menekült lány.
szept. 19
19:45
Időjárás: További lehűlés, helyenként talaj menti fagy várható (Háziállat)
„A sarkvidéki levegő beáramlása miatt az 1000 méter körüli tengerszint feletti magasságban fekvő területeken 7 és -2 fok közé süllyedt a hőmérséklet” – közölte weboldalán a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ). Gyűgyön (Dudince) 0,3 fokot mértek a talaj közelében, az alacsonyabban fekvő területeken talaj menti fagyok voltak. Pénteken hajnalban
szept. 19
19:45
Több száz pilótáját kirúgná a Ryanair (ATV)
Több száz pilóta elbocsátását helyezte kilátásba az ír Ryanair diszkont légitársaság, majd döntöttek a cég bónuszrendszerének átalakításáról - írta csütörtökön a Reuters.
szept. 19
19:48
Varga Mihály: A magyar gazdaság teljesítménye a jól teljesítő vállalkozásoknak is köszönhető (AQUA)
A magyar kormány intézkedései folyamatosan hozzájárulnak a magyar vállalkozások versenyképességének emeléséhez – emelte ki a miniszter Karcagon.

Keresés