Az indiai kormány bejelentette az e-cigaretta gyártásának, behozatalának, kivitelének, reklámozásának és értékesítésének tilalmát, arra hivatkozva, hogy veszélyt jelent a fiatalokra.
Egy amerikai rendőr, Brian Rehg emberfeletti reakcióideje ámulatba ejtette a fél világot, gyors cselekvőképessége ugyanis egy fiatal életét mentette meg.
Luciano Pavarotti (†71) özvegye, Nicoletta Mantovani (49) filmproducer is ellátogat a 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál gálaünnepségére, amelyen az operavirtuózról készült dokumentumfilmet vetítik.
Hivatalosan is elismerte az amerikai haditengerészet, hogy „azonosítatlan légi jelenségek” vannak az elmúlt két évben kiszivárgott felvételeken – írja a Motherboard.
Az Egyesült Államok támogatja Szaúd-Arábia jogát önmaga megvédéséhez - jelentette ki Mike Pompeo amerikai külügyminiszter csütörtökön, szaúd-arábiai látogatása során.
Először attól rezdült össze a légi közlekedési piac számos résztvevője, hogy a British Airways pilótái hatalmas sztrájkot jelentettek be. Most viszont a BA-nek már azzal okozhatnak nagy veszteséget, ha új ígéretük szerint mégsem sztrájkolnak.
Elnézést kért Justin Trudeau, mert egy most nyilvánosságra került, 2001-es jelmezbálon készült fényképen feketére festett arccal látható egy főiskolai mulatságon.
Elnézést kért, és mély sajnálatát fejezte ki Justin Trudeau kanadai miniszterelnök csütörtökön, mert egy most nyilvánosságra került, 2001-es jelmezbálon készült fényképen feketére festett arccal látható egy főiskolai mulatságon.
Az amerikai külügyminiszter elítélte a szaúdi olajlétesítmények ellen elkövetett támadást, és támogatásáról biztosította Rijád igényét, hogy küldjenek nemzetközi szakértőket az országba az ügy kivizsgálására.
Betiltják az elektromos cigarettát Indiában, mert veszélyezteti a fiatalok egészségét - közölte szerdán az indiai szövetségi pénzügyminiszter. A szabályszegőkre börtön- és pénzbüntetés is vár.
Mintegy 19 ezer fővel 10,669 millióra nőtt Csehország lakossága az idei év első felében, elsősorban a bevándorlás miatt - közölte csütörtökön a Cseh Statisztikai Hivatal.
A külföldieknek adományozható legmagasabb rangú lengyel állami kitüntetést, a Lengyel Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét vette át Kövér László, az Országgyűlés elnöke Varsóban.
Hivatalosan is elismerte az amerikai haditengerészet, hogy „azonosítatlan légi jelenségek” vannak azokon a felvételeken, amelyek az elmúlt két évben láttak napvilágot - számolt be a Motherboard információi alapján az azonnali.hu.
A szaúdi hatóságok bemutatták azokat drón- és rakétamaradványokat, amelyek szerintük bizonyítják, hogy a szomszédos Iránnak köze volt az olajlétesítményeik elleni támadásokhoz. Mike Pompeo amerikai külügyminiszter „háborús tettnek” nevezte az incidenseket.
Nem találták bűnösnek csütörtökön a fukusimai atomerőművet működtető vállalat, a TEPCO három volt igazgatóját, akiket azzal vádoltak, hogy nem tettek meg mindent a 2011-es földrengés és szökőár okozta nukleáris katasztrófa elkerüléséért.
Iránban ezentúl a nőket is beengedik a férfiak labdarúgó-mérkőzéseire - jelentette be Maszúd Szultanifár iráni sportminiszter csütörtökön, hozzátéve, hogy az új rendelkezés először csak a nemzetközi mérkőzéseket érinti.
„Lehetetlenség lenne egy atomerőművet működtetni, ha arra köteleznénk az üzemeltetőket, hogy jósolják meg egy szökőár minden eshetőségét, és tegyék meg a szükséges lépéseket ellene” – közölte a bíró.
Az izraeli miniszterelnök, a kormányzó jobboldali Likud párt elnöke "széles egységkormány" megalakítására tett javaslatot csütörtökön Beni Ganznak, az ellenzéki centrista Kék-fehér párt elnökének.
Megszavazták a román Laura Codruta Kövesi európai főügyészi kinevezésének támogatását csütörtökön az európai uniós tagállamok kormányainak képviselői, így már gyakorlatilag biztosra vehető, hogy ő lesz a hamarosan felálló intézmény első vezetője.