2019. szeptember 19. csütörtök

szept. 19
14:15
Visszaállítja az alacsonyabb nyugdíjkorhatárt a horvát kormány (ATV)
A horvát kormány teljes egészében elfogadja a népszavazás kiírását kezdeményező szakszervezetek követelését, és visszaállítja a 67 évre megemelt nyugdíjkorhatárt 65 évre, továbbá törvénymódosítási javaslatot nyújt be, hogy azok, akik ezt szeretnék, 65 év felett is dolgozhassanak - jelentette be Andrej Plenkovic horvát kormányfő a csütörtöki kormány
szept. 19
14:21
A brit kormány lépett, erre várt Brüsszel (Infostart)
Írásbeli javaslatokat nyújtott be a brit kormány az Európai Unió és az Egyesült Királyság között megkötött, de nem ratifikált kiválási szerződés módosítására - közölte az Európai Bizottság szóvivője.
szept. 19
14:27
Totális háborúval fenyeget az iráni külügyminiszter (ATV)
Totális háborúval fenyegetett Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter arra az esetre, ha az Egyesült Államok vagy Szaúd-Arábia katonai csapást intézne Irán ellen - írta honlapján a CNN amerikai hírcsatorna csütörtökön.
szept. 19
14:48
Interpol: Terroristák is átkelhetnek a Földközi-tengeren (HírTV)
Összesen 31 esetben indítottak nyomozást, 12 esetben külföldi terroristák utazásával összefüggésben.
szept. 19
15:06
A milliárd dolláros céglufi, ahol Run-DMC koncert mellett magyarázzák a tömeges kirúgásokat (444.hu)
Elmaradt az irodabérléssel foglalkozó WeWork tőzsdei bevezetése, durva részletek szivárognak azóta a cégről.
szept. 19
15:09
Nem ad többé műanyag játékot a gyerekmenühöz a Burger King (SzMo)
Becslésük szerint 320 tonnával fogja csökkenti az éves hulladéktermelésüket a műanyag apróságok száműzése.
szept. 19
15:12
Trump valami olyat ígért egy külföldi vezetőnek, hogy egy kém szükségesnek érezte feljelenteni (444.hu)
Támadt is nagy kavarodás, mert a titkosszolgálatok belső ellenőrzése szerint a feljelentés alapos, tehát jelenteni kéne a törvényhozásnak. Viszont az elnök kommunikációját érinti, ami a törvények szerint privilegizált információ, így a sztori iszapbirkózássá fajult a titkosszolgálati főnök és a törvényhozás között.
szept. 19
15:21
Mélyül a válság Izraelben? Ganzék elutasították Netanjahu ajánlatát (ATV)
Az izraeli miniszterelnök egységkormány alakítására tett ajánlatot annak a Kék-fehér pártnak, amellyel fej-fej mellett végeztek a keddi választáson. Utóbbiak elutasították az együttműködést, a patthelyzet tovább mélyíti a válságot Izraelben. 61 tagot kellene összehozni ahhoz, hogy működőképes kormány alakuljon Izraelben.
szept. 19
15:54
V4: Soros György szervezete már nyíltan beavatkozik az Európai Parlament ügyeibe (HírTV)
Soros György egyik szervezete felszólította az Európai Parlamentet, hogy akadályozza meg Trócsányi László kinevezését.
szept. 19
16:06
Finn elnök: Tizenkét napja maradt a briteknek az új megállapodás felvázolására (HírTV)
Az Európai Parlament nyitott a brit kilépés újabb elhalasztására.
szept. 19
16:21
Bejelentették, mikor jön Budapestre a török elnök (Infostart)
November 7-én Magyarországra látogat Recep Tayyip Erdogan török elnök - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM).
szept. 19
16:21
Volt NB1-es focistát lőttek agyon Amszterdamban (ATV)
Kelvin Maynard 2011-ben csatlakozott az akkor még NB1-es Kecskemét együtteséhez. Kocsijában ülve lőtték le a holland fővárosban, a nyomozás még tart.
szept. 19
16:39
Ismét a keresztényüldözésről rendez konferenciát a kormány, a cél egy nemzetközi szövetség megalapítása (Kripto Akadémia)
A területért felelős államtitkár szerint a magyarok kétharmada támogatja a kormányzati humanitárius politikát.
szept. 19
16:39
Eldőlt: Kubica a szezon végén távozik a Williamstől (ATV)
A szezon végén távozik a Forma-1-es Williams csapattól a lengyel Robert Kubica, s ez valószínűleg F1-es pályafutása végét is jelenti majd.
szept. 19
16:48
Seehofer: Az új olasz kormány lehetőséget kínál a migrációs politika továbbfejlesztésére (HírTV)
Az új olasz kormány hivatalba lépése lehetőséget kínál a migrációs politika továbbfejlesztésére.
szept. 19
16:57
Újra megnyitják a látogatók előtt a Washington-emlékművet (ATV)
Újra megnyitják a látogatók előtt az amerikai főváros központjában magasló obeliszket, a Washington-emlékművet, amelynek egész lift- és biztonsági rendszerét felújították az elmúlt három évben.
szept. 19
17:12
Netanjahu mentené ami még menthető (Kripto Akadémia)
Két nap sem kellett hozzá, hogy az izraeli választások után a sarokba szorított Benjamin Netanjahu szövetséget ajánljon az első helyen végzett Kék és Fehér centrista alakulatnak.
szept. 19
17:27
Egy kanadai tini mozgalmat indított: nem szül, míg a politikusok nem veszik komolyan a klímahelyzetet (SzMo)
A 18 éves Emma Lim arra kéri a fiatalokat, hogy ne vállaljanak gyereket, míg a kormányuk nem törekszik egy biztonságos jövőre.
szept. 19
17:30
Ausztria blokkolhatja az EU kereskedelmi megállapodását a dél-amerikai országokkal (444.hu)
A gigantikus Mercosur-egyezmény ellen szavazott az osztrák parlament bizottsága.
szept. 19
17:39
Gyorsan visszautasították Netanjahu javaslatát (Infostart)
Izraelben széles alapokon nyugvó, liberális nemzeti egységkormányt akar létrehozni a keddi választásokon legtöbb, mandátumot szerzett centrista Kék-fehér párt elnöke. Beni Ganz közölte: a kabinetet ő kívánja vezetni.
szept. 19
17:45
“Minden parlament szülőanyját minden hazugság apja záratta be” (Kripto Akadémia)
A Brexit-patthelyzet feloldására tett igyekezet jeleként a brit kormány egyelőre bizalmas, informális papírokban vázolja fel elképzeléseit Brüsszel felé, de nem hajlandó “mesterséges határidőket követni”.
szept. 19
18:24
Trócsányi ellen nincs kifogás, másoknak tisztázniuk kell magukat (HírTV)
Nem emelt kifogást Trócsányi László biztos-jelölt személye és alkalmassága ellen az Európai Unió jogi bizottsága.
szept. 19
19:03
Újabb lépéssel közelebb az európai főügyész kinevezéséhez (Infostart)
Megszavazták a román Laura Codruta Kövesi európai főügyészi kinevezésének támogatását csütörtökön az európai uniós tagországok kormányainak képviselői, így már gyakorlatilag biztosra vehető, hogy ő lesz a hamarosan felálló intézmény első vezetője.
szept. 19
19:03
Dobrev figyelmeztet: „na, fideszes urak, most felköthetitek a gatyátokat” (ATV)
A DK EP-képviselője szerint az európai főügyésznek szánt román Laura Codruta Kövesi „megeszi reggelire” Orbánékat.
szept. 19
19:21
Egy fontos gazdasági és politikai partnerünk épp most kriminalizálja a házasságon kívüli szexet és megtiltja az azonos neműek kapcsolatát (Kripto Akadémia)
Két napja járt nálunk Inodnézia külügyminisztere, Szijjártó nem győzte dicsérni az országot.
szept. 19
19:36
Egy videófelvétel is előkerült a feketére festett Trudeau-ról (444.hu)
A kanadai miniszterelnök fiatalkori képei egyre nagyobb botrányt okoznak.
szept. 19
19:39
Meghátrált a kormány a szomszédban nyugdíjügyben (Infostart)
A horvát kormány teljes egészében elfogadja a népszavazás kiírását kezdeményező szakszervezetek követelését, és visszaállítja a 67 évre megemelt nyugdíjkorhatárt 65 évre, továbbá törvénymódosítási javaslatot nyújt be, hogy azok, akik ezt szeretnék, 65 év felett is dolgozhassanak - jelentette be Andrej Plenkovic horvát kormányfő.
szept. 19
19:45
Több száz pilótáját kirúgná a Ryanair (ATV)
Több száz pilóta elbocsátását helyezte kilátásba az ír Ryanair diszkont légitársaság, majd döntöttek a cég bónuszrendszerének átalakításáról - írta csütörtökön a Reuters.
szept. 19
20:03
Brexitkövetkezmény: egységes ír állam jöhet létre, de nem mindegy, mennyiből (Infostart)
A fenyegető rendezetlen brexit és a demográfiai változások miatt Írországban gyakrabban hallani az Ír-sziget egyesítéséről, azaz az Észak-Írországgal való egyesülésről. Egy most kiadott tanulmány szerint azonban évente 30 millió eurót emésztene fel gazdasági sokkot okozva.
szept. 19
20:24
Pompeo szerint az USA békésen akarja megoldani a konfliktusát Iránnal (444.hu)
Irán tagadja, hogy köze lenne a szaúdi olajlétesítmények elleni támadásokhoz.
szept. 19
20:36
Oroszországban letartóztattak egy sámánt, aki ki akarta űzni Putyint a Kremlből (444.hu)
Alekszandr Gabisev márciusban kelt útra, hogy 8000 kilométert tegyen meg azért, hogy elűzze a démoni Putyint.
szept. 19
20:39
Oroszországban letartóztattak egy sámánt, aki ki akarta űzni Putyint a Kremlből (Infostart)
Az orosz rendőrség letartóztatott csütörtökön egy szibériai sámánt, aki az idén gyalogszerrel útnak indult jakutföldi otthonából Moszkva felé, abban a reményben, hogy vándorlásával - mint állította - képes lesz "kiűzni" Vlagyimir Putyin orosz elnököt a Kremlből.
szept. 19
20:57
Oroszországban letartóztattak egy sámánt, aki ki akarta űzni Putyint a Kremlből (ATV)
Az orosz rendőrség letartóztatott csütörtökön egy szibériai sámánt, aki az idén gyalogszerrel útnak indult jakutföldi otthonából Moszkva felé, abban a reményben, hogy vándorlásával - mint állította - képes lesz "kiűzni" Vlagyimir Putyin orosz elnököt a Kremlből.
szept. 19
21:03
A belügyminiszter kész letenni az óvadékot a kijevi hídon lövöldöző volt katonáért (ATV)
Arszen Avakov ukrán belügyminiszter csütörtökön meglepetésre közölte, hogy kész letenni az óvadékot az előző nap a kijevi Metro-hidat felrobbantással fenyegető volt katonáért, s arra kéri a bíróságot, hogy a lehető legenyhébb büntetést szabja ki a férfira. Közben a szerdai incidenst követően kora estig egy sor névtelen bombafenyegetés futott be a k
szept. 19
21:15
Több száz pilótát rúghat ki a Ryanair (SzMo)
A vezérigazgató szerint túl sok pilóta dolgozik a cégnél. Már nem először fenyegetőzik azzal, hogy elküld egy csomó alkalmazottat.
szept. 19
21:21
A Huawei bemutatta az első "Google nélküli" mobilját (ATV)
A Huawei bemutatta csütörtökön a németországi Münchenben az első okostelefonját, amely Google-alkalmazások nélkül működik.
szept. 19
21:33
Állandó fülgyulladás okozhatta a neandervölgyi ember kihalását (ATV)
A neandervölgyi ember kihalása összefügghet azzal, hogy egész életében állandó fülgyulladás gyötörte a fülkürtök (vagy Eustach-kürt) felépítése miatt, amely hasonlít a mai gyermekek fülkürtjének szerkezetéhez - vélik amerikai kutatók, akiken először sikerült rekonstruálni neandervölgyi ember fülkürtjét.
szept. 19
21:42
Juncker: Van lehetőség a megállapodásra Londonnal (HírTV)
Az Európai Bizottság elnöke szerint van lehetőség a megállapodásra Londonnal a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételeiről.
szept. 19
21:57
Elkészült Kína új, hatalmas mega-repülőtere, amely már tényleg a jövőt idézi (SzMo)
A komplexum Peking déli részén nyitja meg kapuit és valószínűleg a világ legnagyobb és legforgalmasabb reptere lesz. Nem semmi látványt nyújt...
szept. 19
22:57
Juncker: van lehetőség a brexit-megállapodásra Londonnal (Infostart)
Az Európai Bizottság elnöke szerint van lehetőség a megállapodásra Londonnal a brit EU-tagság megszűnésének (brexit) feltételeiről.

Keresés