Moszkva - Elektromos sokkolóval támadta meg Ella Pamfilovát, az orosz Központi Választási Bizottság elnökét Moszkva környéki otthonában egy maszkot viselő behatoló - közölte pénteken az orosz belügyminisztérium.
A Loch Ness-i szörny legendája alighanem a világ egyik legrégebbi „szörny mítosza”, most mégis úgy tűnik, végre pont kerülhet Skócia legnépszerűbb, egyben legizgalmasabb rejtélyének végére.
Ilyennek talán még Donald Trump amerikai elnök sem látja magát: Hartmann Kitty (42) aranyhajú portrét készített róla, ami a Fehér Házba, az Ovális Irodába kerülhet.
Filmbe illő, 20 éves ügynek tettek most pontot a végére: visszatalált a szüleihez az a lány, akinek két évtizeddel ezelőtt, négyéves korában veszett nyoma.
Pont 50 éve, 1969. augusztus 8-án került sor a Manson-család által elkövetett kultikus gyilkosságokra. A kultusztagok közül többeknek igazi fordulatot vett az élete, bár a többség Charles Mansonnal együtt a börtönben fejezte be földi pályafutását, vagy még büntetését tölti. A Hetek cikke.
Angela Merkel a hongkongi helyzet békés megoldását sürgette Pekingben – hangsúlyozta a nemzetközi sajtó a német kancellár csütörtökön kezdődött kínai útjával kapcsolatban.
Kudarcot szenvedett szombaton India második Hold-missziója, miután az ország űrügynöksége elvesztette a kommunikációs kapcsolatot a Csandraján-2 holdszonda Vikram nevű holdra szálló egységével, csupán percekkel azelőtt, hogy talajt ért volna a bolygó eddig felfedezetlen térségében, annak déli sarkvidékén.
Emmanuel Macron francia elnök kifejezte abbéli reményét a nagy francia és német cégek vezetőinek hagyományos évenkénti fórumán pénteken, hogy a november 1-jén hivatalba lépő új Európai Bizottság működése első másfél évében elindít egy olyan programot, amely szuverénebbé teszi Európát a világ többi nagyhatalmával szemben.
Szíria partjai mentén tartózkodik az Adrian Darya-1, korábban Grace-1 nevű iráni tartályhajó - jelentette az AP hírügynökség szombaton, műholdfelvételekre hivatkozva.
Amerre járnak a hurrikánok, hatalmas pusztítást végeznek. Nem csoda, hogy a házakat bedeszkázzák, az autókat pedig biztonságos helyre viszik. Ám egy férfi egészen különleges helyre rejtette az autóját.
Javította Ukrajna államadós-besorolását a Fitch Ratings, amely elsősorban a javuló makrogazdasági stabilitással és a közadósság-ráta csökkenésével indokolta a lépést.
Larry Kudlow, a Fehér Ház Gazdasági Bizottságának vezetője az egykori amerikai-orosz hidegháborúhoz hasonlította a kereskedelmi vitát Kínával, amikor újságíróknak nyilatkozott pénteken Washingtonban.
Közben az Országos Oceanográfiai és Légköri Hivatal közleményben védte meg Trump elnököt, akit azzal vádoltak, hogy nagyot tévedett, amikor Alabamát is a hurrikán várható áldozatai között nevezte meg.
Megkezdődött szombaton az Oroszországban és Ukrajnában letartóztatott és elítélt állampolgárok cseréje - közölte a TASZSZ hírügynökséggel Nyikolaj Polozov, az ukrán tengerészek egyik ügyvédje.
Amazónia védelmére megállapodást kötött pénteken a térség hét országa. Eszerint megelőzendő az idei nyáron történt hatalmas erdőtüzeknek, több ezer négyzetkilométernyi trópusi erdő megsemmisülésének újabb előfordulását, összehangolják katasztrófavédelmi tevékenységüket és a műholdas megfigyelést.
Egy brit férfi azt állítja, meggyógyult a gerincét megtámadó daganatból, miután megfürdött a Lourdes-i csodaforrás vizében. Most orvosbizottság vizsgálja meg, tényleg így történt-e.
Üzemanyag-csempészet vádjával az iráni parti őrség feltartóztatott egy hajót a Perzsa (Arab)-öbölben - jelentette szombaton a félhivatalos iráni ISNA hírügynökség.
A Kínában eddig felfedezett legnagyobb ókori lepárlóüzem romjait tárták fel az ország keleti részén lévő Anhuj tartományban - jelentette a Hszinhua állami hírügynökség a helyi hatóságok közlésére hivatkozva.
Az országát 37 évig irányító Mugabe életútjának megítélése meglehetősen vitatott: egyesek a függetlenségért harcoló felszabadítóként emlékeznek rá, ám mások véreskezű diktátornak tartják.
Amazónia védelmére megállapodást kötött pénteken a térség hét országa. Eszerint megelőzendő az idei nyáron történt hatalmas erdőtüzeknek, több ezer négyzetkilométernyi trópusi erdő megsemmisülésének újabb előfordulását, összehangolják katasztrófavédelmi tevékenységüket és a műholdas megfigyelést.