Trump szerint boszorkányüldözésről van szó. Ám az összes republikánus szenátor arra szavazott, hogy át kell adni a kongresszusnak annak a bejelentőnek a panaszát, ami az egész ügyet elindította.
Áthidaló kölcsönt biztosít a német kormányzat a tönkrement Thomas Cook brit utazásszervező csoport egyik német érdekeltségének, a Condor légitársaságnak - jelentették be kedd este Berlinben.
Az amerikai szövetségi képviselőház hivatalosan meg fogja vizsgálni, hogy indítson-e alkotmányos felelősségrevonási eljárást Donald Trump elnök ellen - jelentette be kedd este Nancy Pelosi, a testület demokrata párti elnöke.
Átszakadt a gát: az oroszokkal való összejátszás vádja után még nem akartak belevágni, de az ukrán botrányt már elég egyértelműnek látják ahhoz, hogy megpróbálják elmozdítani hivatalából az elnököt.
Franciaország, Németország és Nagy-Britannia vezetői egyértelműen Iránt tették felelőssé a szaúdi olajlétesítmények ellen szeptember 14-én végrehajtott támadásokért.
Formális megállapodás született az Európai Unió társjogalkotó intézményei között kedden a román Laura Codruta Kövesi európai főügyészi kinevezéséről, így bár a végső jóváhagyás még hátra van, már biztosra vehető, hogy ő lesz a hamarosan felálló szervezet első vezetője.
A külgazdasági és külügyminiszter szerint az amerikai beruházókkal folytatott tárgyalásai alapján egyértelműen beigazolódott, hogy a magyar gazdaság dimenzióváltása megtörtént.
Plácido Domingo operaénekes bejelentette távozását a New York-i Metropolitan operaházból (Met) - jelentette kedden az amerikai közszolgálati rádió (NPR).
Kína legelső, saját fejlesztésű partra szállító hadihajóját mutatták be szerdán Sanghajban - írta a China Daily helyi pártlap a haditengerészet közlésére hivatkozva.
Reuven Rivlin államelnök kérésére nagykoalíciós tárgyalások kezdődtek Izraelben a két legnagyobb párt, a Beni Ganz vezette centrista Kék-fehér és a Benjámin Netanjahu vezette jobboldali Likud között.
Greta Thunberg svéd klímaaktivista lett idén az alternatív Nobel-díjként is emlegetett kitüntetés egyik díjazottja - közölte szerdán Stockholmban a díjat adományozó Right Livelihood Alapítvány.
A londoni legfelsőbb bíróság ledobta az atombombát a Downing Street 10. öntörvényű lakójára, Boris Johnsonra. A taláros testület egyhangúan döntött úgy, hogy törvénytelen volt a parlament öt hétig tartó felfüggesztése. Ez azt is jelenti, hogy a bírók szerint a brit kormányfő félrevezette a királynőt, amikor rávette a parlament átmeneti bezárására.
Greta Thunberg azért nyerte el a kitüntetést, mert aktivizmusával "inspirálja és felerősíti a klímaváltozás miatti fellépésre irányuló politikai követeléseket".
A nemzetközi diplomáciában törekedni kell arra, hogy a vízellátás miatti konfliktusok ne jelenthessenek újabb biztonsági fenyegetést a világra - hangoztatta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ-közgyűlés New Yorkban zajló ülésszakának vízgazdálkodással foglalkozó kísérőrendezvényén.
Először is össze kell rakni a vádiratot. Ha azt az illetékes bizottság elfogadja, a képviselőház egyszerű többséggel vádat emelhet, amit aztán a republikánus többségű szenátus bírálhat el. A folyamatnak nincs időkorlátja.
250 ezer köbméter. Az olasz hatóságok lezárták az utakat és kiürítették a környékbeli ingatlanokat a Mont Blanc hegyvonulathoz tartozó Planpincieux gleccser közelében.
Greta Thunberg svéd klímaaktivista lett idén az alternatív Nobel-díjként is emlegetett kitüntetés egyik díjazottja - közölte szerdán Stockholmban a díjat adományozó Right Livelihood Alapítvány.
Ismét összeült szerdán a brit parlament, miután a legfelsőbb bíróság előző nap ismertetett végzésében törvénysértőnek és semmisnek mondta ki a parlamenti ülésszak lezárásáról hozott kormányzati döntést.

A Thomas Cook lengyelországi leányvállalata, a Neckermann Lengyelország csődje miatt több mint 3 ezer utasa rekedt külföldön, hazautaztatásukról az illetékes szervek gondoskodnak.
Trump szerint boszorkányüldözésről van szó. Ám az összes republikánus szenátor arra szavazott, hogy át kell adni a kongresszusnak annak a bejelentőnek a panaszát, ami az egész ügyet elindította.
250 ezer köbméter. Az olasz hatóságok lezárták az utakat és kiürítették a környékbeli ingatlanokat a Mont Blanc hegyvonulathoz tartozó Planpincieux gleccser közelében.
Az amerikai képviselőház demokrata elnöke bejelentette, hogy megvizsgálja, indítson-e alkotmányos felelősségrevonási eljárást (impeachment) Donald Trump elnök ellen. Az ügy előzménye, hogy Donald Trump július 25-én felhívta az ukrán elnököt, és állítólag Joe Biden egykori alelnökről és fiáról beszélt Volodimir Zelenszkijjel.
A svéd klímaaktivista, Greta Thunberg lett idén az alternatív Nobel-díjként is emlegetett kitüntetés egyik díjazottja – közölte szerdán Stockholmban a díjat adományozó Right Livelihood Award Alapítvány.