Az anya-lánya kapcsolat életre szól, és akiknek megadatott ez a csoda, érzik, valami furcsa láthatatlan kötelék köti őket egymáshoz. Ez a kapcsolat sokkal erősebb lehet, mint bármelyik szülő és gyerek közötti kötelék, de mint minden kapcsoltért, ezért is tenni kell.
Ez nem óvoda, ez nem úgy történik, hogy ha az egyik gyermek azt mondja, hogy ha te nem jöttél el múltkor, akkor most én sem megyek el – vélekedett az LMP képviselője.
Az idei év – a várakozásokkal kissé ellentétben – eddig még nem hozott újabb rekordszámokat az ingatlanforgalomban. Egy friss elemzés azonban arra számít, hogy az ősz, ezen belül is az október kiemelkedő lehet az adás-vételek tekintetében. Azok számára, akik kistelepülésen adnák el családi házukat, esetleg nagyvárosban lakásukat, ez lehet a legalka
Rögtön az első fordulóban kikapott a címvédő Liverpool, otthon bukott el a Chelsea, ugyanakkor mindkét „Red Bull-os” csapat, a Salzburg és a Leipzig is győzött.
Továbbra is a világbajnoki bronzérmes Belgium vezeti a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) világranglistáját, amelyen a magyar válogatott öt helyet rontva az 50. helyen áll.
Személyes meghallgatáson próbálja kivívni igazát a Budapest Honvéd, de hiába a félelmetes craiovai hangulat, a játékvezető fejbe dobása, az UEFA vélhetően nem változtat az eredeti döntésén.
A Deutsche Bank felsővezetői körben tanácskozott arról, ha jól megy az év elején létrehozott „rossz bankban” lévő problémás eszközök eladása, akkor újabb néhány milliárd eurónyi eszközt helyeznének át a különálló szervezetbe – írja a Reuters.
Zala megyében az őszi időszakban 6500 hektár napraforgó, 29 551 hektár kukorica, 5354 hektár szója és 140 hektár cukorrépa vár betakarításra, a zalai gazdák az időjárási károkat szenvedett területeket kivéve jó termésre számítanak - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (Nak) megyei elnöke az Mti-vel.
Írásbeli javaslatokat nyújtott be a brit kormány az Európai Unió és az Egyesült Királyság között megkötött, de nem ratifikált kiválási szerződés módosítására - közölték brüsszeli diplomáciai források.
Iránban ezentúl a nőket is beengedik a férfiak labdarúgó-mérkőzéseire - jelentette be Maszúd Szultanifár iráni sportminiszter csütörtökön, hozzátéve, hogy az új rendelkezés először csak a nemzetközi mérkőzéseket érinti.
A magyar színeket képviselő Muszukajev Iszmail olimpiai kvótát szerzett a szabadfogásúak 65 kilogrammos kategóriájában a nur-szultani kvalifikációs birkózó-világbajnokságon, miután bejutott az elődöntőbe.
„Lehetetlenség lenne egy atomerőművet működtetni, ha arra köteleznénk az üzemeltetőket, hogy jósolják meg egy szökőár minden eshetőségét, és tegyék meg a szükséges lépéseket ellene” – közölte a bíró.
Matolcsy György előadását követően Veres Tibor, a Wallis Csoport elnöke és Szabó Levente László, a Takarékbank vezérigazgató-helyettese tartott előadást a BÉT50 konferencián.
Az a gondolat, hogy a dél-kínai óriásszalamandra külön faj, először az 1920-as években merült fel egy szokatlan példány alapján, amelyet a londoni állatkertben tartottak.
Az izraeli miniszterelnök, a kormányzó jobboldali Likud párt elnöke "széles egységkormány" megalakítására tett javaslatot csütörtökön Beni Ganznak, az ellenzéki centrista Kék-fehér párt elnökének.
Megszavazták a román Laura Codruta Kövesi európai főügyészi kinevezésének támogatását csütörtökön az európai uniós tagállamok kormányainak képviselői, így már gyakorlatilag biztosra vehető, hogy ő lesz a hamarosan felálló intézmény első vezetője.
Évek óta beszédtéma, hogy az okoseszközök megfigyelik a felhasználóikat, és tudtuk nélkül információkat továbbítanak róluk harmadik félnek. A hvg.hu most az okostévék kémkedési szokásairól ír. A Northeastern University és az Imperial College London azt találta, hogy számos gyártó, köztük a Samsung, az LG és az Apple eszköze is felhasználói adatokat
Szeptember 19-től október 23-ig látható az egyik legrangosabb sajtófotópályázat, a World Press Photo díjnyertes képeiből rendezett kiállítás. A tárlatot idén két kísérő kiállítás egészíti ki: a „Digital Storytelling” verseny díjazottjai mellett a nemzetközi karriert felmutató Borsi Flóra szürreális képeit is megtekinthetik.
Elkezdődött a CEE Property Forum konferencia Bécsben, ahol az első előadások egyike az ingatlanpiac és a folyamatosan változó technológia összekötéséről, vagyis a proptech térnyeréséről szólt. Ahogy a gazdaság és az elétünk minden területére beszivárogtak a különböző digitális megoldások, úgy igaz ez az ingatlanpiacra is. Jelenleg ott tartunk, hogy
A valóság az, hogy hét éve növekedési szakaszban van az ország, az államháztartást fegyelmezetten menedzselik, a fizetési és a külkereskedelmi mérleg pozitív.
Amíg a csapattársai a bravúros BL-bemutatkozás ünnepelték, a magyar futballista a doppingvizsgálaton ült, s mire visszaért az öltözőbe, már nem volt ott senki.