2019. szeptember 20. péntek

szept. 20
11:27
Ahogy megírtuk: az OTP ingatlanalapja megvette a Roosevelt Irodaházat (Menedzsment Fórum)
A Gazdasági Versenyhivatal augusztus végén közölte, nem lát okot arra, hogy vizsgálja, összefonódásnak számít-e, ha az OTP Ingatlan Befektetési Alapkezelő Zrt. által menedzselt alap megszerzi a Széchenyi téri Roosevelt Irodaházat.
szept. 20
11:28
Lemondott tisztségéről Homlok-Mészáros Ágnes (vg.hu)
Lemondott az Opus Global igazgatósági tagsági tisztségéről Homlok-Mészáros Ágnes, tette közzé a részvénytársaság a tájékoztatást pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
szept. 20
11:30
Az utolsó fázisba érkezett a Budapesti Víz Világtalálkozó előkészítése (vg.hu)
Víz-világtalálkozó – A globális vízválság megelőzése az októberi, budapesti konferencia kiemelt témája.
szept. 20
11:34
Már az újrahasznosítást is rosszul csináljuk (NRGreport)
Rengeteg olyan dolgot dobunk a szelektív kukákba, amit nem szabadna, ezzel pedig csökkentjük a hatékonyságát az újrahasznosító rendszernek. Hiába igyekszünk odafigyelni, a rengeteg felesleges, oda nem illő, újrahasznosíthatatlan szemét teljesen „eldugítja” a folyamatot, ami egyébként sem a megoldás a környezetszennyezésre.
szept. 20
11:34
Romantikus fotót osztott meg Vasvári Vivien: újra rátalált a szerelem (Life)
Gyertyák mindenütt, rózsacsokor az asztalon.
szept. 20
11:36
„A Gemini Man a mozi jövője” – befutottak az első vélemények (Promotions)
Több szempontból is filmtörténeti esemény a Gemini Man elkészülte.
szept. 20
11:39
Hidegen tisztítsa főzés után a serpenyőt! (BorsOnline)
[lead_kep] Önnél is bevett szokás, hogy a használat után szinte rögtön beáztatj
szept. 20
11:39
A MÁV vezére elismeri, a késések oka az elavult vasúti pálya (Infostart)
Megfelelő infrastruktúra és eszköz nélkül, nem tudnak megfelelő üzembiztonsággal dolgozni – jelentettek ki a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában. Homolya Róbert elismerte, a késéseket a rossz állapotú pálya okozza, de szerinte a szerelvények is elavultak. A társaság vezetője szerint az utasok kényelme és a versenyképess
szept. 20
11:39
A köztévé Híradójában bemondták, hogy a Fradi bravúros 11-11-et játszott az Español otthonában (444.hu)
Rebrov mester eszerint a legmodernebb támadófutballt is sikeresen honosította meg, bár a védekezésen lenne mit csiszolni.
szept. 20
11:39
Maradhat a stabil kamatkörnyezet (AQUA)
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdai kamatvágása után még kisebb nyomás nehezedik a magyar jegybankra, hogy elinduljon a szigorítás irányába.
szept. 20
11:42
Válsághelyzet a magyar cégeknél: bércunami után jöhet a tömeges felmondás? (Pénzcentrum)
A toborzás, a megtartás és a munkavállalói élmény témaköreit járták körül a Joint Venture Szövetség péntek délelőtt megtartott HR Konferenciájának előadói. Sok érdekességről szó esett, és kiderült, mit tesznek ma a legnagyobb...
szept. 20
11:42
Áder: A mi felelősségünk azért sokkal kisebb (ATV)
Helyes, hogy Magyarország felelősségét és tennivalóit is vizsgáljuk, amikor a fenyegető klímakatasztrófáról és a megteendő intézkedésekről beszélünk, de ne tévesszünk mértéket - mondta Áder János köztársasági elnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
szept. 20
11:42
Nicki Minaj lekörözte Cardi B-t, aki persze ezt nem hagyhatta szó nélkül (Glamour)
Kezdődjék a cicaharc...
szept. 20
11:42
Áder: Szén-dioxid-kibocsátásban nem vagyunk egy súlycsoportban a nagy szennyezőkkel (Igényesférfi.hu)
Magyarországon az egy főre eső kibocsátás bőven az EU-átlag alatt van, a német kétszerese, az amerikai pedig három és félszerese a magyarnak – mutatott rá Áder János.
szept. 20
11:42
A szeplők igenis szexik! A következő sztárok megmutatták, mennyire (Spabook)
A szeplőket jellemzően mindig azok tudják csak értékelni, akiknek nincsenek, akiket meg megáldott velük az ég, legszívesebben levakarnák magukról. Persze...
szept. 20
11:44
Puzsér: Élhetőbb, emberre szabott Budapestre van szükség (Igényesférfi.hu)
Önmagáról pedig úgy véli, hogy helye a magyar politika térképén Gyurcsánytól és Orbántól is egyenlő távolságra van.
szept. 20
11:45
Startupoknak ígérték a pénzt, saját magukat támogatják vele az MVM cégének vezetői (Menedzsment Fórum)
Az elmúlt három évben saját és alkalmazottaik fizetésére többet költöttek a Smart Future Lab Zrt. vezetői, mint amennyit befektetésekre fordítottak az elvileg az innovatív startupok felpörgetésére kitalált szervezetnél. De azt a kevés céget sem választották ki túl jól, amibe végül befektettek. Ezek ugyanis egyelőre egy fillér árbevételt nem termelt
szept. 20
11:48
Elszállt az Elmű és az Émász, jöhet a felvásárlási ajánlat (Portfolio)
Ma hajnalban az Elmű és Émász rendkívüli tájékoztatást tett közzé a BÉT honlapján az E.ON-nak az Elműben és Émászban történő befolyásszerzéséről. 15 napon belül jöhet a nyilvános vételi ajánlat, azonban az árfolyamok már most magasabban vannak, mint a tőkepiaci törvény által kötelező ármeghatározó elemek.
szept. 20
11:51
Ma jön a három boszorkány – hét izgalmas tőzsdei hír mára (Privátbankár)
Az októberi Brexitnek mégis adnak esélyt, Lagarde gondolatai nagyon hasonlítanak Draghiéhoz. A határidős piacok nagy napja turbulenciákat okozhat. A Richter kapott egy jó hírt, de nem nagy összegről van szó. A csúcsról lassan lefelé csorog a forint.
szept. 20
11:54
Többször is hármas szexre kényszerítette Demi Moore-t Ashton Kutcher (SzMo)
Az 56 éves színésznő hamarosan megjelenő könyvében teregeti ki a házasságuk titkait.
szept. 20
11:54
Állandó fülgyulladás okozhatta a neandervölgyi ember kihalását (Life)
Visszatérő betegség okozta a vesztét.
szept. 20
11:57
Egyre duzzad a kötvénypiaci buborék (vg.hu)
Mind többen tartanak attól, hogy az államkötvények nem egyszerűen túlértékeltek, hanem buborék alakult ki az árazásban.
szept. 20
12:00
Változás az indexeknél – ilyen lesz a BUX és a BUMIX (Menedzsment Fórum)
A Budapesti Értéktőzsde közzétett a legfontosabb indexeivel kapcsolatos változásokat.
szept. 20
12:00
„Ajándékba adtunk egy pontot a Ferencvárosnak” – Nemzetközi lapszemle (Sport365)
A Ferencváros labdarúgócsapata 1–1-es döntetlent harcolt ki az Espanyol vendégeként az Európa-liga csoportkörének 1. fordulójába. A mérkőzéssel kiemelten foglalkoztak a spanyol lapok, helyszíni tudósítóink ezekből szemezgettek.
szept. 20
12:00
Nagy béremelést kérnek a BKV dolgozói: ez történik, ha nem kapják meg (Pénzcentrum)
A bértárgyalások megkezdését kezdeményezi a BKV-nál működő Egységes Közlekedési Szakszervezet, amely már most leszögezte: 15 százalékos jövő évi emelést tart elfogadhatónak. Az viszont elfogadhatatlan a szervezet szerint, hogy...
szept. 20
12:00
Alapjogokért Központ: Körutazás a társadalmi nemek csodálatos világában – az Alapjogokért Központ szemléje (Tiszta Jövő)
Itt a film a szakállas anyapa küzdelméről az emberi maradiság és a biológiai korlátok ellen. Az Alapjogokért Központ szemléje a politikailag korrekt hírekről.
szept. 20
12:00
Sokszor megvezették Trumpot az izraeliek a volt amerikai külügyminiszter szerint (SzMo)
Rex Tillerson azt mondta, a velük folytatott tárgyalásokon mindig szükség van egy jó adag szkepticizmusra, Netanjahu pedig szerinte 'kissé machiavellisztikus'.
szept. 20
12:02
Gyöngyösi Márton: A Fidesz testvéreinek bukása Izraelben (Tiszta Jövő)
Van pár érdekes párhuzam az izraeli és a magyar politika között.
szept. 20
12:06
Merre mozog az olaj ára? (ProfitLine)
A WTI 58,7 dollár volt ma reggel, ami azt jelenti, hogy elmozdult az árfolyam a tegnapi mélypontról. A piac továbbra is figyeli a közel-keleti eseményeket.
szept. 20
12:06
Elárulták a részleteket a Renault Captur hibridváltozatáról (Autónavigátor)
Nem bíznak semmit a véletlenre a Renault-nál, a Captur második generációja az első kiadás népszerűségét is felülmúlhatja, komolyabb külsővel és hibridhajtással nehezíti a konkurencia dolgát.
szept. 20
12:06
Ekkora most a magyar átlagkereset – A te béred meghaladja? (Spabook)
Nemrég jelent meg a KSH gyorstájékoztatója a magyar bérek alakulásáról. A 2017 január-decemberi időszakot felölelő adatok elemzéséből érdekes...
szept. 20
12:09
121,5 millió eurós lyuk tátong a folyó fizetési mérlegen (Privátbankár)
Így zárult a második negyedév.
szept. 20
12:12
Világszerte több millió fiatal tüntet, hogy a kormányok tegyenek végre valamit a klímaváltozás ellen (444.hu)
Azonnali intézkedésekre szólítják fel az ENSZ klímacsúcsán részt vevő politikai vezetőket.
szept. 20
12:12
A sugárkezelés hatásosan enyhítette a súlyos szívritmuszavart (Life)
Reményt keltőek az eddigi tapasztalatok.
szept. 20
12:15
121,5 millió eurós lyuk tátong a folyó fizetési mérlegen (Menedzsment Fórum)
Így zárult a második negyedév.
szept. 20
12:15
Változásokat sürget az orvoskamara, de nincs egyetértés (Infostart)
Elhalt ígéretek nyomában nevű nagygyűlést tart szombaton a Magyar Orvosi Kamara. Az Újratervezés orvoscsoport szerint az ott tárgyaltaknál több területen lenne szükség változásra. A kamara novemberben tart tisztújítást, az Újratervezés csoport már megnevezte elnökjelöltjét.
szept. 20
12:15
Ez a roham még Novák Katalint is meglepte (Ripost)
Már több mint ötvenezer család igényelte a családvédelmi akcióterv valamelyik elemét, az intézkedések valódi igényekre reagálnak – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán.
szept. 20
12:17
Október 10-én országos közszolgálati sztrájk jön (Menedzsment Fórum)
A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálatban Dolgozók Szakszervezete és a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete szerint a kormány becsapta őket, így folytatják a tavasszal felfüggesztett demonstrációt.
szept. 20
12:17
A cirkusz folytatódik: Berki újabb feljelentést tett Puzsér ellen (Ripost)
A főpolgármesteri székért harcoló izomceleb ügyvédje az M1 stúdiójában jelentette be, hogy két esetben is feljelentést tett a kritikus ellen. Karácsony Gergely is meg volt hívva, ám ő valamiért nem jelent meg...
szept. 20
12:18
Új EKB-elnök: veszélyben van a globális gazdaság (Portfolio)
Az Európai Központi Bank (EKB) soron következő elnöke szerint a globális gazdaság "törékeny" és "veszélyben van".
szept. 20
12:18
Nem fogod elhinni, mit pillantottak meg a lakóház párkányán (Femcafe)
A kis francia község lakói halálra rémültek.
szept. 20
12:18
MSZP: Támogatjuk a szakszervezetek bérharcát (Tiszta Jövő)
Az MSZP elfogadhatatlannak tartja, hogy a magyar minimálbér a legalacsonyabb a visegrádi országok között.
szept. 20
12:18
Zsolt utazása: Gordon Ramsey és A pokol konyhája – galéria (Promotions)
Utazási tanácsadónk ellátogatott a világhírű séf éttermébe, és megkóstolta az ott felszolgált menüt.
szept. 20
12:21
A valószínűleg végleges, de még nem hivatalos eredmény szerint Netanjahu pártja második lett (Kripto Akadémia)
A Kék-fehérek győztek, de még nem tudni, ki kap kormányalakítási megbízást.
szept. 20
12:21
Meglepő nyilatkozatot adott a Fradi csodafegyvere (Ripost)
Élete gólja lett volna, pedig... Gólpassz után kapufa: centiken múlt, hogy Isael ne okozzon még nagyobb szenzációt.
szept. 20
12:30
„Szellemhajókon” érkeznek a migránsok (HírTV)
Az embercsempész hajók Szicíliába és Calabriába szállítják az illegális bevándorlókat Líbia, Tunézia sőt Törökország felől is.
szept. 20
12:30
Elmagyarázta a német pénzügyminisztérium, miért kezdte gyengén ezt a negyedévet is a gazdaság (Portfolio)
A német gazdaság gyengén indította a harmadik negyedévet részben a globális gazdaság növekedésének a lassulása, a Brexittel kapcsolatos bizonytalanság és a kereskedelmi konfliktusok miatt, és ez kedvezőtlenül befolyásolja az exportot - áll a  német pénzügyminisztérium pénteken ismertetett havi jelentésében.
szept. 20
12:30
Gesztesi: Megbukott a mi forradalmunk is a szinkronszakmában (ATV)
A színművész elmondta, jó ideig nem hívták őket szinkronizálni, miután megpróbáltak néhány társával nagyobb fizetséget kicsikarni maguknak.
szept. 20
12:30
Hidrogénes generátort készített a Toyota a Mirai alkatrészeiből (Auto Pult)
A Toyota a hidrogén üzemanyagcellás, melléktermékként tiszta vizet kibocsátó Mirai modell abszolút zöld rendszerén alapuló, statikus üzemanyagcellás generátort telepített a Japánban található Honsha üzembe. Elkezdődött a próbaüzem, hogy felmérjék, hogyan alkalmazható a generátor különféle munkahelyeken és üzemekben. Később akár cél lehet a lakosság
szept. 20
12:30
Öt elemmel bővült a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzéke (autopro)
A csárdás, a verbunk tánc, a magyar népi vonós zenekari formáció, a tojásírás hagyománya, a nagykunsági gyapjúhímzés élő gyakorlata került be idén a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékébe.

Keresés