A diszkont légitársaságok világszerte számos feláras megoldást alkalmaznak. Jól ismert nevek is szerepelnek a lista élén, ami bemutatja, melyik cég mennyit kaszál az extrákból.
Egy orosz bíróság pénteken szabadlábra helyezte az egyik kormányellenes tüntetésen történt állítólagos incidens miatt elítélt Pavel Usztyinovot azzal a feltétellel, hogy nem hagyhatja el Moszkvát - jelentette az orosz állami média.
Az ipari paradicsomszezon kezdetén a hűvös tavaszi időjárás miatt egy héttel megkésett a palánták érkezése, a májusi esőzések pedig folyamatosan megszakították az eleve megkésett palántázást, ami után ráadásul a viszonylag hideg időben nehezen indultak meg a növények. Ennek köszönhetően a tervezett augusztus 10-i kezdés helyett majdnem 10 nappal ké
Reggel még a Brexit-megállapodás miatti piaci bizakodás mellett kis erősödéssel kezdett a forint, de ahogy ez a bizakodás teljesen megfordult délutánra, úgy kezdett el ismét gyengülni a forint és késő délután egyre közelebb került az euróval szemben a minap 334,3-nál megjárt történelmi mélypontjához.
Ami Mészáros Lőrincnek és körének a Balaton, az Seszták Miklóséknak a Szabolcs megyei Rétközi-tó - számoltunk be a luxus-teniszakadémiával induló turisztikai fejlesztésekről csütörtök reggel. Pár órával cikkünk megjelenése után kiderült, kik és mennyiből fogják felhúzni a megálmodott épületeket.
Fátyoltáncot jár Karácsony Gergely, valójában nem is akar vitát vele, "Puzsértől is fél és tőlem is fél" - állítja Tarlós István főpolgármester az atv.hu-nak adott nagyinterjúban. Tulokszerű butaság - mondja arra, hogy ő “a pártonkívüli fideszes”. Orbán Viktor nem lesz ott a kampányában, “miért is lenne”. S hogy mekkora lesz a Fidesz-logó a plakátj
Az októberi önkormányzati választásnak azért is különösen nagy a tétje, mert az ellenzéki polgármesterek betelepítenék a bevándorlókat - jelentette ki a Fidesz-frakció szóvivője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
A Commerzbank a lengyel leányvállalatának eladását fontolgatja, a Handelsblatt szerint az mBank eladásáról akár már a jövő héten megszülethet a döntés.
Magyarország egyik első okosvárosrésze jön létre 2023-ra a Liget Budapest Projekt Smart Liget koncepciójának köszönhetően, az Európában is egyedülálló megoldásoknak köszönhetően a városrész a főváros egyik legkörnyezetbarátabb, zéró emissziós helye lesz – mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek.
A Majthényi - Domokos páros már az utolsó futam előtt bebiztosította győzelmét, így tét nélkül hajózhattak ki a vitorlázó Repülőhollandi Európa-bajnokság záró napján.
A felcsúti Puskás Akadémia és az Alcsúti Arborétum között közlekedő kisvasút utasainak száma évről évre emelkedik, és egyre népszerűbb a természetben tett tartalmas kirándulást kedvelők körében.
Csinos hölgykoszorúban, turbánnal a fején, fehér ruhában, de feketére festett bőrrel pózol Justin Trudeau kanadai miniszterelnök a Time magazin által bemutatott felvételen.
Az októberi önkormányzati választásnak azért is különösen nagy a tétje, mert az ellenzéki polgármesterek betelepítenék a bevándorlókat - jelentette ki a Fidesz-frakció szóvivője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
Az Unilever gyárai, irodái, kutató-fejlesztő létesítményei, adatközpontjai, raktárai és disztribúciós központjai a világ mind az öt kontinensén immár kizárólag megújuló forrásból származó hálózati villamosenergiát használnak – közölte a cég.
A Financial Times információi szerint Boris Johnson brit miniszterelnök azt mondta kollégáinak: nem számít arra, hogy az október közepi kulcsfontosságú EU-csúcson összejönne egy teljes, jogilag működőképes új kilépési megállapodás az uniós vezetőkkel. A hírre a font tovább esett a vezető devizákkal szemben, és most már gyengébb, mint amikor tegnap
Emmanuel Macron francia államfő a Time magazinnak adott interjúban úgy vélte, hogy a sárgamellényesek kormányellenes tüntetései "nagyon jót tettek" neki, mert azok éppen a mandátuma felénél kényszerítették stílusváltásra.
Ma már nem elég, ha egy toborzási szakértő tisztában van a kereslet-kínálat aktualitásaival: egyszerre kell pszichológusnak, nyomozónak, pedagógusnak, értékesítőnek és IT szakembernek lennie. A betöltetlen pozíciókról meg kell tanulni ugyanúgy gondolkodni, mint egy termékről, eladásukhoz pedig tudatos marketing stratégiát kell alkalmazni – világíto
A Commerzbank a lengyel leányvállalatának eladását fontolgatja, a Handelsblatt szerint az mBank eladásáról akár már a jövő héten megszülethet a döntés. A második legnagyobb német bank vezetése azt tervezi, hogy 200 bankfiókot bezár és több ezer fős létszámleépítést hajt végre.
A környezetbarát és fenntartható városi közlekedést népszerűsítő hazai eseménysorozat idei témája a gyaloglás és a nem motorizált közlekedés, mottója pedig a „Sétálj velünk!”.
Évente átlagosan 50 szervezett bűncselekményt derít fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal; idén pedig az év első felében már 30 nagyobb volumenű bűncselekményt tártak fel több mint 20 milliárd forint összértékben - tudta meg az InfoRádió a NAV-tól.
A Fidelitas azt állítja, ő fizeti a kampányt. Amikor legutóbb plakátoztak (Soros és Simicska báboztak Vonával és Botkával), a szokásos támogatás tizenháromszorosát utalta ki nekik a Fidesz.
Újra felmérik a magyarok táplálkozási szokásait az európai lakossági egészségfelmérés részeként - mondta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) felméréséhez csatlakozó Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet...
A Bruxinfo elemzője szerint Varga Judit igazságügyi miniszter hétfői meghallgatása után még évekig elhúzódhat a magyarországi jogállamisági kérdésekről szóló vita. Fóris György az InfoRádió Brüsszeli hét című műsorában arról is beszélt, hogyan változhat az elmúlt évek gyakorlata.