2019. szeptember 26. csütörtök

szept. 26
8:48
Még mindig nem lélegezhet fel a forint (Portfolio)
Továbbra is néhány nappal ezelőtti mélypontja körül ingadozik a forint az euróval szemben, továbbra is csak minimális erősödést tud felmutatni a magyar deviza. Egyelőre elsősorban a nemzetközi eseményekre érdemes figyelni, itthonról nem számítunk fontosabb hírre a keddi MNB-kamatdöntés után.
szept. 26
8:50
Az amerikai elnök szavai enyhítik a részvénypiaci feszültséget (Portfolio)
Az ázsiai tőzsdék felemásan teljesítettek a csütörtöki kereskedésben, miután az amerikai elnökkel szembeni alkotmányos vádeljárással kapcsolatos félelmeket háttérbe tudta szorítani az USA és Kína kereskedelmi megállapodásával kapcsolatos óvatos optimizmus, miután Donald Trump szerint a kereskedelmi egyezségre akár a vártnál hamarabb is sor kerülhet
szept. 26
8:54
1230 hektár állami földet kaptak ingyenes használatra hátrányos helyzetű falvak (Piac és Profit)
A terület 17 megye 109 települése között oszlik el. Pályázniuk kellett rá, 5-15 évre kapták meg a grátisz földhasználati jogot.
szept. 26
8:54
Egy folyamatosan gyengülő forint mellett van jobb befektetés is, mint a szuperállampapír (Portfolio)
A MÁP+ legnagyobb előnye, hogy értékesítési szempontból erős motivációt ad a részvényalapok térnyerése számára, ezzel pedig némiképp paradox módon, de a hazai pénzügyi kultúra kiteljesedéséhez fog vezetni – mondta el a Portfolio-nak adott interjúban Pallag Róbert, a Generali Alapkezelő befektetésekért felelős vezetője. Kiemelte, hogy bár nagyon jól
szept. 26
8:54
Tizenegy határon túli magyar lett jelölt az önkormányzati választáson (ATV)
Az önkormányzati választáson 11 olyan jelölt indul, aki magyar állampolgár, de nincsen magyarországi lakcíme - közölte a Nemzeti Választási Iroda az MTI érdeklődésére.
szept. 26
8:54
Árulkodó ruha: Meghan Markle ismét várandós? (Ripost)
A hercegné újra felvette az egyik kismamaruháját, és nagyon úgy látszik, hogy nem véletlenül.
szept. 26
8:54
Baj van a tojással, brutális árváltozás miatt tárgyalnak az áruházak (Ripost)
A termelők szeretnének egyeztetni az áruházakkal, mert a nagy akciók miatt a tojás felvásárlási ára is jelentősen visszaesett.
szept. 26
8:57
1230 hektár állami földet kaptak ingyenes használatra hátrányos helyzetű falvak (Menedzsment Fórum)
A terület 17 megye 109 települése között oszlik el. Pályázniuk kellett rá, 5-15 évre kapták meg a grátisz földhasználati jogot.
szept. 26
8:57
Össztűz alatt Kaczynskiék (USAracing)
A lengyel kormánypárt felháborodottan reagált Frans Timmermans-nak, az Európai Bizottság jogállamisági kérdésekért felelős holland alelnökének szavaira.
szept. 26
9:03
Különös fotó, mi történt Hosszú Katinka szerelmével? (Ripost)
A bajnoknő és párja sem hagyta ki a nagy mozibemutatót. De valami nem stimmel a képen.
szept. 26
9:06
Halálra gázoltak egy idős férfit Uzdon (BorsOnline)
Halálra gázoltak egy 89 éves helyi férfit a Tolna megyei Uzdon - közölte a rendőrs�
szept. 26
9:06
Tragikus hírre ébredt Uzd egy 89 éves úr óvatlansága miatt (Infostart)
A Paks környéki kistelepülésen gázoltak el egy férfit, aki az úttesten gyalogosan közlekedett.
szept. 26
9:06
Bővült az Európai Unió venezuelai szankciós listája (ProfitLine)
Újabb hét magánszemély nevével bővíti venezuelai szankciós jegyzékét az Európai Unió, az érintettek az emberi jogok súlyos megsértéséért felelősek a dél-amerikai országban - közölték szerdán névtelenséget kérő diplomáciai források.
szept. 26
9:06
Fejenként 640 ezer forint - Ennyit kaphatnak a nyelvtanuló diákok (Portfolio)
140 ezer diák tanulhat a kormány külföldi nyelvtanfolyamot támogató programjában. Két hét alatt 20-25 órás tanfolyamon vehetnek részt. Ha minden érintett igényli, nem lesz olcsó a program.
szept. 26
9:06
Kiegyenlített szezon várható (Sport365)
Több trónkövetelő is akad a férfi röplabda NB1-ben
szept. 26
9:06
5+1 kreatív ötlet táblafestékkel való dekorációhoz (Spabook)
Emlékszel még, milyen volt, amikor az iskolában a szünetekben nem tudtál ellenállni, és rajzolnod kellett valamit a krétával a táblára? A gyermeki...
szept. 26
9:06
Gáspár Zsolti állítja: Győzike féltékeny a sikereire (Life)
"Morcos rám, hogy most én vagyok a showman."
szept. 26
9:09
Nagyszerű formában leszel ma - Egymondatos horoszkóp - szeptember 26. csütörtök (Glamour)
Csak ne vessz el a részletekben
szept. 26
9:12
Befektetésük 98,1%-át vesztették el a német kamatok miatt dél-koreai befektetők (Portfolio)
A befektetett tőke 98,1%-át vesztették el dél-koreai befektetők egy olyan derivatív terméknek köszönhetően, amely a német 10 éves államkötvény kamatához van kötve – számol be a hírről a Bloomberg.
szept. 26
9:12
Áder: a New York-i klímacsúcs teljesítette célját (vg.hu)
A köztársasági elnök elmondta, nem minden ország tett felajánlásokat, voltak, akik csak ratifikálták a 2015-ös párizsi klíma megállapodásban foglaltakat.
szept. 26
9:12
Halálra gázoltak egy gyalogost Uzdon Tolna megyében (Life)
Az úttesten haladt.
szept. 26
9:14
Tombolt a közönség! Fergetegesen sikerült Will Smith ingyenes budapesti koncertje (Life)
A Bazilika előtti téren lépett fel a színész.
szept. 26
9:15
Az önvezető autók működését szimulálja az Lg és a Unity saját rendszere (Márkamonitor)
Az LG Electronics (LG) szilícium-völgyi laboratóriumának mesterséges intelligenciával foglalkozó mérnökei a Unity Technologies gépi mélytanulás szakértőivel együtt olyan szimulációs szoftver kifejlesztésén dolgoznak, amellyel az önvezető járművek fejlesztői biztonságosan és gyorsabban tesztelhetik a járműveket. Az LG szimulátorának (LGSVL Simulator
szept. 26
9:16
Varroda és szívószálüzem: ezzel foglalkozik most Südi Iringó (Life)
Így él most a Szombat esti láz táncosnője
szept. 26
9:18
„Fogalmuk sincs arról, mi zajlik a világban” – Interjú Francois Ozonnal (Spa Trend Online)
A francia film fenegyereke, Francois Ozon legújabb filmje formailag sokkal konzervatívabb, mint a korábbiak, ám témájában továbbra is lényegre törő: a katolikus papok által gyerekkorban abuzált áldozatok sorstragédiáját tárja elénk. Ozon a Berlinálén tartott világpremier után nyilatkozott a Népszavának.
szept. 26
9:21
Amnesty kontra EU: kettős mérce Brüsszelben? (Képmás)
Jobban védi az Európai Unió a kínai jogvédőket, mint a szaúdiakat, állítják a jogvédők.
szept. 26
9:24
Még csak lassítani sem tudjuk a népességfogyást, nem hogy megállítani (Privátbankár)
Sőt, egyre gyorsuló ütemben fogy a magyar. Kevesebb gyerek született, miközben többen haltak meg augusztusig, mint az előző év első hét hónapjában.
szept. 26
9:24
Nagy földterületről mondott le az állam (Infostart)
Az Agrárminisztérium és a Nemzeti Földügyi Központ nyilvános pályázatot hirdetett települési önkormányzatok számára, melynek keretében állami földek ingyenes használatára szerezhettek jogosultságot.
szept. 26
9:24
Váratlanul távozott az EKB döntéshozója (Portfolio)
Sabine Lautenschläger, az Európai Központi Bank (EKB) német döntéshozója beadta lemondását szeptember 25-én. Hivatalos indoklást nem adott a távozására, viszont a felmondása mögött az EKB friss monetáris lazítása állhat.
szept. 26
9:24
Veszekedés pattanti ki Bárdosi Sándor és Növényi Norbert között (Life)
Ez történt a két jómadár között.
szept. 26
9:24
Sosem látott felvételek a húszas évek Magyarországáról (Promotions)
Egy órányi ismeretlen filmanyag került elő a húszas évek Magyarországáról.
szept. 26
9:27
Már vállalkozások is pályázhatnak munkásszállások támogatására (AQUA)
Az 5 milliárd forintból megvalósuló program egyszerre segíti a munkavállalókat és a vállalkozásokat, könnyíti a dolgozók mobilitását – mondta a pénzügyminiszter.
szept. 26
9:27
Hiába tűnik úgy, hogy a villanyautóké a jövő, még mindig nagyon bizonytalan az iparág üzletileg (NRGreport)
Bármennyire is sok jele van annak, hogy az elektromos járművek gyártása jelenti az autóipar jövőjét, a kifejezetten a villanyautók gyártására specializálódott nagyobb cégek pénzügyi eredményei egyelőre aligha támasztják alá ezt a víziót. A Teslánál például ritkaságszámba mennek a nyereséggel zárt negyedévek, az elmúlt 15 évben összesen nagyjából öt
szept. 26
9:27
Külhoni magyarok is indulnak önkormányzati jelöltként (Igényesférfi.hu)
Passzív választójoggal rendelkezők választhatók az Alaptörvény szerint.
szept. 26
9:30
Még csak lassítani sem tudjuk a népességfogyást, nem hogy megállítani (Menedzsment Fórum)
Sőt, egyre gyorsuló ütemben fogy a magyar. Kevesebb gyerek született, miközben többen haltak meg augusztusig, mint az előző év első hét hónapjában.
szept. 26
9:30
Irgalmatlanul bevarrta szabadrúgását Szoboszlai Dominik (Infostart)
A tizenéves magyar tehetség csodagóljának is köszönhetően jutott tovább csapata a Rapid Wien ellen az Osztrák Kupában. Mutatjuk!
szept. 26
9:33
Ágazati béralku jön a közlekedésben (AQUA)
Az autóbuszos és vasúti személyszállítás tervezett átszervezése, középtávú összehangolása miatt kezdeményezték a bértárgyalások mielőbbi összehívását a szakszervezetek.
szept. 26
9:33
Mi történt Friderikusz Sándorral? Rajongói aggódnak a népszerű tévésért (Femcafe)
A showman évek óta nem volt képernyőn.
szept. 26
9:36
Kerítésen terem az alma Kéthelyen (BorsOnline)
Bár az idei almatermés a vártnál is kevesebb a többéves átlagnál, Kárász Csabá�
szept. 26
9:36
Focicsapatnyi határon túli magyar indul az önkormányzati választásokon (Alternatív Energia)
Helyi lakcímük és választói joguk nincs, de akár a főpolgármesteri címet is megcélozhatják.
szept. 26
9:36
Létszámleépítés a gumióriásnál: több ezer embert küldenek el (Pénzcentrum)
Leépít és gyárakat zár be a Continental járműalkatrész-beszállító és technológiai német konszern a következő tíz év során a globális autógyártás lassulása miatt. A felügyelőbizottság ülése után a hannoveri székhelyű...
szept. 26
9:36
8 idézet, ami ráébreszt a párkapcsolat szépségeire (Spabook)
Amennyiben békében vagy önmagaddal, egyedül is maximálisan boldog lehetsz, egy szerető társ azonban teljesen más szintre emeli ezt a harmóniát....
szept. 26
9:42
Évtizedekig lappangó kórt okoz, majd öl az azbeszt (WebBeteg)
A mezotelióma egy olyan ritka daganatos kór, aminek rendkívül hosszú - 20-40, de akár 50 év is lehet - a lappangási ideje. Nehéz diagnosztizálni, majd még nehezebb (ha egyáltalán van rá esély) gyógyítani. Kialakulásáért elsősorban az azbesztet lehet felelőssé tenni. Az okozott betegség világnapját 2004 óta minden év szeptember 26-án tartják.
szept. 26
9:42
Nagyot esett a CIG Pannónia (Portfolio)
Az ázsiai tőzsdék felemásan teljesítettek a csütörtöki kereskedésben, miután az amerikai elnökkel szembeni alkotmányos vádeljárással kapcsolatos félelmeket háttérbe tudta szorítani az USA és Kína kereskedelmi megállapodásával kapcsolatos óvatos optimizmus, miután Donald Trump szerint a kereskedelmi egyezségre akár a vártnál hamarabb is sor kerülhet
szept. 26
9:42
Jó szereplésben bízik a Herczig, Ferencz kettős a hétvégén (Sport365)
A menedzsment szerint jól felkészült a páros.
szept. 26
9:42
Fóbiásan irtózik a zöldségektől, ezért csak pizzán és csirke nuggetsen él egy brit nő (SzMo)
Hasonlóképpen érez a gyümölcsökkel kapcsolatban is, 22 éve nem nyúlt hozzá egyikhez sem.
szept. 26
9:45
Egyre nagyobb a házasodási kedv hazánkban (vg.hu)
Nőtt a természetes fogyás az év első hét hónapjában, a házasságkötések száma viszont nőtt.
szept. 26
9:45
Red Dot díjat nyert a magyar formatervező Slē szánkóterve (Márkamonitor)
A Red Dot Award: Design Concept verseny legmagasabb, „Best of the Best” díját nyerte el Miklósi Ádám magyar formatervező Slē szánkóterve. A POIZO startup társalapító-tulajdonosának nem ez az első elismerése, hiszen tavaly a vállalkozás mobil infra-fűtőtestje nyerte el a nemzetközi „A’ Design Award” elismerését.   Az 1954-ben alapított, világhírű Re
szept. 26
9:47
Mínuszban nyitott a BUX (vg.hu)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 31,91 pontos csökkenéssel, 40 522,01 ponton nyitott csütörtökön.
szept. 26
9:48
Súlyos figyelmeztetés Orbánnak – tüntetések robbantak ki (Privátbankár)
Az egyiptomi tüntetések olyan politikai jelenségek miatt robbantak ki, amelyek hazánkat is átszövik. Amikor Németországot követve hazánkban is beüt a recesszió, a társadalmi békét itthon is pillanatok alatt kikezdhetik a pénzszóró projektek és a közembereket sértő korrupciós folyamatok. Káncz Csaba jegyzete.

Keresés