A jegybank elnökétől érkező javaslatokra érdemes odafigyelni - mondta el Bánki Erik, az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Véleménye szerint a kormányzat lakáspolitikája jó, de az más kérdés, hogy elegendő-e.
Egyre gyakoribb a KKV-k körében, hogy munkaeszközök mellett az alkalmazottak munkába járásának megkönnyítésére használják a céges gépjárműflották egy részét. A cégek adózásban és üzemeltetésben is jelentős költségeket takaríthatnak meg azzal, ha ezeket az autókat tisztán elektromos, plug-in hibrid vagy növelt hatótávú elektromos gépkocsira cserélik
Megdöbbentő, de az Európai Unióban messze a magyar betegek töltik a legtöbb időt kórházi lábadozással. A hivatalos statisztikák szerint honfitársaink átlagosan 10 napi bennmaradással kell, hogy számoljanak, ha kórházba kerülnek, miközben...
Az újévi fogadalmak közül az egyik legnépszerűbb az étrend megváltoztatása. A cukor kiiktatása mellett sokan azért döntenek, mert fogyni szeretnének,...
Ausztria természetes partnere Magyarországnak és a visegrádi csoportnak (V4), sok területen együttműködhetnek - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Prágában, a visegrádi országok és Ausztria vezetőinek csúcstalálkozóján.
Az orosz-magyar tulajdonosi hátterű Tmh Hungary Invest Zrt. megvásárolná a 90 százalékban állami és tíz százalékban a dolgozók tulajdonában lévő dunakeszi járműjavítót, az üzlet jelenleg átmeneti szakaszban tart – tudta meg a Makronóm.
Amikor arról döntünk majd, hogy maradjon-e a Fidesz a Néppártban, a mai szavazás súlyos érv lesz amellett, hogy új szövetségeseket keressünk - nyilatkozta az atv.hu-nak Novák Katalin az után, hogy az EPP-frakció nagy része is megszavazta, hogy romlik a magyar jogállamiság.
Ő "a kortárs film egyik ikonja", aki az utóbbi húsz évben a legnagyobb rendezőkkel dolgozott együtt - így indokolták, hogy az ausztrál filmcsillagra esett a választás.
Úgy tűnik, 2020. búcsúkkal indul, hiszen nemrégiben a BMW távozó hibrid sportmodelljéről számoltunk be, ezúttal pedig egy igazán különleges típus, a Bentley Mulsanne köszön el tőlünk. A patinás brit márka azonban stílusosan küldi nyugdíjba nagyágyúját és 30 darabos 6.75 Edition limitált szériával varázsolja meghittebbé a búcsú szomorú pillanatait.
Az egyik alapítóval, Gömör Tamással beszélgettünk a Matiné Zenekar indulásáról, a gyerekzenéről, valamint arról, hogy mi mindent lehet tanulni a gyerekektől.
A Porschét azért érte kritika bőven a 718 modellek bemutatása után, hiszen bár aki próbálta, az pontosan tudja, hogy az élményből mit sem von le ez, a négyhengeres motort mégis sokan méltatlannak tartották egy ilyen modellhez. Azóta már megérkeztek a négyliteres, hathengeres, szívó boxermotorral szerelt Spyder és GT4 változatok, most pedig itt vann
Az EP állásfoglalásának elfogadása a bevándorláspárti erők "újabb nyomásgyakorlási akciója" Magyarországra, szoros együttműködésben a különböző Soros-szervezetek embereivel és szervezeteivel, akik sorozatban gyártják a lejárató anyagokat Magyarországgal szemben - jelentette ki Hidvéghi Balázs fideszes EP-képviselő Strasbourgban csütörtökön.
Folytatódik a borús, párás idő. Emellett többfelé előfordulhat ónos szitálás, és néhol hószállingózás is lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat hétvégi előrejelzéséből.
A Nestlé megközelítőleg 2 milliárd svájci frankot ruház be, hogy áttérjen az újonnan gyártott műanyagokról az élelmiszeripari minőségű újrahasznosított műanyagok használatára és felgyorsítsa a fenntartható csomagolási megoldások fejlesztését – olvasható a társaság közleményében.
A Semmelweis Egyetem nevével visszaélve reklámoznak egy olyan szert, mely a prosztatagyulladás, illetve a prosztata-megnagyobbodás szinte teljes gyógyulását ígéri - írta az intézmény közleményében. A Semmelweis Egyetem közleményében...
A szem az egyik legbonyolultabb és legérdekesebb szervünk – összetett folyamatok segítségével lehetővé teszi, hogy az egyik legfontosabb érzékelést,...
Az EP állásfoglalásának elfogadása a bevándorláspárti erők "újabb nyomásgyakorlási akciója" Magyarországra, szoros együttműködésben a különböző Soros-szervezetek embereivel és szervezeteivel, akik sorozatban gyártják a lejárató anyagokat Magyarországgal szemben - jelentette ki Hidvéghi Balázs fideszes EP-képviselő Strasbourgban csütörtökön.
Az ATV Egyenes beszéd című műsorában Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár többek között a BKK vezetésével kapcsolatban is elmondott néhány gondolatot.