Kilencven napra felfüggesztette Aján Tamást, a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség (Iwf) elnökét a szövetség végrehajtó bizottsága – számolt be az insidethegames hírportál szerdán.
Rágalmazás miatt pert indít Tulsi Gabbard, az amerikai demokraták elnökjelöltségére pályázó politikusnő Hillary Clinton, a demokraták volt elnökjelöltje, volt külügyminiszter ellen.
A 2020-as évek első napjai rögtön a világpolitika örök puskaporos hordójára, a Közel-Keletre irányították a figyelmet: folytatódik a síiták és szunniták, keletiek és nyugatiak, keményvonalasok és mérsékeltek közötti végtelen küzdelem. Körképünk a Közel-Kelet közállapotairól.
Mivel járhat a német gazdaság lassulása? Mit üzen Oszkó Péternek és Matolcsy Györgynek? Mikor lesz magyar euró? Mihez kezd a kormány a kórházak adósságával? Valóban kudarc a kormányzat lakáspolitikája? Varga Mihály pénzügyminisztert kérdeztük.
Volt pohárszedő Fradi-mezben, játszott Bachot rockereknek, aztán a beat nevű tiltott gyümölcs lett a végzete. Fél évszázada van színpadon, és bár volt egy időszak, amelyet bárzenészként kellett kibekkelnie, mindvégig a hazai beatnemzedék meghatározó alakja maradt. Balázs Fecó útja Bartóktól a heavy metalon át a sitkei kápolnát is feltámasztó lírai
Az országos főállatorvos elrendelte a baromfik zárva tartását Magyarország teljes területén annak érdekében, hogy tovább csökkenjen a vadon élő madarakkal az érintkezés lehetősége, és ezáltal a baromfiállományok madárinfluenza vírussal történő fertőződésének kockázata - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a honlapján szerdán
A kombájnfejlesztés fókuszterületei az informatika és a cséplőrendszer. Első alkalommal jutottunk oda, hogy a szenzortechnológia képes a betakarítási körülmények előrejelzésére. A cséplő- és leválasztórendszerek fejlesztése további teljesítménynövelést tesz lehetővé. A vágóasztalok területén szintén sok fejlesztéssel lehet találkozni, amelyek segít
Megállapodott az Auchan Retail Magyarország a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetével a 2020-as béremelésről. A 2020 során több mint 1,6 milliárd forint befektetést jelentő új javadalmazási rendszer a nem vezetői munkakörökben foglalkoztatott munkavállalók esetében 17%-kal emeli a belépő béreket.
Vízilabda-Európa-bajnokság. Megszakította a spanyol férficsapat a szerbek győzelmi sorozatát a Duna Arénában – Női együttesünk ma este a fináléba jutásért küzd
A spanyol kormány klímavészhelyzeti nyilatkozatot fogadott el, amelyben a globális felmelegedés elleni sürgős cselekvés szükségességét ismeri el - jelentette a spanyol sajtó szerdán.
Az elmúlt időszak látványos ralija után 0,8 százalékkal csökkent a búza árjegyzése. A szójabab piacán is az eladók voltak fölényben, azonban a kukorica kurzusa emelkedett.
Nem kell különösebb jóstehetség ahhoz, hogy meg tudjuk mondani: idén is fontos lesz az it-biztonság a vállalatoknál. A Micro Focus szakértői szerint 2020-ban a gépek sietnek segítségünkre a védekezésben, és egyre több vállalat igyekszik majd csökkenti a kockázatokat a kiemelt fiókok, a felhasználói tevékenységek és az IoT-eszközök ellenőrzésével, v
Futótűzszerűen terjednek a hírek a kínai Vuhanból induló, akár halálos kimenetellel végződő koronavírusról. A repterek és a légiközlekedés kiemelten kezelik az ügyet.
Davosi Világgazdasági Fórum. Elsősorban az Európából érkező autókat sarcolná meg az amerikai elnök,aki ismét nyomásgyakorlással kényszerítené ki a neki tetsző megállapodást az unióval
Mindenütt mérséklődik a szél, kisüt a nap, a hétvégére azonban visszatér a borult idő köddel, ónos szitálással. A meteorológia előrejelzés alapján a következő napokban is előfordulhat kedvezőtlen levegőminőség.
Megérkezett tegnap az indonéziai Yogyakartába Orbán Viktor miniszterelnök, a repülőtéren X. Hamengkubuwono szultán, a Yogyakartai Különleges Terület kormányzója fogadta, akivel tárgyalást is folytatott
Mindenütt mérséklődik a szél, kisüt a nap, a hétvégére azonban visszatér a borult idő köddel, ónos szitálással. A meteorológia előrejelzés alapján a következő napokban is előfordulhat kedvezőtlen levegőminőség.
Nem alkalmazhatunk kettős mércét, ilyen alapon Málta vagy Románia ellen is indulhatna a hetes cikkely szerinti uniós eljárás – mondta el a Magyar Hírlapnak az EPP alelnöke