Vádat emelt Gáspár Győző énekes ellen a Nógrád Megyei főügyészség. Az ismert médiaszemélyiségnek jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt kell bíróság elé állnia – közölte az M1 Híradó.
„A politika nálunk késztetést érez, hogy egy neki nem tetsző bírósági döntés után, közvetlenül beavatkozzon az igazságszolgáltatás folyamatába” – nyilatkozta a Hírklikknek Fleck Zoltán. A jogszociológus elsősorban a közelmúltban elkövetett szörnyű gyerekgyilkosságot említette, amely után a kormány azonnal szigorítani akarja a büntetési tételeket, a
A nagyszülői gyermekgondozási díjra (gyed) 1,3 milliárd forint áll rendelkezésre a 2020-as költségvetésben, de ennél nagyobb forrást is biztosít az állam, ha igény van rá - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának családpolitikáért felelős helyettes államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
Például kevésbé lehetne manipulálni a pénzzel. Nem lehetne leértékelgetni. Nem lehetne kilopni a pénzt az MNB-ből. Nem lehetne haveroknak önteni a hiteleket. Négy topközgazdász vitatkozott arról, amiről egyáltalán nem folyik vita.
A tanulók pénzügyi tudatosságát erősítheti, hogy az ország összes iskolájára kiterjedhet a készpénzmentesség - mondta szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten a Pénzügyminisztérium (PM) pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára.
Tovább egyszerűsödik mintegy hétszáz, az állampolgárokat és a vállalkozásokat érintő ügyintézés a tavaly decemberben elfogadott törvénymódosítással és a Kormányablak-mobilalkalmazás bevezetésével - közölte a Miniszterelnökség szerdán az MTI-vel.
Bár a veszprémi gimnázium kezdeményezése végül meghiúsult, precedenst teremtett volna Magyarországon, ha egy állami fenntartású középiskolában gendersemleges mellékhelyiség jön létre. Kis lépés az elfogadás irányában, vagy az antropológia meghazudtolása? Megoszlanak a vélemények az ügyről.
Minimum 15 százalékos alapbér emelést tart szükségesnek a Közlekedési Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetsége (Kdszsz) a Volánbusz Zrt.-nél az idén, részben a munkavállalók keresetei között tapasztalható regionális különbségek csökkentése, részben pedig az elvándorlás megállítása miatt - mondta Dobi István a szövetség elnöke szerdán az MTI-nek.
Tizedik évébe lépett az Orbán-kormány új, egységes közfoglalkoztatási rendszere. Noha az ellenzék azt terjeszti, hogy a kabinet elsüllyeszti a közfoglalkoztatást, magára hagyva a szegényeket, egész más kép rajzolódik ki dél-borsodi és Tápió-vidéki riportunk nyomán és a Belügyminisztériumban szerzett információkból.
A Toyota bejelentette, hogy megépítik a jövő városát, amely egyfajta laboratóriumként fog szolgálni az önvezető autóknak, okos otthonoknak, mesterséges intelligenciának és egyéb technológiáknak. Woven City-ben közel 2 ezren fognak majd élni - írja a Portfolio.
Hogyan lehet gyermek nélkül megélni az anyaság érzését? Mit változtat a személyiségen egy nemzetközi siker? Milyen üzenettel bírhat ma egy málenkij robotról szóló film? Gera Marinával az Örök tél sikeréről, a főszerep emberpróbáló kihívásairól és a magyar filmgyártás helyzetéről is beszélgettünk.
Kézilabda. Tartalékosan, hét újonccal utazott el a magyar férfiválogatott a kvalifikációs Európa-bajnokságra Malmőbe – Már elvárás sincs a csapattal szemben
Akár a maratoni futásra edz, akár csak rendszeresen kocog, a futás mindenképpen jó módszer a szervezet egészségesen tartásához, azonban nehéz terhet ró az ízületekre, különösen a térdre.
Tragikus incidensek történtek amerikai városok utcáin az elmúlt időszakban: szélsőséges nézeteket valló feketék támadtak zsidókra. Honnan ered ez a feszültség, és hogyan reagál rá a fősodratú amerikai sajtó? Körképünk az amerikai vallásosság és multikulturalizmus mélyvalóságáról.
A Budapest Airport Sir Michael Hodgkinsont, a korábbi angol repülőtér-üzemeltető vállalat, a BAA egykori vezérigazgatóját és Vazil Hudákot, az Európai Beruházási Bank korábbi alelnökét nevezte ki a társaság igazgatóságának tagjaivá.
Bejöttek Sebastian Kurz merész húzásai: az őszi előre hozott választáson tarolt az általa megújított Osztrák Néppárt, az év elejére pedig összehozta a konzervatív-zöld koalíciót, minden fontos pozíciót megőrizve pártja számára. A felek elégedetten kezdhetik meg a kormányzást nyugati szomszédunkban.
A varsói székhelyű MCI Group közép-európai magántőke-társaság bejelentette, hogy a Netrisk.hu biztosításközvetítő cégben meglévő részesedésének többségi hányadát eladja a bostoni székhelyű TA Associates globális növekedési magántőke-társaságnak.
A Cisco előrejelzése a technológiai trendekről a 2020-as évekre. A hálózatok az internet bevezetése óta a legjelentősebb átalakuláson mennek keresztül. Az elmúlt években az iparági beszélgetések a szoftvervezérelt hálózatok (SDN), mint a fejlődés következő fázisa körül forogtak. Az SDN számos előnnyel jár, beleértve a központosított irányítást, a b
A világ leghosszabb tengeri átkelőjét Ázsiában találjuk: a Hongkong-Csuhaj-Makaó híd ötvenöt kilométeren át nyúlik a messzeségbe a Gyöngy folyó torkolatvidékén.
A nők 75 százaléka szenved a menstruációt megelőzően fejfájástól, hangulatingadozástól, felfúvódástól és egyéb problémáktól (összefoglaló néven premenstruációs tünetektől). A panaszok kihatnak a munkára, személyes kapcsolatokra és az életminőségre is. Ennek azonban nem feltétlenül kell így lennie.
Közel 800 előzetes vélemény, bővülő tagság, szakmai információk sora a jobb megfelelés érdekében – ez jellemezte az ÖRT elmúlt évét. Kétségtelen, hogy a legtöbben a konkrét és gyors véleményezésről (copy advice) ismerik az ÖRT-öt, akihez reklámetikai kérdésekben fordulhatnak a reklámszakma szereplői. A heti rendszerességgel tartott üléseken tava
Az Orvosi Kamara új vezetői azonnal változtatnának a hálapénzzel kapcsolatos etikai normákon, amennyiben az egészségügyi kormányzat megemelné a béreket, és véghezvinné a szerkezeti változtatásokat is. - ezt a Kamara alelnöke közölte híradónkkal. Lénárd Rita nagy jelentőségűnek tartja azokat a kórházi hirdetményeket is, melyekben orvosok és ápolók d
Többen hitelt vettek fel a Soros-szervezet által előre „beígért” szegregációs kártérítés reményében – számolt be lapunknak Horváth László fideszes képviselő
A tavalyi év utolsó napján 942 katonai teherautó beszerzéséről írt alá szerződést 216 millió euró értékben a román védelmi minisztérium az olasz Iveco Defence Vehicle SPA-val - közölték szerdán a szerződő felek.
Nem csak sportos köntössel, R.S. Line néven vásárolható a Clio (jelenlegi) csúcs benzinese, hanem kényelemre hangolt felszereltséggel is, de csakis EDC, duplakuplungos automata váltóval.
Szanyi Tibor állítja, már két évvel ezelőtt feloszlatta volna a szocialista pártot, ráadásul szerinte azt sem tudni, hogy az egyes tisztségekért milyen honorárium jár
Az új városvezetés tucatnyi igazgatói állást hirdetett meg az elmúlt hetekben. Jövő héten több pályázati határidő is lejár. A Főkertnél már meghallgatás is lesz. Másutt csekély az érdeklődés.
A személyi hitelek átlagos kamata a legfrissebb adatok szerint némileg csökkent, a kihelyezett összeg pedig nőtt az elmúlt egy évhez viszonyítva. Az állomány rendkívüli mértékben nőtt az egy évvel ezelőttihez viszonyítva, ez azonban...
A Telenor megvizsgálta a Hipernet hálózaton mért hang-, sms- és mobilnet-forgalmat a 2019. december 20. és 2020. január 2. közti ünnepi időszakban. Beszédes eredmények születtek: a hanghívások száma és az ünnepi időszakban vizsgált hívások átlagos hossza nem változott jelentősen a tavalyi eredményekhez képest, ugyanakkor megfigyelhető, hogy a Telen