Azzal, hogy minden digitalizálódik, minden iparágnak meg kell tanulnia bánni a rá bízott adatokkal. Régen valószínűleg egy jó lakatos is elég volt egy kórháznak, hogy biztonságban tudja a páciensek érzékeny információit. Mára a feladat lényegesen összetettebb lett - és ez sok egészségügyi szolgáltatónak meghaladja a képességeit.
A jegybankelnök és a főváros fejlesztéséért felelős államtitkár is a lakáspolitika megújítását sürgeti. A túl magas ingatlanárak és bérleti díjak miatt az ÉVOSZ szintén korrekciót szorgalmaz.
Szerdán aláírták az amerikai-kínai részleges kereskedelmi megállapodást Washingtonban, a tengerentúli tőzsdék közül a Dow és az S&P500 is új történelmi csúcson zárt. Ázsiában felemásan teljesítenek az irányadó részvényindexek, Európában mérsékelt erősödéssel indulhat a hét negyedik napja, a határidős DAX 13 pontos plusza 0,1 százalékos emelkedést v
Továbbra is a 330-335-ös sáv az irányadó az euró-forint piacán, a csütörtöki napot is ennek a közepe körül kezdi a magyar deviza. Az elmúlt két napban kicsit megpihent a forint a hét elején látott 335-ös szint után, egyelőre további hírekre várnak a befektetők.
2020. január 16-tól Zakar András a Főkert új vezérigazgatója - derül ki a Főpolgármedteri Hivatal közleményéből. A szakember nyílt pályázaton nyerte el megbízatását, mivel a Főpolgármesteri Hivatal – a főpolgármester kampányígéretének megfelelően – minden fővárosi cég vezetésére pályázatot írt ki. Szabó József, a Főkert korábbi vezérigazgatója nem
Palkovics László vezette Innovációs és Technológiai Minisztérium lehet a 2021-es költségvetés legnagyobb nyertese – írta a Népszava. Mindeközben újabb hatáskört szerzett meg az ITM, ezóttal a Pénzügyminisztériumtól: a foglalkoztatáspolitikát és a társadalmi párbeszédet.
Tarlós István szerint a budapestieknek egy fillérjébe sem kerül majd a 3-as metrószerelvények rozsdásodása, a Lánchíd pedig nem alkalmas gyalogoshídnak. A korábbi főpolgármester most Orbán Viktor személyes főtanácsadója.
Az Intel első processzora, a Motorola széles körben elérhető mobiltelefonja, és a Google-kereső megjelenése éppúgy formálta a világot, ahogy az első MRI-berendezés megjelenése, vagy a vonalkód globális elterjesztése. A Neumann Társaság szerint itthon a kibernetika ötvenes évekbeli meghonosítása, a számítógép-fejlesztés beindulása a hatvanas évek má
A következő évtizedben a digitális élményeket keresik majd az emberek, amelyek megjelenítéséhez a szolgáltatók egyebek mellett a virtuális és kiterjesztett valóság technológiáját, a mesterséges intelligenciát, az 5G-t és az intelligens IoT-rendszereket veszik igénybe - derül ki a Cisco előrejelzéséből.
A következő évtizedben a digitális élményeket keresik majd az emberek, amelyek megjelenítéséhez a szolgáltatók egyebek mellett a virtuális és kiterjesztett valóság technológiáját, a mesterséges intelligenciát, az 5G-t és az intelligens IoT-rendszereket veszik igénybe – derül ki a Cisco előrejelzéséből.
Az Intel első processzora, a Motorola széles körben elérhető mobiltelefonja, és a Google-kereső megjelenése éppúgy formálta a világot, ahogy az első MRI-berendezés megjelenése, vagy a vonalkód globális elterjesztése. A Neumann Társaság szerint itthon a kibernetika ötvenes évekbeli meghonosítása, a számítógép-fejlesztés beindulása a hatvanas évek má
Börtönben ülők és korábbi elítéltek indíthatnak eljárásokat az államkincstár ellen, ha a kormány tényleg nem fizeti ki a nekik jogerősen megítélt kártérítéseket.
Ausztráliában sok, komoly esőre csupán márciusban lehet számítani, hogy enyhülést hozzanak a bozóttüzeket gerjesztő szárazságra - közölte csütörtökön a helyi meteorológiai szolgálat.
Tarlós István szerint a budapestieknek egy fillérjébe sem kerül majd a 3-as metrószerelvények rozsdásodása, a Lánchíd pedig nem alkalmas gyalogoshídnak. A korábbi főpolgármester most Orbán Viktor személyes főtanácsadója.
Rekord összegű pénzt gyűjtött ügyfeleitől a világ legnagyobb alapkezelőjének számító BlackRock tavaly, összesen 429 milliárd dollárt – írja a Financial Times.
A német kancellár szerint az Európai Unió "Németország életbiztosítása". Beszélt a brexitről, a multilaterális kapcsolatok eszméjére nehezedő nyomásról, a nemzetek feletti szervezetek szerepéről, Európa és Németország jövőjéről is.
Szerdán aláírták az amerikai-kínai részleges kereskedelmi megállapodást Washingtonban, ezt követően az irányadó európai európai részvényindexek felfelé kapaszkodnak a csütörötki kereskedés első felében. A magyar tőzsde emelkedik, míg a hazai blue chipek felemásan teljesítenek.
Akár 125 dollár vagy 10 éves ingyenes hitelmonitoring szolgáltatás között választhatnak az Equifax két évvel korábbi nagy adatlopási ügyében érintett ügyfelei v- írja a Bloomberg Law.
Japánban is megjelent az új koronavírus, amely először a kínai Vuhan tartományban okozott tüdő- és légúti megbetegedéseket - jelentette be csütörtökön a tokiói egészségügyi minisztérium.
Az előzetes becslések szerint mintegy 1100 milliárd forint lehet a biztosítási szektor tavalyi összes díjbevétele, 7-10 százalékkal több az előző évinél - mondta a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) elnökhelyettese a szervezet szerdai budapesti sajtóbeszélgetésén.
A jelenlegi 42 ezerről 60 ezer négyzetméterre bővülhet az Aréna Mall, miután az ingatlankezelő bővítés iránti kérelmet nyújtott be tavaly decemberben. A Pest Megyei Kormányhivatal zöld utat adott a beruházásnak. Engedélykérelmet...
A három nagy hitelminősítő mellett számos, szigorúan szabályozott és transzparensen működő hitelminősítő intézet működik az Európai Unióban, akik munkája hozzájárul a pénzügyi stabilitás erősödéséhez és a megfelelő befektetői védelemhez. Magyarországon a hitelminősítői tevékenység elterjedésében kulcstényezővé vált a Magyar Nemzeti Bank Növekedési