A sclerosis multiplexben szenvedők és hozzátartozóik érthető módon sok mindennek utánaolvasnak annak reményében, hogy találjanak olyan módszert, amivel lassíthatják a betegség lefolyását. Bizonyára sokan hallottak már a Wahls-diétáról, számos internetes oldal foglalkozik vele, és a Youtube-on is megtalálható róla videó. Fontos azonban, hogy hiteles
Pénteken erősen felhős időre számíthatunk, főleg délelőtt több helyen esővel, záporesővel. Erős, néhol viharos lesz a nyugati szél. +10 fok köré erősödik a nappali felmelegedés. Szombaton többórás napsütés valószínű, északnyugat felől változó felhőzettel. Zápor inkább csak estefelé északon fordul elő. A DNyi, Ny-i szél időnként megélénkül. 10 és 15
A Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére 2019-ben megalakult Lakás- és Ingatlanpiaci Tanácsadó Testület (LITT) a mai napon bemutatta a lakás- és kereskedelmiingatlan piaccal kapcsolatos javaslatait. A javaslatcsomag 4 pillére az újlakás-kínálat növelése hosszú távon, az elérhető lakhatás biztosítása vállalkozói bérlakásszektor fejlesztésével, a keres
Cikkünkben összegyűjtöttünk olyan tippeket, amik segíthetnek neked is a pénztárcád és a környezet megóvásában is azáltal, hogy odafigyelsz, milyen ruhadarabokat vásárolsz!
Mirkóczki Ádám polgármester lemondásra szólította fel a fideszeseket, miután a kormánypárti képviselő, Nyitrai kampányához köthetőek a szerinte börtönbüntetést érő papírok.
Öt év alatt 5 százalékra növelné piaci részesedését Romániában az OTP, amely már az idei év végén el akarja érni a 3 százalékot - jelentette ki Fatér Gyula, az OTP Bank Románia vezérigazgatója.
Alig pár nappal a svéd-norvég-dán közös rendezésű Európa-bajnokság vége után kampányindító rendezvényt tartott Budapesten a 2022-es férfikézilabda Eb hazai szervezőbizottsága.
Két hét múlva, február 13-án kezdődnek a debreceni BMW-gyár cölöpözési munkálatai, a beruházás első ütemében 460 ezer négyzetméter alapterületű épületet építenek meg - közölte a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ).
„A kezdeményezés célkitűzése, hogy a segítséget kell odavinni, és nem a bajt idehozni” – összegzett Orbán Balázs, akinek közlése szerint „az ugandai kormány ebben partnere Magyarországnak”.
2020-ban is nagy hiány van kiskereskedelmi eladó, ezt a friss álláshirdetések jelzik: keresik is őket, de úgy tűnik, sikerült fékezni is a hiányt. A legnagyobb láncoknál úgy tűnik, nem nőtt a hiány 2019-hez képest. Van, ahol már tudják...
Mozgalmas és rendkívül szélsőséges volt a 2019-es esztendő a gabonatermesztés szempontjából, ami egy aszályos évkezdettel indult, azt követően, hogy a vetőmagokat is szinte a porba lehetett csak kijuttatni 2018 őszén.
A Hangszert a kézbe! programokon közel százezren ismerkedtek különböző hangszerekkel, sokaknak ez volt az első lehetőségük, hogy kipróbálhassák, hogyan kell hangra bírni ezeket a csodás instrumentumokat.
2020-ban is nagy hiány van kiskereskedelmi eladó, ezt a friss álláshirdetések jelzik: keresik is őket, de úgy tűnik, sikerült fékezni is a hiányt. A legnagyobb láncoknál úgy tűnik, nem nőtt a hiány 2019-hez képest. Van, ahol már tudják...
A 2020-as EFOTT fesztiválnak ismét a Velencei-tó északi partja ad otthont, ám a rendezvény területe az előző évekhez képest fél kilométerrel nyugatabbra, Sukoró irányába lesz.
Az áfatörvény 2020. január 1-jétől Magyarországon is lehetőséget biztosít a véglegesen behajthatatlanná váló követelések adóalapjának utólagos csökkentésére. Főszabály szerint a hatályba lépés után teljesülő ügyletek esetében alkalmazható, de a 2015. december 31. - 2020. január 1. közötti ügyletekre is lehet kérvényezni.
A Kormány többlépcsős intézkedési tervet fogadott el annak érdekében, hogy a koronavírus ne terjedjen át Magyarországra. Ön szerint időben vannak ezzel?
Az országban jelenleg majdnem 1,4 millió menekült tartózkodik, akik a többi között fegyveres konfliktusok, járványok, politikai instabilitás és a gazdasági kilátástalanság miatt hagyták el hazájukat.
Noha úgy tűnik az Art Capitalra nem lesz idén pénz Szentendrén, a Ferenczy Múzeum immár ötödik alkalommal is meghirdeti a pályázatot a Bizottság-ligetbe.
Vanessa Bryant, a vasárnap tragikus körülmények között elhunyt Kobe Bryant özvegye köszönetet mondott a részvétnyilvánításokért, egyúttal bejelentette egy alapítvány létrehozását.
A Nemzeti Fejlesztési Programiroda két központosított közbeszerzési eljárásán a 4iG Nyrt. ajánlatát hirdették ki nyertesként. A megbízások bruttó összértéke meghaladja az 1 milliárd forintot.