2020. január 9. csütörtök

jan. 9
9:27
12 millió forintot tett zsebre a távozó államtitkár (444.hu)
Takács Szabolcsnak majdnem 8 milliós végkielégítés és 4,5 milliós szabadságmegváltás jutott.
jan. 9
9:27
Jól vannak az Irakban állomásozó magyar katonai kontingens tagjai (ATV)
Rendben vannak, és egészségesek az Irakban állomásozó magyar katonák. Erről maguk az iraki kontingens képviselői számoltak be erbíli állomáshelyükről egy sajtónyilvános videóbeszélgetésben.
jan. 9
9:27
A honvédelmi miniszter az Irakban állomásozó magyar katonák parancsnokával egyeztetett (USAracing)
A megbeszélésen a parancsnokkal együtt négy katona – köztük egy nő – vett részt. Egyikük a miniszter kérdésére válaszolva azt mondta, biztonságban érzi magát, ahogy társai is.
jan. 9
9:27
Szöllősi-Zácsik bejelentkezett a tokiói játékra (Azenpenzem)
Szöllősi-Zácsik Szandra tervei között szerepelt az olimpiai részvétel, 2012-ben és 2016-ban – a válogatottal együtt – ő is lemaradt az ötkarikás játékokról. Idén megragadná az esélyt.
jan. 9
9:27
Magyar Nemzet: Szanyi kipakolt az Mszp-ről (Igényesférfi.hu)
Egy interjúban a szocialistáktól távozott politikus úgy fogalmazott: az elnökség kétharmadának a párt elnöke biztosít fizetést.
jan. 9
9:33
Benkő Tibor rendkívüli sajtótájékoztatója – csütörtök reggel Élőben A Hír Tv műsorán (HírTV)
Benkő Tibor rendkívüli sajtótájékoztatóját élőben közvetítjük 7 órától itt a Hír Tv-n.
jan. 9
9:33
Nemsokára kipörög az állami támogatás: érdemes lépni, ha kell az ingyenpénz (Pénzcentrum)
Már csak május elsejéig lehet igényelni az elektromos autókra járó, legfeljebb másfél milliós támogatást. Még kb. 700 millió forint maradt a keretből, ami nagyjából 500 autó támogatására elegendő. 2020. május 1-én éjfélkor...
jan. 9
9:33
Távozik a Jobbik pártigazgatója (ATV)
Szabó Gábor távozik a Jobbik pártigazgatói posztjáról - írja a Népszava. A lap úgy tudja, hogy Szabó utóda várhatóan a leköszönő pártelnök, Sneider Tamás lesz.
jan. 9
9:33
Emberhátrányban is nyerni tudott a Flyers (Sport365)
A listavezetőt győzte le a philadephiai csapat.
jan. 9
9:33
Ma képes leszel megoldani a családi problémákat - Egymondatos horoszkóp: Január 9. (Glamour)
Mi vár rád ma?
jan. 9
9:33
Népszava: a budapesti rendőrök csaknem kétharmada vidéki (SzMo)
A képzés után átvezényelt fiatalok tartják életben a fővárosi rendőrséget - írja a lap.
jan. 9
9:36
A szuperkötvény mindent visz (Alternatív Energia)
A biztonságosnak tartott MÁP+ letarolja a piacot, behozhatatlan hátrányba hozva a bankok termékeit. A Budapesti Értéktőzsde indexe tavaly rekordot döntött, az ingatlan elvesztette eddigi varázsát.
jan. 9
9:36
Addig maradnak magyar katonák Irakban, amíg a helyi kormány kéri Magyarország segítségét (Kripto Akadémia)
A honvédelmi miniszter és az iraki magyar kontingens parancsnoka tartott sajtótájékoztatót.
jan. 9
9:36
Még a levegőben kigyulladt, és visszafordult az ukrán utasszállító (Grill Receptek)
A pilóták észlelték a problémát, de nem érkezett tőlük semmilyen jelzés a váratlan helyzetről.
jan. 9
9:38
Politikai intelmek a térség templomaiban (Kripto Akadémia)
A horvát elnökválasztás azt mutatta, hogy könnyen visszaüt, ha a katolikus főpapok beleszólnak az adott ország sorsa szempontjából fontos voksolásba.
jan. 9
9:39
A vese betegségére utaló jelek (WebBeteg)
A vese betegségei kialakulhatnak önmagukban vagy rendszerbetegség részeként, szövődményeként. Magának a vesének az eltéréseit okozhatják a vesét megelőző szakasz betegségei (prerenális ok), a vese eltérései vagy a vesét követő húgyutak rendellenességei (postrenális ok).
jan. 9
9:39
Amerikai védelmi miniszter: Washington visszaállította az elrettentés bizonyos szintjét (USAracing)
.
jan. 9
9:39
Villámgyors mártogatós, ami pirítósra is tökéletes – Fűszeres babkrém (Femcafe)
Egy isteni krém fillérekből.
jan. 9
9:39
Pécsi Ferenc: Az én szocmédiás évértékelőm (Márkamonitor)
Az elmúlt évben 1000 órát töltöttem a közösségi platformokon. Nem mértem, de ezt állítják a statisztikák. Ha 1000 órát dolgozom túlzottnak nem nevezhető 1000 forintos órabérrel, egymillió forintot keresek. Jó választás volt a közösségi média? Most, az év vége előtt megpróbálok választ adni a kérdésre. Facebook, a megkerülhetetlen Bevallom, 2007-ben
jan. 9
9:39
Népszava: Távozik a Jobbik erős embere (Igényesférfi.hu)
Szabó Gábort Sneider Tamás váltja a pártigazgatói poszton.
jan. 9
9:39
8 dolog, amit az óriás szívvel rendelkező lányok megtesznek a pasiért, aki nem is értékeli őket igazán (Spabook)
Vannak azok a lányok, akiknek hatalmas szívük van, és olyannyira kedvesek, megértőek, hogy nagyon sok mindent képesek megbocsátani. Mindig próbálják...
jan. 9
9:45
Nagyot bukott tavaly néhány nagy hedge fund (Portfolio)
A 2018-as veszteséges év után tavaly már 9%-os átlagos hozamokat értek el a világ hedge fundjai, bár ez a teljesítmény még így is jóval elmarad az S&P 500 index által elért 32%-os éves teljesítménytől -írja a Bloomberg.
jan. 9
9:45
Kivonul Szlovákiából az OTP Bank (ATV)
Megszületett a döntés arról, hogy az OTP eladja szlovákiai leányvállalatát – erősítette meg Csányi Sándor, a bank elnök-vezérigazgatója.
jan. 9
9:45
Néhány napja figyelmeztették az Irakban állomásozó magyar katonákat, hogy drón- vagy rakétatámadás várható (444.hu)
Még időben búvóhelyre tudtak húzódni az iráni Forradalmi Gárda támadása elől.
jan. 9
9:45
Channing Tatum sokatmondó képeket tett közzé: vajon ezzel üzen az exének? (Joy)
A színész kemény időszakon ment keresztül, azonban úgy tűnik, hogy már látja a kiutat…
jan. 9
9:45
Titokban nősült meg Király Viktor, mutatjuk a menyasszonyi ruhát (Promotions)
Király Viktor és újdonsült felesége már a nyár elejére várják közös gyermeküket.
jan. 9
9:51
Eladták a Netrisk.hu-t – amerikai vevő érkezett (Piac és Profit)
A biztosításközvetítő cég 75 százaléka került a bostoni székhelyű TA Associates magántőketársaság tulajdonába.
jan. 9
9:51
Eladás előtt két budapesti luxusszálloda (Portfolio)
Összesen 8 luxusszállodáját adja el az amerikai Värde Partners, a 2020 első felében értékesíteni kívánt portfólióban két budapesti luxusszálloda is szerepel, a New York Palace és a New York Residence - szúrta ki a hvg a Commercial Property oldalán.
jan. 9
9:51
Nagyobb a baj, mint gondoltuk: Súlyos betegséggel küzd Justin Bieber (Femcafe)
A népszerű popsztár véget vetett a találgatásoknak.
jan. 9
9:53
Döntött a kormány – megvan az új klímastratégia (Piac és Profit)
A kormány szerdai ülésén megtárgyalta az energia- és klímapolitika aktuális, közép- és hosszútávú stratégiai kérdéseit, valamint elfogadta a jelenlegi Nemzeti Energiastratégiát felváltó új stratégiai dokumentumot, amely 2030-ig határozza meg Magyarország energia és klímapolitikai prioritásait, 2040-es kitekintéssel – közölte az Innovációs és Techno
jan. 9
9:57
Icardi mesterhármasával győzött a PSG (Sport365)
A csapat bejutott a francia Ligakupa elődöntőjébe.
jan. 9
9:57
Németh Szilárd: Az Irakban lévő katonák sértetlenek és teszik a dolgukat (USAracing)
Az államtitkár hangsúlyozta, a Magyar Honvédség rendelkezik azokkal a szükséges képességekkel – például a honvédség szállító repülőgépeinek köszönhetően -, amelyek a katonák biztonságba helyezéséhez szükségesek.
jan. 9
10:00
Orbán Viktor évnyitó sajtótájékoztatója 11 órától – élőben az InfoRádióban (Infostart)
A miniszterelnök évindító nemzetközi sajtótájékoztatót tart ma a Karmelita kolostorban.
jan. 9
10:03
Az ausztrál katonák Irakban maradnak (HírTV)
Az ausztrál csapatok Irakban maradnak, mert a helyzet stabilizálódott - jelentette ki Scott Morrison ausztrál miniszterelnök.
jan. 9
10:03
Anyád (HR Portál)
Meggyötörve ül velem szemben, üveges tekintettel bámul a semmibe, lassan csitul a felháborodás. Az utolsó körben utasították el HR vezetői pályázatát egy jól menő start-up cégnél "mert túl öreg és itt csupa fiatalok dolgoznak, kilógna. Nincs rá szükség”. Dr. Füredi Júlia, szervezetpszichlógus véleménycikke.
jan. 9
10:03
Nőtt a német ipari termelés novemberben (ProfitLine)
Novemberben a vártnál nagyobb mértékben emelkedett, és másfél éve a legnagyobb növekedést érte el a német ipari termelés az előző havihoz képest a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis csütörtökön publikált jelentése alapján.
jan. 9
10:03
Megint csúszik a lejtőn a forint, 332 felé közelít (Portfolio)
A kedvező nemzetközi hírek hatására szerda este kicsit vissza tudott erősödni a forint a napközben látott 332-es szintről, de még így is 331 közelében kezdi a csütörtöki napot. Ma magyar szempontból Orbán Viktor évindító sajtótájékoztatója tartogathat izgalmakat, külföldön pedig továbbra is az amerikai-iráni háborús feszültséggel kapcsolatos hírek
jan. 9
10:03
Nyolc évig havi kétmilliós munkadíjat fizetett ki egyetlen ügyvédnek Újbuda fideszes vezetésű önkormányzata (444.hu)
Ifjabb Szilágyi István valamit nagyon jól csinálhatott.
jan. 9
10:03
Óvatosan használd! Ez a hajformázó a legártalmasabb a hajadnak (Femcafe)
És még rosszul is használod.
jan. 9
10:03
Lehet Más a Politika: Petíció a családon belüli erőszak megfékezéséért (Tiszta Jövő)
A kormány imázsfilmeket készít, ahelyett, hogy valódi megoldásokat és intézkedéseket hajtana végre.
jan. 9
10:03
Jegybankár: A jegybankok fegyvertelenek lennének recesszió esetén (Könyves Magazin)
A Bank of England kormányzója szerint a világgazdaság likviditási csapda kialakulása felé tart, ami azt jelenti, hogy a nagy jegybankok szinte üres monetáris eszköztárral lennének kénytelenek szembesülni egy esetleges recesszióval.
jan. 9
10:05
Háromszoros fokozatra kapcsoltak az iráni hackerek - retteghet az egész világ? (Portfolio)
Jelentősen megnövekedett az Egyesült Államokat és szövetségeseit célzó, Iránhoz köthető hackertámadások száma Kászim Szulejmáni tábornok halála után, de nagyon kevés támadás járt csak sikerrel – számol be a CNN kiberbiztonsági szakértőkre hivatkozva.
jan. 9
10:05
Több mint 200 millió euróért vásárol teherautókat a román hadsereg (Tiszta Jövő)
A tavalyi év utolsó napján 942 katonai teherautó beszerzéséről írt alá szerződést 216 millió euró értékben a román védelmi minisztérium az olasz Iveco Defence Vehicle Spa-val – közölték a szerződő felek.
jan. 9
10:07
Miközben az olajár emelkedik, a gáz ára folyamatosan esik (Portfolio)
Jelentős a divergencia az amerikai gáz- és olajár között, melynek következtében jelenleg egységnyi energiáért ötször annyit kell fizetnünk, amennyiben olajalapon szeretnénk hozzájutni a gáz helyett. Elemzők szerint ez az arány tovább növekedhet, ugyanis az Egyesült Államokban az esetek felében a gáz csak az olajtermelés melléktermékének számít.
jan. 9
10:09
Orbán: vessetek a mókusok elé! (ATV)
"Vessetek a mókusok elé. Ma 11 órakor. Kérdezz, felelek LIVE! Kövesd itt, a Facebookon!" - olvasható a miniszterelnök közösségi média oldalán.
jan. 9
10:09
Újabb tantárgyak olvadnak össze, tűnnek el: többek között az informatika és a médiaismeret (Pénzcentrum)
Szeptembertől lép életbe az újonnan módosított alaptanterv, mely átstrukturálta a tantárgyak szerkezetét, új szerzőket tüntet fel kötelezőként a magyar irodalom tantárgyból, meghatározásra kerültek pontosan az óraszámok tantárgyanként...
jan. 9
10:09
Lehet-e trend a trendnélküliség? (Márkamonitor)
A Magyar Marketing Szövetség keretén belül működő Marketing Döntéshozók Klubjának tagjai ezúttal is összeállították miben látják a marketing és kommunikációs szakma meghatározó trendjeit. Az egyéniségektől és számtalan egyéni megoldásoktól hemzsegő tarka világunkban még nagyobb szükség van az egyértelmű eligazodási pontokra, amelyhez a legalkalmasa
jan. 9
10:09
Nyomozás indult az orosz zongoraművész halála miatt (Igényesférfi.hu)
Az Index szerint a fürdőszobai gázkészülék hibája miatt halt meg a fiatal nő.
jan. 9
10:09
Wekerle Szabolcs: „Jézus lát téged. De a kamera is!” (Tiszta Jövő)
Tiszta beszéd. És valószínűleg hatásos is.
jan. 9
10:09
Michelisz Norbert a túraautózás csúcsán - de hogy jutott el idáig? (SzMo)
A Hyundai pilótája megszerezte a magyar autósport első nagy nemzetközi címét és a világ 50 legjobb autóversenyzője közé is beválasztották. De milyen út vezette el idáig?

Keresés