A már bejelentett elbocsátások felett további létszámcsökkentésre készül az Opel a német Handelsblatt vállalati belső és szakszervezeti forrásokra hivatkozó keddi jelentése alapján.
Az Aegon bejelentette, hogy csökkenteni fogja befektetéseit a szén kutatásával, termelésével, égetésével foglalkozó vállalatokban. A holland biztosítótársaság így próbál hozzájárulni Európa karbonkibocsátásának a csökkentéséhez - írja a Portfolio.
Rekordot döntött az oroszországi atomerőművek teljesítménye 2019-ben, miután az azt megelőző évben is megdőlt a korábbi csúcs. Ugyanakkor még az oroszok sem igazán atomfüggőek - olvasható a Napi.hu oldalán.
Budapest súlyosabb közlekedési problémákkal küzd, mint amit egy végletesen legyengült BKK új vezetője meg tud oldani. Regionális gondolkodásra kell váltani – Ezt írta közösségi oldalán Vitézy Dávid, akinek a posztját az Index idézi.
A Magyarország élőben című műsor vendége a Fidesz kommunikációs igazgatója volt, akit többek között a félidős választókerületi elnöki konzultációkról és a titokzatos Mszp-s fekete kasszáról kérdeztek.
A fogyasztói árak a tavalyi év egészét tekintve 3,4 százalékkal emelkedtek, decemberben pedig 4,0 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál - közölte kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A 90 darab két- és 25 darab három áramrendszerű villamos mozdony és az üzemben tartásukhoz szükséges eszközpark beszerzésével lehetővé válik a 40 éves átlagéletkorú vontató járműállomány megújítása.
A nyitás előtti kereskedésben 1,7%-os árfolyamemelkedéssel reagáltak a JP Morgan részvényei a negyedik negyedéves gyorsjelentésre, miután a bevételek 4,5%-kal, az egy részvényre jutó eredmény pedig 9,4%-kal múlta felül az elemzői konszenzust. A JP Morgan az amerikai nagybankok közül elsőként tette közzé gyorsjelentését, elindítva a gyorsjelentési s
Tapasztalták-e már, hogy ha egy-két napig álmatlanul forgolódnak, s csak pár órát alszanak éjjel, akkor a közérzetük, a hangulatuk nappal szinte elviselhetetlen? Nehezíti a kialvatlansággal terhelt napokat, ha gyötrő fejfájással, szédüléssel, koncentrációzavarral, hányingerrel társul a közérzetük. Ilyenkor a pirulák sem segítenek, csakis az alvás,
Kormányellenes tüntetések zajlanak Teheránban a lelőtt ukrán gép tragédiája kapcsán. A tüntetők elégedetlenek azzal, hogy az iráni vezetés igyekezett eltussolni az ügyet, nem vállalva a felelősséget.
Ezzel megbántotta a pár éve meghalt Mariano Agate családtagjait. A maffiózó többek közt a két legendás bíró, Giovanni Falcone és Paolo Borsellino haláláért volt felelős.
Hogyan készülnek a vezető hatalmak az Mi egyre növekvő szerepének kiaknázására a nagyhatalmi vetélkedésben? Ez lesz a 2020-as évek sorsdöntő talánya, hiszen az előttünk álló évek legfontosabb technológiája a mesterséges intelligencia (Mi) lesz – a Külügyi és Külgazdasági Intézet (Kki) új tanulmánya szerint mindenképpen.
Magyar filmek a kezdetektől napjainkig címmel online filmlexikont indított a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet (MMA MMKI).
A szerencsejáték mindig is kockázatos dolog volt, de amióta interneten, elektronikus pénzzel lehet űzni, még kevésbé tudják kontrollálni magukat a játékfüggők.
Bár a várakozásoknak megfelelően év végén megugrott a fogyasztói árindex mértéke idehaza, joggal érezhetik úgy a vásárlók, hogy hirtelen az eddig megszokottnál és a közölt inflációnál többet hagynak ott a boltokban egy-egy bevásárlás alkalmával. Ennek oka, hogy bőven az átlagos inflációt - és a nettó béremelkedést - meghaladó mértékben emelkedett a
A fogyasztók egészségének védelme érdekében a Hódkertész Kft. elővigyázatosságból visszahívja azon lédig Fürtösparadicsom termékét, amely üzleteinkben 2020.01.08. és 2020.01.10. közötti időszakban volt kapható. A visszahívás...
A világranglistát a globális karbonemisszió közel harmadával Kína vezeti, ezt követi az Egyesült Államok 15 százalékkal és a már említett Eu, a negyedik helyen pedig India egyedül hét százalékért felelős.
Hosszú évek óta először mutat csökkenést a Duna House lakásárindexeinek többsége. A 2019-es utolsó negyedéves adatok alapján a fővárosban, valamint a keleti és nyugati országrészben egyaránt esett a panellakások ára 2019 harmadik negyedévéhez képest, országosan mintegy 5,5 százalékkal. A budapesti téglalakások árindexe azonban még mindig emelkedő f
Hétfő délután Ernesto Valverde még mosolyogva hagyta el az elnökkel, Josep Maria Bartomeuval folytatott tárgyalása színhelyét – de mindez csak színjáték volt. Állítólag a presidente már ott megmondta neki: nem maradhat tovább a Barcelona csapatának élén. Az éjszakai órákban már azt is bejelentették, hogy Quique Sétient szerződtette a klub, 2022-ig.
Kaderják Péter elmondta, többek között azt a problémát kellett megoldaniuk, hogy egymással összefüggésben kezeljék a klíma- és az energiapolitika a kiemelt kérdéseit.
A bölcsek tanácsa, Donald Tusk és a néppárt egész vezetése tárgyalja a kérdést. Ennél többet jelenleg nem tudok mondani – mondta a néppárti frakcióvezető.