Tavaly nyártól a Tokaj-Hétszőlő korábbi birtokigazgatója, Kovács Tibor került a Tokaji Kutatóintézet Szőlészeti és Borászati Kutató Nonprofit Kft. élére. Januárban elkészült a kutatóintézet új központi...
A tehenek persze nem éppen úgy beszélnek, mint ahogy egy embertől elvárnánk, de megvan a saját kommunikációs nyelvük. Arra is találtak bizonyítékot, hogy az egyes tehenek egyéni önkifejezésre is képesek.
Ajánlásokat tett közzé az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) arról, milyen alapvető szabályokkal csökkenthető annak esélye, hogy valaki megfertőzödjön koronavírussal.
Az Egyesült Államokban azonosították a negyedik megbetegedést, amelyet a koronavírus okozott - jelentette be vasárnap a kaliforniai Los Angeles megye egészségügyi hivatala.
Bryant egész NBA-pályafutása során a Los Angeles Lakers játékosa volt, és a kaliforniai csapatban nyert öt bajnoki címében háromban is társa volt Shaquille O’Neal.
A megszokottnál is korábban érte el a múlt évben a hazai élővizeket és halastavakat a kormoránok inváziója. A csapatban halászó madarak pár óra alatt visszafordíthatatlan károkat képesek okozni.
Dézsi Csaba András, a Fidesz-Kdnp jelölte nyerte meg a vasárnapi időközi polgármester-választást a Nemzeti Választási Iroda honlapján közzétett adatok szerint.
A francia fővárosban rengeteg jó gyakorlat van, ha a hulladékmentességről van szó, és mindezt anélkül tudják megoldani, hogy a mindennapi életükbe ne szóljon bele a fenntarthatóságra való törekvés. Az alábbi 6 dolgot Magyarországon is probléma nélkül be lehetne vezetni, el lehetne kezdeni – érdemes tanulni azoktól, akik már bizonyítottan jól csinál
Az Mti-hez eljuttatott veszélyjelzésükben azt írták: vasárnap estétől egy dél felől felvonuló csapadékrendszer várható. A Dél-Dunántúlon és az Alföldön eső, elsősorban a csapadékhullás kezdetén ónos eső egyaránt valószínű.
Az uniós Terület- és településfejlesztési operatív program (Top) keretéből 650 millió forintot nyert el a Békés megyei Gyopárosfürdő turisztikai fejlesztésre.
Általában borult, párás, foltokban ködös idő lesz az ország déli felén, hétfőn délután a Dunántúl nyugati, északnyugati részén szakadozhat fel a felhőzet, és lehet napsütés. Ónos szitálás, hószállingózás szinte bárhol kialakulhat.
Elérhetőek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján a szarvasmarha gümőkór elleni védekezéshez támpontot nyújtó útmutatók. A hatályos jogszabályi rendelkezések végrehajtását segítő dokumentumok az intradermális tuberkulin vizsgálat, a nem specifikus reakciók meghatározása, valamint az elkülönített diagnosztikai vágásra küldés v
A Los Angeles Lakers játékosa éppen hazaérkezett egyik mérkőzéséről, valaki pedig lencsevégre kapta, ahogyan a repülőtéren sírva búcsúzik csapattársaitól.
Egyre többen mondanak nemet Magyarországon is az egyszer használatos műanyag zacskók használatára a környezettudatosság jegyében. Erre építve hozta létre a "nemkellzacskó" mozgalmat egy ceglédi vállalkozó édesanya, ami zéró önköltséggel...
Diana hercegnő élményautóját hamarosan bárki megveheti, fotógyűjtemény is jár hozzá, és még az ára sem horribilis. Az 1994-es Audi a fotók és a papírok alapján is nagyon jó állapotúnak tűnik.
A haláleset előtt készült egy felvétel, ahol gyorsan falják a hagyományos ausztrál piskótakockát, melyet csokoládéba, majd kókuszreszelékbe mártanak. Volt, aki nem élte túl az evőversenyt.
Szinte készpénznem veszik az IMF-nél, hogy Bulgária 2023-ban csatlakozni fog az eurózónához. Az országban úgyszámolnak, hogy már áprilisban csatlakoznak az euró előszobájának tartott ERM-2 árfolyamrendszerhez. Eközben Horvátország...