Az európai pénzintézetek túlnyomó többsége (81 százaléka) lehetőségként tekint az Európai Unióban szeptember 14-én érvénybe lépett második pénzforgalmi irányelvre (PSD2). A bankok többsége azonban még továbbra is vonakodik aktívan...
A helyi polgármester feljelentést tett a rendőrségen, s azt szeretné, ha alaposan kivizsgálnák: miért nem mentek ki a mentők a falujába egy halállal végződő esethez.
1945-ben verték halálra a Balfi munkatáborban Szerb Antalt, az Utas és holdvilág és A Pendragon legenda íróját. Halálára botlatókő elhelyezésével és beszélgetéssel emlékeznek.
Marjan Sarec szlovén kormányfő lemondását csalódottan vették tudomásul balközép koalíciós partnerei és többségük szerint átmeneti kormányt kellene létrehozni, míg az ellenzéki jobboldali pártok új választásokat szeretnének - írta a helyi sajtó hétfőn.
Az önkormányzatok hatásköreiből nem kíván elvenni a közelmúltban létrejött Budapest Fejlesztési Központ. Az elővárosi közlekedés, a zöldfelületek növelése és a lakásfejlesztések terén fontos feladataik vannak - mondta a központ vezérigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában.
Kobe Bryant neve összeforrt a kosrálabdázással. Emberek ezrei szerettek bele a Lakersbe miatta, filmjét látva pedig azok is megkedvelték a sportot, akik előtte még egy mérkőzést se láttak.
A február közepéig látogatható kiállítás utolsó három hétvégéjén – péntektől vasárnapig, január 31-től kezdődően – este nyolc óráig áll nyitva a Szépművészeti Múzeum.
Alig pár nap múlva elhagyja az Európai Uniót Nagy-Britannia, de még csak nem is körvonalazódik, hogy milyen lesz az élet a brexitet követően. Elvileg december végéig kiderül, hogy mennyire távolodna el az eddigi gyakorlattól a szigetország.
Az ügyészség korábban a DK alelnökét azzal gyanúsította meg, hogy súlyos testi sértést és garázdaságot követett el, amikor 2018 végén több parlamenti képviselővel bement az MTVA-székházba.
A gödi Samsung gyár a koronavírus terjedése miatt munkába állás előtt "karanténba helyezi" és orvosi vizsgálat alá vonja Kínából érkező alkalmazottjait, bár a céget érintően semmilyen járványügyi intézkedés nincs - közölte a Pest megyei város polgármestere hétfőn Facebook-oldalán.
A tévés nézettségi lista élén szokás szerint A mi kis falunk zárt, míg a hétköznapokon a Drága örökösök és az Exatlon számít a nézők kedvencének. Vasárnap az Eb-döntőre sok tévénéző volt kíváncsi.
A bécsi önkormányzat hétfőn új mobilalkalmazást mutatott be, amellyel az autójuk helyett a gyaloglást, a kerékpárt vagy a tömegközlekedést választó lakosok ingyen színházjegyhez vagy múzeumi belépőhöz juthatnak.
A miskolctapolcai Avalon Park közel ötödik éve sikeresen és eredményesen működő turisztikai beruházás a Bükk szívében. Az Avalon Park a minőségen, az igényességen és az egyediségen alapuló beruházást mintaprojektté kívánja tenni, és a brand égisze alatt szállodaláncot létrehozva a magas színvonalú vendéglátást újabb magyarországi helyszínen bővíti
A gödi Samsung gyár a koronavírus terjedése miatt munkába állás előtt "karanténba helyezi" és orvosi vizsgálat alá vonja Kínából érkező alkalmazottjait, bár a céget érintően semmilyen járványügyi intézkedés nincs - közölte a Pest megyei város polgármestere hétfőn Facebook-oldalán.
A teljes lejáró állománynál 50 milliárd forinttal kisebb összegben fogadott el ajánlatot a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a hétfői forintlikviditást nyújtó devizaswap-tenderen (devizacsere-tender), az MNB által biztosított bankrendszeri többletlikviditás...
Rabosították Varju Lászlót. A DK országgyűlési képviselőjéről fénykép készült és ujjlenyomatot is vettek tőle az ügyészségen. A politikust választás rendje elleni bűntettel, garázdaság vétségével, valamint súlyos testi sértéssel gyanúsítják. Varju László úgy reagált: a rabosítását, és az MTVA épületében történt vegzálását is ugyanazok a személyek r
Magyarország Nemzeti Energia- és Klímaterve jól mutatja hazánk elkötelezettségét a klímaváltozáshoz való alkalmazkodásban, amelynek egyik fontos eleme a közlekedés zöldítése, és benne a közösségi közlekedés környezetbarát átalakítása - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Lilyana Pavlovával, az Európai Beruházási Bank (EIB
A téma azért is nagyon fontos, mert egyelőre nem tudni, hogy a globális felmelegedés hatására milyen potenciálisan veszélyes vírusok szabadulhatnak ki a jég fogságából.