Elfogadott az amerikai képviselőház egy törvényjavaslatot, amely megtiltja az amerikai haderő támadó célú használatának finanszírozását Irán ellen kongresszusi jóváhagyás nélkül – írja a CNBC.
Ehető látványosságokkal, 3D nyomtatóval előállított csokoládéval, csokiszökőkúttal, szakmai előadásokkal, gyerekjátékokkal, kiállítással és bemutatókkal várják jövő hétvégén a nyolcadik Pécsi Csokoládé Karnevál látogatóit.
Az olasz körverseny első három hazai szakasza összesen közel 70 településen halad majd végig, így az esemény megmutathatja Magyarország szépségeit, gyönyörű tájait a világnak.
Nemzetközi közegészségügyi vészhelyzetté nyilvánította az Egészségügyi Világszervezet (WHO) csütörtökön az új koronavírus által Kínában okozott tüdőgyulladás-járványt - közölte Tedros Adhanom Ghebreyesus, WHO főigazgatója.
Érvényesült a Bolton-hatás, Trump védői taktikát váltottak. Péntekre maradt a legizgalmasabb szavazás - és utána akár rögtön le is zárulhat az eljárás.
Vidéken is folyamatosan nő az elektronikus számlafizetés népszerűsége, azonban jelentős különbségek vannak a megyei jogú városokban élők számlafizetési szokásai között a Díjnet adatai szerint. Míg Érden majdnem minden második háztartásban elektronikusan fizetik a közüzemi szolgáltatásokat, addig több megyeszékhelyen tíz százalék alatti ez az arány.
A hiánypótló életmű-kiállításon az 1970-es évektől egészen a művész haláláig láthatók alkotások. A Lét-közeli művészet című kiállítás március 22-ig tekinthető meg.
Globális egészségügyi vészhelyzetet hirdetett a WHO a koronavírus miatt. A nemzetközi egészségügyi szervezet egyelőre bízik abban, hogy Kína kezelni tudja majd a járványt és nem javasol az ázsiai országra vonatkozóan utazási korlátozásokat sem.
A Who azt követően foglalt állást a nemzetközi vészhelyzet kihirdetéséről, hogy az összegyűlt bizonyítékok szerint már 18 országba terjedt át a koronavírus.
Mirkóczki Ádám egri polgármester szerint: a Fidesz listázta az egrieket a választási kampányban. Azt mondja: erre utaló dokumentumokat találtak a polgármesteri hivatal egyik szekrényében. A Fidesz szerint: alaptalanok a vádak.
Az Air France is leállítja minden kínai járatát csütörtöktől február 9-ig az új típusú koronavírus okozta járvány terjedése miatt - jelentette be csütörtökön a francia légitársaság.
A koronavírus tombolása miatt egyre kevesebb embert érdekel az, hogy komoly szankciókra számíthatnak, ha – a tilalmak ellenére – videókat osztanak meg a valós vuhani helyzetről.
Nem érte el a Trump-kormányzat 3 százalékos célját az amerikai gazdaság növekedésének üteme tavaly sem, mivel a kereskedelmi feszültségek közepette még erősebb mértékben estek vissza a vállalati beruházások.
Az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalícióval közös harcot azután függesztették fel, hogy az amerikaiak január 3-án a bagdadi nemzetközi repülőtér közelében likvidálták Kászim Szulejmánit.
A koronavírus miatt a tőzsdéken is éleződik a feszültség: a mai kereskedési nap is estek a fontosabb amerikai indexek, a zárás előtti órában viszont pluszba fordultak a piacok.
Tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, az ország nagyobb részén átmeneti rövidebb szakadozások mellett döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég. Péntek délután azonban elsősorban a Dunántúl déli és nyugati vidékein akár hosszabb időre is kisüthet a nap.
"Egy félreértelmezett utasítás miatt írathattak alá a józsefvárosi óvónőkkel olyan nyilatkozatot, amelyben a polgármester nevében azt kérték tőlük: jelentsék ki, hogy nem tagjai civil szervezeteknek." Ezt Pikó András mondta az ATV Egyenes beszéd című műsorában. A polgármester szerint hivatalba lépése óta többször is kellemetlen helyzetbe került oly
A NASA látványos műholdkép animációt készített, amelyen több hónap adatait összefűzve követhető többek között az amazóniai és az ausztrál tüzek füstfelhőinek terjedése, de hangsúlyos az ipari szennyezésből a légkörbe kerülő anyagok útja is.
Az olasz körverseny első három hazai szakasza összesen közel 70 településen halad majd végig, így az esemény megmutathatja Magyarország szépségeit, gyönyörű tájait a világnak.
Korábban nem látott részletességgel mutatja be a Nap felszínét az új hawaii teleszkóp. Felvételei akár 30 kilométeres felszíni jelenségeket is láthatóvá tesznek.
A koronavírus miatt a tőzsdéken is éleződött a feszültség: a mai kereskedési nap is estek a fontosabb amerikai indexek, a zárás előtti órában viszont pluszba fordultak a piacok és a kereskedés végéig kitarott az optimizmus.