Tartsanak amerikai-iráni csúcstalálkozót Bécsben, hogy megoldják a Washington és Teherán között keletkezett feszültséget - kezdeményezte Sebastian Kurz Osztrák Néppárt (ÖVP) vezetője, Ausztria leendő kancellárja.
Nemrégiben jelent meg egy könyv, amely az észt származású komponista, Arvo Pärt munkásságába enged betekintést. A jelenkori Európa egyik legismertebb zeneszerzője ebben a könyvben távolról sem csak a zenéről beszél, hanem sokkal inkább az örök emberi kérdésekről, amelyek mindenkit érintenek. Recenziónk.
A külföldi hitelezők könnyebben léphetnek a kínai piacra a banki és biztosítási szektort szabályozó bizottság újonnan bevezetett szabályainak köszönhetően.
Sok hazai fürdőben drágultak január elején a belépőjegyek. Az áremelés mértéke általában 5-10 százalék körül mozog, de akadnak olyan fürdők, ahol a tavalyinál több mint 10 százalékkal többet kell fizetni a belépőért. Az...
Ritkán, de van úgy, hogy szinte lehetetlen egy befektetéssel hibázni. Így volt ez a magyar részvényalapokkal is 2019-ben. Három sorozatot leszámítva nem volt olyan részvényalap Magyarországon, amely ne hozott volna legalább 5%-ot tavaly, a legjobb teljesítményű 15 lakossági sorozat közé 28%-os hozam alatt be sem lehetett kerülni, de még a legrossza
A depresszió egy kezelést igénylő lelki betegség, nem pedig egyszerű levertség vagy rosszkedv, és még csak nem is a depresszióban szenvedő személyiségéhez...
Szélsőséges időjárási körülmények súlyosbították a bozóttüzeket Ausztráliában, Sydney egyes részein a hőmérséklet meghaladta a 48 Celsius-fokot, a szél sebessége helyenként elérte az óránkénti 80 kilométert is a hétvége során.
Nincs jobboldali vagy baloldali klímaváltozás, vélte a köztársasági elnök – ám ha Karácsony Gergelyék beszélnek vészhelyzetről, az szerinte csak politikai fogás.
Amikor vészhelyzet van, például most Ausztráliában a tűzvészek miatt, akkor evakuálják az embereket és rendkívüli intézkedéseket kell bevezetni, ám Budapesten ilyen nem történt – mondta az államfő.
Idén is folytatódik a Nők 40 program, vagyis korábban elmehetnek nyugdíjba azok a nők, akiknek 40 év jogosultsági idejük van, és így nem kell megvárniuk, amíg elérik a nyugdíjkorhatárt - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) vasárnap az MTI-vel.
Donald Trump az 1979-es amerikai-iráni válságot is felidézte, amikor Teherán 52 amerikai túszt ejtett, s Washington erre válaszul a túszok számával megegyező, vagyis 52 iráni célpontot bombázott.
Idén is folytatódik a Nők 40 program, vagyis korábban elmehetnek nyugdíjba azok a nők, akiknek 40 év jogosultsági idejük van, és így nem kell megvárniuk, amíg elérik a nyugdíjkorhatárt - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) vasárnap az MTI-vel.
Az erős szél veszélye miatt az ország nagy részére figyelmeztetést adott ki vasárnapra az Országos Meteorológiai Szolgálat. Veszélyjelzésben azt írták: vasárnap napközben nagy területen a Dunántúlon, a Duna-Tisza köze nyugati...
Az erős szél veszélye miatt az ország nagy részére figyelmeztetést adott ki vasárnapra az Országos Meteorológiai Szolgálat. Veszélyjelzésben azt írták: vasárnap napközben nagy területen a Dunántúlon, a Duna-Tisza köze nyugati...
Mintha még a csapból is szex folyna – de hiába, ha továbbra is rengeteg tévhit kering róla a köztudatban! Pontokba szedtük a legfontosabb összefüggéseket,...
Akár havi bruttó 1,8 millió forint is megkereshető IT területen az MPS bérpiaci benchmark összefoglalója szerint - írja a HWSW. Jellemzően a bérek havi bruttó 400 ezer és 1,2 millió forint között találhatók. Néhány senior viszont még ennél is többet kérhet a bértárgyalásokon.