Az egyiptomi vasúttársaság az összes általa használt vasúti kocsi nagyjából egyharmadát lecseréli, és az erről kiírt tendert egy magyar-orosz konzorcium nyerte.
A Hegyi-Karabahért vívott harcok azonnali beszüntetésére szólította fel a konfliktusban részt vevő felek fegyveres erőit csütörtökön kiadott közös nyilatkozatában az orosz, az amerikai és a francia elnök.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a kormány nyitott arra, hogy az orvosok bérét megemelje. A Magyar Orvosi Kamara 120 százalékos bérnövekedést tartana szükségesnek. Ön mit gondol erről?
Mindannyiunk felelőssége, hogy éberek maradjunk és betartsuk a koronavírus elleni védekezési szabályokat, hiszen sajnos a koronavírus miatti halálozási szám Magyarországon már megközelíti a tavaszi rekordokat. A fiatal kor nem garancia a tünetmentességre, a mostani elhunytak közt is voltak 40 évesek - mondta el mindezt Müller Cecília az operatív tö
Az Alteo korábbi cégstruktúrájának átalakítására vonatkozó projekt eredményeképpen a mai naptól a korábbi hatról háromra csökken a fotovoltaikus villamosenergia-termeléssel foglalkozó leányvállalatainak a száma.
A magyar cégek nemzetközi összehasonlításban kevésbé érzékelik a recessziót, de gondot okoznak nekik az egyre többször késő fizetések, derült ki egy friss jelentésből. A magyar vállalatok óvatosan állnak a hitelekhez, sokan pedig előre menekülnek.
A hétvégén Orbán Viktor miniszterelnökkel egyeztet a Magyar Orvosi Kamara elnöksége az orvosok béremeléséről - tudta meg a Medical Online. Közben az is kiszivárgott, hogy milyen ütemezésben valósulhat meg az emelés.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/10/01/1923/
A Nemzetközi Beruházási Bank (NBB) csaknem 10 milliárd forint (27 millió euró) összegű kölcsönt hagyott jóvá 18 éves futamidővel a szántódi Balaland családi üdülőhely és szabadidőközpont megépítéséhez - közölte a pénzintézet csütörtökön. A finanszírozásban a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) is részt vesz.
Az orosz ellenzék vezetője szerint az orosz államfő adott utasítást a megmérgezésére, mert igyekszik megakadályozni a fehéroroszországi válsághoz hasonló folyamatok beindulását. Navalnij azt mondta: nem ajándékozom meg Putyint azzal, hogy nem térek vissza Oroszországba.
Csaknem félmillió magyar került nehéz helyzetbe a koronavírus-válság közepette a KSH friss gyűjtése szerint. Sokan elveszítették az állásukat, mások a vállalkozásuk szüneteltetésére kényszerültek, és vannak, akik csak részmunkaidőben tudnak dolgozni. A jó hír az, hogy a részmunkaidősök száma csökken, azonban a munkanélkülieké nem.
Könnygázt vetett be a görög rendőrség tüntető tanárok, egyetemisták és iskolások ellen csütörtökön a parlament épülete előtt Athénban - közölte az ERT1 görög televízió.
A koronavírus terjedése miatt elrendelt korlátozások, a külföldi utazási lehetőségek szűkülése felpörgette a keresletet a vidéki, kertes családi házak, nyaralók iránt, amelyekben kényelmesebb átvészelni a karanténnal járó bezártságot, szükség esetén berendezni a home office-t, mint a nagyvárosi lakásokban. Az OTP Ingatlanpont ezúttal három borvidék
Az NHP Hajrá konstrukció legfrissebb számairól tartott ma sajtótájékoztatót az MNB, ebben többek között elhangzott a jegybank azon titkos célja is, hogy idén év végéig 1000 milliárd forintos kihelyezést szeretnének látni.
Az SZDSZ egykori elnöke úgy fogalmazott, hogy a beteg ágyának lábánál véget ér minden egészségüggyel kapcsolatos vita, és ezzel az orvosi hivatástudattal nem szép dolog visszaélni.
Az orosz ellenzéki politikus részletesen beszélt a megmérgezéséről és arról, hogy ha nem Putyin áll az akció mögött, akkor ennél csak rosszabb lehetőségek vannak. A Kreml szerint a CIA együttműködik Navalnijjal.
Alekszej Navalnij szerint Vlagyimir Putyin orosz államfő adott utasítást a megmérgezésére, és a bűncselekmény indítéka az lehet, hogy a Kreml igyekszik megakadályozni a fehéroroszországi válsághoz hasonló folyamatok beindulását.
Október első hétvégéjén még 20 Celsius-fok feletti, néhol 30 fok közeli meleg is várható. Sok lesz a napsütés, de esőre is készülni kell - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (Omsz) országos, középtávú előrejelzéséből.
Csütörtökön délelőtt megnyitották a halasi mobil konténerkórházat, folyamatosan szállítják át a COVID pozitív betegeket a Kiskunhalasi Semmelweis Kórházból.
Október 1-től a CIG Pannónia 100%-os tulajdonában álló Első Magyar Általános Biztosító Zrt. új vezérigazgatójának és első számú vezetőjének Fedák Istvánt nevezték ki.
Igazi meglepetést hozott a szeptember a magyar autópiacon, a koronavírus-járvány második hulláma ellenére megszakadt a hét hónapja tartó rossz széria és ismét nőttek az új autó értékesítések hazánkban. Szeptemberben 11 449 új személyautót helyeztek forgalomba Magyarországon, közel 19 százalékkal többet, mint egy évvel korábban – derült ki a DataHou