2020. október 12. hétfő

okt. 12
0:03
Agyi játék is segíti a világbajnok magyar kardozót (Infostart)
A jógát is bevonja felkészülésébe Szatmári András. Az MTK világ- és Európa-bajnok kardozója az InfoRádiónak adott interjúban arról is beszélt, hogy olykor világklasszis női klubtársával, Márton Annával is szokott asszózni, a versenyek ugyanakkor mindenkinek hiányoznak.
okt. 12
0:03
Megállíthatatlan: Görbicz a Bl első női ezredese, elképesztő formában van (Blikk)
Továbbra is elképesztő formában van Görbicz Anita (37)!
okt. 12
0:03
Wolff nem akarja meghallani a Hamiltont kritizálókat (Formula)
A hatszoros világbajnok eredményei miatt panaszkodó versenyzők elgondolkodhatnak azon, ők miért nem jutottak el a Mercedeshez – mondta Toto Wolff a rekordbeállítás napján. Megjósolta, hogy egyszer Hamilton csúcsait is túlszárnyalja valaki.
okt. 12
0:03
Gyász: koronavírusban elhunyt a Marosvásárhelyi Filharmónia igazgatója (Blikk)
Vasárnap hajnalban elhunyt 68 éves korában Vasile Cazan, a Marosvásárhelyi Filharmónia igazgatója, aki megfertőződött koronavírussal - közölte a karmester fia a közösségi médiában.
okt. 12
0:03
A fideszes Koncz Zsófia nyerte az időközi országgyűlési választást Szerencsen (Metropol)
Koncz Zsófia, a Fidesz-KDNP jelöltje nyerte el azt a mandátumot, amely korábban saját, tragikusan elhunyt édesapjáé volt Borsodban.
okt. 12
0:03
Ricciardo is megdöbbent: Elfelejtette a dobogós rituálét! (F1világ)
Nagy örömében elfelejtette szokásos ünnepi rituáléját az Eifel Nagydíj dobogóján Daniel Ricciardo. Az ausztrál később persze pótolta ezt, amit meg is mutatott rajongóinak.
okt. 12
0:03
A madarak védelmében új rendeletben szabályozzák a fák kivágását a II. kerületben (444)
Jövő januártól engedély kell a fakivágáshoz, amit a költési időszakban csak ornitológus szakember jóváhagyásával adnak meg.
okt. 12
0:03
Videón, ahogy Észak-Korea vezére, Kim Dzsongun együtt sír a tömeggel a katonai parádén (Hírstart)
Nem ritka, amikor Észak-Koreában könnyes szemeket láthatunk, ha a nagy vezérük szónoklatba kezd, de az már sokkal inkább, hogy maga Észak-Korea első embere is ezt tegye.
okt. 12
0:03
Nadal nyerte a Roland Garrost, utolérte Federert a Grand Slam-győzelmek számában (444)
13-szor nyert Párizsban, hússzor Grand Slam-tornán.
okt. 12
0:03
Ütlegelték Minszkben a tüntetőket a rendőrök (444)
Sajtóhírek szerint több tucatnyi tiltakozót el is hurcoltak.
okt. 12
0:03
Még az öt százalékos lakásáfát is visszaigényelhetik a CSOK-osok (444)
Novák Katalin jelentette be az új szabályt.
okt. 12
0:03
Babosék megvédték címüket a Roland Garroson (Hírklikk)
Babos Tímea és Kristina Mladenovic megvédte címét a női párosok versenyében a francia nyílt teniszbajnokságon, mivel a vasárnapi döntőben legyőzte az Alexa Guarachi,-Desirae Krawczyk chilei-amerikai duót.
okt. 12
0:06
Teszteltük, mennyit látnak belőlük az autósok: ezért fontos, hogy láthatóvá tegyük gyerekeinket az őszi homályban (Blikk)
Magyarország ― Harry Potter varázsköpenyében volt képes láthatatlanná válni, itthon viszont ugyanehhez nem szükséges semmiféle mágia. A héttől kezdődő szutykos, esős időjárásban az iskolából hazainduló gyerekek hókuszpókusz nélkül is láthatatlanok lehetnek a szürkületben az autósok számára, ha kabátjuk, nadrágjuk beleolvad az őszi homályba.
okt. 12
0:06
Ő az: bemutatta új családtagját Jennifer Aniston (Blikk)
Újabb taggal bővült Jennifer Aniston családja. A színésznő örökbefogadott egy nagyon aranyos kiskutyát, akiről egy videót is megosztott.
okt. 12
0:06
Hajnali háromkor kétségbeesetten hívta a fia: "Azonnal gyere le és hozz magaddal egy takarót" (Blikk)
Maga sem értette, hogy történhet meg az ilyen!
okt. 12
0:06
A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei (Infostart)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 41. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki: 21, 28, 34, 38, 43, 45.
okt. 12
0:06
A nézők ragaszkodása önbizalmat ad – Mácsai Pál a színházak helyzetéről (Infostart)
A körülmények változtak, de a taps és a figyelem minősége a régi a budapesti Örkény István Színház előadásain pandémia idején is. Mácsai Pál, a teátrum igazgatója streamelt előadásokkal igyekszik virtuálisan behívni a közönség egy részét a Madách téri színházba.
okt. 12
0:06
Biciklis menetté alakították a korábban elhalasztott Pride felvonulást (Blikk)
Köln - Vasárnap került megrendezésre a korábban elhalasztott Pride felvonulás.
okt. 12
0:06
Szoros eredmény a szerencsi választáson - 99 százalékos feldolgozottság (Napi)
Koncz Zsófia (Fidesz-KDNP) vezet a vasárnapi borsodi időközi országgyűlésiképviselő-választáson a szavazatok 99,09 százalékos feldolgozottságánál - tájékoztatott a Nemzeti Választási Iroda a valasztas.hu oldalon.
okt. 12
0:06
Ragadjunk szelvényt: befutottak a hatos lottó e heti nyerőszámai (Blikk)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 41. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
okt. 12
0:06
Több tucat tüntetőt vettek őrizetbe Minszkben (Infostart)
Ismét ütlegelték az új elnökválasztást követelő tüntetőket a rendőrök vasárnap a fehérorosz fővárosban, sajtójelentések szerint több tucatnyit el is hurcoltak közülük.
okt. 12
0:06
Havonta öt perc sokak életét megmenthetné (Infostart)
A mellrák a nőknél a leggyakoribb daganatos betegség, évente 6-7 ezer új esetet diagnosztizálnak, és évente nagyjából 2500 nő hal bele a betegségbe. Mégsem veszik elég komolyan – legalábbis ez derül ki az Avon és a Pulzus most publikált felméréséből.
okt. 12
0:06
Dér Heni szeretett kutyájára emlékezett születésnapján: a közelmúltban veszítette kedvencét (Life)
Dér Heni szeretett kutyájára emlékezett születésnapján: a közelmúltban veszítette kedvencét - Fotó
okt. 12
0:06
Incidens a Wizz Air járatán a repülőgép nem megfelelő egyensúlya miatt (Spabook)
A Wizz Air járatán, felszállás közben irányítási nehézségeket okozó incidens abból eredt, hogy egy gépcsere miatt az utasokat nem megfelelően ültették le. A Wizz Air eredetileg A320-as géppel repülte volna…
okt. 12
0:06
Itt a vége – megindult az utolsó roham az Okj képzésekért (SzakmaPortál)
Továbbra is hatalmas az igény a rugalmasabb időbeosztású, tanfolyami rendszerben induló képzések iránt, de a felnőttképzők már csak decembert 31-ig indíthatnak OKJ-s képzéseket. A fokozott érdeklődésre való tekintettel a felnőttképzők több őszi csoportot is indítanak a tanulni vágyóknak. A TanfolyamOKJ.hu OKJ képzéseket közvetítő portál adatai szer
okt. 12
0:06
1068 új fertőzöttet regisztráltak, elhunyt 21 beteg (Növekedés)
1068 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 37 664 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 21 beteg – tizenheten közülük hetven év felettiek - így az elhunytak száma 954 főre emelkedett, 10 848-an pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 25 862 fő. Az aktív fertőzöttek
okt. 12
0:06
A kutatók olyan enzimet alkottak, mely csak úgy falja a műanyagokat! (Köpönyeg)
A műanyagprobléma megoldása nem egy egyszerű...
okt. 12
0:07
Nadal maradt Párizs királya (Infostart)
A spanyol játékos 20. Grand Slam-bajnoki címével utolérte az örökrangsor élén Roger Federert.
okt. 12
0:07
Micsoda finálé: hatalmas baseballcsata helyszíne volt Pestszentlőrinc (Blikk)
Öldöklő csatában győzte le a Rascals a Red Wolwes együttesét az idei baseballdöntőben. Mindez nem a tengerentúli profi liga (MLB) fináléjában történt, hanem Pestszentlőrincen.
okt. 12
0:07
WRC: Dani Sordo beugróként nyert a Hyundaijal (Formula)
A Hyundai harmadik számú pilótájának a végére erősen megcsappant az előnye, ám így is sikerült megnyernie a Szardínia Ralit. Neuville második helyezésével a márka átvette a vezetést a bajnokságban.
okt. 12
0:07
Ez is megtörtént: huszonöt év után ismét a brit slágerlisták élén áll a Queen (Blikk)
Visszatért 25 év után a brit slágerlisták élére a Queen, az együttes Live Around The World című koncertalbuma a tizedik, amely az első helyet szerezte meg.
okt. 12
0:07
Vettel a megpördülésről: Túl sokat kockáztattam! (F1világ)
Nem tudott pontot szerezni hazai versenyén, az Eifel Nagydíjon Sebastian Vettel – a német versenyző csak a 11. helyen ért célba, ráadásul egy megpördülést is bemutatott a vasárnapi futamon.
okt. 12
0:07
Bíró László vezet Tiszaújvárosban (444)
Szoros eredmény lesz, 61,82 százalékos feldolgozottságnál alig 400 szavazat az előny.
okt. 12
0:07
A magyar válogatott legyőzte Szerbiát Belgrádban (444)
Egygólos győzelem a Nemzetek Ligájában. A topolyai (Szerbia) születésű Könyves Norbert első válogatott meccsén betalált.
okt. 12
0:07
A baloldal simán nyert Bécsben (444)
Még csak előrejelzés, de a szocdemek utcahosszal vezetnek. Strache új szélsőjobb pártja 3,6 százalékot kapott, nem jutott be a közgyűlésbe.
okt. 12
0:07
Bravúros Ferencváros-siker Dániában (Hírklikk)
A koronavírusos megbetegedések miatt tartalékos Ferencváros 24-21-re győzött a dán Esbjerg otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában, vasárnap.
okt. 12
0:09
Veszélyes sebességre kapcsolt a járvány Németországban (ProfitLine)
Egyre több németországi térségben gyorsul az ellenőrizhetetlenséggel fenyegető sebességre az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) terjedése, a vasárnapi adatok szerint már harminc régióban érte el a kritikus szintet az új fertőzések száma.
okt. 12
0:10
„Az igazi lényeg otthon van” – Szulák Andrea életét megváltoztatta a karantén (Blikk)
Szulák Andreának volt ideje elgondolkodnia az életéről és a karrierjéről a karanténban. Újra szerelembe esett a hivatásával, és végre otthon is volt ideje szorgoskodni.
okt. 12
0:10
A 19 éves lány kedves levelet ír a szomszédjának, amiben arra kéri, halkabban szeretkezzen. Pár perc múlva észrevesz egy borítékot az ajtója előtt (Blikk)
Arra a válaszra, amit kapott, nem számított.
okt. 12
0:10
Lemondtak róla, most valódi sztármodell lett az árva medvéből (Blikk)
Micsoda siker! Virágzó modellkarriernek örvend az az orosz barna medve, melyről anyja még kölyökkorában mondott le.
okt. 12
0:10
Koncz Zsófia nyerte a borsodi időközi választást: a miniszter már gratulált, hogy megmaradt a Fidesz kétharmada (Blikk)
A Fidesz jelöltje nyert a borsodi időközi választáson. Varga Judit igazságügyi miniszter már 90 százalékos feldolgozottság mellett gratulált Koncz Zsófiának.
okt. 12
0:10
Megtámadtak egy rendőrőrsöt Párizs közelében (Infostart)
Pirotechnikai eszközökkel támadott meg mintegy negyven ember egy rendőrőrsöt vasárnapra virradó éjjel egy párizsi elővárosban. Az incidensnek nincsenek sérültjei - közölték rendőrségi források.
okt. 12
0:10
Nem a 10-20 ezer forintos bírságtól kell leginkább tartaniuk a szabálytalanul parkolóknak (Infostart)
Milyen büntetésre számíthat a villamossínekre parkoló járművezető? Van-e visszatartó ereje a szankciónak? A többi között ezekkel a kérdésekkel keresete meg az InfoRádió Rimóczi Edwardot, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztályának munkatársát.
okt. 12
0:10
Hirtelen távozott a TV2 képernyőjéről a magyar sztár - erre senki sem számított (Life)
Hirtelen távozott a TV2 képernyőjéről a magyar sztár - erre senki sem számított
okt. 12
0:10
Gőzölgő végtelenített medence a Svájci Alpokban – Bürgenstock Hotel (videóval) (Spabook)
Svájc nem csak a luxus, hanem a természetközeliség otthona is. Ebben a környezetben található a Bürgenstock Hotel & Alpine Spa 3 darab wellness részlegével és a tó fölé magasodó, lebegő,…
okt. 12
0:10
Több mint 50 ezren érdeklődtek az ingyenes munkajogi tanácsadás iránt - írta közleményében az ITM (Növekedés)
Már több mint 50 ezren kérték az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által finanszírozott, országszerte 138 JOGpontban elérhető ingyenes munkaügyi tanácsadást.
okt. 12
0:11
Könyves a kezdőcsapatban, ezzel a tizeneggyel kezd Marco Rossi (Infostart)
Marco Rossi kijelölte a kezdő csapatát a 20.45-kor kezdődő, szerbek elleni belgrádi mérkőzésre.
okt. 12
0:11
A magyar futballválogatott sorozatban harmadszor nyert idegenben (Blikk)
Nagyon nehéz volt a második félidő második fele, de a magyar futballválogatott így is 1-0-ra nyert Szerbiában. Emberemlékezet óta nem sikerült a legjobb labdarúgóinknak egymás után, idegenben három meccset megnyerni. Most igen: a törökök ellen 1-0, a bolgárok ellen 3-1, és most a szerbek ellen 1-0. Ráadásul Belgrádban 1961 után sikerült megint nyer
okt. 12
0:11
Vértes Rali: Velenczei első abszolút győzelme (Formula)
Élete első Rali1-es győzelmét szerezte a Székesfehérvár Rali helyett beugró helyszínen Velenczei Ádám. A skodás kezéből egy időre kicsúszott a vezetés, de sötétedés után óriásit mentett.
okt. 12
0:11
Összeállt Rúzsa Magdi és a Halott Pénz: ez lett belőle (Blikk)
Közös dallal rukkolt elő Rúzsa Magdi és a Halott Pénz!

Keresés