2020. október 17. szombat

okt. 17
0:00
A Pfizer már novemberben kéri a vakcinája engedélyezését (Portfolio)
A Pfizer novemberben már kéri a német BioNTech gyógyszergyártóval közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcina engedélyezését - jelentette be Albert Bourla, a vállalat vezérigazgatója pénteken nyílt levélben.
okt. 17
0:03
Labdarúgó NB I - Eredmények és tabella (Infostart)
Élre állt a címvédő Ferencváros a labdarúgó OTP Bank Liga tabelláján, miután a hetedik forduló pénteki nyitómeccsén 2-0-ra győzött a Kisvárda otthonában.
okt. 17
0:03
„Évekkel ezelőtt elkezdtem a foci utáni életre készülni” – A pályán kívül is jó csapat kell a sikerhez (Blikk)
Nemcsak a sport világában, az üzleti életben is igyekeznek helytállni jelenlegi és korábbi válogatott labdarúgóink.
okt. 17
0:03
EU-csúcs: a következő hónapok döntő fontosságúak (Napi)
A váratlan és komoly hatásokkal járó koronavírus-járvány leküzdéséhez a lehető legmagasabb szintű együttműködésre van szükség az Európai Unió tagországai között - jelentette ki Charles Michel, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben, az uniós tagországok állam-, illetve kormányfőinek kétnapos tanácskozását követően.
okt. 17
0:03
Gyász: meghalt az Ac/Dc legendája (Blikk)
A zenész barátja, Rod Wescombe is megerősítette a tragikus hírt.
okt. 17
0:03
Medve jutott be egy kertbe Miskolc határában: úgy tűnik, nem volt éhes (Blikk)
Medve nyomot és medve szőrt találtak a Miskolc melletti lyukóvölgyi kertekben.
okt. 17
0:03
Ezt érzik a kutyák, amikor szeretve vannak (Life)
Ezt érzik a kutyák, amikor szeretve vannak
okt. 17
0:06
Óriás aknakeresővel lehet múlatni az időt (Napi)
A népszerű aknakereső játéknak elkészült az egymillió cellás változata.
okt. 17
0:06
Ez a munkavállalói korosztály sínyli meg a leginkább a járványhelyzetet (Infostart)
Az 50 év fölötti munkavállalók a koronavírus-járvány miatti állásvesztést követően alig találnak munkát.
okt. 17
0:06
Látványosan búcsúzik a szén a nyugdíjazása előtt (Napi)
Az európai szénárak éves szinten nézve rekord magasra ugrottak, miután a földgázárak emelkedése felélénkítette az olcsóbb fosszilis üzemanyagok iránti keresletet. A mostani már biztosan múló állapot, ahogy a megújuló energiaforrások uralják a piacot, és lassacskán nyugdíjazzák a szenet.
okt. 17
0:06
Csókay Andrásék pontot tesznek a szétválasztott ikerpár egyikének kálváriája végére (Infostart)
Újabb műtétre van szüksége a fejüknél összenőtt, tavaly augusztusban magyar orvoscsapat segítségével szétválasztott bangladesi ikerpárnak. A Debreceni Egyetemen készítették el azt a mintát, amely alapján kiöntik a hiányzó koponyacsontot. Az orvosok október 24-én utaznak, és várhatóan 27-én ültetik be a csontpótló implantátumot.
okt. 17
0:06
Nem tartott sokáig: máris olvadni kezdett az idei első hó (Blikk)
Csütörtök délutánra nem sok maradt az év első havazásából.
okt. 17
0:06
Puskás Peti egyelőre nem tudta leszoktatni erről a szokásáról szerelmét (Blikk)
Három éve szigorúan követi a vegán étrendet Puskás Peti (35), aki a húsmentes élet nagy szószólója lett.
okt. 17
0:06
Széll Tamás: nem attól lesz magyar az étel, hogy piros paprika van benne (Infostart)
A Michelin-csillagos magy séf ezúttal a Bocuse d'Or szakácsverseny európai döntőjének zsűrijében dolgozik.
okt. 17
0:06
Dér Heni elárulta, ezt most tudatosan csinálta! Egy pillanat alatt a földre küldte Rácz Jenőt (Blikk)
Ami ezután történt...
okt. 17
0:06
Koronavírus: most akkor mi a helyzet a Trump által annyira várt vakcinával? (Blikk)
Pénteken Albert Bourla, a Pfizer gyógyszeripari vállalat vezérigazgatója pénteki közleményében tudatta, hogy előre láthatólag csak november második felében kérelmezi a koronavírus-oltásának engedélyezését Erről a hírről a New York Times is beszámolt.
okt. 17
0:06
Újabb tízmilliárdokat osztott szét a kormány (Napi)
Több mint 60 milliárd forintot osztott szét a kormány az állami költségvetésből, jutott belőle az egészségügynek, a hulladéklerakók felszámolásra és egy kegyhelynek is.
okt. 17
0:06
Koronavírus - bezárnak a vendéglátó egységek, éjszakai kijárási tilalom lép életbe Belgiumban (Infostart)
Belgiumban a koronavírus-járvány gyors terjedése miatt hétfőtől egy hónapra bezárnak a vendéglátó egységek és éjszaki kijárási tilalom lép életbe.
okt. 17
0:06
Semmiben nem engednek a hallgatók az SZFE kinevezett vezetésének (Infostart)
A Vas utcai sajtótájékoztatón elhangzott, illegitimnek tartják a kinevezéseket, valamint számos intézkedés miatt jogi elégtételt is készülnek venni, az egyetemről pedig nem távoznak a továbbiakban sem.
okt. 17
0:06
Koronavírus: ebben az országban alig érinti a járvány az iskolákat és az óvodákat (Blikk)
Szinte teljesen elkerülte az iskolákat az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) a tanév első szakaszában Németországban egy pénteken ismertetett felmérés szerint. Az iskolák mellett eddig az óvodákat is szinte teljesen elkerülte a járvány.
okt. 17
0:06
Áramlopás miatt tartott házkutatást a rendőrség a DK erzsébetvárosi képviselőjének irodájában (444)
Borka-Szász Tamás lemondott a mandátumáról és kilépett a pártból.
okt. 17
0:06
Puskás-díj közeli, pompázatos-orgazmikus akciógólt szerzett az üres Maracanában a brazil Red Bull Bragantino (444)
FIFA-ban is ritkán látni hasonlót.
okt. 17
0:06
Meghalt az indiai férfi, akit véletlenül raktak a hullaház hűtőjébe (444)
Túlélte, mégis meghalt.
okt. 17
0:06
Súlyos baleset az M1-esen - teljes útzár Budapestnél (Infostart)
Két tehergépkocsi ütközött össze az M1-es autópályán a fővárosból kifelé vezető oldalon; az 1-es főútra terelik a forgalmat.
okt. 17
0:06
Orosz álhír szerint majommá változhatunk az Oxfordban fejlesztett koronavírus vakcinától (Noizz)
Egy oroszországban terjedő álhír szerint, az oxfordi koronavírus-vakcina majommá változtat mindenkit, aki beadatja magának - írja a Daily Mail.
okt. 17
0:06
Babos Tímea kirúgta az edzőjét (Hírklikk)
Babos Tímea négyszeres Gramd Slam-tornagyőztes teniszező pénteken bejelentette, hogy megvált amerikai edzőjétől, Michael Joyce-tól.
okt. 17
0:06
9 millió dollár társasjátékasztalra (Metabro)
Majdnem ennyit dobtak össze rá a támogatók a Kickstarteren.
okt. 17
0:06
Áramlopás miatt ment ki a rendőrség a VII. kerületi önkormányzathoz, egy DK-s képviselő azonnal lemondott (Propeller)
A rendőrség áramlopás miatt tartott házkutatást a VII. kerületi önkormányzat épületében, számítógépeket is lefoglaltak – írja a hvg.hu. Ezt követően Borka-Szász azonnal lemondott képviselői mandátumáról, és kilépett a pártból. Bajkai István, volt fideszes alpolgármester, jelenlegi országgyűlési képviselő a Telexnek azt nyilatkozta, a DK-s képvisel
okt. 17
0:06
A finneknek most már nem fog hiányozni a repülős koszt (Travelo)
A Finnair elviszi a repülés ízét a szupermarketekbe.
okt. 17
0:07
Koronavírus: ismételten megtagadták a fizetéscsökkentést az Fc Barcelona játékosai (Blikk)
A nyár után ismételten elutasította a fizetéscsökkenést az FC Barcelona, ezúttal viszont már nemcsak az első számú gárda, hanem a B csapat is.
okt. 17
0:07
Hosszú szenvedést hoz a no-deal brexit (Napi)
Londoni makrogazdasági elemzők szerint négy évig is eltarthat, mire a brit gazdaság magához tér a koronavírus-sokkból, ha nem születik szabadkereskedelmi megállapodás az Egyesült Királyság és az Európai Unió között.
okt. 17
0:07
Hűha: Tóth Andi falatnyi bugyiban énekelget a parkban – Mutatott belőle egy kis előzetest (Blikk)
Hamarosan új dallal jelentkezik Tóth Andi – most a klippremiert harangozta be az énekesnő. A rövid részletből is látszik, hogy forró lesz a videóklip.
okt. 17
0:07
George Clooney megfilmesíti John Grisham baseballdrámáját, a Calico Joe-t (Life)
George Clooney megfilmesíti John Grisham baseballdrámáját, a Calico Joe-t
okt. 17
0:10
Erősödött pénteken a forint (Napi)
Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon, a hetet azonban gyengüléssel fejezte be.
okt. 17
0:10
Durva időjárás csap le az országra! Riasztást adtak ki ezekben a megyékben (Blikk)
Lecsap a villámlás és a jégeső!
okt. 17
0:10
Endrei Judit elmondta, miért kellett levetkőznie (Blikk)
Könyvében meséli el Endrei Judit, mi történt.
okt. 17
0:10
Sokan rosszul tudják! Eddig szabad tárolni a húsokat a fagyasztóban (Blikk)
Tele van a fagyasztód hússal? Erre figyelj!
okt. 17
0:10
Kórházparancsnok mentette meg egy nő életét Budapesten: az utolsó pillanatban ért oda a segítség (Blikk)
Nem jelent meg a munkahelyén a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház egyik alkalmazottja 2020. október 15-én.
okt. 17
0:10
Forrnak az indulatok Dunaújvárosban (Napi)
A bérek kifizetéséért és az új kollektív szerződésért tüntettek a Dunaferr szakszervezetei pénteken, Dunaújvárosban.
okt. 17
0:10
Hihetetlen ételpazarlás zajlik a magyar háztartásokban is (Infostart)
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal kutatása szerint évente több mint 600 millió adag élelmiszert pazarolunk el a háztartásainkban Magyarországon. Ez a mennyiség több mint félmillió ember teljes körű éves élelmezését fedezné.A Nébih az élelmezési világnap alkalmából arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy az élelmiszerpazarlás egyszerre kö
okt. 17
0:10
Halott anyja karjaiban találták meg a kisgyermeket: az egész családja odaveszett a repülőgép-szerencsétlenségben (Blikk)
Szörnyű repülőgép-szerencsétlenség történt Kolumbiában.
okt. 17
0:10
Bűnszervezetben való részvétellel gyanúsítja az ügyészség Nicolas Sarkozy volt francia államfőt (444)
2018 óta ez a negyedik pont, amiben vádat emelnek a tiltott kampányfinanszírozással gyanúsított egykori elnökkel szemben.
okt. 17
0:10
Palvin Barbi frizurát váltott (Noizz)
A gyönyörű modell levágatta a haját. Sokkal pimaszabb és merészebb lett a külseje.
okt. 17
0:10
Szlovéniában komoly lezárások jönnek, kijárási tilalom is lesz (Travelo)
A hét legfertőzöttebb régióban szigorítanak a leginkább.
okt. 17
0:11
Ennyi volt: elválnak Babos Tímea és edzőjének útjai (Blikk)
Babos Tímea négyszeres Gramd Slam-tornagyőztes teniszező pénteken bejelentette, hogy megvált amerikai edzőjétől, Michael Joyce-tól.
okt. 17
0:11
Nem sikerült megszerelni a Nemzetközi Űrállomást (Napi)
Hiába tömték be a repedést, még mindig szivárog a levegő.
okt. 17
0:11
Elképesztő összeg: rekordáron kelt el Munkácsy Mihály festménye New Yorkban (Blikk)
A magyar festőfejedelem képei iránt egyre nagyobb az érdeklődés itthon és a nagyvilágban. Rekordáron kelt el Munkácsy Mihály festménye Amerikában.
okt. 17
0:11
Húha! Irtó szexi fehérneműs fotót posztolt Kim Basinger lánya, Ireland Baldwin (Life)
Húha! Irtó szexi fehérneműs fotót posztolt Kim Basinger lánya, Ireland Baldwin - Fotók
okt. 17
0:12
Önkéntes kijárási korlátozására szólították fel a lakosságot Olaszországban (ProfitLine)
Önkéntes kijárási korlátozására szólították fel a lakosságot az olasz orvosok pénteken, hogy csökkenjen a koronavírus-járvány terjedése.
okt. 17
0:12
Az energiahasználatot forradalmasíthatja a most felfedezett anyag (Hírstart)
Az energiahasználatot forradalmasíthatja egy újonnan felfedezett, szobahőmérsékleten is szupravezetőként viselkedő anyag.

Keresés