2020. október 1. csütörtök

okt. 1
5:24
A koronavírus terjedését és tüneteit is enyhíti egy tesztelés alatt álló új gyógyszer (Infostart)
A Regeneron készítményét eddig csak 275 emberen tesztelték, de az eredmények a cég szerint több mint biztatók.
okt. 1
5:24
Akár már decemberben el is kezdődhet egy vakcina tömeggyártása (ATV)
Biztonságosnak tűnik a koronavírus egyik kísérleti vakcinája, és az idősebb, veszélyeztetett korosztálynál is hatékony lehet. Erről egy orvosi szaklapban jelent meg tanulmány. A szert egy amerikai cég, a Moderna fejleszti, amely májusban 10 évre szóló szerződést kötött a svájci Lonza gyógyszergyártóval. Utóbbi évente akár egymilliárd adagot is legy
okt. 1
5:36
Sokadjára is hülye ötletnek tűnik megmászni ezt az úszó jéghegyet (Player)
A jégmászást bátran tekinthetjük a sportvilág egyik legtrükkösebb és legnagyobb intenzitású terepének. Már önmagában a hegymászás sem piskóta, azonban a fagyott vízben mégiscsak meredekebb megbízni, mint mondjuk a rettenthetetlen sziklában.
okt. 1
5:36
Új logisztikai központot épít a Marso Kft. Dunaharasztiban (newtechnology.hu)
Új logisztikai központot épít a gumiabroncs nagykereskedelmi Marso Kft. Dunaharasztiban, a magyar tulajdonban lévő cég 4,6 milliárd forintos beruházása 50 új munkahelyet teremt – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón szerdán Budapesten. Hozzátette: a beruházáshoz a kormány 693 millió forintos vissza nem tér
okt. 1
5:36
Szántani így is lehet: nagy erőgép, plusz függesztett eke! (Agrárágazat)
A Juwel ekecsalád, számos változatával széles körben kínál megoldást a gazdáknak.
okt. 1
5:36
A lehetőségeinkből kihoztuk a maximumot (Mezőhír)
Még gyorsabb és közvetlenebb kiszolgálás az Odisysnél.
okt. 1
5:36
Az európai traktorpiac is visszaesést szenvedett el az első félévben (GépMax)
A legkevésbé a német traktorpiac érezte meg az év első felében, a járvány okozta visszaesést, a legjobban pedig a spanyol.
okt. 1
5:36
Jövőbe mutató stratégia a körforgásos gazdaságért (Transpack)
A Ds Smith ambiciózus, kétlépcsős fenntarthatósági stratégiával erősíti a körforgásos gazdaság iránti elkötelezettségét.
okt. 1
5:42
20 éve aratott hatalmas győzelmet a magyar vízilabda-válogatott Sydney-ben (ATV)
Hatalmas győzelmet aratott a magyar vízilabda csapat az olimpián húsz évvel ezelőtt. A volt szövetségi kapitány szerint azonban nem volt könnyű az oda vezető út.
okt. 1
5:42
Villámos a villamos ellen? Honda e vs. Opel Corsa-e összevetés (Autónavigátor)
Két külön világ a és az (tesztjük külön-külön a linkeken!), ám - nevükből kiolvashatóan - mindketten elektromosak, mindketten indulnak is
okt. 1
5:42
Napi horoszkóp: megérkezett a telihold, de vajon ez milyen hatással lesz rád? (Promotions)
A telihold néhány csillagjegyre jó, míg párra rossz hatással lesz. Lássuk, hogy te melyikbe tartozol!
okt. 1
5:42
Einstand: a TikToknak amerikai tulajdonba kell kerülnie, vagy betiltják (Mínuszos)
A kínai TikTok videómegosztónak amerikai tulajdonba kell kerülnie, vagy alkalmazását betiltják az Egyesült Államokban – jelentette ki Steve Mnuchin amerikai pénzügyminiszter. Mnuchin leszögezte: ha a TikTok eladásáról folyó tárgyalások nyomán olyan egyezség születik, amely megfelel az amerikai érdekeknek, akkor a TikTokot nem tiltják be. “Ha a megá
okt. 1
5:48
Elképesztő, mit engedtek bele a Balatonba (Infostart)
Egyetlen nap alatt három helyszínen összesen 14 276 kg háromnyaras pontyot telepítettek a tóba. A munka a következő napokban is folytatódik.
okt. 1
5:48
Módosul a mérkőzés-halasztások rendje és a koronavírus-protokoll (Sport365)
Az NB I-es csapatok számára jövő hétfőtől heti egy PCR-teszt elvégzése kötelező.
okt. 1
5:51
Óriási összeget érhet a Vatera korábbi tulajdonosa (Menedzsment Fórum)
A legnagyobb lengyel e-kereskedelmi vállalat, az Allegro részvénykibocsátásra készül, amely révén a piac képet kaphat a társaság értékéről. A céget néhány éve megszerző befektetési alapok óriási nyereséget realizálhatnak.
okt. 1
5:54
Barátai elől is elbújt Koós özvegye (Ripost)
Teljesen visszavonult a nyilvánosságtól Koós János özvegye. Dékány Sarolta az újságokban hónapok óta nem szerepelt, telefonszámait is megváltoztatta, sőt férje jó barátja sem tudja elérni.
okt. 1
5:54
Görögtűz a stadionban, így ünnepeltek a fehérvári hősök (Ripost)
Óriási bravúrt ér el a Vidi az Európa-ligában, egy meccsre van a főtábla.
okt. 1
5:54
Mától kezdődik az új élet: Tíz másodperc alatt „lázmérőzik” a sulisokat (Ripost)
37,8 Celsius-fok. Amennyiben a gyermek testhőmérséklete ennél magasabb értéket mutat, úgy újabb mérés vár rá, ha ez alatt áll meg a mutató, akkor irány az osztályterem. A Bors őrjárata tegnap egy budai iskolában járt – a főpróba kifogástalanra sikeredett.
okt. 1
5:56
Határtalan boldogság: megszületett Kollányi Zsuzsi harmadik kisfia! (Ripost)
Mivel az első terhessége igen kockázatos volt, ez a második babavárás is sok izgalmat tartogatott az énekesnő számára. A napokban életet adott a harmadik kisfiának – a nehézségekről és a hatalmas boldogságról kizárólag a hot! magazinnak mesélt.
okt. 1
6:06
Itt a mérföldkő az adózásban, még nagyobbra nyitotta a szemét az adóhivatal (Infostart)
Mostantól, vagyis október 1-jétől mintegy egymillió vállalkozás valamennyi egymás közötti ügyletének számlaadatait látni fogja az adóhivatal, mert lejár az a szankciómentes időszak, amelyet a koronavírus járvány miatt biztosított a NAV.
okt. 1
6:06
25 százalékkal kevesebb új lakás projekt indult el a megyei jogú városokban (ProfitLine)
A megyei jogú városokban a harmadik negyedévben 31 újépítésű lakás projekt indult el, 25 százalékkal kevesebb az előző év azonos időszakához képest, amikor 41 új projekt indult, a visszaesés a koronavírus megjelenésével és a kedvezményes, 5 százalékos áfa kivezetésével magyarázható - közölte az Otthon Centrum szerdán az MTI-vel.
okt. 1
6:06
SZFE: a járvány miatt felmerült egyes szakok felfüggesztése erre a félévre (ATV)
A keddi nap során menesztették az Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) kancellárját, Vonderviszt Lajost, a helyére Szarka Gábor ezredes, a honvédelmi miniszter volt kabinetfőnöke érkezett. Az SZFE hallgatói az új kancellárt nem engedték be az épületbe, valamint kijelentették, hogy illegitimnek tekintik a kinevezését. Emellett a járvánnyal is me
okt. 1
6:06
Ijesztő, mennyi műanyag van a gyerekek szervezetében (NRGreport)
Egy német kutatás arra mutatott rá, mennyire silány munkát végzünk, ha arról van szó, hogy a gyerekeket távol tartsuk a műanyagszennyezéstől.
okt. 1
6:06
Mégsem lesz rekord a kukoricatermés, tartják magukat a gabonaárak (Mezőhír)
Úgy tűnik, a koronavírusnak hosszan tartó hatása van a piaci magatartásra.
okt. 1
6:12
Hiányzik egy pont a jegybank újabb válságkezelő csomagjából (Privátbankár)
Gázárcsökkentés, adókedvezmények vannak a pakkban, de mi lesz a forinttal? És arról hallott, hogy az itteni nagykövetségeken sem értik, mi van a magyar árakkal?
okt. 1
6:12
Franciaországban az elmúlt 24 órában 13 ezer új koronavírusost regisztráltak (Ripost)
Az előző napi 8 ezer és a hétfői 4 ezer után – közölte szerda este az egészségügyi minisztérium, miközben Marseille és Aix-en-Provence után Párizs, Lyon és Lille is elérte a maximális riasztási szintet.
okt. 1
6:12
A koraszülés traumájáról tanulhatnak a felsőoktatásban (Márkamonitor)
Leendő egészségügyi dolgozóknak és koraszülésben érintett családokkal kapcsolatba kerülő jövőbeli szakembereknek tart előadásokat felsőoktatási, továbbképzési intézményekben a Koraszülöttekért Országos Egyesület (KORE) elnöke a 2020/2021-es szemeszterben az ország több pontján, fél éven keresztül. A NaturAqua által támogatott kezdeményezés célja a
okt. 1
6:12
Régi reklámok, IWC botrány, hangvillás Bulova és órás történetek I Őszintén: Órákról (Kronometer)
Az óraiparnak sok szempontból megvan a maga romantikája. A francia reformátusok üldözésétől és letelepedésétől kezdve, számtalan – akkoriban – még hasznos funkció feltalálásán keresztül egészen a vásárlás és gyűjtés misztikumáig.…
okt. 1
6:18
Az FBI volt igazgatója kitálalt az Oroszországgal kapcsolatos nyomozásokról (Infostart)
James Comey, az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) 2017 tavaszán elbocsátott igazgatója felelősséget vállalt a korábbi nyomozások során elkövetett esetleges szabálytalanságokért.
okt. 1
6:18
Mibe fektessek 1 millió forintot, ha nem akarom elbukni? (Portfolio)
A mostani hozamkörnyezetben nehéz dolga van azoknak, akik fix hozamú befektetést szeretnének, hiszen a bankbetétek már nominálisan se hoznak semmit, a meglóduló infláció pedig reálértéken leradírozza még azt a kis hozamot is, amelyet rövidebb lejáratú állampapírokkal elérhetünk. A PMÁP, MÁP+-szon kívül nem nagyon van most olyan befektetés a hazai p
okt. 1
6:18
15 év után távozik a klasszis kapus (Sport365)
Elválnak a Rangers és Henrik Lundqvist útjai.
okt. 1
6:18
Rakéták csapódtak be az iraki Erbílben (ATV)
Rakéták csapódtak be szerda este az iraki Kurdisztáni Autonóm Régió székvárosának, Erbílnek a repülőtere mellett - közölte a kurd terrorelhárítási szolgálat.
okt. 1
6:24
Rövid ideig tart a nyugalom a két ciklon között (Háziállat)
Csütörtökön továbbra is felhős időre számíthatunk, többfelé újabb esővel, majd pénteken átmenetileg felszakadozik a felhőzet. Szombaton azonban már egy újabb ciklon csapadékrendszere éri el hazánkat.
okt. 1
6:24
Függőségéről vallott L.L. Junior – 100 millió forintot kaszinózott el (BorsOnline)
A legfrissebb Story magazinban először beszélt szenvedélybetegségéről L.L. Junior.
okt. 1
6:27
Csak félmilliárdos mentőcsomagra futja (Alternatív Energia)
Keveslik a fővárosi kedvezményeket a vendéglátósok és a taxisok is, de azt elismerik, hogy érdemi segítséget csak a kormány nyújthatna.
okt. 1
6:29
A református egyházé lehet a Kaposvári Egyetem (Alternatív Energia)
Az érintettek nem cáfolták, hogy tárgyalnak karok átadásáról. Az intézményt nyáron szervezték át, akkor önállóságról és fejlesztésekről beszéltek.
okt. 1
6:30
Múlt héten kamatot emelt az MNB, mi lesz ma? (Portfolio)
A múlt héten kamatemelést hajtott végre a Magyar Nemzeti Bank. A lépés a szakmai közvélemény egy részét is meglepte, nem annyira a változtatás, hanem annak a különös formája miatt. Pedig olyan nagyon meglepő dolog nem történt, hiszen a jegybank már április óta tényleg nagyon különös formában változtatja a legfontosabb kamatlábát. Érdemes ezt átteki
okt. 1
6:30
Teljesen visszavonult Koós János özvegye - a telefonszámát is megváltoztatta (ATV)
Dékány Sarolta az újságokban hónapok óta nem szerepelt, telefonszámait is megváltoztatta, sőt férje jó barátja sem tudja elérni.
okt. 1
6:30
L.L. Junior függőségéről vallott: több mint százmilliót elkaszinózott (Life)
L.L. Junior függőségéről vallott: több mint százmilliót elkaszinózott
okt. 1
6:36
Szabálytalankodó rendőröket kapott le egy autós, vizsgálat indul (Infostart)
Egy szabálytalanul kanyarodó rendőrautót kapott lencsevégre egy közlekedő - a rendőrség máris lépett az ügyben.
okt. 1
6:36
A Bkik javaslatai a kormány és a főváros részére a budapesti taxisokat sújtó elhúzódó válsághelyzet enyhítésére (ProfitLine)
A taxis szakma számára levélben kért a koronavírus-járvány okozta válsághelyzet hosszú távú enyhítését célzó intézkedéseket a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (Bkik) Dr. Palkovics László innovációs és technológiai minisztertől és Karácsony Gergely főpolgármestertől.
okt. 1
6:36
Tóth Andi: Az ismert emberekkel nem nagyon találom meg a közös hangot (BorsOnline)
A Sztárban sztár versenyzője, Tóth Andi alig 15 évesen került bele a könnyűzenei
okt. 1
6:36
Végre! Tatár Csilla megmutatta gyönyörű kisbabáját (Life)
Végre! Tatár Csilla megmutatta gyönyörű kisbabáját - Fotó
okt. 1
6:36
Kilőttek az árak a vártnál alacsonyabb készletadatok miatt (Agrofórum)
A tegnapi árcsökkenések után alaposan felpattantak a gabonaárak a tengerentúlon. A búza 5,3 százalékkal, a kukorica kurzusa pedig 4,1 százalékkal lőtt ki. A szójabab is drágult, itt 3 százalékos a plusz. A repce 0,5 százalékos árcsökkenése kissé árnyalta a kereskedési nap összképét. Európában is mind a négy fontos agrártermék, a malmi búza, a repce
okt. 1
6:36
Álomszerű árbevételt ért el az OTT-ONE Nyrt. az első félévben (Mínuszos)
Működésének eddigi legmagasabb árbevételét, csaknem hétmilliárd forintot ért el az idei első fél évben az OTT-ONE Nyrt., ez közel 5,5 milliárd forinttal haladja meg a tavalyi év azonos időszakának értékét – közölte a társaság. A tájékoztatás szerint az árbevétel növekedésének hetven százalékát az egészségügyi termékek értékesítése tette ki. A közle
okt. 1
6:42
Újabb áremelkedésről számoltak be szeptemberben (ATV)
A tavalyinál 10 százalékkal magasabb áron, tonnánként átlagosan 55 200 forintért kereskedtek az étkezési búzával Magyarországon szeptember harmadik hetében - közölte az áfa és szállítási költség nélküli termelői árat a NAIK Agrárgazdasági Kutatóintézet a Világgazdasággal a csütörtöki számban megjelent cikk szerint. Az árak a nemzetközi piacon is em
okt. 1
6:42
A spanyol kormány lezárná Madridot, de a helyi kormányzat nem enged (444.hu)
A helyi kormány szerint elegendőek a korlátozások.
okt. 1
6:42
A kis gömböc és a csillagszemű juhász együtt hódítják meg a Vibert (Márkamonitor)
Ebben az évben szeptember 30-a már tizenötödik alkalommal volt a Magyar Népmeséké. A Viber ebből az alkalomból egy különleges matricacsomaggal ünnepel.   Mindenki életében vannak olyan mesék és történetek, amelyekre örömmel gondol vissza, és amelyeket még idősebb fejjel is akár szóról szóra el tudna mondani.  Ezek közt a történetek közt biztosan ak
okt. 1
6:42
Top 10: szerinted is tönkretett mindent a Reszkessetek, betörők! 3? (Promotions)
Vagy éppen utáltad a Tobey Maguire-féle Pókember harmadik részét?
okt. 1
6:42
Egy nemzeti laboratórium és egy kutatólaboratórium kezdheti meg működését a Wigner Fizikai Kutatóközpontban (newtechnology.hu)
Az idén induló tizenhét nemzeti laboratórium és egy kutatólaboratórium közül kettő a Wigner Fizikai Kutatóközpontban (Wigner FK) kezdheti meg működését: a kutatóközpont vezetésével indulhat el a Kvantuminformatikai Nemzeti Laboratórium, valamint ugyanitt kezdheti meg tevékenységét a Nanoplazmonikus Lézeres Fúziós Kutatólaboratórium is. A Wigner FK

Keresés