2020. október 10. szombat

okt. 10
12:54
Amit tudni kell az orvosi béremelésről - A Hét videója (Menedzsment Fórum)
Október 6-án, kedden a parlament elfogadta az egészségügyi jogállásról szóló törvényt, amely a régóta várt béremelést és a hálapénz kivezetését is magában foglalja. Ugyanakkor olyan feltételeket is szab a törvény, amit az egészségügyi társadalom nem fogad el, további módosításokkal és tárgyalásokkal szeretnék elérni, hogy az e felett érzett örömük
okt. 10
12:54
Észak-Korea parádézik, és felvonultatta legújabb katonai technológiáit (ATV)
Nagyszabású katonai parádét tartottak szombaton Észak-Koreában a sztálinista állampárt, a Munkapárt 75 évvel ezelőtti megalapításának évfordulóján.
okt. 10
12:54
A judapestező jobbikost támogatják a szocik (Demokrata)
Az ellenzék közös jelöltje, Bíró Lászlónak támogatására szólított fel szombati online sajtótájékoztatóján Varga László.
okt. 10
12:54
Tombol a járvány a Nyugat-Balkánon (Demokrata)
Folyamatosan nő a fertőzöttek száma a nyugat-balkáni országokban, a napokban a térség öt államában többször is ezer feletti új esetet regisztráltak.
okt. 10
12:56
A járvány ellenére is megtartották a katonai parádét (Demokrata)
Nagyszabású katonai parádét tartottak szombaton Észak-Koreában a sztálinista állampárt, a Munkapárt 75 évvel ezelőtti megalapításának évfordulóján.
okt. 10
13:00
Magyar film, Gothár Péter rendezésének világpremierje Varsóban (Infostart)
A Rezes Judit, Mészáros Blanka, Mészáros Máté és Börcsök Olivér főszereplésével készült Hét kis véletlen című Gothár Péter-filmet november végén kezdik vetíteni a magyar mozikban.
okt. 10
13:00
Faültetések a fenntarthatóság jegyében (Agrofórum)
Az emberiség az erdők kapcsán jött rá legelőször, hogy természeti erőforrásaink végesek, az erdők megőrzése pedig elsőként hívta életre a fenntarthatóság gondolatát - mondta Zambó Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár a Budakeszi Széchenyi István Általános iskolába szervezett faültetésen, amelyről az Agrárminisztérium (Am) pénteken köz
okt. 10
13:06
Zuhantak a lakáshozamok és van, aki már inkább eladná ingatlanát (Privátbankár)
Nagyot csökkentek a lakásbefektetések hozamai országszerte. A leginkább a budapesti belvárosban, ahol már kisebb ez az érték a hivatalos inflációnál. Még nem tömeges, de már vannak olyanok, akik a mostani, még mindig viszonylag magas áron inkább eladnák ingatlanukat és más befektetési formát választanának.
okt. 10
13:06
Már ezt a határt is átlépték a villanyautók: egyre többen vágnak bele (Pénzcentrum)
Több mint 10 ezer tisztán elektromos autó rója a magyar utakat. A BM adatai szerint Budapesten majdnem annyi zöld rendszámot adtak ki, mint az ország többi részében összesen. Átlépte a 10 ezret a tisztán elektromos autók száma
okt. 10
13:06
Zengőék megnyerték az első szabadedzést, Michelisz a top 10-ben sincs (Sport365)
A nyitó edzést egyszer félbe kellett szakítani baleset miatt.
okt. 10
13:06
Havazhat is a jövő héten, nagy lehűlés, sok eső jön (Háziállat)
Az ország nyugati részén helyenként már téliessé válhat a hangulat.
okt. 10
13:06
Bécsben így megy a covid-tesztelés: biciklis és e-robogós tesztfutárokat alkalmaznak (SzMo)
Egyszerre gyors, kényelmes és klímabarát megoldás.
okt. 10
13:06
Az LMP szerint a kormánypártok szégyellhetik magukat (Demokrata)
Az LMP tovább fokozná a szén-dioxid-csökkentést, hogy biztosan elkerülhető legyen az ökológiai katasztrófa – mondta a párt társelnöke.
okt. 10
13:06
150 millió a magyartarkákra (Agrárágazat)
A tenyésztők egyesülete koordinálja a vizsgálatot, és alkotja meg a tenyésztési programot.
okt. 10
13:08
Gyurcsányék újra feljelentenék Magyarországot (Demokrata)
A Demokratikus Koalíció az Európai Bizottsághoz fordul azért, hogy „Polt Péter jobbkeze” ne lehessen a Kúria elnöke.
okt. 10
13:12
Megbetegedett a Racing Point pilótája, a hétvégi szereplése is veszélyben van (Blikk)
Hiába várták a harmadik szabadedzésen a teljes mezőnyt, Lance Stroll nélkül vágtak neki, hiszen a pilóta egészségügyi okok miatt kénytelen azt kihagyni.
okt. 10
13:12
Gyász: elhunyt a legendás magyar színésznő (ATV)
Életének 84. évében elhunyt Molnár Gizella, erdélyi magyar színésznő, művészibeszéd-tanár, a Tamási Áron Színház tagja.
okt. 10
13:12
Emlékezni kell mindenkire, aki tett a nemzetért (Demokrata)
Átadták a felújított bonyhádi székely emlékparkot szombaton.
okt. 10
13:12
Atomerőmű fejlesztést tervez Románia (Demokrata)
Románia az USA segítségével tervezi korszerűsíteni a cernavodai atomerő egyes blokkját, illetve megépíteni a 3-as és a 4-es blokkot.
okt. 10
13:15
Slomó kivonul (Alternatív Energia)
Bár nincs okom a rabbi jóindulatában kételkedni, nem látom, mi szüksége van egy vallási közösségnek befektetésekkel foglalkozni.
okt. 10
13:18
Ön kit választana: Beckenbauert, Sergio Ramost, vagy valaki mást? (Infostart)
A France Football az Aranylabda-díj első odaítélése óta eltelt majdnem hat és fél évtized legjobbjait kereső sorozatában a középhátvédek közé értünk. A tíz jelöltbe a világbajnoki ezüst- és bronzérmes Franco Baresin kívül csak világ- és/vagy Európa-bajnokok kerültek.
okt. 10
13:18
Így fest Ronaldo és Messi versenyfutása büntetők nélkül (Sport365)
Meglepő, mennyire egyoldalú az eredmény.
okt. 10
13:18
Agrárminisztérium: folyamatos az átmeneti támogatások kifizetése (Agrofórum)
Folyamatos a vírushelyzethez kapcsolódó átmeneti támogatások kifizetése - közölte az Agrárminisztérium (Am) pénteken az Mti-vel.
okt. 10
13:18
Özönlöttek a migránsok a Kanári-szigetekre (Demokrata)
Több mint hétszáz illegális bevándorló érkezett pénteken az afrikai partoktól a Kanári-szigetekre.
okt. 10
13:20
Drámai a járványhelyzet Ukrajnában (Demokrata)
Továbbra sem lassul a koronavírus-járvány terjedése Ukrajnában, szombatra megint megközelítette a hatezret az új fertőzöttek száma.
okt. 10
13:24
Koronavírus - Egyetlen nap alatt több mint száz halott Ukrajnában (Infostart)
Szombatra megint megközelítette a hatezret az új fertőzöttek száma, csaknem ezren kerültek kórházba.
okt. 10
13:24
Az megvan, hogy kiraboltak egy kaszinót egy hőmérővel? (Portfolio)
Több milliárd internethez kötött háztartási eszköz működik világszerte anélkül, hogy bármilyen érdemi titkosítással lenne ellátva, ami elsősorban nem azért veszélyes, mert egy rosszindulatú hacker el tudja kapcsolni a csatornát az okostévénken, hanem azért, mert egy védtelen eszközön keresztül a hálózatunkhoz hozzáférve akár érzékeny személyes adat
okt. 10
13:24
Testi sértéssel vádolják Pintér Tibort, gyanúsítottként hallgatták ki (SzMo)
Az egyik lovászával került összetűzésbe.
okt. 10
13:24
Amerikai támogatással bővítené atomerőművét Románia (Növekedés)
Románia az Amerikai Egyesült Államok segítségével tervezi korszerűsíteni a cernavodai atomerő egyes blokkját, illetve megépíteni a 3-as és a 4-es blokkot - az erről szóló, Washingtonban parafált kormányközi megállapodást szombaton ismertette a bukaresti média.
okt. 10
13:30
Orbán Viktor: Kertész Imre mély intellektusát nem lehet korlátok közé szorítani (ATV)
Kertész Imre hatalmas intellektusú ember volt, akit nem lehet beskatulyázni és nem is volt kérdés, hogy a hagyatékát nem Berlinben, hanem Budapesten kell kialakítani, mert ez az ő városa - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Budapesten, a Kertész Imre Intézet megnyitásán.
okt. 10
13:30
A Terminátor után Rambo is bekerül a Mortal Kombat 11-be (Promotions)
Jön a Kombat Pack 2 a Mortal Kombat 11-hez, aminek az egyik legjobban várt karaktere John Rambo lesz.
okt. 10
13:30
Donáth Anna elismerte, hogy forródróton van az „új Sargentinivel” (Demokrata)
A pénteken nyilvánosságra került felvétel alapján egyértelműen kijelenthető, hogy csúnyán lebukott a Momentum – fogalmazott Hollik István.
okt. 10
13:30
Filmajánló: Ómen, A fenevad száma: 666 - Doszpot Evelin lányának 2-3 diploma a minimum - Film-zene-szórakozás 2020. október 10. 13:24 (Hírstart Robot podcast)
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2020/10/10/2029/
okt. 10
13:36
Az oltáselleneség gyilkosságra való felbujtás, így hasonlóan is kellene büntetni a magyar professzor szerint (Blikk)
2021-re elkészülhet a koronavírus elleni vakcina végleges verziója, azonban sokan tartanak az új ellenszertől.
okt. 10
13:36
Idén is lesz Közösségi Díj a Hagyományos Termékekért pályázat (Agrofórum)
Az agrárminiszter 2020-ben is kiírta a "Közösségi Díj a Hagyományos Termékekért" (Kdht) pályázatot, amelynek beadási határideje 2020. november 9. - közölte az Agrárminisztérium (Am) pénteken az Mti-vel.
okt. 10
13:36
Galambos Péter a döntőben (Demokrata)
Férfi könnyűsúlyú egypárban a címvédő Galambos Péter bejutott az A döntőbe az evezősök 77. Európa-bajnokságán.
okt. 10
13:48
Hatalmas a tét a vasárnapi időközin (Infostart)
A kormány kétharmados parlamenti többsége múlhat annak az időközi országgyűlési választásnak az eredményén, amelyet vasárnap tartanak Szerencsen, Tokajban, Tiszaújvárosban és a borsodi választókerület többi településén.
okt. 10
13:48
Megjelent a kormányrendelet, hatalmas változás jön Budapesten (Blikk)
Muszáj valamit kezdeni az autókkal, mert nem tudnak hol parkolni. És lassan a biciklisek sem.
okt. 10
13:48
Három labdarúgó, aki ellen utált játszani Paolo Maldini (Sport365)
Igazi nagyágyúk kerültek a listájára. - Heti Top5: ezt is sokan olvasták a héten a Sport365 oldalán.
okt. 10
13:48
A magyarok negyede nem megfelelően kezeli lakásbiztosítását (Növekedés)
100-ból 25 megkérdezettet ért már olyan káresemény, amikor jól jött volna a meglévőnél kiterjedtebb körű lakásbiztosítás. Bár a magyarok nagy része gondoskodik otthona biztosítási védelméről, sokan nem kezelik tudatosan szerződésüket, és nem követik figyelemmel, hogy pontosan mire is terjed ki a meglévő biztosítási csomagjuk – derül ki egy friss ku
okt. 10
13:54
Vége: Puskás Peti maga jelentette be, nem maradhatott tovább (Blikk)
Könnyek hullottak, de hiába...
okt. 10
13:54
Orbán Viktor nyitotta meg a Kertész Imre Intézetet (Spa Trend Online)
A miniszterelnök avatta fel a budapesti intézményt, ahol elmondta: „kultúrnemzet vagyunk”.
okt. 10
13:54
Hatalmas fejlesztés indul, jól járhatnak a fővárosba ingázók (Portfolio)
Összesen háromezer P+R parkoló,  valamint – a vasútállomásra kerékpárral érkezők számára – legalább kétezer B+R biciklitároló tervezése indulhat meg egy friss kormányhatározat értelmében.
okt. 10
13:54
Katasztrófavédelmi riasztást adtak ki: tovább gyorsult a járvány terjedése a szomszédban (ATV)
Romániában szombaton meghaladta a 150 ezret a beazonosított koronavírus-fertőzöttek száma, tovább gyorsult a járvány terjedése, ezért Bukarestben és több más városban a mobiltelefonos katasztrófavédelmi riasztórendszeren keresztül is figyelmeztették a lakosságot a megnövekedett fertőzési kockázatra.
okt. 10
13:54
Gáspár Győző elárulta: lesz új Győzike show (SzMo)
Elmondta azt is, hogy ha minden jól megy, még idén elindul az új ValóVilág.
okt. 10
13:54
Aggasztó adatok a modernkori rabszolgaságról (Demokrata)
A világon nagyjából 29 millió lány és asszony kizsákmányolás áldozata az ENSZ egy friss jelentése szerint.
okt. 10
14:00
Riasztás Romániában a járvány terjedése miatt (Demokrata)
Romániában szombaton meghaladta a 150 ezret a beazonosított koronavírus-fertőzöttek száma.
okt. 10
14:00
Nagyszabású parkoló és kerékpártároló fejlesztés indulhat Budapesten (Demokrata)
Összesen háromezer P+R parkoló, valamint legalább kétezer B+R biciklitároló tervezése indulhat meg.
okt. 10
14:02
Hiába a tűzszünet, egymást vádolják a felek (Demokrata)
Életbe lépett szombaton – helyi idő szerint délben – az Örményország és Azerbajdzsán között megkötött tűzszüneti megállapodás Hegyi-Karabahra vonatkozóan.
okt. 10
14:06
Romániában katasztrófavédelmi riasztást adtak ki a járvány gyors terjedése miatt (Infostart)
Szombaton meghaladta a 150 ezret a beazonosított fertőzöttek száma, Bukarestben és több más városban a mobiltelefonos katasztrófavédelmi riasztórendszeren keresztül is figyelmeztették a lakosságot a megnövekedett fertőzési kockázatra.

Keresés